Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-10 / 6. szám
8 idwÄßoäJfiimkp Budapest. 1837 február 10. etetése, éppen ezért itt is kijelenti, hogy nem szabad idő előtt leszakítani a gazdasági javulás be nem érett gyümölcseit. Imréd y Béta d>r. elnöki megnyitó beszéde után u közgyűlés felezólalás nélkül ttudoiiiásul vette a főtanács évi jelentését, Jóváhagyta az 3i936HÍk évi zárszámadásokat, megírdta a főtanács részére a felmentvényt és Bárány ai Lip-ót veaérigazgiaitió elötiorjiesztése alapján elfogadta az 1936-ikévii nyereség feolsztásáira vooiaiUkoasó javaslatét. A közgyűlés e határozaita szerint a nyereségnek a nyugdíjalap és a tartalékalap 5—5 százalékos javadalmazása után íennaníairaidió részéből a lészvényesiek számára 6 és fél százalékos, tehát rész vén yenként 6.00 aranyikor anánaik a törvényes értékarány (1 aranykorona 11.1085 pengő) alapulvételével megfelelő 7 pengő 53 fillér osztalék kifizetése v á 1 i ik 1 e h e t ő v é. A Banllc az osztalékot a 13. sz. részvényszelvény beszolgáltatása ellenében 15*37. február 3-tól kezdve összes Intézeteinél pengőértéiK- ben Űzeti ki. Ha a szel vény birtokos szelvényét beváltás végett nem inntaitlja be, a. bank ezt úgy fogja tekinteni, bogy a szelvénybirtokos az aranyban való fizetésre irányuló igényét fenntartani kívánja. A közgyűlés ezután a választásokat ejtette meg. Az alapszabályok 28. cikke értelmiében a főtanács‘tagjaü sorából kilépő Kornfeld Móric da*, báró és M a d a- r a s s y-B e c k Marcell dr. 'báró főtanácsosokat ismét a főtanács tagjaivá választották. Minthogy aiz említett eilkk értelmében szintén 'kilépő Vég h Károly főtanácsos egészségi állapotára tekintettel a főtanácsosi tisztséget iiiem vállalhatta, a, kilépésével meg üresee! t főitanácsosi tisztségre a közgyűlés Se hm Ildit Ritíbiardot választotta meg. A megüresedett főtanácsosi póttag,sági helyre D a- rárny! Béla. dir., számvizsgálóikul Gregersen Nils, A d 1 e r SzigfoM, Szúnyog h Szálbó l cm, N :i 1 s e n Rnídblf dr. és Puc her István, számvizsgáló póttagokul pedig M á r f f y Albin dr. és S t r o m e z k y Sándor válasiz- 1 attak meg. A Baross Szövetség impozáns fejlődése BSovszky János öt éves elnöksége alatt A Fővárosi Hírlapban már jelentettük, hogy a gazdasági élet ünnepe lesz a Baross Szövetség február 14-iki ünnepélyes záró ülése, amelyre az ország különböző vidékeiről, több mint húsz városból és községből jönnek fel népes küldöttségek és így az egész ország iparos és kereskedő társadalma előtt fog felszólalni József Ferenc királyi herceg, Fabinyi Tihamér. Bornemisza Géza, Winchkler István, Lamotte Károly és természetesen a Baross Szövetség vezetőségének kitűnőségei. Külön fényt ad a Baross Szövetség ünnepi közgyűlésének az a körülmény, hogy a kormánytagokon, a felsőház és képviselőház elnökein és tagjain kívül megjelenik azon Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás is. Az ünnepélyes záróülést követő 1500 terítékes banketten az első pohárköszöntőt Szendy Károly polgármester mondja. Figyelemreméltó, hogy ez az ülés pontosan egybeesik a Baross Szövetség kiváló és agilis elnökének, Ilovszky János kormányfőtanácsos öt esztendős hivatalbalépésének idejével. Ez az öt esztendő hatalmas korszak a Baross Szövetség történetében : amikor Ilovszky János kezébe vette az irányítást, a szövetségnek mindössze 400 fizető tagja volt, uia pedig a magyar gazdasági életnek ez a nagyszerű, élő organizmusa a pártolókkal együtt 17.000 tagot számlál. Ez az egyetlen számbeli összehasonlítás mutatja a legbeszédesebben Ilovszky János egészen kivételes érdemeit, amelyeket azzal szerzett magának, hogy fáradhatatlan agilitásával, nagyszerű szervezőképességével és önzetlenségével megteremtette a magyar iparnak és kereskedelemnek azt az erős és hatékony érdekképviseletét, amely az elmúlt öt esztendőben, a világgazdasági válság legveszedelmesebb korszakaiban mutatta meg életrevalóságát és rajta keresztül az egész magyar ipar és kereskedelem elpusztíthatatlan életerejét. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület közgyűlése. Az intézet folyó hó 6-án tartotta meg Erney Károly alelnök-vezérigazgató elnöklete alatt és nagyszámú részvényes részvételével 97-ik rendes közgyűlését, amely az igazgatóság valamennyi javaslatát elfogadta. A közgyűlés elhatározta, hogy a kimutatott 1,415.008 P tiszta nyereségből adassék osztalékul részvényenként 3.— P, a rendes tartalékalapnak 100.000 P, az ingatlanértékcsökkenósi tartalékalapnak 150.000 P, a nyugdíjtartalékalapnak 50.000 P, köz- és jótékonycélokra (az 1936. év folyamán folyósított 24.478 pengőn felül) 12.000 P, az ,,Erney Kár oly-alap“-nak 10.000 P, a fel- iigyelőbizottság tagjainak tiszteletdíj ára 8280 P, a választmány tagjainak tiszteletdíjára 11.375 P, az igazgatóság rendelkezéséire a tisztviselők külön jutalmazására 70.000 P és a fennmaradó 338.822 P vitessék át az 1937. évi nyereség- és veszteség- számlára. Az igazgatóság által a közgyűlés elé terjesztett évi jelentés a világgazdaság .helyzetéG ERA LAJOS FIAI épület- és bútorasztalos mesterek Budapest, VIII., Tliék Endre-utca 35 Telefon: 1-370-250 VARHAI KAROLY vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi berendezés, bádogos munkák vállalata Budapest, V.t Kálmán u. 25. 4\ 1-240-17. WSNß&Y FERENC építész-építőmester H U I) A T E S T, XIV., Oolumbus-utca 33. TELEFON: 2-969-08. vei foglalkozik, majd áttér a magyar közgazdaságra, megvilágítja azokat a jótékony hatásokat, amelyeket főként az átlagos jó termés a mező- gazdasággal foglalkozó lakosság helyzetére gyakorolt. A közgyűlés a felügyelőbizottság mandátumának lejárta folytán a felügyelőbizottság tagjaiul: Hajós Gergelyt, Erdődy Rudolf grófot, da- basi Halász Bálint dr.-t. Kövess Béla dr.-t, Papjj Antal dr.-t, Titsch Gyulát és Vülkay Kálmánt; a választmányiba pedig öt új tagul Halasy Józsefet, Marikovszky György dr-t, Szabó Nándort, Tahy Jakab dr.-t és Thorotzkai Miklós grófot egyhangúlag megválasztotta. A Kereskedelmi Bank közgyűlése. A minap tartotta W eiss Fülöp elnöklésével közgyűlését a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. A közgyűlés az igazgatóság összes javaslatait elfogadta, ennek megfelelően néhány nap óla már folyósítják is a részvényenkinli hárompengős osztalékot. Amint azt a Fővárosi Hírlapban előre jeleztük, a közgyűlés valóban az igazgatóság új tagjaivá választotta Aschner Lipótot és Buday Goldberger Leó dr.-t, a felügyelőbizottság új tagjává pedig Willersdorf er Józsefet választotta meg. Most került egyébként nyilvánosságra az igazgatóság évi jelentése, amely beszámol a mezőgazdaság és az ipar javulásáról, de megállapítja, hogy a kereskedelem helyzete nem mulat hasonló arányéi előbbrehaladást, mégpedig- azért nem, mert a szövetkezetek tevékenységi köre, különösen a külkereskedelemben a régi kereskedők rovására egyre szélesedik. Elismeréssel szól a jelentés a devizahelyzet javulásával kapcsolatban a Nemzeti Bank eredményes munkájáról és sajnálattal állapítja meg, hogy a pénzintézetek betétállománya úgyszólván az 1932-es mélyponton stabilizálódott, aminek az a magyarázata, hogy a megtakarított tökék jelentékeny része a pénzintézetek megkerülésével jut a gazdasági forgalomba. Az Angol Magyar Bank mérlegülése és közgyűlése. Most került nyilvánosságra, hogy az Angol Magyar Bank február 20-án tartja mérlegmegállapító ülését, viszont március 8-án lesz a közgyűlése. Az eddig ikiszivárgott hírek szerint a bank igen kitűnő üzleti eredményt ért el, de minit a múltban, az idén is a belső erők gyarapítására tartalékolják a nyereséget. A mérleg-ülésre Londonból Budapestre jönnek a Bank Overseas és Prudentia ig'azgitói. Előreláthatóan a 'közgyűlésen betöltik a Bark Péter elhalálozásával megüresedett igazgatói tisztségét. A Magyar Általános Takarékpénztár pénzügyi körökből vett értesülés szerint február 2tí-án tartja mérleg meg állapító ülését. Az intézet üzleteredménye a tavalyi osztalék fizetése mellett jelentős tartalékolásokat tesz lehetővé. Anker—POB tranzakció. Az Anker Biztosító Társaság nemrég megállapodott a Pénzintézetek Országos Biztosító Rí.-gal, hogy átveszi a POB elemi ágazatának üzletelt. Mint értesülünk, a Felügyeleti Hatóság most hozzájárult a tranzakcióhoz. A megváltási összeget a POB életbiztosítási díjtartalékainak erősítésére fordítja. Kétezer jugoszláviai vágóló behozatalára adott engedélyt a kormány. Szendy Károly polgármester Rosta János dr. tanácsnok, a közélelmezési ügyosztály vezetőjének előterjesztésére, mint a Főváros-i Hírlap megírta, a vágóloVakban mutatkozó nagy hiány csökkentésére sürgős intézkedést ként a kormánytól. A kérelem két lehetőséget állított fel: a magyar vágólóexport beszüntetését vagy a külföldi, jugoszláviai, esetleg romániai behozatal engedélyezését. A kérelemre a kormány kétezer darab jugoszláviai vágóló behozatalára adott engedélyt. A lóbehozatal az áruhiány csökkentése mellett a vágólovak árának rendkívüli emelkedését is kedvezően fogja befolyásolni. Jóváhagyta a belügyminiszter az angyalföldi , szivattyútelep alépítményének vállalatba adását. | Az angyalföldi csatornaszivattyútelep alépítményéinek vállalatba adása, amelyet közel két évig hátráltattak a felebbezések, végre megtörtént. Legutóbb, a megsemmisített pályázatok után, a belügyminiszter* utasítására, a polgármester szabadkézből adta ki a munkát a. Fittel és Brausewetter, valamint a Zsigmondy Béla rt. cégeknek 730.600 pengős vállalati áriban. A belügyminiszter most a polgármesteri döntés ellen beadott felebbezéseket elutasította és a vállalatba adást jóváhagyta. Az út- és csatornaépítési ügyosztály most már sürgősen kiírja a verseny tár gyalást a szivattyútelep felépítményi és egyéb munkálataira, uimelyeikre, a telephez vezető gyűjtőcsatornát, valamint a vállalatba adott alépítményt is beleszámítva, 5 millió pengőt irányoztak elő. Háromemeletes, modern palota lesz a XII. kerületi elöljáróság. A hegyvidéki elöljáróság székhazának terve, amelyet a magasépítési ügyosztály Hénney Ferenc építészmérnökre bízott, elkészült. A Böszörmény:i-út és Ferry Oszkár-utea sarkára kerülő, minden oldalról szabadon álló székház a legmodernebb stilusban készülő, lapos fedelű, három- emeletes épület lesz, belső berendezésében is teljesen modern megoldással. Az 1937. évi költségvetésben 500.000 pengőt irányoztak elő az építkezésre, amely a terv szerint 495.000 pán gäbe kerül. VJ versenytárgyalási kiírások lehef tobtaárÖ2ifIny,?nVdai4 íe?tékek ^állítására pályázni 1 h a m/ ■ I d•• e/ 9 orai£ az elnöki ügyosztályon. A Házinyomda reszere szükséges könvoindai anvae-ok szállítására pályázni lehet február 20-án d. e. 9 óráig^az elnöki ügyosztályon. 6 A szeretetotthonok és árvaházak részére szükséges kuioníéie tesztanemuek szállítására pályázni lehet február lb‘aÍL* e. 10 óráig a szociálpolitikai ügyosztályon 4900 drb Record fecskendő javítására pályázni lehet &ÄÄV" 10 * K6rhízi 6000 Pár fehér pamut műtőkesztyű szállítására pályázni lehet február 16-án d. e. 10 óráig a Kórházi Műszerraktárnál (Nagydiófa-utca 14). 2000 páy kórházi bőrpapucs szállítására pályázni lehet február 16-an d. e. 10 óráig a Kórházi Műszerraktárnál. A Koztmztasagi Hivatal részére szükséges váltótalpfák szállítására pályázni lehet február 26-án d. e 10 óráig. Kun-utca 8. & ... ®le}m,iszernagyvá8ártelepi új áruraktárak körüli úthálózat epitesebez szükséges kőanyag szállítására pá- lyazni net február 26-án d. e. 10 óráig a, magasépítési ügyosztályon. Ugyanitt az úthálózat építési munkálataira pályázni lenet február 26-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. A Szent Imre herceg útján épülő ciszterci templom föld-, kőmíves-, vasbeton-, elhelyező-, szigetelő- és ácsmunkákra pályázni lehet február 26-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. Ugyanitt bádogos-, tetőfedő-, műkő-, cement- és gipszöntvény-, műkő-, kőfaragómun- kakra pályázni lehet március 2-án d. e. 10 óráig a magas- építési ügyosztályon. A .. Szentendrei szigeten létesítendő szifoncsőcsatorna és gyűjtőakna építésére pályázni lehet március 1-én d. e. 10 óráig, Egyetem-utca 2. Versenytárgyalási megbízások A Béke-téri elöljárósági építkezésnél szigetelési mun- Irat kapott; Biehn János 5462 pengőért. Az Élelmiszernagyvásártelein élelmiszerraktárak építkezésénél csatornázási munkát kapott: Székely Mihály 12.129 pengőért. A Rudasfürdőnél vízvezetéki és csatornázási munkát kapott: Wasser István 18.063 pengőért. A Fővárosi Képtárnál lapburkoló munkát kapott: Cristofoli Vince 6314 pengőért. Az Élelmiszernagy vásár telepen vasútépítési munkát kapott: Béky Barna 19.994 pengőért. Heérkezett ajánlatok A Bihari-uti szükséglakásos épület vízvezetéki munkaira pályáztak: Molnár István 16.857, Erményi Antal 16.940, Orcsó Gyula 17.056, Wolff Ödön 17.168, Hajdú József 17.412, Török Nándor 17.590, Guna András 17.836, Laczó István 18.185, Farkas Izor 18.198, Gerő László 18.428, Bátorfi János 18.434, Arnoth Lajos 18.660, Tremmel Test: vérek 18.833, Ilkovits Gyula 19.155, Tóth János 19.322, Macskásy Árpád 19.782, Kovács Ödön 19.792, Schreil János- 20.022, Molnár András 20.838, Adamat László 21.836, Szilárd Károly 21.553, Fort Oszkár 21.836, Keller Pál 21.986 pengővel. Az óbudai kivezető út csatornázási munkáira pályáztaik, az I. szakaszra: Halász Hűbérit 110.056, Klumber és Vajda 111.486, Skuteczky és Boray 116.199, Danubia 119.564, Hajnal Imre 121,332, Borlay Károly 121.377, László és Blurn 124.141, Molnár Kálmán 124.527, Müller József 125.023, Béky Barna 131.592, Csengery és Pallay 134.236, Wersetz Márton 135.371, Barta és Bleyer 137.603, Magyar Gaizdiasági és Kisvasúit, rit. 141.012, König Romáoi és Stein 142.704, Telelki és Katona 158.192, Hacker Emil 179.623 pengővel; a II. szakaszra: Klauber és Vajda 115.545, Halász Hubert 115.803, Gravieser Albin 119.596, Borlay Károly 120.477, Danubiia 106.627, Molnár Kálmán 121.978, Skuteczky és Boray 126.850, László és Blum 132.403, Csengery és Pallay 147.065, Szogedy Béla, Jenő 141.101, Bíró László 151.001. Kömig, Romám és Steam 152.880, Bantu. József 171.773 pengővel; a III. .szabására: Klauber é® Vajda 84.676, Fridirioh János 84.69©, Molnár Kálmán 91.193, Halász Hubert 92.893, Danubia 94.104 pengővel; a IV. szakaszra: Klauber éis Vajda 69.126, Halász Hubert 71.008, Molnár Kálmán 73.473, Da,nubia 73.897, Skuiteczky és Bo- ray 74.17®, Hajnal Imire 74.789, Lislkia. Jenő 77.975, Obern- doüfer Ruídölif 78.622, László és Blum 79.848, Raijk Sándor 82.790, Cteeaigery és Paluy 84.530, Bantu és Bleyer 86.680, Kőmig, Román és Stein 86.008, Wensieitz Márton 86.680, Barta József 94.£08 pengővel. A Kieseikért részéire szükséges 90 darab mótorház szállítására pályáztaik: Magyar Waggon és Gépgyár 94.410, Brown-Bower! 101.500, Ganz és társa 124.200, HofEber és Scbnanitz 124.065, Állami Gépgyár 131.'590 pengővel. Ugyaniiitit különböző vaslemezek szállítására pályáztaik: Márkus Lajos 14.833, Magyar Radiátorgyár 24.010, Hoffher és Schrantz 31.805, Magyar Waggon és Gépgyár 21.337, Weiss Manfred '34.$lil. Ganz és Társa. 118.285, Oetl Antal 21.605, Fodor Béla 10.6170, Magyar Állami Gépgyár 39.954, Angyal Károly 23.565, Kellner és Sándor 23.233, Sói* és Társai 896, Szenes Ignác 16.086, Roesseinann és Kühnemamn 23.996, Fuchs és SchlMiter 810 pengővel. Ugyanitt horonymarás munkára pályáztaik: Magyar Waggon és Gépgyár 4332, Állami Gépgyár* 5*285. Csonka János 4560, Magyar Acélárugyár 4405 pengővel. Ugyanitt' 1110 ihn. acélcső szállítására pályáztak: Magyar Acélárú- gyár, Manmesmaam, Waiiss Manfred. H6i7.50fl kg öntöttvas csatornázási vasszerelvény szállításúra pályáztaik: Domonkos Lajos 27.733, Ivelelaunaam Lipót 3*2.595. Domátlh József 36.084, Fa*. Sisimen® 38.3112, Oetl Antal 39.894, Állami Gépgyár 40.624 pengővel. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató VAS SIÉBNÖK flsCes Vegyi Gyára Rt y jV\ Budapest, V», VTsegrádi-n. 07. MINDENT Telelő«: 8—88*—C8ifj.Tóth Pál ÉPÍTŐ MESTER Budapest, II, Kalász-utca 1. Telefon: 1—558—04. HÚeiSFAIVI PÄL ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS IX VÁGÖmn-UTCA 2S.-----TELEFON : 14-41- 60 Vállát épület- és bátor- Pontos szállítás, asztalosmunkát Olcsó árak.