Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-03-16 / 11. szám

8 99 Budapest, 1988 március l(f. iMBHKMBHaaHH Keményi-Sehneller pénzügyminiszter buesnztatása as Országos Földhitelintézetnél. Reményi-Schneller Lajos dr. pénzügyininisztértői sz-ombaton délelőtt huesuzott el az Országos Földhitelintézet igazgatósága, amelynek nevében Pesthy Páti dr. nyug. igazságügy- miniszter mondott köszönetét a volt vezérigazgató­nak az intézet érdekében kifejtett munkájáért. Remé­nyi-Schneller Lajos dr. pénzügyminiszter meghatot- tan köszönte meg a meleg szavakat és biztosította az igazgatóságot, hogy az intézet további fejlődését ál­landóan figyelemmel fogja kísérni. A tisztviselői kar nevében Demel Aladár dr. vezérigazgatóhelyettes mondott búcsúbeszédet. Üj vezetője van a Kereskedelmi Bank titkársá­gának. A Kereskedelmi Bank igazgatósága a tit­kárság vezetésével Gryneaus Dezső dr. aligazgatót bízta meg, ami az igazgatóság fokozott bizalmának megnyilvánulása, tekintve, hogy az ilyen nagyban­koknál a titkárság egyik legfontosabb osztálya az mim) nisztrációnak. A Belvárosi Takarékpénztár közgyűlése. A Bel­városi Takarékpénztár rt. március 12-én tartotta úr. ílédéi' Lajos elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen elfogadták az igazgatóság és a fel - ügyelőbizottság jelentését. A takarékpénztár tiszta nyeresége 335.335 pengőt tesz ki lés ez a nyereség lehetővé tenné az osztalékfizetést. Az igazgatóság javaslatára azonban a közgyűlés mellőzte ezt, mert a gazdasági és külpolitikai helyzet bizonytalanságá­tól eltekintve figyelemmel volt arra is, hogy a kö­zeljövőben megvalósítandó állampénzügyi tervek az intézet részéről is fokoeottab áldozatokat igényel­nek. A választmány új tagjaivá választattak: Bár- dos-Fél toronyi Zoltán, Fellegi Antal, Halász Ármin, Issekutz Gyula, dr. Miklós Ferenc és dr. Simonyi (Simon. A Shell új vontatéhajói. Most tette meg jólsi­került próbaútját a Shell Kőolaj Rt. harmadik von­tatóhajója, a Shell Danube III. A Rimamurányi nyersanyagából a Ganz hajógyára készítette közel egymillió pengős költséggel az új vontatóhajót, amely 70 méter hosszú és két darab' 600 lóerős mo­torjával hat uszályt tud vontatni. A Shell egyéb­ként 800.000 pengő költséggel három, egyenkint 800 tonna befogadóképességű uszályt is rendelt. Csepeli telkén ugyancsak bővíti üzemét a Shell: most ren­del két egyenkint 5000 tonnás tartályt a Magyar Waggon- és Gépgyártól és a Ganz és Társától. Ezek­kel a nagy megrendelésekkel a Shell erőteljesen hozzájárul a hazai gazdasági élet fejlesztéséhez. Kitüntetett gyáros. A kormányzó a kereskede­lem- és közlekedésügyi miniszter vezetésével meg hízott iparügyi miniszter előterjesztésére Hirmann Ferencnek, a Hirmann Ferenc Fémöntőde és Rézáru- gyár tulajdonosának a Magyar Kereskedelmi Bt a tisztikai Értékmegállapító Bizottságban kifejtett ér­tékes tevékenysége elismeréséül a magyar királyi kereskedelmi főtanácsosi címet adományozta. A Ganz Közlemények márciusi füzete, a szokott gazdag tartalommal és díszes kiállításban megjelent. A füzet érdekesen írja le a világhírű Ganz-gyárak legújabb munkáit és ezek sorában a különleges vil­lamos motorokat, újabb typusú Diesel motoros ko­csikat, csillerakó berendezéseket, a „Tisza“ legújabb Duna-tengerjáró hajót és egyéb gyártmányokat. Külföldi nagy áruházak bevásárlói a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A Budapesti Nemzetközi Vásár vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy a kiállítók számára minél nagyobb üzleti sikert biz­tosítson. Ezért körlevelet intézett, a külföldi nagy árúházakhoz, amelyben felszólította őket, hogy be­vásárlóikat küldjék ki a vásárra, ahol a legna­gyobb választék alapján legelőnyösebben fedezhetik szükségleteikét a magyar ipar, iparművészet és népművészet jellegzetes, külföldön keresett cikkei­ben. A Magyar Kereskedelmi Hitelbank-Schopper J. G. Rt. igazgatósága folyó hó 8-án tartott ülésén el­határozta, hogy a folyó hó 22-én tartandó közgyűlés­nek a 275.610.14 pengőt kitevő nyereségből részvé­nyenként 2.50 pengő osztalék fizetését fogja indít­ványozni. TÓTH IMRE ÉS TÁRSA■ KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK §|§ Budapest, Vili., Kender-utca 32. He TELEFON» 188 -3 02 ==== §= „GA-GE“ „OEIZEIJÖ“ SOROKSÁR, BEOTA-II. Í Gyártmányok : Vízmentes kötény, esügallór (pelerin) kerékpárosok­nak és tani), védő» bflrfejtökóii állati bérűk hibátlan lejtésére. A* a twees fővárosi »agyűxcMuak éti vágóhidak skAI Utója Elkészült a csatornaépítés 6 éves programja Rendkívüli figyelemmel fogadta a főváros tör­vényhatósági bizottsága és az egész közvélemény azt a hatéves útépítési programot, amelyet, mint az út- éa csatornaépítési ügyosztály munkálatát, Szendy Károly polgármester a közgyűlés elé terjesztett. A 30 milliós útépítési programnak most megszületett a pandanja: a főváros csatornahálózatának fejlesz­téséről szóló előterjesztés, amelynek alapelveit első­nek még az útépítési program előterjesztése idején ismertette a Fővárosi Hírlap. Abból, ami aránylag rövid idő alatt még csak Király Kálmán tanácsnok nagyvonalú elgondolása volt, most a legapróbb rész­letekig kidolgozott, kész tervezet lett, amely testes kötet formájában kinyomtatva, grafikonokkal, táblá­zatokkal, térképekkel illusztrálva kerül a legköze­lebbi közgyűlés elé. A program végrehajtása ezúttal is hat évre van tervezve, a költségét pediig 24 millió­ban állapítja meg az előterjesztés. A gyakran emlegetett bürokratikus lassúságra nagyszerűen rácáfolt ez a tempó, amellyel ez a ha­talmas arányú és a gyors munkát semmivel el nem áruló, alapos előterjesztés elkészült, ia maga érde­kes történemi részével, amely az őskortól kezdve ismerteti a csatornázást, a fővárosi csatorna intéz­mény múltjának és jelenének ismertetésével, a jövő perspektívájának feltárásával, majd a hatéves ja­vaslattal és a költségszámításokkal. Az elkészült nagy munkát Király Kálmán ta­nácsnok az út- és csatornaépítési ügyosztály veze­tője bemutatta a sajtónak, amelynek képviselői szá­mára érdekes és tanulságos előadást tartott. — Szendy Károly polgármester — mondta elő­adása során — nemrégen mutatta be a közgyűlésnek a fővárosi úthálózat modernizálására vonatkozó elő­terjesztését és jelezte, hogy legközelebb elkészül a csatornázásra vonatkozó program is. Ezt az ígéretét most beváltotta. At, út- és csatornaépítési ügyosz­tály dr. Lamotte Károly alpolgármester irányítása mellett a polgármester megbízásából elkészítette ezt a munkálatot. Ezután a csatornázás jelentőségét fejtegette a tanácsnok, majd a budapesti csatornázás múltját is­mertette. Rátért azután a rendszeres csatornaépítés megkezdésére és eljutott a mai helyzetig, amelynek nagy eredményei mellett még nagy hiányai is van­nak, igy a. budai oldalán, a XIII. és a XIV. kerület­ben még hiányzó általános csatornázás, valamint más, újonnan épült városrészeknek ezen a téren el­hanyagolt állapota. A csatornahálózat fejlesztésének és moderni­zálásának legfőbb feladatait jelölte meg ezután a következőkben: — A gyűjtőcsatornák hálózatát úgy a pesti, mint a budai oldalon fejleszteni kell. Gondoskodni kell a hegyi és belvizek levezetéséről. Számos mellékcsator­nát kell építeni, ki kell egészíteni a meglévő szi­vattyútelepeket és új szivattyútelepekről kell gon­doskodni. az első három évre várna a budai dunaparti főgyűjtőcsatorna és ennek szivattyútelepe 3,600.000 pengő költséggel, a Szent Imre-város hiányainak pótlása 1,900.000 pengő, a Kőbányán szükséges beruházás 1,200.000 pengő, á Zuglóban szükséges csatornaépítés 2,400.000 pengő költséggel. A XI. és XIII. kerület szivattyútelepei­nek fejlesztése 2,300.000 pengőbe kerül. A városrende­zéssel kapcsolatos útépítések miatt szükségessé váló csatornázás pedig 600.000 pengőt igényel. A további három év programjának végrehajtása keretében a gyűjtőcsatornák 2,080.000 , pengőbe, a mellékcsaitornák 1,425.000 pengőbe, árkok b ollózása és szabályozása 2,491.000 pengőbe, szivattyú­telepek fejlesztése 4,600.000 pengőbe, az időközi szük­ségletek 1,200.000 pengőbe kerülnek. Érdekesen fejtegette az előadás azt a harcot, amelyet a csatornaépítésnél az agresszív-talajvizekkel kell megvívni. Ezek a talajvizek főképpen a II., XI. és XIV. kerü­letben jelentkeznek. A védekezés a csatornák építési anyagának megválasztása révén történik. Ahol nines, talajvíz, ott a csatornák betonja köbméteren­AGRESSZÍV, SZULFATOS I TALAJVÍZNEK ELLENÁLLÓ „S. 54”-es nagyszilárdságú porHaiídceitiBitl SALGfi-TftRJÍNI KÍÍSZÉNBAP» R.-T. 1 I Budapest, V., Sas-utca 25. © Telefon: 125-284. || Kánom MIHÁLY papír-, írószer-, leányv- és irodafelszerelési cikkek szaküzlete KÖNYVNYOMDA KÖNYVKÖTÉSZET l Budapest, IX., Mester-utca 21. © Telefon: 134-144 Offenberger Miksa grafikai szaküzlet Bndnpeit, IV., Dalmady Győztf-n. 7. Tel.» 188-898. MONOTYPE szedégópek magyarországi vezérképviselete. ÚJ és használt nyomdagépek és berendezések szállítója.------------------„R OBO T"----------------­Ma gyar cseppfolyós ipari és kazán tüzelések A szabudalmaiott „I.AZIN” rendszerű ne h étolaj porlasztó és gózklhujtó szerkezetek vezérképviselete. Füstmentes nehézolaj tüzelések minden célra. Budapest, V., Csáliy-n. 86. — TEL Bí ON: 28 8-6,11. kint 300 kilogramm port la ndce ment adagolással ké­szül. Ahol talajvíz van, de kisebb az agresszivitása, a betoncsatornát vászonbetétes bitumenréteggel védik, a kisebb szelvényű csatornákat pedig kő­anyagból építik. Nagyobb agresszivitás esetén a kisebb szelvényű csatornák kőanyagból vagy asz­faltcsövekből épülnek, a nagyobb szelvényű csator­nákat pedig bitumenes habarcsba falazott, külön­leges minőségű pillér téglákból készítik. Végül a legnagyobb agresszivitású talajvizek elleni védeke­zés kisebb szelvényű csatornáknál kőanyag- vagy as*f altcsövek alkalmazását, nagyobb szelvényű csa­tornáknál pedig bitumenhabarcsba falazott kongó- téglák alkalmazását teszi szükségessé. Nagy figyelemmel hallgatott tanulságos elő­adása végén, Király Kálmán tanácsnok megemlé­kezett arról, hogy az út- és csatornaépítési ügy­osztály az előterjesztés kidolgozásával elismerésre méltó, hasznos munkát végzett, amelyben különösen Zaitz László műszaki főtanácsos és Szabó János műszaki tanácsos működött tevékenyen közre. Ajánlatok az angyalföldi szivattyútelep munká­lataira. Az angyalföldi esatornaszivattyútelep fel­építményének föld, vasbeton, kőműves, műkő és elhelyező munkáira a II. ügyosztály versenytárgya­lást tartott, amelyen a következő cégek adtak be ajánlatot: Pruscha József 150.460.50 pengős, Keller- mann László 154.358, Teleky László 155.765, Slimpl Hugó 157.257.50, Fejér és Dános 158.430.20, Tausz Alfréd 158.471.10, Báthory és Klenovits 160.961.40, Hollós Ferenc 163.942, Szöllősy Elemér 164.718.10, Hofbauer és Piazza. 165.709, Unger József 170.451.85, Barta Károly és Rlcyer Sándor 171.568, Prokisch János 179.168, Biró Ernő 179.547.25, Fábián, Somogyi és György 187.510, Pittel és Brausewetter 199.322 pen­gős ajanlati összeggel. — A szivattyútelep összekötő csatornájának építésére beérkezett ajánlatok: Klauber és Vajda 128.249.90, Grawieser Albin 130.296.50, ifj. Halász Hubert 134.422, König, Román és Stein 142.518, Hajnal Imre 147.580, Csengery és Pallay 148.927, Széchy Endre 152.367, Fejér és Dános 153.293.70, Pittel és Brausewetter 158.427.50, Hollós Ferenc 16L922, Fábián, Somogyi és György 165.606, Erdélyi és Vajda 170.118 pengős ajánlati összeggel. l/f versenytárgyalási kiírások Átjárósáv létesítésére alkalmas acélszögek szállítására pályázni lehet március 20-én d. e. 10 óráig az útépítési ügyosztályon; ugyanitt. a Bimbó-utca átrendezésére és a szükséges kőanyag szállítására pályázni lehet március 20-én d. e. 10 óráig. 500.000 négyzetméter makadámút olajozására pályázni lehet március 31-én d. e. 10 óráig (Kun-utca 8). 30.000 drb, gépierővel készült betonjárdalap szállitá sára pályázni lehet március 20-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon; ugyanitt az angyalföldi szivattyútelephez szükséges mész-szegény plHértégla szál­lítására pályázná lehet március 22-én d. e. 10 óráig,- ugyanitt a Nagy Lajos király útja. és a Mária királyné útja átrendezésére pályázni lehet március 22én d. e. 10 óráig. A Köztisztasági Hivatal részére szükséges talpfái szállítására pályázni lehet április 1-én d. e. 10 óráig (Kim-utca 8). A BSzKRt részére szükséges 12.000 kg festék szállítá­sára pályázni lehet március 22-én d. e. negyed 10 óráig (Akácfa-utca 15. IV. 120). Beérkeseíí ajánlató 1c A Hősök torén lévő a u tab uszm egállónál lévő váró* csarnok készítésére pályáztak: .Tales Dezső 2000, May Imre 1280, ölveczky János 2050, Korányi és Fröhlich 2080, Haas és Somogyi 3056 pengővel. Az Izabella-utcai felsőkereskedelmi iskola tornatermé­nek linoleum padló munkáira pályáztak: Kasztner Rezső 3224, Asbest 3300, Auer Albert 3311, Czászár Imre 3410. Schraub István 3520, Péter József 3542 pengővel. Ugyánitt körszivattyú szállítására pályáztak: Áll. Gépgyár 166.144, Ganz és Társa. 283.610, Zimmer Tódor 277.80S, Farkasvölgyi vili. rt. 306.520, Vedres György 48.681 pengővel. , , , . , , Tr ... 25.000 kg. gépzsír szállítására pályázták: Hegedűs és Társa, Schwartz Rudolf és Társa, Vacuum Oil Co., Láng és Lovasa, Shell Kőolaj Rt., Good Oil, Fantö Rt., Nyir- bogdányi. 50.000 kg. gépkenőolaj szállítására pályáztak: Shell Kőolaj, Hegedűs és Társa, Viker vegyipari kft., Schvarte Rudolf és Társa, Nyirbogdányi Petróleumgyár, Vacuum Oil, Steaua, Magyar Petróleumipar, 85.000 kg. mótorkenőolaj szállítására pályáztak: Shell Kőolaj, Hegedűs és Társa, Fanto, Sehvartz Rudolf és Társa, Vacuum Oil, Gróf Sándor. Versenytárgyalási megWszásola A Fő-utcai Flórián-ikáoolna belső berendezési tárgyal­nak asztalos-, stb. munkáit Gera Lajos fiai 5614. Juhász Lajos 4692 és Nyitray Károly 8608 pengőért kapták. A sertésvágóhíd új munkásöltözőjéuek burkoló mun­kálatait a Neuhauser M. és Társa cég kapta 18.738 pen­gőért: ugyanitt műkőiminkát kapott Szogyi Dezső 283a, asztalosmunkát Fischer András 5470, szigetelő munkát Goudron vállalat Sándor Arnold 9294, mázolómunkát Tomi Lajos 2789 épületlakatos munkát Kellner és Sándor 6270 és a ruhaszekrények lakatosmunkáit a Haas és Somogyi cég 25.653 pengőért. . . . . , . A Megveri-uti kislakás os telep viznyomasfokozó be­rendezésének szerelési munkálatait Hrauda Károly és fia cég kapta 11.102 pengőért.................... A XIII. kerület elöljárosagi épületének majolika tal- burkoló munkálatait a Művészek Majolika és Agyagipar telepe kapta 6993 pengőért,. /. ... .. . A kamaraerdei szeretetotthon új payillonpanak vl * lány szerelési munkálatait Gabriel Antal kapta 513! pen­g°é A Hadnagy-u. 1. és Attiláért. 51. számú épületek bon­tási munkálatait Sándor Károly kapta 25.500 pengőért. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom