Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-04-03 / 14. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. április 3. 16 nyílt meg, 1897-ben hat, 1898-ban pedig nyolcz óvóiskola adatott át rendeltetésszerű használatának, úgy, hogy a folyó tanév elején 25 községi óvóiskola volt működésben. A folyó tanév elején azonban a beiratkozások alkalmával oly nagy volt a jelentkezés az óvókötelesek részéről, hogy a tanácsnak nemcsak arra kellett engedélyt adnia, miszerint egyes iskolákban a megengedett létszámon felül is írassanak be, illetőleg jegyeztessenek elő a jelentkezők, hanem a főváros szélső határain fekvő óvóiskolákat párhuzamosítani kellett; párhuzamosítani olyan értelemben, hogy a jelenkező óvókötelesek két csoportra osztva, két óvónő vezetése alatt részesültek gondozásban. Innen van az, hogy ma a 25 kisdedóvóban 33 óvónő foglalkoztatja a gyermekeket. Kétségtelen, hogy a kisdedek oktatásának tulaj- donképeni hasznát főleg az elemi iskolában látjuk; és itt is különösen azokban az elemi iskolákban, a melyek a főváros nemzetiségi szempontból exponáltabb vidékén vannak elhelyezve, milyenek a kőbányai, az ó-budai, zuglói stb. elemi iskolák. Azok az idegen ajknak, a kik egy éven át jártak óvóiskolába, az első elemi iskolában a legnagyobb köny- nyedséggel beszélik a magyar nyelvet; a kik pedig 2—3 évet töltöttek a kisdedóvóban, azok már itt mutatják az óvónő buzgóságának eredményét. Ebből az okból a tanügyi osztálynak, bár az óvóiskolák létesítése körül határozott irányt kijelölni nem lehet, mégis az a programmja; hogy mindenek előtt a főváros legszélsőbb övezetében létesítessenek óvóiskolák olyan számban, a mennyiben ezek a jelentkezők befogadására szükségesek. De természetesen csak fokozatosan létesíthetők ezek az új intézetek is. mert ha a törvény rendelkezése szerint minden 80 óvóköteles korban levő gyermek után meg kellene építeni az óvóiskolát, ez a tanügynek úgyis nagy budgetjét oly mértékben terhelné meg, hogy ezen egy kérdésnek rögtöni végleges megoldása a fővárost csődbe juttatná. Miután majd a külső övezetben az óvóiskolák elegendő számban rendelkezésre fognak állani, leend csak szükség arra, hogy a belső övezetben is építtessenek óvóiskolák. Minthogy azonban e helyeken a telek maga már oly értéket képvisel, hogy a főváros nem is gondolhat ily helyeken községi óvóiskolák létesítésére, hacsak fővárosi telek rendelkezésére nem áll, nagyon helyes a tanügyi osztálynak az a politikája, hogy a legkülönbözőbb egyesületek által e helyeken fentartott óvóiskolákat megfelelőt, évenkinti rendes segélyben részesíti. A tankötelesek összeírásához. Furcsán áll a főváros a tankötelesek összeírása dolgával, már az eddigi eredményt illetőleg is, a jövő következmények folytán meg esetleg kellemetlen helyzetbe is kerülhet. Éveken keresztül ezreket költött a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete folytán a tankötelesek számszerű összeírására, egy olyan munkára, melyről legutóbb kénytelen volt kijelenteni, hogy az nem ér semmit, a mely okból annak feldolgozását is mellőzte. De még sem volt egészen hiába kidobott pénz az a költség, melyet a főváros e czélra áldozott, mert a nyert statisztika kézzelfogható használhatatlansága vezetett arra, hogy csináljon végre a főváros egy alapos összeírást, egy névszerinti összeírást, mely a legközelebbi népszámlálással kapcsolatosan fog végrehajtatni. S mit mondott a miniszter úr a főváros azon elhatározására, hogy a hasznavehetetlen számszerinti ösz- szeírás helyett egy névszerinti, alapos összeírást fog csinálni? Azt mondta: Jól van, ám csinálja meg a főváros a névszerinti összeírást, de azért ő az évenkénti számszerű összeírást nem fogja elengedni. Nem engedi el tehát azt a munkát, a melyről szakemberek konstatálták, hogy hiábavaló, semmit sem ér, s a melyre, ha alapos névszerinti összeírás és nyilvántartás lesz, csakugyan semmi szükség nincsen. Az alapos összeírásra pedig immár nagy szükség van. Döntessék el egyszer már: mennyi igaz van abban az évek óta hangoztatott állításban, hogy a fővárosban több mint tízezer tanköteles nem részesül oktatásban ? Vagy pedig felemelkedett-e már a főváros lakossága a kultur-társadalmak ama magaslatára, melyen az iskoláztatás szükségessége annyira átment a köztudatba, hogy nem kell a tanköteles korban levő gyermekeket kényszerintézkedésekkel hajtani az iskolába? Kívánatos volna, hogy a próba ezt az eredményt mutassa ki. Kívánatos volna nemcsak kulturális viszonyaink szempontjából, hanem a fővárosra nézve finan- cziális szempontból is. Minden valószínűség a mellett szól, hogy úgy is lesz. De hátha? Ha csakugyan nagyobb számmal találtatnak olyan tankötelesek, a kik elkerülik az elemi iskolát is ? Mi lesz akkor ? Hogy a törvény alapján iskolába lehessen őket kényszeríteni, ahhoz első kellék volna, hogy helyet tudjon nekik adni iskoláiban. De mikor a községi iskolák most is zsúfoltak, s a természetes fejlődés igényeinek kielégítése is annyira igénybe veszi a főváros anyagi erejét, hogy esetleges ilyen rendkívüli költségek fedezetéről a rendes évi költségelőirányzatban aligha lehet gondoskodni. Jó az ilyen eshetőséggel is előre számolni. Reméljük ugyan, hogy nem lesz rá szükség. De jobb félni, mint megijedni! © Hírek a városházáról. Éjjeli tanácsülés. Éjjel van, üres az utcza Nincs egy lélek ébren. Csak a hármas lámpás pislog A városház-téren. Megkondul a toronyóra Vén, recsegő hangon, Felébred az alvó Andris A városházi gangon.
