Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1898-11-28 / 6. szám

1898. noreínber 28

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

<15

előre) magának is nagy szüksége van, ezt a kívánságot nem volt hajlandó teljesíteni.

— Létra nélkül pedig — pattant fel a rendőrség feje — én szakképzett rendőrséget létra nélkül el sem tudok képzelni. Létra nélkül — ezt saját tapasztalásomból mondhatom — ma napság semmire sem mehet az ember!

Ezzel fogta a csákóját és a fejét alája dugva, haragosan elsietett.

Keltái egy könnyet törült ki a szeméből. Mert tudnivaló, hogy a Belváros megsemmisítését illetőleg végső reményét vetette a népszerű főkapitányba, ki, mint a polgárok nyugalmának és biztonságának 1 'gfőbb őre, már hivatalból is különösen alkalmas lett volna reá, hogy a Belváros lak«>sait hadaival éj idején megtámadja s lakásaikból, illetve ágyaikból kiráncigálva biztos h#lyre, vagyis a rendőrség börtöneibe, innen pedig részint illetékességi helyeikre szállíttassa, részint a Dunába lökéssé.

— Már most — fohászkodott az ű. á. sz. sz. — mit tegyek ? A tervet, mely szerint az egész városrészt kipusztitom, Rudnay nélkül nem hajthatom végre : az emberek megmaradnak. így hát be kell érnem — fájdalom — csupán a házak lerombolásával.

Ez aztán már korántsem volt olyan nehéz dolog, mint az előbbi. Egyszerűen névjegyet irt a középitészeti igazgatónak, hogy mint szakember és állásáná' fogva erre első sorban hivatott tisztviselő legyen szives és az obstruáló Belváros épületeit kezdje visszafelé építeni.

— Kausert is fölkérhettem volna, — de ő Gerlóczy idejében már úgy is elég sokat épített.

Másnap reggel a Belvárosban járó-kelő közönségnek furcsa látvány tárult a szemei elé: az összes belvárosi házak tetején munkások nyüzsögtek és nagy buzgalommal szaggatták föl róluk a tetőt.

Mikor ez meg volt, a legfölös emelet szétbontásához fogtak, majd az alatta körébe és igy tovább, lefelé, egészen a pin- czéig. Családapák jajveszekelése töltötte be a levegőt. Az eme" letek lakói elvesztvén maguk alól a padlót, egymásra estek és sokan közülök meghaltak, vagy súlyos sérüléseket szenvedtek. Mások az utczákra menekültek; tiltakozni vagy szitkozódni azonban senki sem mert, mivelhogy mindenki bölcsen tudta, hogy Budapesten az ilyesminek rettenetes következményei lehetnének : kardlapozás, lovasroham, ötven frt. pénzbírság és más eféle. Nehány bét s az egész Belváros romokban hever. A sasok, a kiknek most már csakugyan nem volt senkijők sem, a kit képviseljenek, vijjogva röpködtek a kőhalmazok fölött.

Kasits Péter odaszállt Heltai ablakár i és azt veregette a csőrével:

— Megállj, megállj!

Mindez azonban semmit sem használt s a vége az leit, hogy Márkus főpolgármester valamennyi sast szintén összefog- dostatta és kiküldte Seráknak, a városliget mellett levő kertjébe. De sajnos, ennek nem lett meg a várt eredménye. A sasok ugyanis, a kik közt több jeles debatter vagyon, annyit beszéltek odakint Seráknak, hogy ő se rák akart lenni többé, hanem sas. Bement hozzájuk a ketreezbe és ő is a többséget, meg Keltáit, Bánffyt és Csongrádmegyét szidta. Azonkívül kiadta embereinek a parancsot, hogy minden más állatot, a ki nem sas, azonnal mészároljanak le. Az oroszlánok ennek a leverő_ hírnek a bállá, tára rettenetesen elkezdtek bőgni. A bőgésre figyelmessé lett báró Splényi, létrát ragadott és az eset szinterére robogott; ott ekkor már javában szurkálták le a kert állatait.

— Mért bántják — szólt a báró bizonyos nemes egyszerűséggel — ezeket a szegény állatokat ? Mikor annyi ember is van még a városban ! ?

— ük parancsolták — szóltak a kertészbeli alkalmazottak — a sasok ketrecze felé mutatva.

— Ök ? — kérdezte Splényi felvillanó szemmel.

Kivonta a kardját, elővette a revolverét s hátra szólt a mögötte levő rendőrzászlóaljnak :

— Fiuk, utánam !

Pár perc múlva már csupán halálhörgés volt hallható a sasok ketrecében. A mire Rudnay nem vállalkozott, azt megtette — legalább részben — a nemes báró. Tehát a miért Keltái annyi forró imát küldött az Egek urához, a sasok meglelték méltó bünliödésüket.

Polényinak egyik rendőr jelentése szerint, ez volt az utols í szava:

— Megjósoltam a minap, hogy nem fogok egyedül meghalni.

A Belváros pediglen szintén romhalmaz volt és pusztaság. A lakosságot különféle toloncházakban helyezték el; kivételt csak a Királyi Pál-, Magyar- és egynéhány más utca lakóival tettek, a kiket a többség tagjai részint saját lakásaikba (a nőtlenek), részint pedig külön bérelt lakásaikba toloncoltak. Egy szemfüles riporter följegyezte hogy gróf T en ezer Pál máltai lovag, több, mint tizenkét ilyen lakót rejtett el.

Eddig a Belváros megsemmisítésének története.

A mi az egészből megmaradt, csak a két városháza, az uj kaszárnya és az illemhelyek, a melyekhez külön őrgrófot. neveztek ki.

A romhalmazok fölött azonba n — ez históriai tény — néhány hónap múlva impozáns emlékcsoport emelkedett.

Egy erre járó angol kíváncsian kérdezte Heltai Ferencz ű. á. sz. sz.-től, hogy micsoda épületek ezek ?

— Ezek — szólt az ű. á. sz. sz. némi megnyugvással — ezek közgyűlési fertőtlenítő intézet és az obstrukciós barakok.

— Mire jó az ? — kérdezte az ostoba angol.

— A főváros közgyűlésének biztosítására baleset ellen.

— Nem értem.

Heltai nem felelt; gondolni pedig ezt gondolta :

— Én azonban értem.

Önkéntelenül is zsebébe nyúlt, a melyben egy pompás dekrétum rejtőzött.

Ugyanaz a dekrétum, a mely őt, az ü. á. sz. sz.-1, a fővárosi obstrukciós barakok főigazgatójává kinevezte.

Valaki.

Királyi kitüntetések.

A főváros egyesítésének huszonöt éves évfordulója csöndben múlt el az országos gyász miatt. Egyetlen mozzanata volt az a hódoló felirat, amelyben a főváros háláját rótta le szeretett királya előtt a jubileum alkalmából. S a király, hálásan a megemlékezésért, az évfordulót emlékezetesebbé tette azáltal, hogy kitüntette azokat a vezérembereket, akik a főváros sorsát intézik ma és azokat, akik az egyesítés óta tevékeny tagjai a törvényhatóságnak. A királyi kitüntetéseket, amelyekkel más helyen is foglalkozunk, hivatalos lap igy közli :

A személyem körüli magyar minisztérium ideiglenes vezelésével megbízott magyar miniszterelnököm {előterjesztése folytán Budapest székesfőváros egyesítésének huszonötödik évfordulója alkalmából : Márkus József főpolgármesternek Lipót rendem lovagkeresztjét, Halmos János polgármesternek a harmadosztályú vaskorona rendemet, Kiéli István székes- fővárosi törvényhatósági bizottsági tagnak a magyar királyi udvari tanácsosi czimet, továbbá Eadócza Já