Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1898-11-28 / 6. szám

1393. nőre Tiller 23. M/lCrY/VR. SZÉKE3EŐVÁR OS 15 de amelyet eddig — nem tudni mért — senki sem mert per- traktálni. Valóságos szívbe vágó szatírája a sorsnak az, hogy ilyen fényes egyenruháju, a saját hatáskörében szinte korlátlan ur, annyi ember réme és reménysége, háromszáz forintért a halálban keres menedéket s ez a nevetségesen kicsinynek látszó pénzösszeg az őrültségbe kergeti. Mert a „Katonák“ per-exelence a nyomor — a fénylő nyo­mor — drámája s bizonyos, hogy a katona fiú T h u r y ismeri azokat a Scyllákat és Charybdisekef, amelyek között a katonák áthajózták az életet A Vígszínház színészei kivételképen nem adták ezt a da­rabot olyan preczizitással elő, mint ezt tőlük már megszoktuk. Egyedül Hegedűs Gyula, ez a perfekt művész és Szerémy voltak most is pompásak. Érdekessé tette a premiert, a szín­ház szerződött tagjának He 11 y e y Arankának föllépte, a kinek tehetsége ebben az előkelő környezetben sokkal jobban érvé­nyesülhetett. A másik eredeti darabbal a Kisfaludy színház szol­gált Márkus Józsefnek egy ifjúkori drámáját adta elő. Czime üld meg s a Dumas-réle tue la elvvel polemizál. A milyen naiv a darab fölépítése, épen olyan érdekes a dikciója s egyes helyzetek előkészítése és beosztása érdekes igazolása a Márkus József most már elismert színpadi talentumának. A darabban igen ügyesen játszottak a színház nő tagjai, A r d a y Ida, Gyurmán Alice és K r e y Irma. A rendezés is elég ügyes volt és gondos kezekre vallott. A közönség a legszí­vesebb ovácziókban részesítette a szerzőt, a ki helyett azonban a tüntető tapsokat a rendező köszönte meg Filharmónia. F. hó 23 án tartották meg filharmonikusaink az idei 2-ik hangversenyüket, mely estélyen egy igen szimpatikus zongoristát: Bauer Haroldot volt alkal­munk megismerni. Kellemes megjelenésű, alig 25 éves ember, kinek szép jövőt jósolhatunk. Már ma is első rangú művész, kinek játékában, felfogásában, a leg­nagyobb egyszerűség nyilvánul. Kerüli a hiábavaló posokat, az afLktálást, s különös dicséretet érdemel bámulatos kéztöje, melyet kevés zongoristánál van al­kalmunk tapasztalhatni. Liszt Es dur zongoraverse­nyét helyes felfogással, gyönyörű technikával játszotta s a szűnni nem akaró tapsokat Chopin egy polonaise- vei s a Taussig-féle YValkür átirattal viszonozta. Ez alkalomból hallottuk elős/ör Svendsen „Zora- hayda“ czimü legendáját, s a bájos, fülbemászó me­lódiák, a finom hangszerelés, s a karakterisztikus mé- labus északi hangulat, mely az egész művet átlengi, a mesterileg előadott mű befejezte után őszinte lel­kesedésre ragadták a közönséget. Előadásra kerültek még Cherubim : Medea nyitánya s Brahms III. F. dur symphoniája, melyek Erkel mesteri vezetése alatt szin­tén a legtökéletesebben jutottak érvényre. M—s. Közgazdaság. A kamatláb felemelése- Az osztrák-magyar bank vezértanácsa legutóbbi ülésében a kamatlábat mégis elemelte 7a százatékkal. E hónap 25-étöl tehát a ka­matláb a váltók és értékpapírok leszámítolásánál 5%, az állami járadékokra és bankzáloglevelekre nyújtott kölcsönöknél 6%. Ezt az uj rendszabályt, mely hosz- szantartó bizonytalanságnak vet véget, az érdekelt kö­rök nem fogadják ellenszenvvel. Az eddigi állapot ugyanis tért engedett a hivatalos és a nyílt piaczon alkalmazott kamatláb közötti lényeges éltérésnek, másrészt pedig a német 6°/o-os kamatlábra való tekin­tettel az ázsió felszökkenését eredményezhette. Bár e körülmények nem tekinthetők kényszerítő okoknak, az óvatosság szempontja ajánlatossá tette az intézkedést. Országos ipartanács- A kereskedelemügyi minisz­ter javaslatára az országos ipartanács szervezési sza­bályzata október 26 án kelt legfelsőbb elhatározással jóváhagyatod és a kereskedelemügyi miniszter meg­hatalmazást nyert arra, hogy a szabályzat határozatai­nak értelmében a tanács szervezésére szükséges lépé­seket tegye meg. A szabályzat a következő lényeges határozatokat tartalmazza : Az országos ipartanács feladatát képezi, hogy ipari és munkás-kérdésekben a kereskedelemügyi miniszternek szakértői véleményt adjon és javaslatokat tegyen. A tanács elnöke a ke­reskedelemügyi miniszter, alelnöke pedig a kereskedelemügyi minisztérium államtitkára. A tanács 70 tagból áll. Egy-egy tagot minden kereskedelmi és iparkamar i választ, huszonnégy tagot a kereskedelemügyi mmiszter által megjelölendő szaktestületek és egyesületek kiildketnek ki. További tizenkét tagot a kereskedelem­ügyi miniszter nevez ki, két-két tagot a pénzügyi és földmivelési miniszter. Ezenkívül még 10 nem hivatalos tag tartozik a ta­nácsba. Hivatalból a tanácshoz tartoznak a kereskedelemügyi mi­nisztériumból : az iparfejlesztés, iparoktatás és munkásvédő ügy­osztály főnöke, továbbá az ipari, közigazgatási és belkereske­delmi ügyosztály főnöke; valamint a díjszabás és vámügyi ügy­osztály főnöke, az iparvédő és iparfelügyelői osztályfőnök ; a központi statisztikai hivatal igazgatója, az ipar főfelügyelő, a technológiai iparmuzeum igazgatója és végül a magyar keres­kedelmi muzeum igazgatója. A mandátum öt évig tart. A tagok a tanács üléseiben szavazati joggal birnak. Állásuk tiszteletbeli és fizetéssel nem jár. Hogy a kereskedelemügyi miniszter által a tanácsba utalt ügyek alaposan előkészíttessenek, a tanács kebelében egy elő­készítő bizottság fog alakulni. E bizottság elnökét és nyolc tag­ját a miniszter nevezi ki. A bizottsághoz továbbá a miniszté­rium kiküldöttei is tartoznak. Az előkészítő bizottság tagjai minden ülésért, a melyen résztvesznek, 10 frtnyi díjazásban részesülnek. A bizottság min­den hozzá utalt ügyben jelentést tesz a miniszternek, a ki ha­tározatot hoz az irmt, vájjon a jelentés az országos ipartanács teljes ülése elé kerüljön-e vagy sem. A tanács és az előkészítő bizottság ülései nem nyilvánosak. Minthogy a tanács nem egréh, mint a kereskedelemügyi miniszter tanácsadó közege, nem áll jogában hatóságokkal és magánosokkal önállóan közlekedni. A tanács összes kiadásait a kereskedelemügyi minisztérium fedezi az ipar és kereskedelmi ezé okra szolgáló budget terhére. Az államvasutak fölöslege. Nevember 21-én a m kir. államvasutak üzleti feleslegeiből 500,000 forintot szállítottak be a m. kir. központi állampénztárba. Ezzel az összeggel az ez évi beszállítások összege 14.900.00 ) forintra emelkedett. A magyar általános kőszénbánya részvénytársa­ság e hónap 24-én tartotta rendkívüli közgyűlését Melcer Géza elnöklete alatt. Az elnök az ülés meg­nyitása után közölte a közgyűléssel, hogy királdi Here Zsigmond vezérigazgató súlyos betegsége miatt a közgyű­lésen részt nem vehet. A formalitások elintézése után kijelentette, hogy a közgyűlés egy-dűli tárgya a balgó- tarjám kőszénbánya részvénytársulattal való fúzió elha­tározása lett volna, de miután a letett részvények száma nem felel meg az alapszabályok 2ŐÍ §-ában felállított követelményeknek, a jelen közgyűlés nem határozatképes. Ehhez képest az alapszabályok értel­mében 30 napra uj közgyűlés fog egybehivatni. Ezzel a közgyűlés véget ért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom