Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-17 / 7. szám
4 Budapest, 1937 február 17. ^OWÍBOaijíiEMP Eltolódott a Segítő Alap önálló szekház-építéséneh terve Balatonkenesén elsősorban a fővárosi tisztviselők kapnak elhelyezést — Tárgyalások folynak új magaslati üdülő házak létesítéséről A Fővárosi Alkalmazottak Segítő-Alapja formailag 1937. január első napjától kezdődően t&gjiai közé sorolta a székesfővárosi üzemek végleges alkalmazottait. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés erre vonatkozó határozatát a belügyminisztérium most hagyta jóvá és így a korábbi határozat most már jogérvényessé vált. A taglétszám nagyarányú szaporodása szükségszerűen hozta magával az orvosi létszám felemelését is, ezzel azonban még nincsen elintézve az a kérdés, hogyan működhetnék az évek .során át kitűnően bevált jóléti intézmény az eddiginél is nagyobb keretek között. Azokból a négy-százalékokból, amelyeket felerészben az alkalmazottak, felerészben a székesfőváros fizet segítőalapi hozzájárulás címén, tekintélyes összegek gyűltek össze, s ezeknek felhasználásával ktvámja most a Segítőalap intézőbizottsága a szükségesnek mutatkozó fejlesztéseket keresztülvinni. Különösen nehéz problémát jelent a Segítőalap ügyintézése számára az a körülmény, hogy a jelenlegi hivatali helyiségek a Kálvin-téren meglehetősen szűkeic és ciár a múltban is elégteleneknek 'bizonyultak a nagy forgalom megfelelő ellátására. A közelmúltban felmerült az a gondolat, hogy a Károly-kör- úton, a Madách Imre-sugárút torkolatánál önálló székhazat épít a Fővárosi Alkalmazottak [Segítő Alapja, ezt ia tervet azonban, ha nem is vetették el, de egyelőre mint időszerűtlent, levették a napirendről. Mint a Fővárosi Hírlap munkatársa, beavatott helyen értesült, ezidőszerint az a megoldás nyomult előtérbe, hogy 'mintán a fórum kialakítása most már rövidesen napirendre kerül és ezzel a városháza kibővítése is aktuálissá válik, addig tehát, míg ez meg nem történik, a Segítőalap lemond az önálló ház felépítésének gondolatáról. Ehelyett inkább azzal a mintegy két éve felmerült gondolattal foglalkoznak, hogy a balatonkenesei fővárosi üdülőtelep mintájára az ország más területén is létesítenek üdülőházakat. Az Elektromos Művek balatonboglári telkét szeretné felhasználni az Alap vezetősége arra, hogy hatvanszobás üdülőszállót létesítsen olyan kiképzéssel, hogy az későbbi időben tovább legyen fejleszthető. Ezenkívül továbbra is i folytatják azokat a tapogatózásokat, amelyek a magaslati vidéken tervbevett üdülőházak építésére vonatkoznak. Ezidő- s'zerint a Börzsöny vidék© van előtérben, nemcsak, mivel aránylag ez fekszik legközelebb a székesfővároshoz, hanem azért is, mivel az itt kiszemelt terület a többi megtekintett magaslati hellyel szemben vízhő, teliát akadálytalanul biztosítható lenne az üdülőtelep megfelelő vízellátása. A Segítőalap intézőbizottsága már konkrét terveket is áttanulmányozott és informátorunk szerint azokat meg ismer tette a polgármesterrel is, aki kijelentette, hogy a maga részéről sem zárkózik cl a Segítőalap új üdülőtelepének létesítésétől. A Segítőalap intézőbizottsága egyben újból szabályozni kívánja a balatonkenesei üdülőtelep igény- bevételi lehetőségeit, mert a maga részéről is honorálja az alkalmazottak köréből mindgyakrabban elhangzott panaszokat, amelyek arról szólották, hogy Balatonkenesén túlzottan sok idegen vendég kap szállást és ellátást, ami szükségszerűen az üdülőtelepet igénybevenni óhajtó tagok rovására megy. Elkészült a pesti oldal szennyvíznyomó ikercsatornája Bemutató előadás a Duna medre alatt a hatalmas műszaki alkotásról A népszerű műszaki bemutatók során, amelyeket egymás után rendez Király Kálmán tanácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője, február 16-án, kedden a soroksáriúti központi csatornaszivattyútelep új szennyvíznyomó ikercsatornáját tekintette meg a rendes premier-közönség. Meghívott törvényhatósági bizottsági tagok, újságírók, szakemberek szemlélték meg a nagy művet, amely február 11-én készült el. A irégá, 2 méter átmérőjű vasnyomóeső, amelyen keresztül a központi csatornaszivattyútelep a pesti oldal összes szennyvizét a Dunába nyomta, már nem tud megbírkoózni az évek során megszaporodott szennyvíz tömeggel, emellett a part közelében torkol a Dunába és így a víz sodra nem tudja magával ragadni a szennyvizet. Ezért kellett megépíteni az új nyomócsövet, amely a 95 méteres parti szakasz után 155 méternyire hatol be a Dunába, még pedig a mederfenék alatt. Ez a nyomócső vasbetonból készült ikeresatorna, egyenkint 1.70 méter belső szélességgel és 2.07 méter magassággal. A nyomócső parti részének fenékmagassága —1.20 méter szinten van, a dunai szakaszé pedig a betorkolás közelében —8.20 méter. »I* Ezt a rendkívül érdekes, egészen újrendszerű építési munkát, amelynek egyes fázisait a Fővárosi Hírlapnak, helyszíni szemílójo alapján már módjában volt ismertetni, a parti szakaszon a múlt év januárjának elején, a dunai szakaszon pedig 1936 már- eius végén kezdték meg. Rengeteg munka és ennek természete szerint nagy gondosság és különleges elő- vigyázaJt kellett ahhoz, hogy a csatorna elkészüljön és a II. ügyosztály el juthasson ahhoz a napih oz, hogy végigsétáltassa benne a bemutató közönségét. A séta „emelt fővel“ történhetett meg, mert a 2 méter és 7 centiméter magasságot a társaság egy tagja sem ütötte meg. IÁID!} JÓZSEF Eíözpopiü fűtés, vizvoeféií Uh. berendezési váSüalEíOzö Budapest, VII., Stefánia-út 25. TEUKFONl 8-973-59. FÉMSZÁLAS PICKL1N szabadalmazott YÓazonfalsarokvédő PSCK mil, BUDAPEST VI, PODMANICZKY UTCA 63. TELEFON : 1-120-5$ — Ma még láthatjuk a nagy munka eredményét, — jegyezte meg az egyik szakember, — de azután beteljesedik a csatornaépítő sorsa. Ellentétben a magasépítőivel, akinek műve diadalmasan hirdeti önmagát, a csatornaépítő munkája, ha elkészült vele, eltűnik, elnyeli a. föld vagy a víz. * Hogy itt milyen munka eredményét nyeli el a víz, arról Király Kálmán tanácsnok bevezető előadása után Demeter Dezső műszaki főtanácsos, aki az ügyosztály részéről <a műnk ál altot ellenőrizte, tartott érdekes magyarázatot. — A munka erős állványok építésével kezdődött. 280 cölöpöt vertünk a Dunába. Az állványokon megépítettük a nyomócső 16 méter hosszú részeit, a caissonokat, amelyeken alul vágóéleket alkalmaztunk és a nyitott végeket kapukkal elzártuk. 170 tonna volt a súlya egy-egy caissonnak, amelyet 14 láncra függesztve csavarorsókkal eresztett le 42 ember 20 óra, alatt. Óriási erővel nyomta a ©aissomok oldalát a leeresztés alatt a víz és ezt a vízszintes erőt a 170 tonna függőleges erővel együtt az állványnak kellett felfognia. A caissonra a sülyesztés i alatt kaviccsal telt terhelőszekrényt kellett építeni, ! hogy a fenék kalvics-, majd kemény kékagyagréte- j gén áthajthassuk. A sülyesztés 1.2 atmoszféra helsó' I túlnyomás mellett történt. Ezzel szorítottuk ki a j vizet a caissontérből, hogy a munkások benne dol- i gozhassanak. Éjjel-nappal folyt a munka. 24 óra j 'alatt 50 centimétert tudtunk sülyeszteni,~iúgyhogy> egiJ-egy csatornarész sülyesztése 9 napig tartott. A ! kitermelt földet légzsilipen hoztuk ki az állványra. — Amikor a helyére ért a caisson, a fenekét vas- | betonból kiépítettük és keramittal burkoltuk. Az egyes darabokat vasszerkezetű búvárharang védelme alatt elzártuk, majd eltávolítottuk az ideiglenes elzárást és a caissonokat vasbetongyűrűvel szervesen összekötöttük. Az építés során 6500 köbméter anyagot emeltünk ki, 1600 köbméter vasbetont készítettünk. A pneumatikus munkához 4 millió köbméter sűrített levegőt használtunk fel. A pneumatikus munka parti részen 85 napig, a víz alatt 165 napig folyt. László és Blum mérnök-vállalkozó cég kapott megbízást 575.315 pengő vállalati összeggel a munkáról, amely programszerűleg, minden körülményes nehézsége mellett zavartalanul folyt le. Az érdekes bemutatóért a társaság meleg köszönetét mondott Király Kálmán tanácsnoknak, aki még közölte, hogy legközelebb elkészül a kiegészítő munka, amely a csatornaszivattyúteleppel összekapcsolja a nyomócsöveit és akkor új útján üzönlik a pesti rész szennyvize a Dunába. Épül a Szentendrei-sziget 112 új csőkútjának szifóncsőcsaíornája Annak a naS’y beruházási programnak keretében, amelyet a Vízművek .a székesfőváros vízellátásának fejlesztése érdekében lebonyolít, a Szentendrei-szigeten építendő szifóncsöcsatorma és két gyűjtőakna építése van soron. Most hirdette meg a Vízmüveik a versenytárgyalást erre :a csatornaműre, amely a Szentendrei-sziget nyugati partiján, a hidász laktanyával szemben épülő harmadik csőkútcsoport két 56—56-os csoportból álló, tehát összesen 112 cső- kútját iés azok ezifónvezetékét fogja magába fogadni. A s;zifoinve;zeitékek ikét. ága, az, északi és déli ág a középen helyelfoglaló gyűjtőaknába torkollik. A két csoport csatornájának hossza egyenkint 860— 860, összesen 1720 méter. A csatornák északi és deli végén ©gy-egy 60X60X60 centiméter méretű szivattyúakna épül. A gyűjtőaknák felé a szifónvezélékek 30 centimétert emelkednek, aminek megfelelő emelkedéssel kell a csatornát is megépíteni. A csatorna építéséhez vasbetétes idomkiövek állanak rendelkezésre, amelyeket már el is helyeztek a csatorna kijelölt, vonalán. Mintegy 100—120.000 pengő értékű munkáról van szó, amelyre az árajánlatokat március 1-én délelőtt 10 óráig kell a Vízművek igazgatóságánál benyújtani. KECSE NAGY SÁNDOR Építési vállalkozó, ácsmester Budapest, X., Keresztnri-út 8. Telefon: 1—424—97. Épületüveges GLATZ ANDRÁS Budapest, Vili., Barooa-utea SS—SS Alapítva! 18S4. Telefont 1-994-87. tjilet: Hémat-atea SS. — SZILAGYI ELEK késáru-üzeme Gyártja az összes hentes, mészáros és béliparban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, Vili., Gólya-u. 41. Tel.: 1-348-93 BARÁTH GYÖRGY kát. eng. villany felszerelési r Állatain Budapest, I., Olasz-fasor 4. sz. Tel8ton»xáni t 1-609-67. Linóleum és gummi bürkeié,i »»akvailalat ,MRE BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-S87-49. Ajánlatok díjmentesen Weis* és Csiiia§, vas és fém kereskedő TELEFON: „ , ..... _ , . t_425—07. Budapest, Vili., Bezeredy-ufca 4. sz. RSzpontl fűtések, egészségügyi berendezések Dohray Halmán mérnBk BadapMt, V., Katona Józsel-o. 41. Telj 1-210-10 (Újpesti rakpart aarok.) Purmann Jenő Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, Idomító-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára. Budapest, IX., Öllöi-út 21. Telefon: 1—891—87. ÍORDITZER NÁNDOR ===----ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER BU DAPEST, Vffl., Nap-n. 10. Telefon: 1-310-90. G ERA LAJOS FIAI épület- és bútorasztalos mesterek Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35 Telefon: 1-370-20 fícUcU TeUetc lános ^ TETÖFEDÓMESTER É3 Budapest, !„ Karolina-út 16. ® ToL 2-695-59-., KEDVEK BÉLA —b—i—a—«—mama épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos Budapest, I., Hleronyml-út 23. Tel.: 1 557-27.