Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-11-20 / 43. szám
1899. november 20. — 121.000 forintot, 1869-ben 133,000 forintot, 1870-ben 184.000 forintot és végül 1871-ben 198,000 forintot kapott. Az 1871-ik évtől kezdve azután a rendes bíróságok felállításával az összes költségek a kormányt terhelvén, a hozzájárulási összegek is be lettek szüntetve; 1861-től kezdve azonban 1872-ig felmerültek oly költségek is, a melyeket a kormány meg nem térített. így 1861. május 1-től 1871. deczember 31-ig megtérítetlen maradt 191,551 frt 45^ kr. a miből 1866-tól 1871-ig terjedő időre esik 49,876 frt 17 kr és az 1861-től 1865-ig terjedő időre esik 141,675 frt 28 kr. 1876-ban azután a főváros közgyűlése az 1867-tól 1871-ig felmerült 49,876 frt 17 kr. követelést mint alappal nem bírót törölte, az 1861-től 1865-ig felmerült kiadásokat pedig egyelőre a kétes követelések közé sorolta, de fölhívta a tiszti ügyészséget, hogy főváros követelésének behajthatósága és a kártalanítás tekintetében tegyen javaslatot. Az ügyészség javaslatára ezután később a közgyűlés felterjesztést intézett a kormányhoz, a melyben követelésének megtérítését kérte. Erre a felterjesztésre a válasz csak 1891-ben jött meg, a mikor a belügyminiszter arról értesítette a fővárost, hogy ő 13,066 frt 17Y2 kr. tart nyilván régi rendőri kiadások fejében a főváros terhére, tehát ezt az összeget követelni fogja abban az esetben, ha a főváros is követelné az előbb említett tartozást, a melynek a jogosságát azonban el nem ismeri, és el nem ismerheti azért sem, mert a magyar kir. kormány az abszolút korszak vezetőségének nem jogutóda s ő, a ki az abszolút korszak utáni törvények alapján áll, az azt megelőző időkből származó követeléseket figyelembe nem veheti. A belügyminiszter leiratát a tiszti ügyészségnek adták ki. A véleményben azt fejtegeti, hogy ma sem mondhat egyebet, mint a mit mondott 1876-ban, hogy t. i. a követelésnek semmi törvényes alapja nincs s a megoldást oly irányban tartja egyedül helyesnek, ha a főváros arra az esetre mond le követeléséről, ha a város terhére nyilvántartott régi rendőri járulékok is egyidejűleg töröltetni fognak. Ugyanebben a véleményben volt a jogügyi bizottság is. A pénzügyi bizottság a jogügyi bizottság javaslatát magáévá tette s ebben az irányban javasol a kormányhoz felterjesztést intézni. Keringő a vásárcsarnokok körül. — II. közlemény. — Teljes őszinteséget kértünk előző felszólalásunkban mindazokról a bajokról, a melyek a vásárcsarnok intézmény körül konstatálva vannak. Meg akarjuk könnyíteni a hatóság feladatát a nyilatkozat tételben s magunk soroljuk fel azokat az általánosan ismert panaszokat, a melyeknek orvoslását az elárusító és a fogyasztó közönség hasztalanul kéri. A vásárcsarnok-intézmény létesítésének oka és czélja volt az, hogy a főváros lakossága jó, egészséges és olcsó élelmezéshez jusson. 9 1879-től 1892-ig tartottak azok a tárgyalások, a melyekben az új intézmény megalapításának módját és eszközeit szabályozták, mindig azzal a czélzattal, hogy a főváros a vásárcsarnokok bevételeit jövedelem szerzésre fel nem használhatja, csak annyiban, a mennyiben a beruházási költségek törlesztésére szüksége van. Másrészt megállapították azt is, hogy a központi vásárcsarnok a főváros közélelmezésének közvetítő piacza legyen s ennek következtében első sorban a nagyban való eladás czéljaira rendeztessék be akkép, hogy a 8 osztályra felosztott élelmi czikkek mindegyikéhez a szabad bizományosokon kívül egy-egy, összesen 8 hatósági közvetítő állás szerveztessék. Ugyancsak a tárgyalások során kimondották azt is, hogy az építkezéseknél a takarékosság legyen az irányadó, mert minden fölösleges befektetés nagyobbítja a törlesztési kvótát és megdrágítja a közélelmezést, Az építkezésnél természetesen sem az egyik, sem a másik szempontot nem vették figyelembe. Igaz, hogy a végleszámolásnál a vásárcsarnokokat építő bizottság az építésre megszavazott összeggel szemben 330,000 frt megtakarítást tüntetett ki, mégis, különösen a központi vásár- csarnok építésénél túlságig menő pazarlás észlelhető. A nagyköltségü építkezés következménye a magas törlesztési kvóta, a mely megdrágítja a csarnokok bérletét és magát a közélelmezést is. Még nagyobb felületességet látunk abban a szervezetben, a mely a vásárcsarnokintézmény vezetésének föltételeit állapítja meg. Ez a szervezet nem egy kereskedelmi árúház igazgatására készült, hanem egy minden tekintetben bürokratikus köz- igazgatási hivatalnak vetette meg az alapját. Egyetlen czélja az, hogy a vásárcsarnokokból bevételt szerezzen — ezt a bevételt behajtsa és pontosan beszolgáltassa. Ez a bürokratikus kezelés majdnem ugyanolyan mértékben drágítja a vásárcsarnokokat, mint a luxuriozus építkezés. Hibát követett el a hatóság azzal is, hogy a kezdetben tervezett 8 szakszerű közvetítői állást elejtette s a helyett 2 hatósági közvetítőnek úgyszólván monopóliumot adott a csarnokokban. A két hatósági közvetítő versenyen kívül áll s hasznuk s így érdekük is nem a nagykereskedés, hanem a kicsinyben való eladás felé vonzza őket. ' Ám, hogy a ma forgalomban lévő panaszok mindegyikével foglalkozhassunk, részletesen fogjuk elősorolni azokat a bajokat, a melyek sürgős orvoslásra várnak: A központi vásárcsarnok kibővítése. A központi vásárcsarnokot a nagyban való élelmivásár, az árúcsoportok szerint beosztandó 8 hatósági közvetítő és korlátlan számú nagyban kereskedő közvetítők részére tervezték. Vasúti kirakodókkal, kényelmes kikötő-parttal, auctió-terekkel és olyan vasúti összeköttetéssel, a mely mellett az árú be- és elszállítása kényelmesen végezhető. E helyett csináltak egy szűk vasúti perront, a melyen örökösen baj van az árútorlódás miatt, egy kényelmetlen kikötő-bejáratot és összekeverték a csarnokban az en gros-kereskedelmet a kicsivel s míg MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
