Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-03-20 / 12. szám
1899. mánfzius 20. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 A Gellérthegyről. Budapestnek sok tekintetben irigylendő a szerencséje, szemben az ország egyéb városaival. Úgyszólván minden segédeszköze, a mit a természet adhat, megvan arra, hogy nagyvárossá legyen. S hogy teljesen nem lett azzá, nem magán a városon, mint inkább a vezetőin múlott. Budapest fekvése majdnem páratlannak mondható. A pesti lapos, homokos terület valósággal rátermett, hogy a leghatalmasabb gyár-ipar alapjáúl szolgáljon. A budai hegyvidék enyhe kiimájával, festői szépségű panorámájával, egészséges levegőjével önként kínálkozik, olyan lakóhelyül a milyent a nagy városok idegrontó lármájában elernyedt polgárság kívánhat magának. A két területet elválasztó hatalmas folyam a pesti part- résznek kitűnő közlekedő eréül szolgál, a jobboldalt pedig megvédi a balpart homokos levegőjétől. Mindezeken kívül a természet szeszélyes ajándékképen ott áll majdnem a város szivében a hatalmas Gellérthegy, a melynek kopár teteje, még kopárabb oldalai ma még szinte szégyenkezve meredeznek a pesti oldal díszes palotasora előtt. Mert ami szépséget a természet nyújtott Budapestnek, azt e nagy város alkotói nem látták meg és nem vették számba. A lapos, poros, belvizektől megfertőztetek pesti oldal hihetetlen gyorsasággal nőtt meg világvárossá, teletömve bérkaszárnyákkal, a melyeknek egészségtelen levegőjét a környező gyártelepek kigőzölgése még inkább megrontja. A keleties kényelemszeretet ide tapasztotta az emberek százezreit, a hol könnyebb volt az építkezés és olcsóbb, ha mindjárt kevésbbé czél- szerű is. A helyett, hogy Pest tisztán a kereskedelem és ipar telepe maradt volna, magába felszívta a lakosság- óriás többségét, a mely lemondva minden kényelemről szívesen húzódott meg a kenyérkereset forrásai körül. Csak most újabban, a mikor az emberek nemcsak látnak, hanem nélkülözik is az egészséges élet elengedhetetlen kellékeit: a tiszta levegőt, a csöndes lakást, csak most tör fel egy ma még csendes áramlat, a melynek az a czélja, hogy kivándorlást indítson meg Pestről a budai hegyvidék felé. Ez az áramlat lassan hódít tért. De már megnyilatkozik magukban a közhatóságokban is, a hol egyre több gondot fordítanak az elhanyagolt budai hegyvidék fejlesztésére. S ennek itt is az ideje! Mint a szégyenkő áll a város közepén a Gellérthegy, köröskörül rozoga viskókkal, a melyek szomorú pendentját képezik a díszes királyi palotának. Két esztendő múlva megnyílik az eskütéri híd, hogy a propellerek milliónyi forgalmát megtízszerezve közvetítse Pest és Buda között. Óriás költséggel rendezik a király útját az új királyi palotához, százezrek árán parkot emelnek az eskü-téri híd budai oldalán: csak a Gellérthegy rendezése körül nem mutatkozik tevékenység. A nagy munkába mintha kifáradtak volna a hatóságok : a Tabán és a Gellérthegy szomorúan elhanyagolt állapota nem feszélyezi őket. Pedig sokat hallottunk olyan tervezetekről, a melyek a királyi palota környékének díszes új külsőt lennének hivatva adni. Mi van ezekkel a tervezésekkel? Hol akadt meg a csákány, a melynek kötelessége lenne lerombolni a rútat, a szegényest, és felépíteni Budát az újat, a szépet, a melynek láttára nyugodtan és büszkén hívhatná fel az uralkodó azoknav a magas vendégeknek a figyelmét, a kiknek jövendőbeli lakásuk a királyi palotának abban a részében lesz, a mely szembe néz a kopár Gellérthegygyel és az elmaradott Tabánnal. A királyi szó egy alkalommal már megsürgette a palota környékének rendbe hozását. Reméljük, hogy újabb figyelmeztetésre nem várnak az intéző körök. Fejetlenség a központi számvevőségben. A fővárosi adminisztráczió egyik legfontosabb ága a központi számvevőség. Itt csoportosulnak a közigazgatási élet erei, itt végzik a főváros nagy háztartásának összeállítását, nyilvántartását és ellenőrzését. Sőt ha végig tekintünk a főváros egyesítése óta létrejött szabályrendeleteken, azt tapasztaljuk, hogy nagyobb részének kútforrását a számvevőségben találjuk meg. A tanács ugyanis úgy a kisebb, mint a nagyobb fontosságú ügyek elbírálásánál rátámaszkodik a számvevőségre, a melytől nemcsak véleményt kér, hanem igen gyakran jogi vagy műszaki szabályzatok alkotását is megkívánja. Ép a tanácsnak ez a különös bizalma okozta, hogy a főszámvevő kezébe lassankint sokkal nagyobb hatalom összpontosult, mint azt a számvevőség szervezete megengedi. Nemcsak a jobb keze, hanem valósággal a főváros élő lelkiismerete lett a főszámvevő. Ezt a nagy hatalmat, a mely szinte természetesnek látszott, az ifjabb generáczió megirigyelte és egyre- másra elszedi a főszámvevőtől mindazt a hatáskört, a mit idők során a tanács nála letéteményezett. A főszámvevő ellen indított személyes harczhoz hozzájárult most egyéb körülmény is, a mely nagyon alkalmas arra, hogy a hatalmas testületben fejetlenséget idézzen elő. Ez a körülmény abban mutatkozik, hogy az osztályvezetők egy része különböző okokból munkaképtelenné vált. A számvevőség első osztályában, a hová a községi alap bevételei és kiadásai, telekvásárlások, átiratási díj, bérkocsi és élelmezési kiadások, utczatisztítás, világítás, kölcsönpénzek tartoznak, az osztály vezetője, Grimm Gábor számtanácsos, súlyosan megbetegedett. A harmadik osztályban, hová közigazgatási fizetések, fürdők, föld, haszonbérek nyilvántartása tartozik, az osztályvezető, Muchmayer Ferencz számtanácsos, régebb idő óta a kerületi betegsegítő pénztárakhoz van kiküldve ; helyettesét, Reitter Ferencz számvizsgálót pedig
