Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-07 / 3. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. november 7. Az elveszett belvárosi paradicsom. — Szabadon Milton után. — A mérnöki hivatal bajai ni. Az eskütéri híd építését a Belváros sürgette legerősebben, a közmunkatanács pedig ellenezte. Végre győzött a közvélemény, meghátrált a közmunkatanács és születik lassan az uj bid. A közmunkatanács azonban rettenetes boszut állott a belvárosiakon. Elsőbben segített létrehozni a központi vásár- csarnokot, segítette az eskütéri nagy piacz tönkretevését, azután felforgatta az egész Belvárost. Kő kövön nem maradt a nagy kereskedelmi centrumban s a fényes boltok vevők nélkül szűkölködnek immár évek óta. A belvárosiak közel a tönkrejutáshoz, mindenekelőtt megátkozták az uj hidat, azután a közmunkatanácsot, utoljára pedig a sorsuk javitásáról kezdtek elmélkedni. Egyszerű kereskedelmi észszel belátták, hogy az elpusztult nyilt piacz helyett kell egy másik, ha zárt is. Kezdtek egy külön belvárosi vásárcsarnokért mozgolódni. Először a politikai választásokba keverték a vásárcsarnok dolgát, azután a községi választások keretében fejtettek ki nagy tevékenységet. Ezúttal czélt értek — papíron, A törvényhatóság belátta, hogy a vásárcsarnokra égető szükség vans miután az ötven milliós kölcsön még friss keletű volt, ki is jelöltek belőle erre a czélra 550.000 frtot. Persze a belváros atyái mód felett büszkék lettek az eredményre, csak a ktreskedők maradtak némiképp nyugtalanok. Múlt az idő, a vásárcsarnok ügye stagnált, bár pénz volt rá, de nem akadt megfelelő hely. Mert a he'y is fontos ilyen hatalmas intézménynél s a jó gazda mindent megfontolva tesz. — A városatyákról pedig nem lehet az ellenkezőt fel tételezni. Tehát a hely ! Neki fogott a mérnöki hivatal, a közélelmezési ügyosztály, a vásárcsarnokok igazgatósága és keresték a megfelelő helyet. Persze nem találtak, mert a Belvárosban rémdrága a házhely s nincs olyan bolond háziúr, aki egy ilyen hatalmas közintézmény felállításánál ne iparkodnék a lehető legnagyobb haszonra szert tenni. Időközben világra jött a központi városháza ideája s most már e miatt függesztették föl a vásárcsarnok ügyét. A piacz után áhitozó kereskedő világ ebbe is betetörődött volna ; végre is egy állandó nagy piacz nem bolondság, sokat tűr érte a megszorult emberiség. Ámde mi történt ? A Károlykaszárnya üres lovarda helyiségét bérbe akarja venni valami biczikli czég az V. kerületből- Erre megijed a belvárosi bicziklista telep s tűzzel vassal dolgozik a veszedelmes konkurrenczia ellen. A nagy erőlködésben kisüli, hogy a lovarda helyiséget már az istenben boldogult József császár is vásárcsarnoknak szánta, nem biczikli iskolának. A belvárosi kereskedők tréfának vették ezt az állitást és nem törődtek vele. Vesztükre. A városatyák ugyanis hitelt adtak az állításnak s a sokat hányatott vásárcsarnokot bedirigálta a lovardahelyiségbe. A határozat faktum. A belvárosi kereskedők pedig ökölbe szoritott kezekkel fenyegetik a — bicziklistákat, mert nekik köszönhetik, hogy lesz vásárcsarnokjuk, de mégsem lesz. Az ő nagy igényeiknek szűk az a kis, rozoga helyiség és három évi várakozásnak igazán szomorú eredménye az ideiglenes csarnok, amely voltaképp a végleges vásárcsarnoknak ásta meg jó időre a sirját. S a legnagyobb baj az, hogy mostanában még választások sem lesznek. A mérnöki hivatal bajairól nagyon sokat lehetne beszélni. Fel lehetni emliteni azt, hogy tagjai azáltal, hogy úgyszólván rendszeres előléptetésre igénynyel nem birnak és hogy fizetésemelést csakis a hivatalnoki listában előttük állóknak kidülése utján érhetnek el, meg azáltal, hogy a magángyakorlattól el vannak tiltva, — olyan kedvezőtlen anyagi helyzetben vannak, hogy nem is lehet tőlük megkövetelni azt az ügybuzgalmat és hivatásuknak azt a szeretetét, melyet fontos szerepkörük a városi adminisztrációban megkövetel ; rálehet mutatni a munkának aránytalan elosztására, mely abban is nyilvánul, hogy igen gyakran egy-egy segédmérnök kezére sok százezer forintra rugó épitkezés van bizva, mig a mérnöki kar magasabb tisztviselői közül némelyek úgyszólva tétlenül hevernek. De ezeket a detail kérdéseket most nem akarjuk feszegetni. Sokkal nagyobb baj és a városi adminisztrációt sokkal inkább sújtja az, hogy a mérnöki hivatal feje, a középitési igazgató a többi főtisztviselőkkel szemben úgyszólván alárendelt helyzetben van és hogy még azzal a joggal sem bir, hogy a tanácsban helyt foglaljon, ott álláspontját védje és a teknikai dolgokhoz nem értő tanácsosokat a legapróbb részletekig felvilágosítsa. A városi adminisztráció reorganizációjának egyik első és fő fontosságú feD adata az, hogy ezen a visszásságon segítsen és hogy a középitési igazgatónak biztosítsa azt a helyet, mely őt a közönség érdekében a tanácsban okvetlenül megilleti. Azonban e reform keresztülvitele még nem nyújtana elegendő orvoslást; épp úgy szükséges az is, hogy azok a tanácsosok, akik teknikai természetű szakosztályok élén állanak, a teknikusok sorából legyenek kiválasztva, névszerint a középitési és magán- épitési szakosztályok vezetői. Személyekről szó ne essék, mert távol áll tőlünk még a szándék is, hogy e két szakosztály mostani vezetői ellen a legcsekélyebb mértékben is, talán a személyes térre át vitt agitáció fegyvereivel akarnánk élni. A jelenlegi fejei ezeknek a szakosztályoknak kiváló erők, akik már bele is élték magukat, amennyire csak lehetséges, nehéz szerepkörükbe, — de jogászok, és ez a tény már maga olyan anomalia, melyet, ha nem is most, de később az utódoknál meg kell szüntetni. — Tudjuk, hogy a köz- és magánépitési szakosztályok tisztán teknikai ügyekkel foglalkoznak, s igy a legközönségesebb józan ész is azt parancsolja, hogy azok vezetői, sőt alárendelt hivatalnokai is ne jogászok, hanem mérnökök legyenek. Ha az említett reform keresztülvitelével két mérnök kerülne e szakosztályok élére, akik tanácsosi czimmel és állással bírva, a középitési igázgatóval együtt helyet foglalhatnának a tanácsban, akkor egész nyugodtan lehetne a magisztrátus működését szemlélni, s a nagyíontosságu teknikai kérdéseket nem laikusok, hanem hozzá értő és tájékozott emberek végeznék. Egy másik igen lényeges feltétele a viszonyok javulásának az, hogy a központ kezéhől kivegyék azt a számtalan apró-cseprő ügyet, amely figyelmét elvonja a nagyobbszabásu koncepcióktól. A központ jelenleg absorbeálja a teknikai dolgok kilenctized- részét. Az egyes elöljárósághoz beosztott mérnökök ügykörébe sajnos nem tartozik egyéb, mint a köve- zési munkák és az apróbb út- és épületjavitási fel
