Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)
1938-01-12 / 2. szám
Budapest, 1938 január 12. n 3 Július elsején életbelép az új, modern építési szabályrendelet Hegoldották a városi települési problémákat — Csökkentik a kültelki beépítések iramát A Közmunkatanács egyik albizottsága, amelynek feladata az építési szabályrendelet részleteit kidolgozni, már hónapok óta úgyszólván napról-napra ülésezik. Az üléseken képviselve van a székesfővároson kívül a kereskedelmi és iparügyi minisztérium is, valamint mindazok a tényezők, akiknek bármilyen vonatkozásban a városrendezéssel kapcsolatuk van. A tárgyalások menetéről a nyilvánosság eddig nem szerzett tudomást, most azonban a Fővárosi Hírlap illetékes helyen nyert értesülése szerint közölheti, hogy az albizottság február végére befejezi munkáját. Természetesen utána egy-két hónap még elmúlik, amíg a kidolgozott szabályrendelet a főváros megfelelő fórumait és a minisztériumok retortáit megjárja, a nyár elejéig azonban az összes formalitásokat elintézik és az új építési szabályrendelet július elsejére okvetlen életbeiép. Ebben a bizottságban élénk tevékenységet fejt ki Harrer Ferenc dr. nyugalmazott alpolgármester, aki a városrendészeti kérdéseknek európai hírű szakértője. A Fővárosi Hírlap Dr. Harrer Ferenchez fordult felvilágosításért. A kiváló várospolitikus a következőket mondotta; — A jelenleg érvényben levő építési szabályrendelet tulajdonképpen 1914-ben készült el. Szerencsétlen időpontban csinálták meg a szabályrendeletet, mert nemsokára kitört a háború és azt követték a forradalmak és a zűrzavarok. Valójában eredeti alakjában sohasem lépett életbe, mert a háborúban különféle szociális szempontok érvényesítése miatt a szabályrendeletet eredeti formájából kiforgatták. Ezeket az újabb rendelkezéseket, mint „könnyítéseket“ kezelték és nagyon sokszor olvashattuk az el- mrilt évek folyamán, hogy „a könnyítések határidejét meghosszabbították“. Az új építési szabályrendeletet első formájában 1934-ben tárgyaltuk. A munka egy részét el is végeztük, de közben más események jöttek közbe és az építési szabályrendelet megalkotása elmaradt. Amikor Bessenyei/ Zénó elfoglalta a Közmunkatanács elnöki székét, azonnal hozzálátott ennek a nagy fontosságú problémának a megoldásához. Közbejött a városrendezési törvény megalkotása, ami bizonyos mértékig összefüggésben van ezekkel az intézkedésekkel, tehát hátráltatott bennünket az építési szabályzat megalkotásában. Annakidején Ígéretet tettünk arra, hogy az albizottság, amely a részletek kidolgozásával foglalkozik, március 1-ig elvégzi a dolgát és örömmel mondhatom, hogy Ígéretünket be is tudjuk váltani. — A Közmunkatanács eredetileg Wargha Lászlót bízta meg a szabályrendelet tervének elkészítésével és Csonka műegyetemi tanár kapott megbízást az anyagokra vonatkozó, valamint a szerkezeti kérdéseket illető szabályok kidolgozására. Wargha a régi szabályzat reformjából indult ki, mi pedig a városfejlesztési külön bizottság elgondolásait tettük magunkévá. — Minket különösebben nem érintettek a szerkezeti kérdésekre vonatkozó intézkedések, mert ezek városrendezési szempontból kisebb jelentőségűek. Mi egészen új koncepció alapján kívántuk az építésügyi szabályrendeletet elkészíteni. Az új települési problémákat vettük figyelembe és a lényeg a beépítés intenzivitásának csökkentése mind síkban, mind magasságban. A régi és az új rendszer között voltak az ösz- szeütközések, ma már azonban minden kérdésben megegyeztünk és a határozatokat is egyhangúan hoztuk. El kellett jutni ehhez a megértéshez, lehetetlen volt az építkezéseket továbbra is rendszertelenül folytatni, mert így előfordulhatott volna az, hogy a budai oldalon, egyes kerületekben megépül egy-két magas ház és azután tovább nem történik semmi. .Rengeteg szempontra kellett figyelemmel lenni. Nem építhetjük úgy fel a varost, hogy ötször- annyi lakástermelésre nyújtsunk lehetőséget, mint amennyire a város természetes fejlődése szempontjából szükség van. Lesznek, akik az építési megszorításokat esetleg túlszigorúak- nak fogják tartani, de mi mégis számoltunk az élet követelményeivel és lehetőleg minden szempontot figyelembe vettünk. — Az érdekeltségek még nem ismerik a szabályrendeletet. Egyszer volt egy ankétszerű megbeszélés, amelyen a Közmunkatanács a készülő szabályrendelet alapelemeit tárta az érdekeltségek képviselői elé. A tavaszi hónapokban lesz elég idő arra, hogy az érdekeltség is megismerhesse az új szabályrendelet részleteit. — Még csak arra akarok kitérni, hogy az dennapi problémáiról elbeszélgessünk. Mikor az európai államok szociális viszonyaira terelődött a beszéd, kollégám megemlítette, hogy a legszebb és legtökéletesebben berendezett kórházakat Budapesten látta. Erre a kritikai megjegyzésre felfigyeltem és közbeszóltam: — Hát járt ön Biulapcsten? — Hogyne! Nyolc napot töltöttem el Magyarország fővárosában ... Ne vegye bóknak, hanem tiszta valóságnak, hogy Budapest szépségei elragadtak, szociális intézményei pedig csodálatba ejtettek. Ez nagy szó, mert Stockhohn szociális intézményei is kiállják a legszigorúbb kritikát. Most rajtam volt a sor, hogy valami kellemeset mondjak Strödemann kollégának. Ezt annál köny- nyebben tehettem, mert évekkel ezelőtt a Nord Cap felé igyekeztem vasúton és Stockholmban kiszálltam, hogy megtekintsem a várost. — Én sem bókolok, hanem a tiszta valóságot mondom, amikor megállapítom, hogy Svédország fővárosában annyi szépet láttam kétnapi ottlétem alatt, hogy a legkellemesebb impressziókkal hagytam el a gyönyörű tengeri várost. Strödemann arcán a kellemes meglepetés mosolya derengett. Meglátszott rajta, hogy most már többnek érzi magát, mint ennek előtte, mert a Stockholmnak szóló marasztalásból neki is jut egy kicsi rész, hiszen ő stockholmi és őt is érinti egy sugara annak a dicsőségnek, amelyben az ő városa úszik. Igen, ő is egy darabja Stockholmnak, hogyne ujjongana hát, ha az ő városát magasztalják. Megragadta kezemet és boldogan mondotta: — Nem is hiszi, mennyire örülök, hogy ismeri a fővárosunkat. Csak azt sajnálom, hogy mindössze is csak negyvennyolc óráig időzött ott. Persze, nincs annyi látnivaló, mint Budapesten, ezért is maradtam én nyolc napig az önök fővárosában... Oh, micsoda remekmű a Halászbástya... Ha az ember a keleti bástyáról tekint le, a világ legszebb panorámája kápráztatja el az idegent... És azok a finoman megkonstruált tornyocskák .. . Hogy is hívják csak azt a tornyot, amely a bástya nyugati részén áll? Nagy zavaromban nyugtalanul feszengtem a karosszékben, mert én még sohasem jártam a Halászalbizottság munkájának befejezése után köny- nyű lesz az építési szabályrendeletet tető alá hozni. Tulajdonképpen volt egy másik albizottság is, amely a technikai kérdésekben döntött. A szabályrendeletet először a Közmunka- tanács plénuma elé visszük. Itt a döntő tényezők nagy részben ugyanazok, akik az albizottság munkájában is résztvettek. A Közmunka- tanács végleges határozata után a fővároshoz küldjük át a szabályrendeletet. Azok. akik a városnál ezekkel az ügyekkel foglalkoznak, ugyancsak dolgoztak a mi albizottságunkban, tehát nem valószínű, hogy a, tervezet nagyobb átdolgozására, volna szükség. A kereskedelem- és iparügyi minisztériumnak megbízottai ugyancsak velünk együtt működtek, ilyenformán tehát a szabályrendelet végleges megalkotása elé aligha kerül komoly akadály. Harrer Ferenc dr. nyilatkozata után most már nem kétséges, hogy az építésügyi szabályrendeletet a legrövidebb időn belül tető alá hozzák. A városrendészeti kérdéseknek szisztematikus megoldása különben is folyamatban van. A városrendészeti külön bizottság a városházán megoldja az évtizedek óta elintézetlen ügyeket és másfél-két esztendő múlva az összes városrendészeti kérdések évtizedekre olyan mederbe terelődnek, hogy a nyugodt fejlődést semmi sem akaszthatja meg. Beérkeztek a pályázatok a tabáni gyógyszállódéra A tabáni gyógyfürdővel kapcsolatos gyógyszálló megtervezésére a főváros pályázatot írt ki, amely január lü-én, hétfőn járt le. Hétfő délig 41 pályázat érkezett be a XIII. ügyosztályhoz. Kedden reggel a posta még egy pályázatot hozott, amelyet szabály- szerilleg 10-én adtak fel. Ezzel 12-re szaporodott a pályázatok száma. Lehetséges, hogy még érkeznek olyan pályázatok, amelyeket hétfőn tettek postára. A pályázaton résztvett tervezők a következők: Thomas Antal, Bajtay István, Birbauer Virgil, Sárkány István, Heim Ernő és Hönsch László, Torda Kálmán, Ébner Miklós, vitéz Katona Mihály, ifjú Gyenes Lajos, Berry Emil, Rihmer Pál. Körmendy Nándor, Horváth Szabolcs, Gerlóczy Gedeon, Heysa Károly, Fischer József kir. tanácsos, Schall József, Lauber László, Bay Rezső és Fiala Géza, Králik László, Kopetzky Raul, vitéz Kamarást Jenő, Glatz József, Taussig és Róth, Freund Dezső és Tibor, Kéry Gyula, Frecska János, Pogány Móric és Dénes. Arvé, Benedek és Gerstenberger, Maróthy Kálmán és Misley Sándor, Nyiry László és Szendrődy Jenő, Makk István, Hofstädler és Domán, Vajda Andor, Ligeti 'Pál és Molnár Farkas, Preisich Gábor és Dinda Ernő, Módos Ferenc és Krassói Virgil, Kelemen József, Karács Ferenc, Árkay Bertalan. A pályaművek felülbírálására alakított külön bizottság a közeli napokban megkezdi a pályaművek áttanulmányozását és a döntést még januárban meghozza a zsűri. bástyán. Hogy a zavarból kimeneküljek, a stockholmi városháza pompás tanácstermére tereltem a beszélgetést, Részleteket soroltam fel a terem belső szépségéről, de ekkor azt vettem észre, hogy •stockholmi kollégám ugyanolyan zavarral küzd, mint én, amikor ő a Halászbástyáról kezdett beszélni. Nem is hagyta, hogy folytassam. Közbevágott és a Margitszigetről kezdett beszélni, dicsérte. magasztalta uszodáját, fürdőjét, kertészetét. Megint kellemetlenül éreztem magam, mert bármily hihetetlenül hangzik, mégis úgy van, hogy harminc év óta nem láttam a Margitszigetet, nem fürödtem az uszodájában és nem gyógyíttattam magam kénsavas fürdőjében. Átcsaptam tehát Stockholmra és a Ridderholmskirka nevű templom oltárainak művészi kivitelét dicsértem. — Emlékszik a középső hajó jobboldalán elhelyezett oltárra? Annak a keresztje az iparművészet remeke. Kollégám dadogott valamit, láttam az arcán, hogy sosem járt ebben a templomban. Nem is válaszolt a kérdésemre, hanem egy hirtelen közbeszólással Budapest városi könyvtárát és múzeumát kezdte a leghízelgőbb jelzőkkel magasztalni. Ez is zavarba ejtett, mert még sohasem voltam a fővárosi könyvtárban és sosem jártam a fővárosi múzeumban. Nem is vártam be, míg e két intézményünkről meginterpellál s hogy zavarba ne jöjjek, megint én a stockholmi királyi könyvtár gazdagságáról kezdtem áradozni. Erre a kollégám jött zavarba és az Uj Szent János-kórházért kezdett lelkesedni. Az első mondat után áteveztem a stockholmi szigetekre, mire Strödemann hebegett valamit és áttért a mi Szent István bazilikánkra. De itt elfogyott a türelmem, kirúgtam magam alól a karosszéket és azzal a kifogással, hogy sürgős levelet kell írnom, magára hagytam Strödemann urat. Mikor két lépésre voltam tőle, jól hallottam, hogy megkönnyebbülve és felszabadultan felsóhajtott. Ettől fogva elkerültük egymást. Mindketten szégyenük magunkat egymás előtt, mert minden más várost jobban ismerünk, mint a saját fővárosunkat. De mit tegyünk? Ilyenek vagyunk. Ilyen a pesti polgár s úgy látszik, ilyen a stockholmi polgár is. Senkisem lehetne idegenvezető a maga hazájában. rf)esti (f ideíjtuheít cJvta: 1/Oallejiz (Jena Munkanapokon reggeltől estig dolgozunk. Otthon, irodában, de legtöbbször kávéházban. Amikor pedig nem dolgozunk, ezt is kávéházban, végezzük el. Vonz, csábít a kávéház. Itt tudunk a legjobban dolgozni és a legjobban pihenni, néha egyszerre dolgozni és pihenni. A kávéház mindent ad és mindenért kárpótol s ha itt ülünk, úgy érezzük, hogy az időpazarlással nem vétkeztünk, mert semmitől és senkitől sem kaphatunk annyit, mint amennyit pazarló kedvében a kávéház ad... És vasárnap? Mun- kaszünetes napon a pesti polgár hátára veszi zsákját és kirándul a budai hegyekbe, ahonnan csak este vánszorog haza. És a nyári vakációs hónapban? Négyheti szabadságát külföldön tölti el és barnára sülve tér vissza a kávéházba. Ez az életrendje, így midik el, szinte hajszálnyi pontossággal, minden esztendeje, tehát az én esztendőim is. Tavaly egy poroszországi szanatóriumban morzsoltam le szabadságom idejét. Az időjárás borzalmas volt. Folyton esett, néha még havazott is. Télikabátban, sárcipőben jártunk és fűtöttünk. Mindennap abban reménykedtünk, hogy másnap kisüt a nap. Csalódtunk és újra reméltünk. így múlt el az egész július. Harminc napot töltöttem el azzal, hogy mindennap a holnapi napot vártam, hátha ez hozza meg a nyári meleget. A. rossz időjárás arra kényszerített, hogy a szanatórium társalgójában üljem meg a nap legnagyobb részét és itt kellett arra fanyalodnom, hogy feladjam az emberektől való irtózatomat és válogatás nélkül összebarátkozzam a szanatórium vendégeivel. A tizenötödik napon történi, hogy megismerkedtem Clustav Slrödeman stockholmi újságíróval. Kollégám beszélt valamelyest németül s ez lehetővé tette, hogy bizonyos nehézségek árán az élet min-
