Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-12-22 / 51-52. szám
Jubileumi Husxon&aíodlK évfolyam 51—52. S2dm eMSIMBSHMHMBaWMkl Előfizetési ár: MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN EGÉSZ ÉVRE ................24 PENGŐ FÉ LÉVRE.......................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: DACSÓ EMIL Szerkesztőség és k i a d ó h i w a t a 5: BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ŰT €0. Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424 Huszonöt esztendő Huszonöt esztendő repült el a fejünk fölött. Huszonöt esztendővel ezelőtt jelent meg a Fővárosi Hírla/p első száma, amelyről akkor még csak a szerkesztő és a szerkesztőség érezte, hogy hivatást fog betölteni. Hogy ez így volt, annak nincs erősebb, határozottabb, megcáfolhatatlanabb bizonyítéka, mint az, hogy a Fővárosi Hírlap megérte huszonötödik esztendős jubileumát. Ahogy végigtekintek az esztendőkön, amelyek egymás mellé sorakoztak, nem érzem többé azt az izgalmat, azt a lázt, amely minden egyes újságszám megszületését megelőzte és követte. Nyugalom és derű honol az egymás mellé sorakozó köteteken, pedig sok-sok izgalom vonult végig ezen a huszonöt esztendőn. Nagy időket éltünk, harcoltunk, verekedtünk, ötleteket adtunk, kritizáltunk, sebeket osztottunk és sebeket kaptunk. De mindig lovagias ellenfél maradtunk. Huszonöt esztendő elmúltával az a boldog érzés hatja át a szívemet, hogy az idők távlatában minden küzdelem, minden harc és minden izgalom a legszebb harmóniában, a munka harmóniájában olvadt föl. Huszonöt esztendő izgalmaiból, verekedéseiből, vitáiból, harsány kiáltásaiból, kardvillanásaiból nem maradt más hátra, csak huszonöt esztendő munkája. Huszonöt esztendőn át ezeken a hasábokon mindig és mindig másokról beszéltem és beszéltek azok, akik velem írták ezt az újságot, akik odaadó és lelkes tollal, velem együtt szolgálták Budapest közönségének és Budapest kommunitásának érdekeit. Ma úgy érzem, huszonöt esztendő múlva először, nekem is szabad és nekem is kell szólanom. Legelső szavam a barátaimé, a munkatársaimé, eleveneké úgy, mint a holtaké. Egy újság huszonöt éven át fölépült hasábjai óriási labirintust alkotnak. Ebben az útvesztőben sok derék, tehetséges és hivatásának szentségétől elragadtatott barátom volt segítségemre. Voltak, akik csak rövid ideig járták velünk a közös utat és aztán eltűntek a nagy magyar sajtó más-más labirintusaiban. De minden sor, amivel hozzájárultak ahhoz a könyvtárhoz, amelyet ma a Fővárosi Hírlap huszonöt kötete alkot, kellemes emlék számomra, amely hálára kötelez. Voltak, akik évtizedes munkával álltak segítségemre, tántoríthatatlanul küzdöttek velem. Közülök néhányan már az anyaföldben nyugosszák az élet, a munka fáradalmait; de vannak olyanok is, akiknek hűségét és barátságát negyedszázad óta élveztem. Nélkülük én magam, egy szál ember talán mozdulni sem tudtam volna, de az ő erős válluk köny- nyedén viseli a hatalmas kupolát, amely huszonöt év munkája fölött emelkedik. yelük egy sorban kell megemlékeznem a Fővárosi Hírlap hűséges közönségéről. Az ünnepi órában érdemes volna efölött a közönség fölött seregszemlét tartani, mert meggyőződésem, hogy egész tömegét találhatnám azoknak,^ akik, mint hűséges olvasók együtt jubilálnának a Fővárosi Hírlap kitartó írógárdájával. Tisztelettel és hálával köszöntőm végül Budapest székesfőváros adminisztrációjának mai vezető egyéniségeit és a törvényhatósági bizottságnak ama tagjait, akik mély és elválaszthatatlan eszmeközösségben élnek velünk. Ez a köszönetéin azonban nemcsak a mai élőknek és ma dolgozóknak szól, hanem azoknak I is, akik huszonöt esztendőn át vezető egyéni- | ségei voltak a városházának és a főváros lakosságának. Ezek a kiváló személyiségek szinte kivétel nélkül mindnyájan és mindenkor barátai voltak a Fővárosi Hírlap-nak, amely támogatta őket, amikor nagyot akartak és szépet alkottak, de kritizálta és támadta akkor, amikor a magunk becsületes meggyőződése szerint nem a leg-helyesebb útat választották. Fájdalmas igazság, hogy a fél- multtal szemben mindig igazságtalanok szoktunk lenni. A ma mindig harcban áll a tegnappal, a tegnapelőttön pedig rendesen már csak sajnálkozni szokott. Ügy érzem, hogy ez az ünnepi óra megtisztított engem ettől az emberi gyengeségre valló gondolkozástól engem is és azokat is, akik velem együtt ennek a huszonöt évnek történetét összeállították. Ebben az ünnepi számunkban a múlttal, a mával, a múlt és a ma embereivel szemben úgy igyekszünk leróni hálánkat, hogy megírtuk Budapest utolsó negyedszázadának történetét úgy, ahogy az a Fővárosi Hírlap régi köteteinek tükrében mutatkozik. Ez a mi ünnepi ajándékunk nemcsak az olvasónak, de a huszonöt esztendő szereplő egyéniség*einek is, akiket bárhova sodort az élet, akár élnek, akár örök nyugodalmukat alusszák, tisztán látó szemmel, becsületesen gondolkodó fejjel, az objektivitás lelkiismeretességével emlékezünk meg mindenkiről. Bűnösök lennénk és az általános emberi gyarlóságnál is gyarlóbbak, ha nem így cselekedtünk volna. Hiszen itt a nagy bizonyíték, ez a gyönyörű világváros, amely a maga erejéből lett azzá, amivé lett- Egy nagy magyar államférfi mondta el egyszer egyik beszédében, hogy minden kis német állam székhelyén hatalmas fejedelmi kastély, udvari könyvtár, fejedelem alapította egyetem, udvari múzeum és udvari színház áll fenn és a tudományos és művészeti akadémiákat is a fejedelmek létesítették. Minálunk még a budai királyi várat is közadakozásból létesítették. A telekkönyvben, mint a magyar nemzet tulajdona szerepel. Grassalkovich herceg gödöllői palotáját a nemzet vásárolta meg fejedelmi nyaralónak. Nemzeti Múzeumunkat Széchenyi Ferenc, az apa. Tudományos Akadémiánkat Széchenyi István, a fiú alapította. Szépművészeti Múzeumunk alapjait a herceg Esterházy nemzetség képvásárlásai vetették meg. Száz éves Nemzeti Színházunk szintén nemzeti alapítás. A reformkorban a nemzetnek, a karoknak és a rendeknek kellett pótol- niok azt a munkát, amit a fejedelmek és az államférfiak elmulasztottak, nem egyszer szembeszállva az osztrák érdekektől vezetett államhatalom akadékoskodásával. És ha ez így van, aminthogy így van, akkor százszorosán büszke lehet Budapest székesfőváros, amelynek minden köve, minden vakolata, minden cseréptetője. minden cirádája és minden kolosszális alkotása a város népének munkájából származik és minden alkotás, amely ezt a várost ékesíti, nagy polgármesterek, kiváló főtisztviselők és ragyogó elméjű várospolitikusok kezdeményezésére létesült. Ezeknek az alkotásoknak igen nagy részét az a huszonöt esztendő teremtette meg, amely alatt a Fővárosi Hírlap is komolyan ható tényező volt és józan kritikájával, gazdagon áradó ötleteivel nem egyszer volt segítségére azoknak, akik irányítottak és teremtettek. A huszonöt esztendő azonban sok-sok súlyos törést szenvedett. Világtényezők parancsoltak ránk szünetet az alkotásokban, a világháború vérzivatara száguldott el fölöttünk, forradalmak gyűlölködő levegőjében hervadt a régi szép vetés, majd a hatalmas világgazdasági krízissel kellett megküzdeni a fővárosnak. És mindezt győztük, mindezt bírtuk és volt annyi erőnk, hogy a világháború és a forradalmak után újra épüljünk és sebzetlenül kerüljünk ki a hatalmas gazdasági világkrízisből. Mindezt pedig azért, mert a vezetők és a nép egyaránt tudták, hogy a vesztett háborií folyamán megcsökkent fizikai erőt csak erkölcsi és szellemi erők meghatványozódásával lehet visszaszerezni. Huszonöt esztendő szép és boldog éveket váltogatott, fájdalmas, a világtörténet számára is borzalmas időkkel. És mi úgy érezzük, hogy a világesemények dübörgésében, a ’t vérzivataros idők üvöltő orkánjában, a fájdalmas sikoltások között is szükség volt a mi vékony hangunkra, amely kitartóan és végül is minden poklok elmúlása után szilárd hittel és eredményesen hirdette a békés munka világmegváltó hatalmát. Ennyi érdemet rovunk fel magunknak, amikor néhány perc alatt negyedszázad filmjét visszafelé forgatjuk. Boldog érzéssel nyugszunk meg ezen a napon a szerintünk jól és kötelességtudóan végzett munka után. És boldogan állapítjuk meg, hogy amíg huszonöt esztendőn át szántotta irónunk a papírost, sercegett a toliunk és kattogott az írógépünk, azalatt a budai oldalon két, és a pesti oldalon két új közigazgatási kerület született, a főváros lakosainak száma százhuszonötezerrel emelkedett és épületeink tizenkétezerrel sokasodtak meg. A főváros alkalmazottainak száma háromszorosra, a községi választóké hatszorosra, az országgyűlési választóké négyszeresére emelkedett. És szolgáltuk a magyar kultiírfölényt, amikor huszonöt esztendő alatt negyvenkétezerről két- százharmincezerre emeltük a fürdőszobák számát. A kultúra, a higiéné, a szociálpolitika áldásai dúsan hullottak a városra. Nem sorolunk itt föl most számokat, hogy hány ággyal szaporodott a kórházak bútorzata, hány millió és millió pengőt adott a főváros szociális célokra, de megállapítjuk, hogy Budapest meghosszabbította polgárainak életét. Huszonöt esztendő alatt elértük azt, hogy a hetvennyolcvan éves öregemberek száma kétszeresre emelkedett. Ez csak egy határszám. De a pesti polgár tudni fogja, mit jelent. Háborúk, forradalmak, gazdasági válság ellenére Budapest úgy gondoskodott lakosságának minden rétegéről, hogy az emberi életkor emelésében va- lóságg*al rekordot állíthat föl. Istenáldott munka volt ez és Istenáldott munka lesz az, ami most fog következni. Huszonöt esztendő sok súlyt rakott a mi váltunkra is, barázdákat húzott az arcunkra és irtást végzett szürkülő hajunkban. De boldogok és hálásak vagyunk, hogy ennek a nagy kornak lehettünk krónikásai. Ez a huszonöt esztendő munkája sem gondolkozó agyunkat, sem tollforgató kezünket nem fárasztotta ki- Itt állunk készen az új huszonöt esztendő mesgyéjén, hogy szeretettel és lelkesedéssel szolgáljuk tovább a mi drága Budapestünket. Dacsó Emil
