Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-06-26 / 26. szám

14 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. junius 26, A Rmlas-fürdö park 100,000 forintja. A főváros fölötte kellemetlen helyzetbe jutott a Rudas fürdő előtt a Döbrenlei-utcza hosszában tervezett park miatt. A parkba a közmunkatanács azt a telektömböt is bevetie, a melyet a főváros 287,000 forintért vásárcsarnok-czélokra veit, meg. Kárpótlásul a közmunkatanács 100,000 forintot ajánlott meg. A főváros az ajánlatot visszautasította azzal, hogy a lelkeket 148,000 forintnál alább nem adja át. A közmunka- tanács erre lemondott a díszes parkról, a 100,000 forintos ajánlatát pedig visszavonta. Ez a határozott eljárás a ta­nácsot igen kellemetlenül érintette, mert a Rudas-fürdő érde­kében a tervezett parkról nem akart lemondani. A közgyű­lésnek tehát olyan javaslatot kiván tenni, hogy a kárpótlásul megajánlott 100,000 forintot mégis fogadja el, mert a park s az egész terület úgy is a főváros tulajdona lesz. A javas­lat megvétele előtt azonban biztosítani akarta magát a felsülés ellen s Rózsavölgyi Gyula alpolgármestert bízta meg azzal, hogy tudja meg, vájjon a közmunkatanács a főváros kérelmére hajlandó-e a visszaszítt 100,000 forintot újra megszavazni. A közmunkatanács kedvező választ adott, s ennek következ­tében a tanács legközelebb megteszi javaslatát a Rudas-fürdő előtt tervezett park létesítésére. A Duna-jobbparti hegyivízek szabályozása. A Duna jobbpartján szabályozatlanul áll a Bründl-, Radi-, aranyhegyi-, szépvölgyi stb. árok. A hegyi vizek le­vezetését ezek a rendezetlen árkok végzik, a melyek nagyobb víztorlódás alkalmával az egész környéket elárasztják. A mérnöki hivatal a múlt héten azt javasolta, hogy a Bründl-, Radl- é> Aranyhegyi árkot 118,000 forint, a Szépvölgyi árkot 25,000 forint költséggel a jövő évben rendezzék. A budai szemét Pesten. A főváros a budai szemetet azzal a vállalkozóval akarja elfuvaroztatni, a ki a balparti kerületek szemetjét szállítja. A ferenczvárosiak a tanácsnak e terve ellen a múlt héten memorandumot adtak be a polgármesternél. A szemétnek a városon való keresztül hordása, mondják a kérvényben, vesze­delem a közegészségre. A IX. kerület már attól is sokat szenved, hogy a pesti szeméthordás a kerületen át történik A kerület egészségi viszonyait azonban még inkább megrontja a tanács terve: a budai szemétnek a kerületen át leendő el fuvarozása. A ferenczvárosiak arra kérik a tanácsot, hogy álljon el attól a tervétől, hogy a- budai szemetet Pesten hordatja keresztül. Állíttasson fel Budán megfelelő szemétlerakodó helyet s ne fertőztesse meg az egyik kerületet a másikból ki­fuvarozott személtei. Kétféle hitelező. A földmivelésügyi miniszter nem engedte meg, hogy a főváros a rakodópartok (Margit-, Rudolf-, Várkert-rakodópart) burkolásait elhalaszthassa. A miniszter szigorúsága a fővárost nagy zavarba juttatta, a melyből ma három jólelkü vállal­kozó akarja kimenteni. A vállalkozók ugyanis kijelentették, hogy a munkálatokat hajlandók még az idén akképp elvé­gezni, hogy követelésüket minden kamatmegtérités nélkül csak a jövő évben fogják kiegyenlítés végett bemutatni. Hivatalos hirdetések. -*■ 1899. évi 18,210. aü. szám. Hirdetmény a fegyver- és vadászati adó tárgyában. Az 1883. évi XXIII. t.-cz. rendelkezéseihez képest ezennel felhívja a tanács a székesfőváros közönségét, hogy: a) mindazok, kik adóköteles fegyverek birtokában vannak (ha vadászati jegyet szerezni nem is kívánnak), valamint azok, kik a birtokukban levő adómentes fegyvereket eddig be nem jelentették, megfelelő bejelentéseiket a IV. kerületi adó­számviteli hivatalnál (IV., Magyar-uíeza 23. szám földszint 1. ajtó); továbbá, hogy: b) azok, kik egész évre szóló vadászati jegyeket kivan­nak szerezni, erre vonatkozó s előzetesen Rózsavölgyi Gyula alpolgármester űr vagy helyettese által (IV., kerület, új város­háza II. emelet) láttamozandó bejelentéseiket a budapesti m. kir. állampénztárnál (fővámház, I. em. 33. ajtó) legkésőbb 1899. évi június hó 30-ikáig (bezárólag) okvetlenül nyújtsák be. Budapesten, 1899. évi júniús hó 13-án A székesfőváros tanácsa. 28847. sz. 1899. VII. tan. Pályázati hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa az adományozás alá eső, s a budapesti kereskedelmi akadémiánál betöltendő 12 fővárosi, 1 „Ferencz József és Erzsébet“ és 1 „Deák Ferencz“ nevet viselő alapítványi, összesen tehát 14 tandíjmentes helyre ezennel nyilvános pályázatot hirdet. Ezen tandíjmentes helyekre a budapesti kereskedelmi akadémiában való felvételre az intézeti szabályok értelmében képesített oly tanulók pályázhatnak, a kik legutóbbi iskolai bizonyítványok szerint tanulmányaikban legalább jó előmene telt és jó erkölcsi magaviseletét tanúsítottak, továbbá buda­pesti születésüket, avagy budapesti illetőségüket és vagyon- talanságukat, illetőleg szülőik vagyontalanságát igazolni képe­sek, megjegyeztetvén, hogy oly folyamodók kérvényei, a kik nem budapesti születésűek, avagy budapesti illetőségűek ugyan, az egyéb kellékeknek azonban megfelelnek, csakis azon eset­ben lesznek figyelembe vehetők, ha megfelelő számú érdemes budapesti születésű és illetőségű folyamodó nem találtatnék. A budapesti kereskedelmi akadémia mindazon növendékei, a kik a székesfőváros tanácsa által adományozott tandíj- mentes helynek már élvezetében vannak, annak megtartásáért szintén folyamodni tartoznak ugyan, azonban az illetők az esetre, ha legalább átlagos jó előmenetelt és jó erkölcsi maga­viselet tanúsítanak, a már elnyert tandíjmentes hely további élvezetében feltétlenül meg fognak hagyatni. Ezen növendékek tehát kérvényeikhez csupán az 1898/99. tanévről szóló iskolai bizonyítványukat tartoznak mellékelni. Felkéretnek tehát mindazok, a kik a pályázat alá bo­csátott tandíjmentes helyek egyikét elnyerni, avagy annak további élvezetét magtartani óhajtják, hogy ez iránti kérvé­nyeiket a fent előadottak értelmében pontosan felszerelve és 1 koronás okmánybélyeggel ellátva, a székesfőváros tanácsá­nak iktatóhivatalába (Újvárosház, földszint 3. a) legkésőbb f. évi július lió 15-ikének déli 12 órájáig annál is inkább nyújtsák be, mivel később érkezett, vagy kellőleg fel nem szerelt kérvények figyelembe vétetni nem fognak. A székesfőváros tanácsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom