Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-10 / 45. szám
Budapest» 1937 november 10. 7 yóí ‘;WO~\í 1 ti£1AP CdadOval mm az áruházába! Svájcban nem en^edéiuezneh új áruházát A magyar kereskedelem. egyre inkább elkeseredéssel nézi az áruházak terjeszkedését, amely az áruházi rendelet kijátszásával vagy legalább is megkerii 1 és ével tovább folytatja minden, versenyt letipró munkáját. Nem akarunk’ most e helyen rámutatni egyes áruházak egészen kirívó működésére, amely már eleve lehetetlenné teszi, hogy a tisztességes kiskereskedelem szóhoz juthasson, ha csak nem kíván hasonló eszközökkel operálni. A lavinaszerűen megindult tisztességtelen-versenyperek légiója bizonyítja, hogy egyes áruházak — ezek között is legfeltűnőbben a Párisi Áruház, a Magyar Divatcsarnok, a Fenyves- és a Baross- téri Filléres áruházak — vezetői nemcsak az áruházi rendeletet nem tartják be, de túlteszik magukat a tisztességes kereskedelemnek azokon a követelményein is, amelyek nemcsak rendeletileg, hanem törvényileg kötelezők. A Fővárosi Hírlap munkatársa beszélt Ilovszky Jánossal, a Baross Szövetség országos elnökével, aki kijelentette, hogy vannak bizonyos áruházak, amelyek a szó szoros értelmében felfalják a körülöttük lévő kereskedőket. Az állandóan terjeszkedő áruházakkal szemben — mondotta Ilovszky János — további messzemenő intézkedésekre van szükség, éppen ezért a Baross Szövetség máris beadott egy memorandumot Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterhez, akit arra kérnek, hogy céladóval sújtsa az egyre jobban terjeszkedő áruházakat és az így befolyt összeget fordítsa azoknak a kiskereskedőknek a támogatására, akik éppen az áruházak féktelen terjeszkedése következtében mentek tönkre. A beadvány megjelöli a céladó nagyságát is: 1%-os áruházi forgalmi adóban. Illetékes körök véleménye szerint a Baross Szövetség gyakorlatias elgondolása egyedül alkalmas az egyre tűrhetetlenebb helyzet megjavítására. A hatóságok mindenesetre nagyon is tudatában vannak az áruházi veszedelemnek és a meglévő törvényes szankciók keretein belül igyekeznek is gátat vetni a további terjeszkedésnek. így a többi között újabban a tűzbiztonsági szempontok figyelembevételével utasították el a Fenyves-áruháznak nem kevesebb, mint három tervét, amelyek egytől-egyik a további terjeszkedést célozták. Ezek a részletintézkedések azonban természetesen nem alkalmasak arra, hogy megakadályozzák az olyan természetű intézkedést, mint amilyent a Párisi Aruháznál látunk, amelynek tulajdonos- családja a legkülönbözőbb korlátolt felelősségű társaságok címén és formájában már az egész Andrássy-úton uralkodik, sőt nemrég Budára is átvonult. Csak a lehető legradikálisabb intézkedéssel lehet védekezni és pedig a svájcival. A svájci szövetségtanács épp a minap mondta ki határozatilag, hogy Svájcban többet soha nem létesülhet új áruház. Pedig a svájci kiskereskedők nyilván valamivel rózsásabb viszonyok között élnek, mint magyar kollégáik. Ki kell tiltani a vágóhídról az exportőrt, aki döglött disznót akart becsempészni Temesváry László felszólalása a főváros közgyűlésén Az elmúlt héten országszerte kínos és lehangoló meglepetést keltett az a lelepliezé-s, hogy az egyik nagy sertésexpartőr-céget rajtacsipték azon. hogy döglött sertést próbált becsempészni az áru közé. , Az országos és a külkereskedelmi szempontra való j tekintettel ennek a problémának igen élénk vissz- j hangija volt a főváros költségvetési közgyűlésén is, j ahol Temesváry László, aki tudvalévőén a Kükké- j reskedelmi Hivatal egyik fontos személyisége, szólalt fel és hívta fel a polgármester figyelmét az egész ország hitelét rontó, egyébként pedig önmagában is közegészségellenes, tehát a legsúlyosabban minősülő esetre. Temesváry László értékes fejtegetéseit az alábbiakban közöljük: — Elét hét óta izgalomban tartja a közvéleményt — és mint külkereskedelmi hivatali ember, mondhatom, hogy a Külkereskedelmi Hivatalt is — az a tény, hogy egy nagyvágó: Vértes Lajos, döglött disznót csempészett be a fővárosba. — Döglött sertést akart feldolgozni a vágóhídon Vértes Lajos nagyvágó. A helyzet az, hogy a MEGJELENT A KALLÓS JÁNOl-féle „&AZDASÁCS8, PÉNZÜGYI ÉS TŐZSDEI KOMPASZ“ 1937-1938. évi évfolyamának második része két kötetben TARTALMAZZA: az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi, biztosító, stb. vállalatok legújabb adatait. A mér előzőleg megjelent két kötettel együtt — ame'y a budapesti és vidéki pénzintézetek adatait közölte — most már négy kötetből áll a komplett k o m p a s z M:nd a négy kötet ára együtt 60 P Megrendelhető: a Pesti Tőzsde kiadó- hivatalában Budapest, VI., Anker- kőz 2. I. 4. Tel.: 122-096 és 121-386 behozott állatokat a szúróhelyiséghe viszik először és a szúrás! után vizsgálják meg' az állatorvosok és látják el a hasított sertést bélyegzővel és a sertés így kerül azután a feldolgozási helyre. — Egyetlen állatról van szó, amely egymagában nem biztosított volna nagy hasznot. Én csak a lelkiismeretlenséget akarom minősíteni. Nem kell részletesebben vázolnom. mit jelent egyetlen egy fertőzött állatnak fogyasztásba való bebocsátása. — Kimondhatatlanul súlyos károkat! A főváros nehéz áldozatokkal biztosítja a lakosság egészségét, tehát gondoskodni kell arról, hogy semmiféle ilyen veszély ne fenyegesse a publikumot. A főváros szempontjából nem közömbös ez az eset. — De az export szempontjából sem közömbös, hogy egy nagyvágó olyan árut hozzon forgalomba, amely veszélyezteti a nehezen megszerzett és ugyancsak nehezen megtartható exportpiacainkat is. Ez a Vértes Lajos már régen foglalkozik exportra készített áruval is, a Rimamurány—Salgótarjáni Részvénytársaságnak ő a legnagyobb szállítója. Ex- portpolitikánlc szempontjából sem közömbös tehát, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. — Arra kérem tehát a polgármester urat és a tanácsnok urat, hogy a legszigorúbban és a törvények keretein belül joghátrányokkal sújtsák és tiltsák ki a vágóhídról az olyan nagyvágói, akinél ilyen eset előfordulhat. És ne tegyék esetleg felelőssé az alkalmazottat, hanem azt a nagyvágót, aki minden gesztióért, ami alatta történik, felelős. Mél- tóztassék a legszigorúbb eszközöket igénybe venni arra, hogy a jövőben ilyen esetek ne fordulhassanak elő és a fővárosnak ezt a mintaszerűen működő nagy- vágóhídját ne érhesse az a szemrehányás, hogy egyrészt Budapest lakosságának egészségét, másrészt az országnak nehezen megszerzett exportlehetőségeit veszélyezteti. Mi a magunk részéről minden kommentár nél- .viil, száz százalékig hozzájárulunk Temesváry László bölcs és mind nemzeti, mind gazdasági és közegészségügyi szempontból egyaránt figyelemreméltó és helyes indítványához. A Rimamurányi közgyűlése. A Rimamurány- Salgótarjáni Vasmű Rt. szombaton tartotta Biró Pál elnöklete alatt 56. rendes évi közgyűlését, amely az 1936—37. üzletév zárszámadásait, valamint az ezzel összefüggő összes javaslatokat egyhangúlag elfogadta és úgy az igazgatóság, mint a felügyelőbizottság részére a felmentvéuyt megadta. A részvé- nyenkint 5 pengő osztalék november 2-tól kezdve került kifizetésre. Az igazgatóságba új tagokul gróf Teleki Pált és Teleszky Jánost választották meg. A Nasici tavalyi szelvényét 2.74 pengővel váltják be. Az Union des Usines et des Exploitations Forestiéres de Nasic október 29-én tartotta Genfben évi rendes közgyűlését. A társaság 310.257.18 svájci frank tiszta nyereséget mutatott ki. A közgyűlés részvényenkint 2'A svájci frank osztalék kifizetését határozta el. Az esedékes 11. számú szelvényt a 6%-os svájci szelvényadó levonásával november 8-tól kezdődően fogja a Banque de Paris et des Pays-Bas Genfben és a Hazai Bank Rt. Budapesten beváltani és pedig az utóbbinál a nosztrifikált részvények szelvényei darabonkint 2.71 pengővel fognak kifizetésre kerülni. A Ganz-közlemények most megjelent októberi száma a szokott eleganciával számol bo ennek a hatalmas üzemnek legújabb eseményeiről. Elsősorban közli a Ganz-gyár sikerét a középeurópai vasútegylet legutóbbi pályázatán. Ismerteti ezután a jugoszláv államvasutak motorkocsirendelésót, végül a na- tryobbszabású művek és gyártmányok egész sorát, amely változatlanul tovább emelte a Ganz-gyár világhírét. Aranyéremmel kitüntetett órásmester. Az idei Országos Kézműipari Kiállításon nagy elismerés értő a Schvarcz Testvérek ismert, kitünű hírű szakórásokat, amennyiben elsőrangú szakmunkájukért a zsűri aranyérmét nyerték el. Szakmai körökben nagy örömet keltett az igazi tudásnak és az ipari megbízhatóságnak ez a méltánylása. Új ügyvezető a Nemzeti Takarék élén. A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. igazgatósága Frey- berger Béla ügyvezető igazgatót állásától, saját kérelmére, sajnálattal felmentette és egyben az intézet vezetésével igazgatóhelyettesi minőségben dr. Rust Bélát, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank eddigi cégvezetőjét bízta meg. Az OMTK közgyűlése. Az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ most tartotta közgyűlését, amelyen a vállalat erőteljes fejlődéséről számoltak be. Az 1936. évi mérleg 58.355.62 pengő nyereségről ad számot. Az ingatlanok értéke 2 391.068.85' pengővel, a gépi és üzemi berendezés 1.938.287 pengővel, az adósok számlája pedig 3,665.286.72 pengővel szerepel. A közgyűléssel egyidőben Düsing Miksa gazdasági főtanácsos, a vállalat kitűnő vezérigazgatója figyelemreméltó tanulmányban világította meg a hazai tejgazdálkodás legfontosabb kérdéseit, rámutatva arra, hogy a tejtermelést elsősorban a kisgazdatársadalom érdekében kell fejleszteni. A Gabonakereskedelmi közgyűlése A Magyar Gabonakereskedelmi Rt. november 6-án tartotta idei közgyűlését, amelyen az elnöki tisztségre gróf Széchenyi Károly nagybirtokost választották meg. A közzétett mérleg egyébként azt bizonyítja, hogy a vállalat évről-évre jobb eredményeket ér"- el. Az 1936—37. üzletévben 692.088 P bruttó nyereség mellett 108.588 P volt a vállalat tiszta nyeresége, amihez járul még 22.294 P áthozat az előző évről. Helyreigazító nyilatkozat. A múlt hó 27-én lapjukban megjelent cikkre vonatkozólag kijelentjük, hogy téves az a megállapításuk, bogy mi a nálunk pongyolát vásárolni óhajtó korpulens hölgyekre egész biztosan holmi bébiruhácskát sóztunk rá, mert összesen 1358 darab extra nagy pongyolával rendelkeztünk a hirdetés időpontjában. Tisztelettel Fenyves Áruház Rt. Megjelent a Kallós-Kompasz 1937—1938. évfolyamának második része. A Pesti Tőzsde kiadásában és Kallós János szerkesztésében most jelent meg tizenharmadik évfolyamában a Kallós-féle „Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Koinpasz“1 második része, amely az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, közlekedési részvénytársaságok és biztosító intézetek, stb. legújabb és legpontosabb személyi- és mérlegadatait tartalmazza. A június havában megjelent első rész leközölte a kormányzóság, az országgyűlés, a minisztériumok, Budapest székesfőváros, az állami, községi és magánköl- esönkiboosátások, a TÉBE, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde, a Magyar Bankárok és Értékpapírkereskedők Országos Egyesülete, az Értéküzleti Egyezmény, a budapesti bankok és takarékpénztárak, a magánbankkázak, a kamarák, a szakegyesületek és testületek, az Országos Társadalombiztosító Intézet és Magánalkalmazottak Biztosító Intézete, a budapesti szövetkezetek, a vidéki városok és vidéki pénzintézetek, a vidéki hi telező vetkező - tek legújabb adatait az 1935. és 1936. évi mérlegekkel és az utolsó békeév aranymérlegével. így most már komplett a négykötetes kompasz, mely pontos beszámolója a Magyarország gazdasági életében szerepet játszó vállalatoknak. A kompasz mind a négy kötetének ára csak 60 pengő. Megrendelhető a Pesti Tőzsde kiadóhivatalában, Budapest, VI., Anker-köz 2. I. 4. KŐ SZÉ M BRMYR ’5 TÉQLRQYRR TRRSULRT PESTEM (DRÄSCHE) BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3. Emery Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár Budapest, X9V., Francia-út 46. Tel: 297-850.