Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-26 / 10. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczember 26sen tartani, ha másrészről az iránt sem rendelkeznek, hogy a terüs szekerek kerekei szélestalpuak legyenek, minden szekér maximális terhe pedig meg legyen határozva, úgy inkább hagyjanak föl a maka- damburkolattal, mert többe kerül, mint a legjobb minőségű gránitkoczka. A fösvény mindig tétszer fizet. A makadam- utaknál a főváros bizonyára háromszoros költséggel tart fern olyan útvonalakat, melyek rendesen tele vannak kátyúkkal, nyáron tüdőrontó porfészek, télen pedig gyakran járhafatlanok. Szakértő utépitö mérnökök állítják, hogy nincs az a drága kőburkolat, mely a makadamburkolatnál, a mi viszonyainkat tekintetbe véve, olcsóbb ne volna; arról nem is szólva, hogy közlekedési és egészségi tekintetben mennyivel czélszerübb. E sorok írója nem kövezőmester, nem is kőbányatulajdonos, sőt a keramit-részvénytársaságnak sem tagja, csak olyan közönséges adófizető, a ki eddig némán szemlélte, hogy hányják az adóforintokat a sárba. Közjótékonysági elmélkedések. Azoknak, kik oly nagy hévvel kürtölik világgá azt, hogy ime Budapest már a világvárosok sorába lépett, (mert hát a villamos vasút részvényei és egyéb közvállalatok szerződései mindazoknak, kik e húsos- fazekak körül sikerrel kanalaztak, pompásan jövedelmeznek,) jó volna a világvárosi érem sötétebb oldalára is tekinteni. Mert hát az a világvárosi állapot a fényes palotákon, nagy jövedelmet biztositó bérkaszárnyákon, pompás berendezésű villákon és az úri mód egyéb kényelmein kívül, oly tengerét a nyomornak és a bűnnek is takarja, melyről nagyon tanácsos lesz idejekorán alapos tájékozást szerezni, mielőtt ennek az áradatnak hullámai medrükön tulcsapnak. A bünlajsirommal az államrendőrség és a büntetőbíróságok számolnak be. A székesfővárosban folyton terjedő közelszegényedésről, a különböző formákban jelentkező proletariátus szaporodásáról, a munkanélküliek és munkakerülők növekvő hadáról senki sem tud beszámolni, de a figyelmes szemlélő tudja, látja, hogy a vidék pusztulása mellett, a székesfőváros az a társadalmi szivacs, mely a proletariátust mind nagyobb tömegekben fölszivja. Nálunk ezt a ma már fenyegetővé vált bajt csodálatos egykedvűséggel nézi a társadalom, az állam- hatalom és a városi hatóság egyaránt. A baj okát, rohamos terjedését, szociális e'len- szereit ép azok nem kutatják, kiknek első sorban nemcsak módjuk, de kötelességükben is állna, székesfővárosunk ezen tarmezejére folytonosan ügyet vetni. Társadalmunk anyagilag jól vagy közepesen szituált része az utón útfélen ezerfele változatban jelentkező köznyomorral szemben, enyhitőleg óhajtván föllépni, magánadakozás vagy egyleti működés utján, vagy pumpol vagy pümpoltatik. Különösen középosztályunk az, mely e tekintetben folytonos ostromnak van kitéve és alig képes az egyletek parforce versenyét kiállni. Hogy azután a közjótékonyság szivattyúi minő rendszertelenséggel használják föl a jó és rosszkedvű adakozók filléreit; hogy az élelmes fővárosi csavargó, a selymes özvegy és a kilenc gyermekes anya mily páratlan ügyességgel koppasztja meg naponkénti kőrútjában mind a tiz kerület területén működő közjótékonysági egyesületeket, arról a kolduskrónika mesés dolgokat tudna regélni. A végeredmény az, hogy a jósziv sugallta versenyben egymás tagjaira, sőt talán egymás koldusaira is vadásznak. A valódi szegény pedig szerénységének átka alatt hoppon marad, sőt nem ritkán a szó legrettentőbb értelmében éhen vész vagy öngyilkosságra kényszerül. Többnyire a bűn útjára tér, ahol azután ínséges küzdelem és küzdelmes Ínség helyett, modern kényelemmel berendezett fegyházbeli cella, kellemes otthont biztosit számára. Mert hát kérem szívesen, korszerű filantrópiánknak az is egyik jellemvonása, hogy a rablógyilkost, a tolvajt slb. a szabadon küzködö szegény ember nehéz sorsához mérten úri módon szokta el artatni, természetesen szintén azok költségén, kik mint adófizetők, maholnap már csak a bőrüket vihetik a nagy Moloch oltárára. Társadalmunk közjótékonysági működése (söl egyes rétegek mániája) téveteg; egészében gyakran nem egyéb a másoktól elharácsolt fillérek jóhiszemű elpocsékolásánál. Most lássuk az államot. Tevékenységével hamar végezhetünk. A vidéken föntart nehány javitóházat. Magát a székesfővárost a közjótékonyság terén semmiféle intézménynyel nem segíti, sőt még azokat sem létesíti, melyeket a büntetőtörvények megrendeltek. Hir szerint a belügyminisztériumban ez idő szerint már folalkoznak a szegényügy országos rendezésével. Az eddigi gyakorlat után Ítélve föltehető, hogy ezt a rendezést a községek és városok terhére kivetendő újabb pótadók képében fogják megvalósítani. Amivel majd megvalósul Kolonics bíboros kétértelmű vigasztalása: Ne búsuljatok szegények ! Eztán jobban lesztek szegények. Alkalmasint mi is jobban leszünk, vagyis szegényebbek leszünk a szegényügy országos rendezése után, ha ugyan megérjük, sőt annál jobb, ha meg nem érjük, mert az államhatalom mai alkotásaiban a polgárember társadalmi jólétére nézve nem sok üdvösség van. Meglehet azonban, hogy a fenyegető szükség reákényszeriti majd a kormányt és a törvényhozást, hogy a szociálpolitika és a rendészet terére lépjen. Mert alig képzelhető, hogy a munkások közegészségének védelme, aggkoruk biztosítása, a gyáriparnak köz- biztossági és egészségi szempontból való szabályozása, a balesetek ellen való biztosítás, a munkások gyermekeinek képzését tovább fejlesztő iskoláztatása, továbbá rendőri szempontból a szabad költözködés megszorítása, a helyben való tartózkodás jogának bizonyos existentialis minimum, mint létfeltételnek igazolása által való szigorítása, a dologkerülő csavargók javító irányú fékezése, a züllésnek indult gyermekek megmentését célzó javító- és dolgoztatóházak fölállítása és a toloncügynek korszerű rendezése, sokára elhalasztható legyen anélkül, hogy a szociális anarkia állambomlasztó hatását ne éreztesse.
