Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-07-03 / 27. szám
1899. Julius 3. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 13 — Majom f az ajkadra. Vágyom a csókra. A példa — s itt a Kecskeméti-utcza szögletén álldogáló leánykák felé kacsintott, — a példa ragadós, Danubius. Danubius előrehajolt, hogy magához emelje a hölgyet, de ebben a pillanatban megrettent. — Jézus Mária, az elöljáró úr! — hebegte, mialatt keresztet vetett magára. Csakugyan, a Kecskeméti-utcza felől gondolataiba mé- lyedve közeledett Belvárosi úr, az elöljáró, kezét szokása szerint hátratéve, megállt a Kálvin-térnek a fiakker-állomás felé eső részén. Most pálczájával két keménytojást és egy koczkás nadrágot rajzolt a levegőbe, s erre a nevezett helyen a kövezet alól hatalmas lángoszlop csapott fel. A láng közepében nagy- szakállu, jól táplált alak jelent meg. A székesfőváros szelleme. — Mit kívánsz tőlem ? — kérdezte az elöljárót.. — Nyisd meg holnap az új belvárost! — Ingyen? — bigyesztette az ajkát a szellem. — Csak nem tagadom meg magamat a kedvedért? — Vedd ezt, — szólt az elöljáró és egy gyűrűt huzva le az újjárói, odaadta a szellemnek. — Most már megteszed ? A szellem előbb megnézte a gyűrűt. — Arany, brilliánssal, —- szólt. Majd nyájasan folytatta : — Helyes, holnap reggel 8 órakor megnyílik az új belváros. Legyen a te kerületed az első. — Oh, — rebegett az elöljáró, — köszönöm 1 — Csak — folytatta a szellem, — pontban 8 órakor legyen itt ezen a helyen egy útmester, a ki egy csákányütést tegyen a kövezeten. Tudod, a forma kedvéért, hogy ne gyanakodjanak rám. — Meglesz, uram! — Tehát 8 órakor 1 — szólt még a szellem, s visszabújt oda, a honnan kijött. Másnap reggel pedig jött a Kálvin-térre az útmester és megtette az emlékezetes csákányütést, a mire leszakadt a Kálvin-tér. A próba fényesen bevált, a lakosság örvendve állta körül az impozáns lyukat, a melyet most is mindenki a Kálvin- tér legszebb díszének tart. Tenczer azonban és a többi nagyfejüek az időelőtti sülyesztő próbában árulást láttak az elöljáró részéről, s most, hogy a már-már felvilágosított lakosságot megtéveszszék, pokoli furfanggal be akarják tömetni a Kálvin-téri lyukat. Azt hiszik, hogy így majd csak elhiszszük nekik, hogy Budapest csak a Kálvin-téren van aláaknázva, s hogy nem tudunk semmit sem a főváros új szabályozási tervezetéről a föld alatt. De ők hiába ámítanak. Mi tudjuk, hogy a talpunk alatt egész Budapest területén mély üreg van, és hogy Tenczer Pál és Heuffel, ha megbosszantjuk őket, egyszer csak kiáll a város két végére és egyik az egyik végéről, másik a másik végéről egyszerre csak szépen kirántják alólunk a trotoárt. Épp azért viseljük is magunkat csöndesen. A feledékeny belügyminisztérium. A főváros közigazgatásának legnagyobb baja az 1872 : XXXVI. törvényczikk és a fővárosi szabályrendelet, a melyeknek ósdi szakaszai az ügymenetét erősen hátráltatják. A törvényhatóság a fővárosi törvény sokszor megígért revíziója előtt orvosolni kívánta a bajok egy- részét s elhatározta, hogy a polgármestert az apróbb, inkább formális dolgoktól felmenti, az elnöki osztály teendőit megcsökkenti, az adóügyosztályt megszünteti s helyébe közlekedési osztályt szervez. Az újítások bár részleges, de föltétlenül hasznos eredménynyel járnak Azonban a kívánt orvoslások egyre jobban késnek — mert a belügyminisztérium még nem hagyta jóvá az új szervezést. Hónapok óta hever a minisztériumban a javaslat, a melynek elintézését a főváros ma megsürgette. Pör egy díszkapu miatt. A német császár budapesti időzése alkalmából a főváros három díszkapút állíttatott fel, a melyek közül egyet a Kerepesi-út torkolatán Manheimer Gusztáv festő készített. Emiatt a kapu miatt, mint egyik napilap nemrég megírta, Manheimer cSOO frt erejéig akarja a fővárost megperelni. Illetékes helyről az ügyre vonatkozólag a következőket jelentik: A német császár fogadására a főváros nagy díszszel készült s egyebek között Manheimer festő vállalkozott az egyik díszkapu előállítására. A várossal kötött szerződésében a vállalkozó művész 4000 forintot kötött ki a kapu teljes elkészítése és lebontásáért. Ezt az összeget meg is kapta, azonkívül még 000 forintot azokért a változásokért, a melyeket a kapun a román királyi pár bevonulása után — tehát elkésetten végzett. A végleszámolásnál Manheimer utólagosan még 030 forintot kért a fővárostól, a melyet a tanács a megkötött szerződésre hivatkozva nem adott meg. A pörnek tehát semmi jogalapja nincs, mert a főváros a díszkapuért azt az árat fizette, a melyet maga Manheimer szabott meg. A Belváros újabb szabályozása. A közmunkatanács kezdeményezésére a fővárosnak folytatnia kellene a Belváros szabályozását. A terv az volt, bogy az Egyetem ulcza végig hal öl széles legyen, valamint a Magyar- utcza is. A Kaplony-utcza a Muzeum-körútig lenne meghosz- szabbítandó. A gróf Károlyi kert parczellázása esetén a felosztásnál uj ulczát kellene a fővárosnak nyitni, ha az utcza területéi ingyen kapja meg. A terv azonban elmarad, mert a főváros fél az újabb szabályozások költségeitől. A vörös márványjászol. A Károly-kaszárnyának hivatalos czélokra történt átalakítása alkalmával több különböző felszerelés fölöslegessé vált, így egyebek között vagy tiz darab vörös márványból készült jászol is. Ezekre a jászlakra a rákosi iskola igazgatója is reflektált s a tanácstól 6 darabot kért. A tanács azonban előbb a mérnöki hivatal véleményét akarta meghallgatni s ez okból fel is szólította a hivatalt, a mely ma ezt a feleletet adta : „A rákosi iskola gazdasági épülete: a tehénistálló el van látva jászollal. Miután pedig sem a méhesbe, sem a baromfiéiba, sem a selyemhernyó-telepbe vörös márványjászlakra nincs szükség, az iskolában még ke- vésbbé, az igazgató tehát felszólítandó lenne, mondja meg, hogy a különben értékes jászlakat hol akarja használni.“ A tanács ilyen értelemben intéz kérdést az iskola igazgatójához.
