Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-23 / 4. szám
1899. január 23 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 Sajnos, azóta ismét a honi téreken szerzek élettapasztalatokat és iparkodom elérni azt a boldog időt, a mikor mint nyugdíjazott újságíró fogok élni, valamely újságíró Surányban, de a kölni ciceronem oly kimond- hatlan sokszor jut eszembe s bizony nem egyszer lelki- ismereti furdalást érezek, miért nem hallgattam a szavára. * Nem tudom volt-e valakinek hivatalos dolga a mi székesfővárosunk levéltárában? Nekem volt és azóta mondliatatlanul vágyom még egyszer Kölnbe, a Johann Mária Farinak közé, a kik mind a Dom-téren laknak, mind ott gyártják az eau de colognet s mind az egyedül üdvözítő Johann Mária Farina egyetlen jogos utódai. Mert a mi levéltárunkban a maximális idő nem az egy perez. Igaz, hogy az akták nem hat-hétszáz esztendeje szokták meg a rendet, mint a Kölniek, de talán ez nem akadályozza meg őket abban, hogy néha felhagyjanak gyermekjátékukkal, a bujócskával s jelentkezzenek. ha a boszorkánymester kiolvassa a nagy könyvből a bűvös szavakat. De persze ez egy kicsit nehéz dolog és kíváncsiságnak is sok. A mi levéltárunkat nem egyetlen egy ** hivatalnok dirigálja, hanem egy főlevéltáros, egy allevél- táros és két fiatal úr (azoknak nem tudom a pontos czimeiket). A főlevéltáros szenvedélyes régész és buzgón szerkeszti a közigazgatási naptárakat. A közigazgatási naptár tényleg igen jól megszerkesztett évkönyv, a mit nem is csodál az ember, ha látja azt a nagy buzgóságot és gondos szeretetet, a mivel a főlevéltáros úr szerkeszti. Ez a két foglalkozás — már mint a régészet és a naptárszerkesztés, tényleg épen elegendő egy embernek s így a főlevéltáros úrnak nagy szüksége van az allevéltáros úrra. Sajnos, az allevéltáros úr sem szentelheti egész idejét a levéltárnak, mert őt meg valami anyakönyvi kivonat-hitelesítő hivatallal nyomorították meg s bizony az anyakönyv-kivonatok néha felettébb sürgősek, ennek ellenében azonban a levéltári akták amolyan penzionált papirosok . . . A két fiatal úr (a kiknek pontos czímét, sajnos, nem tudom), igen előzékeny, szorgalmas és kellemes úri ember, bizonyára sok ambiczióval és mérhetetlen munkakedvvel felruházva, csak épen egy — sajnos magától gyógyuló — hibájuk van, a fiatalságuk. Tessék elhinni, nem fiatal embereknek való foglalkozás a levéltárkezelés. Százezer lángnál többet ér az ilyen fontos aktaraktárban egy kis szürkeség, pedantéria, conservativizmus, s ezek a dolgok mind nem természeti sajátságai a fiatalságnak. Ez az oka annak, hogy a budapesti ciceronek semmi esetre sem mondják a nyájas idegennek, hogy fáradjanak el a fővárosi levéltárba, mert ott egy perez alatt stb. Sőt ellenkezőleg még a városi tisztviselők is szívesebben fárasztanak maguk helyett egy időben gazdagabb ifjút a levéltárba, ha aktára van szükségük, mert bizony ott a perczek összeragadnak, sőt az is megesik néha-néha, hogy jobb időkre kérik a boldogtalan aktakeresőt, a mikor a bujócskát játszó gyermekded akták végre megúnják gyermeki játékaikat és előkerülnek. Hajléktalanok menedéke. Emberbaráti intézményeink közül egy sincs, mely e czímének jobban megfelelne. Egy sincs, mely a téli éjszakában hajléktalanul bolyongó nyomorultnak, a messze útról minden segély nélkül a székesfővárosba vetődőnek pillanatnyira megfelelőbb segélyt nyújtana, annál a men- helynél, melyet a halyléktalanok számára fővárosunk külömböző pontjain emeltek. Mintaszerűen berendezett, czélszerűen és egyszerűen kezelt tanyái az emberszeretetnek. Jelentőségüket, jótékony hatásukat csak az mérlegelheti, ki az alsó százezrek legszegényebb rétegit ösmeri. Kinek fogalma van arról, mit jelent rossz ruhában, üres gyomorral, vaczogó tagokkal, hajléktalanul, pihenés nélkül átbolyongani egy-egy téli éjét. Nincs a szivből fakadó hálaérzetnek az a mélysége és az elösmerés emelte oszlopnak az a magassága, mely méltóan kifejezhetné azon érdemeket, melyeket a men- lielyek létesítői és föntartói maguknak ezen intézmény megteremtésével szereztek. Valóban, ha szabadkőműseink mást nem teremtettek volna és ha a székesfőváros jótékonysága másfelé nem is nyújtaná áldó kezét, ez az egy intézmény is a legnagyobb elösmerést biztosítana számukra. Sajnos, hogy társadalmi rendszerünkben a nyomor napról-napra komolyabb tényezővé válik. Kétszerte saj- nosabb, hogy a társadalmi élet tudománya annyira nem vitte, hogy ezreknek ne kellene hajléktalanul bolyongani, nem tudván azt, vájjon napnyugtakor melyik kőre hajtsák le fejőket. Talán valaha mégis csak eljövend az az idő, midőn a társadalom halomra dönti mai abszurd rendszerét és a szocziális politika bölcsesége fölfelé a rohamosan terjedő pauperizmus ellenszerét, nem azért, hogy mindenki dús asztalhoz ülhessen, hanem azért, hogy senki éhesen ne legyen kénytelen hajlék nélkül rettegve bevárni az éjt. Es mert a hajléktalanok menedékhelyei a köznyomornak legalább pillanatnyi enyhítésére oly igen alkalmasak és minden álhumanizmustól menten, tisztán és határozottan szolgálják föntartásuk céljait, azért kell ezen intézményt nagyra becsülnünk és elösmeréssel adóznunk mindazoknak, kik a szenvedő emberiség javára létesítik és föntartják. Nemcsak. De legszigorúbb erkölcsi kötelessége a sajtónak és a társadalomnak, ezen álldásos intézményt olyan barbár támadásoktól is teljes erejével megvédeni, minőket mólt évben az államrendőrség a váczi-úti menedékhely ellen, a közvélemény legnagyobb megbotránkoztatására, köztudomásúlag intézett. Minő jelentőséggel bir a hajléktalanok egy-egy ilyen menedéke, arról legvilágosabban a rideg számok szólnak. Előttünk fekszik ezúttal annak a menhelynek múlt évi forgalmi kimutatása, melyet a VlII-ik kerületi Al- földi-utczában az első hazai takarékpénztár és a székesfőváros együttesen alapított és tart főn. Ezen intézet a múlt évben összesen 50,656 egyénnek adott éjjeli szállást. Ezek között volt 3343 felnőtt férfi, 412 fiú-gyermek, 15,888 nő és 920 leány-gyermek. A fiérfiak között 13,786, a nők között 6563, összesen 20,349 adag ételt osztottak ki. íme a székesfőváros 600,000 főre vett lakosságából egyetlen egy ilyen intézet 50,656 egyénnek adott éjjeli nyugodalmat és 20,349 ételadaggal csillapította éhségüket. Agyban átlag havonként 1200, priccseken 1600 férfi, ágyban átlag 600, priccseken 900 nő, ágyban átlag csak 15 fiú- és 150 leány-gyermek feküdt. Az ételadagok száma legmagasabb volt januárban 2932 adag, és de- czemberben 2941 adag, legkisebb áprilisban 1200 adag. Mily horribilis száma a kiosztott fekvőhelyek és ételadagoknak lesz majd kimutatható, ha majd kezeink között lesznek az Alföldi-utczabeli 2-ik, a Rottenbiller- utczai, külső váczi-úti és a budai menedékhely múlt évi hiteles adatai!
