Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-14 / 4. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. november 14 a közvagyon is húz hasznot a vállalkozó mellett. Az eredmény azonban fölötte nevetséges. A szerződés 8. pontja ugyan kiköti, hogy a főváros bizonyos nagyságú hirdetési teret díjtalanul foglalhat le, de ha a kikötött területnél többet igényel, a rendes taksát fizeti. A fővárosnak természetesen kevés a kikötött hely s igy évről-évre 1500—1800 forintot fizet a falragaszos hirdetéseiért. Emmerling pedig a szerződés 6. pontja értelmében fizeti az o-zlopok és táblák után darabonkint megállapított öt forint bért s igy áll elő az a komikus állapot, hogy a főváros kap Emmerlingtől: 219 hirdető oszlopért és 88 hirdető tábláért öt forintjával .................... 1535 forintot viszo nt fizet a saját hirdetési többletéért Emmerlingnek.............................. 1500 forintot Annyi t tesz ez, hogy a kizárólagosság Emmerlingnek évi 35, mondd harminczöt forintjába kerül. Nem feszegetjük, hogy a vállalkozónak mi az évi haszna. Annyit tudunk, hogy ő 25—30.000 forintot vall be, a roszakarói pedig > 50—180.« 00 forintról beszélnek. De ez mellékes. A fontos az, hogy a főváros ezt a nagyszabású és jöved lmező vállalkozást mielőbb rendezze a fővárosi közvagyon hasznára. Nehogy pedig azt mondják, hogy ez a rendezés harminc, illetőleg húsz esztendő előtt lehetetlen, teljes világosság okáért ide igtatjuk az Emmerling-fele szerződés 10. pontját, amelyből határozottan kitűnik az, hogy a kizái ólagosság bármikor megszüntethető, ha van hozzá akarat és szándék. A szerződés hivatolt 10. pontja igy S'ól: Ha a jelen szerződés tartama alatt a hirdetési ügy egységesen szabályoztatnék s ennek folytán a főváros egész belterületére nézve kizárólagos joggal, vagy saját maga kívánná gyakorolni, vagy pedig vállalkozónak átadni: az esetben jogában áll a fővárosnak a jelen szerződést egy évi felmondás mellett bármikor minden kárpótlás nélkül felbontani és a hirdetési oszlopok és a fővárosi ingatlanokon alkalmazott hirdetési táblák felett szabadon rendelkezni, oly kikötéssel azonban, hogy a vállalkozónak a jó és kifogástalan állapotban átadott hirdetési oszlopok és a fővárosi ingatlanokon alkalmazott táblák beszerzési árából készpénzben azon arány- lagos összeg téríttetik meg, mely — 30 évi törlesztést alapul véve — addig még törlesztést nem nyert. Ezen megtérítést szabadságában áll a fővárosnak azon vállalkozónak szerződési kötelességévé tenni, a kinek a hirdetési ügy a főváros részéről kiadatni fog, még pedig oly- képen, hogy a megtérítési összeg kifizetése mellett a hirdetési oszlopokat átveheti. Nem támadunk a szerződés miatt senkit. Végre is rossz szerződés a legjob emberek között megesik. De igenis követeljük a leghatározottabban, hogy ez a rossz szerződés a legrövidebb idő alatt reparál- tassék, mert minden késedelem a főváros anyagi megkárosítása s aki ezt a kárt — ezentúl már tudatosan — okozza, szenvedje érte a felelősséget is. III A terjedék beváltás. Azok között a szervezetlen közigazgatási funkciók között, amelyekből anyagi kár háramlik a fővárosra, nem kis jelentőségű a terjedék beváltására a ma dívó eljárás. A főváros az egyesítése huszonöt esztendeje alatt egész területében megváltozott. Számtalan uj külső területet csatolt a belső területhez, mindenfelé nagyszabású átalakításokat végzett s alig van nevezetesebb helye, amelyen kisajátítani valója nem lett volna, vagy esetleg még nem lenne. Minden nap hallunk egy-egy kisajátításról s a mérnöki hivatal egyre több olyan térképet őriz, amelyen a fővárosi kisajátítást egy felmaradt, önálló teleknek nem használható terjedék jelöli. Ezek a terje- dékek gombamódra szaporodtak, mert a beváltást semmiféle szabályzat nem rendezte. Eddig az volt a szokás, hogy a terjedék a szomszédos telek-tulajdonosra várt addig, mig ez a tulajdonos jónak látta beváltani. Ha akarta 5, 10, 15 vagy húsz esztendő múlva válthatta be a rá eső terjedőket. Sietnie nem kellett, mert akármikor jelentkezett a beváltással, mindig csak azt az értéket fizette, amennyit a főváros húsz esztendő előtt fizetett a terjedőkért. Ez az eljárás azzal volt megokolva, hogy a főváros nem spekulálhat, nem nyerés/.kedhetik a telkein. Ebből a magyarázatból azonban bölcsen kimaradt annak a veszteségnek a megállapítása, amely a fővárosi közvagyont a terjedőkbe fektetett tőkénél kamatveszteség czimén érte. Nem szánutva azt az óriási hasznot, amelyhez az érdekelt szomszédtulajdonos úgy jutott, hogy a terjedék beváltásával a telke esetleg uj homlokzatot is kapott. Ezt a szokás szentesítette avitikus eljárást számtalanszor próbálgatták kiküszöbölni. Megmagyarázhatatlan módon: eredménytelenül. A terjedék-beváltás ma is függő kérdés, daczára a főváros zilált pénzügyi helyzetének. A közvetlenül érdekelt III. ügyosztály dolgozik ugyan valamely szabályrendeleten, amelynek a beváltás módjait kellene rendeznie, de úgy láts k nem sokat bízik a szabályrendelet életbeléptethetésén, mert nem siet az elkészítésével. Az uj tervezet főbb tételei ezek: A kisajátítás után fennmaradó terjedéket a főváros öt éven belül olyan árban engedi át, ameny- nyiért vette. De a tulajdonos köteles 5°/o kamat- megtéritést fizetni; ha pedig a terjedék megvételével uj homlokzatot nyer, még külön, egyezségileg megállapítandó értéktöbbletet. Ha a terjedéket az érdekelt tulajdonos öt éven belül meg nem váltja, akkor azt a főváros a kisajátítási idő óta elért értékemelkedésének megfelelő árban engedi át. A mennyiben pedig az érdekelt tulajdonos a terjedéket egyáltalán nem akarja beváltani s a főváros azt, mint önálló telket nem értékesítheti, abban az esetben a főváros az 1881 : 41-ik törvényeik 22. §-ának 2-ik pontja értelmében a terjedékkel szomszédos telket kisajátíthatja és ekkép az egészet,
