Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-28 / 6. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 1898. november 28. Hogy a kiadások 10 év alatt emelkedtek, az igen természetes. A főorvosok fizetése 1895. előtt 800 frt volt, azóta 1500 frt. Az általános fizetés rendezés alkalmával emelték a fizetést erre az (azt hiszem elég csekély) összegre. Az ápoló személyzet fizetésének emelkedése igen természetes. Tiz év előtt az ápolás ügye nem volt még szabályozva, most azonban, belügyminiszteri rendelet alapján egy ápolónőre 10 betegnél több nem számítható. Itt van a betegőrzők nagy száma, akik a hysterikus, epileptikus és nagy fokú lázban szenvedőket őrzik, hogy — miként régebben gyakran megesett — önmagukban kárt ne tegyenek. Mindezek oly annyira indokolt többletek, hogy csak a kórházi ügyekben teljesen járatlanok akadhatnak fönn rajta. Emelkedtek továbbá az élelmezési költségek is, de bátran állítom, hogy az általános élelmezési viszonyoknál sokkal kisebb arányban. 1886 ban a Rókus kórházban egy beteg napi élelmezése 27'96 krba, a Szt. István kórházban 29'77 krba került; 1897. évben pedig 31'690 krba, illetve 34'22 krba. (kenyér nélkül.) Ez az emelkedés alig 12—13%-os, holott az élelmicikkek piaci árai az elmúlt 10 év alatt átlag 50—60°, o kai emelkedtek. Ezek után most már legyen szabad nekem megmondani, hogy hol rej'ik a baj és mi az emelkedés oka. A már előadottakon — t. i. az általános megélhetési viszonyok súlyosbodásán — kívül az ápolási dijak emelkedését főleg az okozza, hogy a higiénia, humanizmus és tudomány ma kétszerié annyit követel, mint 10 év előtt. Tessék megnézni a kútvölgyi uj közkórházat, és azt összehasonlítani nem a 100 év előtt épült Rókussal, hanem a 13 év előtt épült Szt.- István kórházzal. Nem luxus ez, hanem a higi enia jogos követelménye. Vagy tetszik talán valakinek a Szt. Rókus kórházban létező állapot? Alig hiszem. A baj főoka azonban nem ezekben, hanem abban rejlik, hogy nincs Európában város, amelyre a betegek ellátása nagyobb sulylyal nehezedik, mint Budapest. Az állam, mig a Lajtán túl minden 20 OOt) lakossal biró városban közkórházakat épit, addig itt * nálunk egész Magyarországon alig van 4—5 állami közkórház, Budapesten pedig csak kettő, (az elmebetegek angyalföldi kórháza és a lipótmezei tébolyda vagyis: rendes betegek elhelyezésére a fővárosban nincsen állami közkórház. Az állam a legfontosabb közegészségügYi kérdések megoldását, mint fertőző b tegek kórháza, fertőtlenítő intézetek, beteg szállítás stb. — a főváros nyakába varrja, és mig külföldön az ily általános állami érdekű intézményeket az á lám tartja fönn, addig Budapesten ez a teher mind a fővárosra nehezedik. Hogy az ápolási dij mily kevéssé fedezi a költségeket, ezt leginkább mutatja, hogy 1873. évtől 1879 év végéig a főváros a kői házakra 406.000 frtot fizetett rá, nem is említve azon milliókra menő összegeket, amelyekbe aá uj kórházak építése és fölszerelése került, és amely szintén teljesen inproduktiv kiadás. Ezenkívül az állandóan künnlevö gvógydijkövetelés 1.500.000 frt. Nagy baj továbbá nálunk, hogy mig külföldön milliókra rugó alapítványok vannak, melyek kamatai az ápolási dij összegét csökkentik, addig nálunk az összes kórházi alapítványok mindössze 108.051 frtot tesznek ki; ennek kamatai az ápolási dijat alig csökkentik ’/a krral. íme, ezek főbb körvonásaiban azon okok, melyek miatt az ápolási dij emelkedik, de — ismételve kell hangsúlyoznom — csakis parallel az általános drágasággal. Megvagyok győződve, hogy 1799. évben a Rókus kórházban akkor fizetendő volt napi 13 kr. ápolási dij sokkal búsásabban fedezte a kiadásokat, mint napjainkban az 1 frt 31 kr. Bocsánatot kérek, hogy fentiekben egész nyíltan és őszintén adtam elő véleményemet, mely 21 évi tapasztalaton alapul, és amely, ha hibás is, de az én saját meggyőződésem. Tiszteletem nyilvánítása mellett, vagyok kész szolgája Seregi István oszt. vezető számvizsgáló a Villa. kórh. osztály vezetője. * * * Szívesen közreadjuk ezt a helyreigazítást, amely a beküldő állítása szerint inkább megfelel a való tényállásnak. De kénytelenek vagyunk még ezek után is megmaradni amellett az álláspontunk mellett, hogy az ápolási dij: akár 1 forint 28 kraczár, akár 1 forint 31 vagy 36—46 krajezár : sok és magas. Ha a hatóságé csak az államtól követeli azt a fenntartási költsége arányában felemelt polási dijat, nincs ellene kifogásunk. D i igenis sok aljuk azért, mert többnyire olyanokat terhel, akiknek egész .napi keresetük sem ér fel azzal a napidijjal. Mert nem az illetékes községen követelik ám a dijat, hanem elsősorban az ápolton, vagy hozzátartozóin, vagy a munkaadóján. Az első két esetben valóssággal tönkre teszik a tul- magas szám'ákkal azokat a szerencsétleneket; a harmadik esetben pedig a munkaadó kénytelen, ha módjában áll, levonni az ápolási dijat az ápoltnak amúgy is kis keres nényéből. Ez volt a felszólalás czélja. Közélelmezés. A vásári rendőrség. Az a hatóság, amely minden nagyobb városban, különösen pedig a nagyobb kereskedelmi gócpontokon a vásárügyeket rendezi és minden ebbe a szakmába vágó kérdés elintézésére első fokban kompetens, mely hatóság mindenütt nélkülözhetetlennek bizonyult, mert a vásárok forgalmának gyors lebonyolítása a gyors intézkedést és a spontán Ítélkezésre feltétlenül megköveteli : az a hatóság a vásárrendőrség, amely Budapesten nincsen. Ott van a Taltersal részvénytársaság által bérelt lóvásár, mely egy ad hoc kiküldött vásárfelügyelő felügyelete alatt áll; ott a kőbányái sertésvásár, melynek jurisdikciója a kerületi elöljáróság; a vágómarhavásár és a tenyész és haszonállatvásár, melynek vitás ügyeit a vágóhídi igazgató rendezi és végre a vásárcsarnokokról nem beszélve, hol a csarnoki fel-
