Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-14 / 4. szám
Budapest, 1898. november 14. I. évfolyam. 4. szám KÖZIGAZGATÁSI HETILAP. Előfizetési ára : Egész évre...................! Félévre ............................ Szerkeszti és kiadja ; DR- BARTHA SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadó: IV. kér., Reáltanoda-utca 5. szám. Bukás előtt. A társadalmi test koponyájára — a fővárosra - súlyos csapást mért a vastag önzés, mely erőszakos módon kíván czélhoz jutni. Csak radikális trepanació segíthet a bajon, mert különben kitöri a rossz a társadalom testét s évtizedek kellenek, hogy egészsége helyre álljon. Elvitázhatlan, hogy a nemzeti szellem központja a főváros, innen indul ki minden, az országot illető mozgalom. Mi bátorítja hát föl a legkevésbé hivatottakat arra, hogy a legképtelenebb helyzetet teremtsék meg az ország szivében. Mire való a lakosság egységes közületét megbomlasztani. Ki felel érte, hogy az önkormányzati körök egységes vérkeringését politikai injektiokkal megmételyezik? Ne hurczolják a parlament besározott szekerét a törvényhatóság gyüléstermébe, mert van ott annyi szemét, hogy vállalkozó legyen aztán, aki azt onnan kihordja. A főváros rendbehozására tervezett uj törvényjavaslat a bizottsági tagok számát 120-ra kívánja apasztani. Helyes; mert nincs még a nemzetben eléggé kifejlődve a közügyek intézésére való rátermettség. Adófizetők ! Polgárok! Ne nézzék tétlenül, zsebre rakott kezekkel, hogy zsákmányolják ki egyesek a közüiet minden egyedének sarkalatos jogát, hisz nem csak az pz állampolgári kötelesség, hogy a polgár hozzá járul verejtékével az állami és társadalmi test föntartásához. Nem csak joga, de kötelessége az is, hogy döntő szavával természetes irányt szabjon a fékevesztett praepotentiának. Nincs a polgárságban kötelességérzet. Mert ha volna, úgy csak a személyes erényt és érdemet koszoruzná a bábér, most pedig félve vonulnak félre szégyenükkel, azt látva, hogy azok, a kik nem fáradalmas munka és szorgalom, hanem kivül álló tényezők egymásra hatása által jutnak szerephez, eltiporják körmönfont ravaszsággal az arra hivatottakat s minden kigondolható fegyverrel, nem ritkán az erkölcstelenséggel vállvetve vívják a harczot a hegemóniáért. Igába az ökörrel; arra való. Nézzük a közgyűléseket, Van-e ott érdemverseny a közüiet javára? Nincs, de nem is lehet. Mert ott, a hol e század minden furfang- jával a zsákmányolási rendszer nyert polgárjogot, hasztalanul keresünk önzetlenséget, polgári erényt. Ne a vastagon kendőzött politikai morált vigyék be a közigazgatás bástyáiba, hanem nyújtsanak módot a városi tanácsnak, —- a mely a feje fölé tornyosuló deficittel szemben tanácstalanul áll,— a gazdasági válság kibontakozására. Nagyon nehéz időket élünk. Megbomlott a rend. A józan észnek fölébe kerekedett a rideg önzés, mely erőszakos módon akar kielégittetni. A legképtelenebb helyzetbe sodort bennünket kultúránk harminczéves pangása. Az emberekből kiölte a tudás iránti hajlamot, a politikai érettség fejlődését senki semmivel sem támogatta, s a mi egy bilincseiből felszabadult nemzet életfentartó eleme, nem akadt egyetlen egy fenkölt lélek, ki a kötelességérzetre a nemzetet megtanította volna, azért fajult el minden nemesebb érzéke a polgároknak a közügyek iránt, azért tapasztaljuk napról-napra, hogy azok győznek minden téren, akik a külső körülményeket s más egyébb konjunktúrákat a maguk javára merészen kihasználják. A tiszteséges elem, mely mindenkor készségesen tesz eleget az állam és község iránti kötelezettségének, teljesen megnyugszik a változhatlanban, sőt szépen mégis köszöni, ha a felkapaszkodott Gulliver kegyesen megengedi, hogy a lábai között átsétálhat. Emiatt hiányzik a közgyűléseken az igazi érdem versenye az önkormányzati test javára. Nincs, de nem is lehet erről szó ott, ahol a financiális válság idején személyes ügyekkel foglalkoznak a városatyák. Nem