Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-26 / 10. szám
14. .—— ~ MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczembei 26. — Unsere Márkit és az unsere Márkit kedvéért kivételt tett s ugyancsak tapsolt a kedves, szeretetreméltó művésznőnek. De büszke is rá és a karrierjére minden várszirházi bérlő. És ezt a mesésen kedélyes színházat, ahova pesti embert soha se bocsátottak be — ezt lerombolják tavaszszal, mert miniszterelnöki palotára kell a hely. Hej, azok a tótok, hány édes emléket, mennyi szublilis, édes naiv álmot, ábrándot, megálmodott boldogságot hánynak szerte szét a csákányukkal. El fog veszni Budának egyik specialitása, a családi szinház, amelyben mindenki jól érezte magát. A közönség, amely a legzárt körübbv<dt s otthon érezte magát, a színészek, akik'azt beszélték, úgy beszéltek amint nekikjól esett és hol fog kisérteni Goppelia, az üvegszemü hölgy, — a Várszínház ballettje — amely nélkül Várszínházát és amelyet Várszínház nélkül már szinte képzelni se lehet. Zboray Aladár. II. A donajégerek A világváros fejlődésével pusztulnak annak sajátosságai is. Vannak kerületek, városrészek, melyeknek társadalmi élete teljesen elüt a másik kerületétől. Ez az ő jellegük. Ha a párisi Quatier Latien-ből kiűzik a festőket, Írókat és diákokat, azonnal megszűnik az az érdekessége, amit az a csomó bohém-lélek kölcsönöz neki. De Párisban őrzik is, becsülik is ezeket az alakokat, a hatóság mintegy külön kis köztársasággá avatta fel a kerületüket. Mióta ami ragyogó székesfővárosunkban a csákány és közmunkatanács jóvoltából mást sem teszünk, mint furunk, faragunk és szabályozunk, a régi Pestnek mindama országosan ismert körei és alakjai, melyek mindannyian csupán pestiesek voltak — pusztulnak, széthullanak a régi házak és utczák tégláival egyetemben. Mert egy tized múltán csak rege lesz, hogy a Duna jobbpartján, a Tabánban, a Gellérthegy oldalában secessionista kaszt uralkodott s birodalma a Duna vize volt. A hires donajégerek magyarul vizi- kaUzok teljesen kipusztultak, amióta a közmunkatanács és a közúti villamos kiköveztette a Gellért-hegy alját s a hajdani viskókat a szabályozás érdekében kisajátította, Mert ez a külön kis kör, mely a Gellérthegy oldalának, füstös odúiban uralkodott, azoknak a men- helye volt, akiket a társadalom minden részéből kidobtak s onnét kétségbeesésükben a Duna alatt kerestek enyhülést, a parti vityillókból kiszűrődött halvány sugár a továbbélés reményét lopta lelkűkbe. Talán éppen azért, hogy pirulniok kell az emberek előtt, a nappalt nem szerették, az éjszakával váltották fel azt. Munkáinkat sohsem nappal, hanem éjszaka végezték. A Gellérthegy alatt, a Duna partján szép sorban számtalan deszkával fótozolt ladik állott nappal. Senkieem használta ilyenkor azokat. Hanem este, midőn a harangszó utolsót kondult, a csolnakok eltűntek s az uszály-hajók helyett ezek himbálóztak a vízben. Minden csolnakban két-három csákánynyal fölfegyverkezett alak mozgott. Azok a donajégerek voltak, akik munkába mentek. Amit a viz fölszinén tartott: fát, zöldséget ruhadarabot, vagy hullát, azt ök mind kihalászták s nem volt az a tárgy, vagy hulla, melyet ne értékesítettek volna. Ezt ők mind fölhasználták. Másnap reggel a kifogott zsákmányok mind egy rakáson voltak a füstös katlanban. így hívták a Gellérthegy ama odúját, mely a Ferencz József-hid budai feje fölött tátong. Az ügyeletes reggel aztán jelentést tett a kapitánynak, a banda fejének a munka eredményéről. Schwarcz Péter, a kapitány a jelentést tudomásul vette s személyesen elment meggyőződni a kifogott tárgyakról. A hullákat rendesen megmotozták s ha valami értékeset találtak nála, azt — elkezelték. Midőn meggyőződtek arról, hogy a ruhán kívül semmi más értékes 'ninss nála vagy rajta, Schwarcz Péter begyalogolt az elöljárósághoz (azelőtt a budai polgár- mesterhez) s jelentette, hogy megint leúszott valaki. Az I-ső kerületi elöljáróságnál külön könyvet vezettek a donajégerek szervezetéről. Két érdekes rubrika volt abban a hivatalos könyvben. Egyikbe a hullákat írták, a vadász nevével, másik rovatba pedig a donajégerek kihágásai Íródtak be. Számtalan esetben megtörtént, hogy kétségbeesett szülők, vagy férjek, feleségek, nem az elöljáróságnál, hanem a donajéger kapitánynál tudakozódtak hozzátartozóik után. Ha a Dunába ölte az illető magát, a donajégerek biztosan kifogták, ha máshol, nem a Csepel szigetnél. (Most a Csepel-sziget északi részére húzódtak csekély számban a vadászok.) A donajégerek nem raboltak. Ezt a törvényük tiltotta. Csupán megállították az embert a Gellérthegy alatt s a kiváltás ára vagy egy szivarba, pipadohányba, vagy pár hatosba került. Ezzel akarták magukat megkülönböztetni a székesfehérváii-uti uton- állóktól, kikhez számtalan rablógyilkosság fűződik. Sőt sok esetben megtörtént, hogy dolgukban járó embereket csoportban kisérték át a székesfehérvári-uton, hogy az ottani svihákoktól semmi bántódásuk ne legyen. Verekedni azonban nagyon szerettek a szomszéddal. Ez a fehérvári-uti banda volt. És ha a túlsók közül valamelyiket leütöttek, rögtön átadták a Dunának, bele dobták. De ezeket már nem fogták ki. De hát a technika ezeket az alakokat is kisajátította a Gellérthegy oldalán volt vityillókkal együtt. Hova lettek, merre húzódtak, arról a rendőrség fekete könyve tudna beszélni. Schwarcz Péter kapitány, mikor a rakpartot szabályozni kezdték és a Sárosfürdő is elpusztult, három évvel azelőtt halt meg. Utolsó óráiban visszagondolt pályájára. Nagyon szerette volna, ha a Dunába dobják s a halak parentál- ják el. ... A közmunkatanács pedig megrendelt egy szekér csákányt s a sötét múlt rozoga viskóit lerombolja s hol egykor remegve járt az ember, oda nemsokára pálmás ligetek, függő kertek és karcsú villák kerülnek. K. Mészáros Dániel. Hírek a városházáról Közgyűlés buffet-velA buffet igen szép intézmény, s a székesfőváros törvényhatósága kétségtelenül nagy lépést tesz előre, mikor a közgyűlési terem mellé külön buffet-t rendez be, Korszakot jelent ez a főváros jövendő történetében, amelyből mi már előre is látjuk az egyes fejezeteket. Ilyenformán: A főváros közgyűlése. I. fejezet. Márkus főpolgármester (uzsonna-szünet után): Megnyitom a közgyűlést. Következik Heltai Ferenc rendes tag inditványa a belváros megszüntetéséről. (Eláll. Nem fogadjuk el: a sasok padjairól.)
