Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-10 / 6. szám
Budapest. 1937 február 10. 3 Petneházy Antal államtitkár nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak az Iparügyi minisztérium szociális eredményeiről és legközelebbi programjáról Amióta Bornemisza Géza vezetésével megkezdte működését az iparügyi minisztérium, rendkívül nagyjelentőségű intézkedések egész sora látott napvilágot, amelyek magyar viszonylatban korszakalkotónak tekinthetők, miután ezek a kezdő lépések abban aa irányban, hogy Magyarországon az ipari szociális viszonyokat a modern nyugati államokban már korábban bevezetett alapelvek figyelembevételével rendezzék. Tekintve, hogy a már eddig bevezetett szociális rendelkezések főleg a nagyipar területén igyekszenek a munkásság helyzetén javítani, márpedig a nagyipar centruma Budapest, nyilvánvaló, hogy az iparügyi minisztérium működésének szociális eredményei elsősorban fővárosi viszonylatban éreztetik hatásukat. A Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma nyílt arra, hogy Peéoeházy Hutai iparüfjvl államtitkártól részletes felvilágosításokat kaphasson arról a nagyvonalú tevékenységről, amely mindegyre pregnánsabban nyomja rá bélyegéit a magyar ipari életre. Örvendetes haladás — Az iparügyi minisztérium gyakorlati téren is meggyőződéssel szolgálja a keresztény és nemzeti alapon álló kormányzatnak azt a célkitűzését, hogy a széles népi rétegek ügyével, bajával behatóan foglalkozzék. Örömmel számolhatok be arról, hogy ezen a téren az utóbbi időben rendkívül jelentős és örvendetes előhaladás történt. Az elvégzett munkát nem csekély mértékben mozdította elő az a körülmény, hogy a termelés konjunkturális javidása elkövetkezett és bár a konjunkturális javulás kialakulása nem kizárólag a kormányzati tevékenység körébe tartozó eredmény, mégis meg lehet állapítani, hogy az ■ipari ügyekkel való foglalkozás és fáradhatatlan munka is olyan összetevő volt, amely a, múlthoz viszonyítva, észlelhető javulást hozott az iparban foglalkoztatott munkástársadalom számára. Több kenyér — Bornemisza Géza őexcellenciája elképzelése szerint, vele együtt valamennyi munkatársa arra törekedett, hogy necsak több kenyeret biztosítsunk, hanem a társadalmi igazságnak megfelelően, a több kenyér szétosztása is megfelelő módon történjék. Itt még meglehetősen az elején vagyunk a tennivalóknak, ennek ellenére sem lehet azonban lekicsinyelni azokat az eredményeket, amelyeket már eddig is felmutathatunk. A magyar királyi kormány az 1935. évben kibocsátott 6860. számú rendeletében a minimális munkabérek rendezésével kezdett foglalkozni. Másfélesztendős munka eredményeként a legkisebb munkabérek intézményes rendezése megtörtént eddig az asztalos, kőműves, ács, hajlított fabútor, szalámi- és húskonzervgyártók. lábbelikészítő gyáriparban az ország egész területén, a kárpitos, hentes és mészáros, továbbá a csizma- és papucskészítő kisiparban pedig a budapesti kamara területén. Ezzel azonban koránt sincsen lezárva az az akció, amely valamennyi szakmára vonatkozóan biztosítani akarja; a munkástársadalom jogtalan kihasználásának megakadályozását. A minisztérium rendelkezése alapján a minimális munkabérek megállapítására hivatott bizottságok ezidőszerint is működnek a textiliparban, a lemezgyártó, a parkettakészítő, a gömbfát feldolgozó, a bőrkesztyű- és szabó iparban, illetőleg budapesti viszonylatban ezenkívül a tüzifaaprító, a bőrkesztyű, a sokszorosító kisiparban, nemkülönben Budapest és környéke területére kiterjedő illetékességgel a, sütőiparban. Minimális niünkabérek — A legkisebb munkabérek rendezése eddig az ipari munkásság 15 százalékára terjed ki jóváhagyott szabályozás formájában, 25 százaléknál a, rendezés folyamatban van, 60 százalékában^ azonban még nem történtek intézkedések. Éppen ezek a számadatok sarkalnak bennünket a további munkára és ha eddig úgy is _ tapasztaltuk, hogy töménytelen ellenállást és nehézséget kellett leküzdeni, tovább folytatjuk az akciót és meg vagyunk róla győződve, hogy azt siker is koronázza. A munka nem jelent elviselhetetlen nehézségeket, mert nem szabad elfelejteni azt, bogy a minimalizálás szempontjából rendezetlen munkaterületekhez olyan kategóriák is tartoznak, amelyeknél a bérviszonyok közismerten ki- elégítőek. Ilyennek kell tekinteni elsősorban a vasmunkások helyzetét, de bizonyos vonatkozásban a bányamunkásságra is alkalmazható ez a megállapítás. A bányamunkásság kereseti viszonyainak rendezésénél általában köny- nyebb a helyzet, mert itt az ipari kormányzatnak különleges utai is vannak, amelyek alkalmasak a jogos munkabérkövetelések biztosítására. Túlzásokba nem akarunk esni, mert tagadhatatlanul mutatkoznak olyan jelenségek, amelyek azt bizonyítják, hogy fokozott mohóság nyilvánul meg, amely semmiképpen sem indokolt. A bányafőhatóság céltudatos és kitartó munkásságának annyi már mindenesetre köszönhető, hogy hazánkban nincsen olyan vájár, akinek napi keresete 3 pengőn alul maradna. Átlagos imanhabér — Ha már a munkabér-problémákkal foglalkozunk, nem mehetek cl szó nélkül azok mellett a viták mellett, amelyek a körül keletkeznek, vájjon helyes-e csupán a nagyipar terén a minimalizálás. Itt sokan azt az elvet vallották, hogy nem elegendő a legkisebb munkabérek fixirozása, hanem kívánatos lenne az átlagos munkabér szintjének lerögzítése is. Az elmúlt idők tapasztalatai bizonyítják, hogy ezek a vélemények meglehetősen túlzottak voltak. Ilyen irányban indokolt panasz egyetlen egy sem érkezett, ha azonban a gyakorlati élet meg fogja követelni, a minisztérium nem fog elzárkózni az átlagos munkabér szabályozása elől sem. 4$ órás munkahét — A munkabér-minimalizálással a legszorosabban összefügg a munkaidő szabályozásának kérdése is. Ennek általános nemzeti szempontból egészen kivételes jelentősége van, mert a ma még meglehetős mértékben fennálló munkanélküliséget csak akkor lehet lebontani, ha nem engedjük meg a testet agyonsanyargató munka létezését. Természetes dolog, hogy mi egyelőre nem gondolhatunk arra, hogy generálisan megvalósítsuk a 40 órás munkahetet, hanem le nem becsülendő eredménynek kell tartanunk majd azt, hogy az ipar összes' ágazataiban intézményesen biztosítani tudjuk a 48 órás heti munkaidőt. Meglehetősen tőkeszegények vagyunk és külföldi adósságaink mértéke is elég tekintélyes, ennek a két körülménynek összetevődése pedig már magában véve is megindokolja, ha nem akarunk átmenet nélkül az egyik végletből a másikba átcsapni. A most eltelt másfél esztendő alatt az asztalos, kárpitos, sokszorosító és lábbelikészítő iparban már bevezettük a 48 órás munkaidőt, sőt kibocsátottuk az idevonatkozó rendeletet a textiliparra nézve is, ezt azonban ezidőszerint még nem léptettük életbe. Az ipari munkásságnál munkaidőszabályozásban részesült az egész létszám 18 százaléka, 9 százalék munkaidőszabályozás alatt áll, 73 százalék pedig még megoldásra vár. A munkaidő átállítása az ipar számos területén a termelő szervek átállítását is feltételezi. A textilipar például 1935. végén öt esztendőre becsülte az átállítás időszükségletét, erről azonban utólag bebizonyosodott, hogy ^ sokkal rövidebb idő alatt is megvalósítható. Öt esztendőről két esztendőre szorítottuk le a terminust, ami természetesen kitartó és szívós küzdelmekbe került. — A bányamunkásság körében a napi nyolcórás munkaidő gyakorlatilag már megvalósult, legfeljebb kisebb viták mutatkoznak ezen a téren. Fizetéses szabadság — A munkaidő kérdésével szorosan összefügg a fizetéses szabadság kérdése is. Az 1930. VII. te. 22. §-a már intézményesen biztosította a tanoncok fizetéses szabadságát, kimondván, hogy a tanoncnak a kikötött bér és természetben járó szolgáltatások érintése nélkül, évenként legfeljebb két részletben 15 napi szabadságot köteles a munkaadó adni. Ezt a kezdő lépést továbbiak fogják követni és e téren több jelentős ipari és^ bányavállalat máris dicséretes kezdeményező lépéseket tett. Éppen ezek a lépések bátorítottak fel bennünket arra, hogy a fizetéses szabadság kérdésének törvényes szabályozását előkészítés alá vegyük. Tovább a szociális úton _ Célravezető intézkedések történtek már ed dig a munkaközvetítés, a családi bér-rendszer, az ifjú- és nőmunkások munkakorlátozása, a munkástársadalom egészségügyi védelme, a balesetelhárítás, az önképzés és továbbképzés ügyében is, ezek azonban nem értek meg még annyira, hogy azokról a nagynyilvánosság előtt beszámolni ildomosnak tartanám. — Egy bizonyos, a magyar királyi ipar- ügyi minisztériupi teljes tudatában van annak, hogy feladata nem csupán az ipari ügyek legfőbb felülvizsgálata és irányítása, hanem az iparban foglalkoztatott állampolgárok szociális helyzetének javítása is. * Pelneházy Antal államtitkár nyilatkozata, illetőleg a felsorolt jelentős eredmények mindennél jobban igazolják a legújabb magyar minisztérium fenntartásának szükségességét, mert hiszen a megoldott és a megoldásra váró problémák újszerűsége és különállósága megköveteli, hogy önálló és minden egyéb feladattól függetlenül kormányzati szerv intézze azokat. Misid nagyobb mértékben veszik igénybe a magánorvosok a főváros tiictS-- Ibeteg’gc&iiclozó intézeteit A főváros egyre hatalmasabban fejlődő egészség- ügyi berendezkedése következtében különösen mintaszerű és nagy hivatást teljesítő intézmény a tüdőbeteggondozó intézetek hálózata, amely, mint a statisztikai adatok beszédesen mutatják, a tüdő vész elleni küzdelemben nagyon jelentős eredményeket ért el. Még fokozná ezt az eredményt, ha a vidék is lépést tudna tartani a tüdővész elleni védekezésben éa a betegség behurcol ása nem rontana a kedvező eredményeken. A tüdőbeteggondozó intézetek múlt évi tevékenységéről most kapta meg a főváros közegészségügyi ügyosztálya az évi beszámolót, amelyről Salamon Géza év. tanácsnok, a közegészségügyi ügyosztály vezetője, aki ennek a védekező hálózatnak megteremtője, a következőket mondta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Most kaptam kézhez Parassin József dr. igazgató-főorvos úrnak a tüdőbeteg-gondozó intézetek múlt évi működéséről szóló jelentést. Megállapítható a jelentésből, hogy tüdőbeteg-gond ózó hálózatnak betegforgalma évről-évre növekszik és a gondozó-intézetek egyre több és több intézményt vonnak munkásságuk körébe. — Különösen kiemelem itt a tüdőbeteggondozó intézeteknek a székesfőváros iskolaorvosi intézményével és leventeintézménnyel kapcsolatos munkaközösségét, továbbá azt az örvendetes tényt, hogy a magánorvosok is mind nagyobb arányban kérik tüdő- beteggondozó intézeteink szakleleteit és mindig több és több magánbetegeí utalnak intézeteinkhez gondozásra és különleges kezelésre. — Hogy tüdőbeteggondozó intézeteinknek az elmúlt évben kifejtett nagyarányú munkásságát dióhéjban illusztráljam, a következő adatokat ismertetem: —• A tíz gondozó-intézetből álló hálózatunknál jelentkezett 34.777 új beteg. A betegvizsgálatok száma 100.626 volt, ezenkívül 28.416 iskolaorvosi vizsgálatot is végeztek intézeteink. Az összes rendelések és kezelések száma az év folyamán 361.158 volt. Gondozó nővéreink a családoknál 28.028 látogatást végeztek. — Ezen a nagyarányú orvosi és gondozói munkán kívül intézeteink igen jelentős szociális tevékenységet is fejtettek ki. Errenézve felsorolok néhány számadatot, Tíz intézetünk a múlt év folyamán kiosztott 133.015 liter tejet, 21.248 darab szappant, 1340 darab kefét, 856 seprűt, 1151 fogkefét, 339 hőmérőt, 349 köpőcsészét, 127 meszelőít, 297 kilogram fogport. A segélyezettek száma 3337 volt az év folyamán, amelynek forgalma a nehéz viszonyok között is megnövekedett. Lőrínezi Sándor Budapest, VII., Törvényileg védett ZÁSZLÓK orkánbiztos, esővíz-levezetővel Gyártja: Magyar Kesztyű-és Kötszövöttárugyár LÖFFLER SÁMSON zászló-osztálya. Budapest, VI., Dessewffy-utca 11. Telefon: 12-76-32. Sütő-, cukrász-, hús-, és vegyipari gépgyártó és javító műhely i-utca 37. Telefon: I—460—85.
