Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-05-08 / 19. szám
14 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. május 8. Az eskütéri hid építése. A kereskedelmi miniszter a fővároshoz leiratot intézett, a melyben arra kéri, hogy Rudas-fürdő előtt a Ferencz József-hidig elterülő partszakaszt engedje át a hídépítés czéljaira. Az eskütéri hid építését ugyanis 1901. szeptember elsejére beakarja fejeztetni s a munka gyorsítása végett nagyobb munkaterületre van szükség. A tanács a kérelmet teljesítette. KÖZGAZDASÁG. A mostoha gyermek. Levél a szerkesztőhöz. Ismeretes a mostoha anyának az a szokása, hogy a világ előtt mindig a jót akarja adni és a mostoha gyermekét a szomszédok, ismerősök előtt egyre dicséri. De jaj a szegénykének, ha a kedves mamáját odahaza fölingerli, vagy ha a mama bármi okból rosszkedvű, mert ily alkalmakkor a szegény, elcsigázott árva keserüli meg a mostoha rossz kedvét. Ilyen rossz mostoha -—- daczára, hogy váltig dicséri a maga szülöttjét — a magyar társadalom, a hivatalos körökkel együtt. A magyar társadalomnak és a hivatalos köröknek van egy közös magzatjuk, a kinél nem lehet megállapítani, kit illet az apaság, kit az anyaság. A két szülő az utczán, a szomszédban, az ismerősök előtt egymást hezitálja túl a gyermek agyondicsérésében és védelmezésében. De jaj szegénynek odahaza. Ez a gyermek a magyar ipar. Ez a mostoha gyermek a fejlődésben még hátra van, csenevész, ám ennek főképp a szülők az okai. Folyton dicsérik, de ha az ipar pártolására, támogatására kerül a sor, akkor vállvetve igyekszik minden tehetősebb polgára, minden rendű és rangú hatósága e hazának lehetőleg a külföldi, de főképp az osztrák ipar támogatására. És mivel éneinek ezek a jó urak ? Azzal, hogy a magyar ipar fejletlen voltánál fogva, nem tud oly jó gyártmányokkal szolgálni, mint a külföldi. De a fejletlenség miatti felelősség jó része megint csak a mostohákat terheli. Mert hogy iparunk kifejlődjék, nem elégséges a dicsér- getés, hanem a leghathatósabb, a legmesszebb menő támogatás, a legnagyobb áldozat kell ahhoz. Ezt meg is teszi a magyar közönség a külföldi iparral szemben, de nem a hazaival. Magyarország ma még agrár- és nem iparállam; de mindenképen rajta vagyunk, hogy iparunkat nagyra fejlesztve, a nyugati államokkal ez irányban is felvehessük a versenyt. Az állam, illetőleg a kormány, — szívesen elismerjük, — sokat tesz a hazai ipar fejlesztése érdekében. Kimondja a legtöbb esetben pályázatok és árlejtések alkalmával, hogy csakis magyar iparos pályázhat, vagy csakis magyar ipari termékek használtassanak a munkák kivitelénél. De nem mindig teszi ezt még a magyar kormány sem ; ha pedig a kormány, mint a magyar érdekek legfőbb védője, ez irányban nem teljesen konzekvens, miért lennének akkor alárendelt közegei, hivatalai hívebbek a hazai iparhoz ? Hogy a kormány tényleg nem tesz meg mindent a magyar ipar fejlesztésére, egyben be is bizonyítjuk. Szt-Gotthárdon megbukik a „Magyar óra-részv.-íársaság“. Ennek az ipari vállalatnak a fölsegélyezésére a kormánynak nincs pénze, de egy svájezi óra-gyár részvénytársaság betelepítésére van a kormánynak 100,000 forintja. íme, hogy csak egy esetet említsünk az utóbbi időből annak illusztrálására, hogy az édes szülő milyen mostohán bánik a maga gyermekével. Egyik magyar grófnak hintóra volt szüksége. Budapesten akad elég jóhirű kocsigyártó, de a gróf nem tud választani ; egyik kocsi se jó, mert nem elég — drága. Párisba megy, ott vesz kocsit; hazahozatja és összejön az egyik kocsigyártóval az utczán, a ki megszólítja a grófot a kocsi végett. Erre a gróf meginvitálja az előkelő iparost, látogassa őt meg, nézze meg, milyen kocsit vett Párisban. A szives meghívásnak a gyáros eleget tett és csodálkozással nézte a kocsit. Végre a gróf nagy dicsérgetése után, azt kérdezte a gyáros: — Méltóságos uram, mennyibe került a kocsi ?-—- 4000 frankot adtam érte, — mondá a gróf büszkén. — Látja, méltóságos uram, ugyan ezért a kocsiért én csak 450 irtot kértem, de méltóságod nem vette meg. Kiment Párisba, hogy az én kocsimért — gondolva, hogy az franczia gyártmány — 4000 frankot fizessen. A gróf szégyenérzetében, hogy így kétszeresen csalódott, nem tudott más kifogást, mint hogy tagadta, hogy a kocsi az illető gyáros készítménye. Erre a gyáros szó nélkül levette a keréktárcsát és annak belső oldalán megmutatta a grófnak a czégfeliratát. íme így pártolja a társadalom a magyar ipart. Tudnánk még sok ily példát felhozni. Megjegyezzük azonban, hogy ez így van a legtöbb nagyobb munkánál, építkezéseknél és majd minden közmunkánál. És itt nem mulaszthatjuk el szóvá tenni a fővárosi tanács eljárását, a mely ugyancsak kemény támadás a magyar ipar ellen. A főváros VII. kerülete új templomot kap. Az építkezés jó része már be is van fejezve, még csak a festés, orgonafelállítás és a templom felszerelése van hátra. Az orgona! Van magyarországon egy tuczat orgona-gyáros, a kik tényleg a legjobb orgonákat állítják elő. Az illetékes templomépítőbizottság tehát, néhány igazán lelkes és erélyes fölszólalásra, bár kissé nehezen, mégis elhatározta, hogy a tanácsnak javasolni fogja, hogy az orgona előállítását egyik nagy hazai gyárosunkra, a budapesti Országh S. és fia orgonaépítő ezégre, bízza. A tanács azonban nem akart inkonzekvens lenni önmagához és az orgona-építést egy osztrák gyárosnak akarja odaadni. Persze, a tanácsnál van még magasabb forum is és ez a közgyűlés. Az elutasított magyar ezég a tanács határozatát meg- felebbezte a közgyűléshez. Abban a reményben, hogy a bizottsági tagok méltányolni fogják azt a le nem tagadható körülményt, hogy a magyar gyár, úgy az állammal, mint a várossal szemben megteszi kötelességeit, a munkától tehát nem üthető el azzal szemben, a ki itt sem adót nem, fizet, sem pedig más kötelezettséget nem teljesít; másrészt pedig maga a ezég elég garanczia arra, hogy elvállalt kötelezettségének meg is tud felelni.
