Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-17 / 46. szám
Budapest, 1937 november 17. 3 Jl^^ßosijßSsMP £>zszép aalt... eti ta : tpizdij Q(>tw A Fővárosi Hírlap egyik legutóbbi számában megjelent „Vigyázzunk“ című cikkemben a szárnyra kelt illetménycsökkentési hírekkel foglalkoztam. A konklúzió az volt: „Elvenni ma valamit lehetetlen, visszaadni valamit, legalább annyit, amennyivel a szerető apa gondoskodásának jelét mutathatja, kell és szükséges.“ Azóta a helyzet megváltozott, bár még ma sem egészen tiszta. Bizonyos, hogy a ténylegesek fizetéscsökkentése helyett valamelyes visszatérítés készül és a nyugdíjasoktól sem kérnek újabb áldozatot, sőt az sincs kizárva, hogy egyenlő elbánásban fognak részesülni. Ami egyébként az egyedül elfogadható megoldás. Távol áll tőlem azt gondolni, hogy az előbbi, pehelykönnyű cikkecském valami befolyást gyakorolt volna az eseményekre. De ne felejtsük el, hogy a hópehely, ha sűrűn hull, képes a legerősebb mozdonyokat is megállt tani útjukban. És az volt a szép ebben a dologban, hogy mint a hópelyhek sűrű hullása áradt a tiszt- viselőtársadalom felé a rokonérzésnek megnyilvánulása mindenfelől, ahol az erkölcsi értékeknek megbecsülése még otthon van. Hála Istennek, a magyar sorsközösség érzése nem üres frázis, lehet erre még építeni. Mert ha az adott körülmények között ennek a kérdésnek gazdasági oldalát kellett természetszerűleg jobban kiemelni, mégis — meg vagyok győződve — a kérdés erkölcsi ereje volt a közvélemény kialakulásánál a hatásosabb tényező. A közvélemény, helyesen, megérezte azt, hogy a tisztviselőtársadalmat az ő heroikus önfeláldozásáért, a folytonosan ismétlődő iletménycsökkentéseknél tanúsított hazafias magatartásért nem szabad azzal jutalmazni, hogy abból a kevésből is elvegyenek, ami még megmaradt. A közvélemény megértette azt az erkölcsi veszélyt is, ami abból származhatik, ha a szegénységi fogadalmat tett becsületes tisztviselőt megfosztják attól a tudattól, hogy neki nem kell vagyonszerzésre törekedni, mert öregségére megélhetését a nyugdíj biztosítja. Igaz, nagy, sokszor irigyelt dolog a jövőnek ilyen biztosítása. De gondoljuk csak el: hova vezetne az, ha a tényleges tisztviselő úgy erezné, hogy neki magának kell a megélhetését öregségére biztosítani? A legerősebb jellemek is szörnyű kísértésnek volnának kitéve, hát még a gyengék és kisfizetésű alkalmazottak. Hiszen ismerünk ilyen balkáni megoldást is, de jaj annak az országnak, ahol a tisztviselők meggazdagodnak, a polgárok pedig tönkre mennek. Szerencse, hogy ezt megéreztük. Szerencse, hogy a sajtó, az ipar és kereskedelem, sőt ezúttal a mező- gazdasági érdekeltség is, ahol a termelés és fogyasztás viszonyáról, ma már a legkisebb egyedek- nél is tisztultabb fogalmak vannak, mint régen, szóval mindenfelől megindultak a megértés és ro- konszeuv nyilvánulásai a tényleges és nyugdíjas közalkalmazottak felé. Ez szép volt és ennek meg is volt az eredménye: a megnyugtató diadal a sokszor nagyon is érzéketlen szívű fináncpolitika födött. De talán legszebb volt az egész ügyben az a határozat, amikor a vasutasság hatalmas érdekképviselete egyhangúlag kimondotta, hogy a nyugdíjasok rovására pedig semmiféle illetményjavítást nem fogad el. Dne, ilyen gyors lépésekkel halad az erkölcsi érték uralma ott, ahol felszabadulnak a lelkek a rút önzés hatalma alól és a magyar sorsközösség érzetében egymásra találnak a bajtársak. Bár utánzásra találna ez a ragyogó példa a magyar élet minden síkján, ahol milliónyi magyar testvérünk botorkál lelkében keserűséggel és lesújtó szenvedésekkel. Nem a falanszter és sarlatánok, hanem ilyen példák és cselekedetek gyújthatnak világosságot és meleget. Éppen ezért óvakodnunk kell attól, hogy félmunkát végezzünk és azt a segítséget, amit a lecsökken- tett illetmények részbeni visszaállítása jelent, megtagadjuk a nyugdíjasoktól. Rendkívül lerontaná ez az eljárás a ténylegesekkel szemben tanúsított belátás értékét. Mert ha a drágaság nyomasztólag hat a tényleges státusra, természetes, hogy még jobban sújtja a nyugdíjasokat, akiknek semmiféle módjuk sincs arra, hogy valamely mellékjövedelemmel pótolják a veszteségeket. Annyi bizonyos, hogy a nyugdíjasoknak egyenlő elbánás alá vonása nemcsak anyagi vonatkozású indokokból szükséges, de mélyen érzett erkölcsi okokból is. Egy-két millió megtakarítása érdekében nem szabad a nyugdíjasokban a mai élet igazságaiba vetett hitet megdönteni és őket kiszolgáltatni oly eszmeáramlatoknak, amelyek ugyan nem fognak rajtuk segíteni, de a gyöngéket a mai társadalmi rend ellenségeivé tehetik. Pártunknak - úgy mint eddig is tette — nyomatékosan kell állást foglalnia a nyugdíjasok igazságos ügye mellett. Különösen most, amikor nyilvánvaló lett, hogy az egész józan magyar társadalom ennek a kérdésnek méltányos és az általunk is hirdetett magyar sorsközösség szellemében való, az egyenlő elbánásnak megfelelő, elintézését kívánja. Ez az állásfoglalás szép volt, becsületes volt és a tisztvisclölársadalomtiak ezt meg is kell hálálnia azzal, hogy a hivatalokat közelebb kell hozni az élethez, a hivatalba a méltányosság és szeretet széliemét ^ kell belevinni és végre meg keli érteni és értetni, hogy nem a közönség van a hivatalokért, hanem megfordítva. Évi két millió pengőbe kerül a fővárosnak a tisztviselők fizetésemelése Lamotte Károly alpolgármester és Bődy LásiBő pénzügyi tanácsnok nyilatkozik a küszöbön álló rendelkezésről Nemcsak a főváros tisztviselő társadalmát, hanem Budapost mindon egyes polgárát és munkását erősen érdekli, hogy mi lesz a tisztviselők fizetésjavításával. A köztisztviselők többszöri üzetéscsök- kentése révén 150 millió pengő tűnt el a gazdasági életből és ezt mindenki megérezte a magyar fővárosban. Ha a köztisztviselők fizetését felemelik, feltétlenül megjavul a magán alkalmazottak anyagi helyzete is. Arról szó sem lehet, hogy a tisztviselők régi fizetését egy tollvonással visszaadják, ellenben most már a kormány is kész arra, hogy fokozatosan visszajuttatja a tisztviselőknek az elvont jövedelmeknek egy részét. A minisztertanács is foglalkozott ezzel az üggyel és hamarosan a pénzügyminiszter a megfelelő javaslattal elő is fog állni. A Fővárosi Hírlap munkatársa beszélt Lamotte gCároly dr. alpolgármesterrel, aki a nagyjelentőségű kérdésről a következőket mondotta: — Az állami tisztviselők fizetésrendezése természetesen a fővárosi tisztviselő-társad álmát is érinti. A rendelet minden valószínűség szerint kiterjed a fővárosi tisztviselőkre is. Ez magától értetődő dolog, hiszen annakidején a fizetéscsökkentési rendeleteket is úgy hozták meg, hogy az egyformán érintette az állami és a városi tisztviselőket. — A főváros mindig megbecsülte a maga tisztviselőit és így örömmel üdvözli az állam hajlandóságát a tisztviselő-kérdés megoldású- nál. Arról beszélnek, hogy a legutolsó fizetés- csökkentést szüntetik meg és ez 5%-os fizetés- javítást jelent a mostani állapottal szemben. Mi már kiszámítottuk és számításainknak az az eredménye, hogy a fizetésjavítás körülbelül évi kétmillió pengővel fogja a főváros háztartását megterhelni. Ebben az összegben csak a fővárosi közigazgatási és tanügyi alkalmazottak -fizetésrendezése foglaltatik. — A kétmillió pengő beállítása nem okoz jelentősebb zavart a főváros költségvetésében? — kérdeztük. — Természetesen nem könnyű dolog kétmillió pengőt előteremteni, különösen akkor, amikor a főváros amúgy is deficitben van. A tízmillió pengős megállapított hiányhoz hozzá kell még vennünk a légvédelem két és félmillió pengős költségét és ha a tisztviselői fizetésrendezés költségeit is számítjuk, úgy bizony 15 millió pengő deficittel kell számolnunk. A kormánnyal hamar megindulnak a tárgyalások, a polgármester úr az utóbbi években elvont jövedelmek egyrészének visszatérítését kéri ég ezektől a tárgyalásoktól függ majd az, hogy a kétmillió pengő beállítása a költségvetésbe, milyen módon lesz keresztülvihető. Érdeklődtünk még az alpolgármester úrnál a főváros aktuális pénzügyi problémáiról is. így többek között megemlítettük, hogy a Kereskedelmi Bank most bocsátja ki a tabáni szálló kötvényeit, amelyeket a tőzsdén is jegyezni fognak, — Ez minket közelebbről nem érint, 4- magyarázta az alpolgármester, — mi a megállapodást megkötöttük a Kereskedelmi Bankkal, a szükséges összeg a tabáni szálló felépítésére rendelkezésre áll, a Kereskedelmi Bank ja megállapodások értelmében bocsátja ki a kötvényeket és igyekszik plaszirozni. — A Községi Takarékpérztár már folyósította a közgyűlés által megszavazott harmincmilliós kölcsönt? — Egyelőre még nem kaphattuk meg a kölcsön összegét, mert a kormányhatósági jóváhagyás még nem érkezett le a városházára. Mielőtt a kölcsön felvételét elhatároztuk volna, érdeklődtünk a felügyeleti hatóságnál és az előzetes hozzájárulást megkaptuk. Most azon fáradozunk, hogy a végleges jóváhagyást ki- siirgessük és elintézzük a főváros függő ügyeit. A rövidlejáratú kölcsönöket hosszúlejáratú kölcsönökké változtatjuk át és két és félmillió pengőt tudunk majd a beruházásokra fordítani. ££ FOLYÉKONY-SZINTELEI kovasavas készítmény CEMENTPADhÖK PORMENTESÍTÉSÉRE RÁCZ FERENC "Ifi! V., Katona József-u. 20. Tel.: 124-63 A tisztviselők fizetésjavításáról a Fővárosi Hírlap munkatársa beszélt üóds? László dr. pénzügyi tanácsnokkal is, aki a FANSz elnöke. — A főváros tisztviselőtársadalmát eddig három fizetéscsökkentés sújtotta, azonkívül a külön kereseti adót megduplázták és ez újabb fizetéscsökkentést jelentett. A legutolsó fizetéscsökkentés öt—hétszázalékos volt. Annakidején a kormány határozta el ezt a üzetéscsökkentést és úgy intézkedett, hogy a rendelet hatálya a főváros tisztviselőire is kiterjed. Ugyanilyen alapon várjuk most ennek az intézkedésnek megsemmisítését. A FANSz természetesen foglalkozik a kérdéssel és most teljes bizalommal várjuk a konkrét megvalósítást. -.A tisztviselők jól tudják, hogy a főváros mindig igyekezett tisztviselői számára megfelelő életlehetőséget biztosítani és amint megvan a mód arra-, hogy a fizetéscsökkentés egyrészét kiküszöbölhetjük, úgy a most már fizetés javításszámba menő többletmunkadíj kifizetése a legsimábban megtörténik. Meg kell hosszabbítani a tatarozást adókedvezményt Mint ismeretes, ez év végén lejár a tatarozást adókedvezmény, amely pedig az utolsó néhány esztendőben egész kivételes lendületet adott részint az építőiparnak, részint pedig annak a számos kisipari szakmának, amelyet az építőiparral párhuzamosan foglalkoztatnak. Az adóstatisztikák kimutatása szerint 1931-től 1935 végéig Budapesten adókedvezménnyel 7548 házat tataroztak és modernizáltak több «lint 101 millió pengő költséggel. 1936-ról még nem készült el ugyan a statisztika, de szakértői becslés szerint ha csökkent is a tatarozási munkálatok száma, ezek értéke még mindig megközelíti a 10 millió pengőt. Ebből tehát az következik, hogy a magyar építőiparnak és kisiparnak valósággal eminens létérdeke, hogy a pénzügyi kormányzat megtalálja a módot a tatarozási adókedvezmények megheszabbítására. Mondani sem kell talán, hogy a kedvezményt a fővárosban sem használták ki 100 százalékig, Budapesten is rengeteg házat kellene modernizálni, nem is beszélve a vidékről, amely úgyszólván kihasználatlanul hagyta ezt a kitűnő periódust. Szakmai körök most memorandummal fordulnak a kormányhoz, amelytől remélik a megsegítést.
