Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-07 / 14. szám

Budapest, 1937 április 7. jfxmJzo&jíűzMp 7 Pénzügyminiszteri rendelet segíti elő az elavult belső városrészek újjáépítését A székesfőváros ipari ügyosztálya a tör­vényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság többízben meghozott határozata ér­telmében már hónapokkal ezelőtt felterjesztés­sel fordult a pénzügyminisztériumhoz, kérve, hogy a 1munkanélküliség leküzdése szempontjá­ból annyira fontos építőipari tevékenység fokozottabb folytatása céljából továbbra is biztosítsa a rendkívüli házadómentesség ked­vezményét. A pénzügyminisztériumban a leg­utóbbi napok|ban tartották meg a házadómen- tesség ügyében a döntő értekezletet és ezen elhatározták, hogy ha nem is teljes egészében, de jelentékeny inértékbeu honorálják a székesfőváros által felhozott indokokat és Budapest területének tekintélyes részére biztosítják a házadómentességi kedvezményt. Városfejlődési szempontból óriási jelentősége van annak az elhatározásnak, amely szerint a házadómentességet a város belsőbb területeire nézve mindenütt megadják mert ezen a réven el lehet kerülni a külter­jes fejlődés semmiképpen sem kívánatos folya­matát. Ez a döntés természetesen nem elégíti ki azokat az építtetni szándékozókat, akik tőké­jük befektetésénél az olcsóbban megszerezhető külterületeket akarták favorizálni. A székes- főváros községi háztartásának egyensúlyát azonban jobban biztosítja, ha az építtetés! ked­vezmények csak a közmüvekkel ellátott belső telkekre vonatkoznak. Arra való tekiintettel, hogy a főváros vá­rosrendezési; ügyosztálya a legutóbbi hóna­pokban egész sereg, a város belső részére vonatkozó szabályozás-módosítást hajtott ke­resztül, el lehet mondani, hogy a székesfőváros részéről megtörténtek azok az intézkedések, amelyek az építkezések elé tornyosuló akadá­lyokat javarészt eliminálják. A pénzügymi­nisztérium elhatározása szerint a házadómen­tességre vonatkozó új rendelkezést még április első felében közhírré teszik, mert a kormány is nagy súlyt helyez arra, hogy az építkezési főszezon megindu­lásakor semmiféle gátló körülmény ne hátráltassa az építkezési tevékenységet. Az múlt évek széleskörű házadómentességi ren­delkezéseihez képest kétségen kívül bizonyos megszorításokat tartalmaz a kiadásra kerülő rendelkezés, ezek a megszorítások azonban egyáltalán nem jelentik azt, mintha az állami szervek nem lennének teljes tudatában az építkezésekhez fűződő nagy érdekeknek. A ren­delet megszövegezésénél mindenesetre befo­lyást gyakorolt az, hogy a városfejlesztést illetően [most már _ a kormányzatnak is meg­vannak a maga kialakult nézőpontjai és ezek a megszorítások azonban egyáltalán nem jelen- tik azt, mintha az állami szervek nem lennének teljes tudatában az építkezésekhez fűződő nagy érdekeknek. A rendelet megszövegezésénél mindenesetre befolyást gyakorolt az, hogy a városfejlesztést iletően most már a kormány­zatnak is megvannak a maga kialakult néző­pontjai és ezek amellett szólnak, hogy a székes­főváros egész közönségének és a községi ház­tartás érdekeit illetően is teljes erővel az el­avult belső részek régi házainak lerombolásá­val ' kell a város modernizálására és fejlesz­tésére törekedni. A Fonciére átvette a Magyar-Francia teljes biztosítási állományát A Fővárosi Hírlapban az elmúlt esztendő vé­gén beszámoltunk a biztosítási piac figyelemreméltó eseményéről, arról, hogy a Fcmciére Általános Biz­tosító megszerezte a Magyar-Francia Biztosító rész- vénytöbbsógét. Ebből már akkor is arra lehetett következtetni, hogy a Fonciére előbb-utóbb átveszi a Magyar-Francia teljes biztosítási állományát. Eh­hez azonban a Felügyleti Hatóság jóváhagyására volt szükség, ami most meg is történt, úgy, hogy rövidesen kitűzik a közgyűlést, amely a beolvasz­tás matematikai részleteit megvitatja, elfogadja és nyilvánosságra hozza. A biztosítottak csak a legna­gyobb örömmel üdvözölhetik ezt a nagyjelentőségű tranzakciót. A hetvenháx-om esztendő óta működő Fonciére iránt a közönség körében mindenkor a leg­messzebbmenő bizalom nyilvánult meg és a Fonciére kitűnő vezetői, Janovitz József és Kun Károly hagyományos konzervativizmusa garancia arra, hogy ez a bizalom a jövőben csak fokozódjék. A Fonciére-nek a beolvasztás folytán százmillió pen­gős élet-állománya lesz, a kötvények tulajdonosai tehát most már a legbiztosabb helyen tudják az életbiztosításba fektetett tőkéjüket. A tranzakció következtében a Fonciére díjbevétele 15.5 millió pengőre emelkedik, ily módon tehát díjbevétel és az életállomány nagysága tekintetében egyaránt első helyre kerül a magyar biztosítási szakmában. A tranzakcióról egyébként a minap a következő hivatalos jelentés látott napvilágot: A Fonciére Általános Biztosító Intézet még múlt év december havában megszerezte a „Magyar Francia“ fészvénytölbbségét és átvette >o társaság legfőbb irányí­tását is. Ez a művelet most újabb fontos állomáshoz ér­kezett. A hivatalos lap március 26-án kelt számában közli a Biztosító Magánvállalatok M. Kir. Állami Fel­ügyelő Hatóságának 27.410/103«. sz. rendeletét, amely a „Magyar Francia“ teljes biztosítási állományát a Fon- e. lére-re nullázza át. A rendelet értelmében a „Magyar Francia“ összes jogait és kötelezettségeit a biztosított felekkel szemben a Fonciére veszi át. Az államányátru- í lázás min Jeniképpen a biztosított felek érdeklét és leg- nagyobbfokú biztonságát jelenti, mert a Fonciére 73 esztendős működése alatt ügyfelei érdekét valóban min­denkor a legmesszebbmenő készséggel szolgálta. Schütz Testvérek, S:1»: .Optalif P.-brons köinyüfém-digitlyt Telefon « fehér-csap&gyfém 1 1-630-93. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK t Hegedűs Lóránt ünneplése a lébe közgyűlésén A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete szom­bat délután tartotta meg rendes évi közgyűlését, melyen a magyar gazdasági és pénzügyi világ csak­nem minden reprezentánsa megjelent. A közgyűlé­sen, ott volt többek közt Fabinyi Tihamér pénzügy- mimiiszter, Imrédy Béla, a Nemzeti Bank elnöke és Keresztes-Fischer Ferenc, a Pénzintézeti Központ el­nöke. Hegedűs Lóránt elnöki megnyitójában üdvözölte a megjelent előkelőségeiket és elismeréssíel adózott Fabinyi pénzügyminiszter pénzügyi politikájának, amellyel különösen a gazdaadósság rendezése kér­désében szerzett hervadhatatlan érdemeket. Majd Im­rédy Béla, a Nemzeti Bank elnökének érdemeit mél­tatta, aki a fel árrendszer megterem lésével biztosí­totta a magyar valuta úgy bel-, mint külföldi érték- állóságát és ezzel nagy bálába kötelezte a magyar gazdasági életet. ScitovSzky Tibor, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója szólalt fel, méltatva Hegedűs Ló- rántnák ,a Tébe elnöki székében szerzett érdemeit és javaslatára a közgyűlés egyhangúlag újból elnökké választotta. Hegedűs Lóránt a gazdasági élet min­den momentumára kiterjedő szellemes, nagyvonulú beszédben köszönte meg a Tébe közgyűlésének bi­zalmát. A közgyűlés' tárgyai után. Kádár Gusztáv, a Leszámítoló Bank ügyvezető-igazgatója és Kozma Ferenc, a Szeged—Csongrádi Takarékpénztár vezér- igazgatója tartották meg nagy érdeklődés közben előadásukat. A közgyűlést társasebéd követte, amelyen Milos György, a. Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezér- igazgatója a fővárosi pénzintézetek nevében üdvö­zölte Hegedűs Lórántot, a felsőház tagjává élethosz- sziglan történt kinevezése alkalmából. FROMMER JENŐ épület-, mű- és tűzhelylakatos mester Vili., József-körút 69. || VII., Murányi-utca 42. Bejárat a Pál-utcai oldal I Dambinszky-utca sarok TELEFON : 1—390—78. || TELEFON :1—360—31. özv. UJÁGH ÁRPÁDné BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17. TELEFON; 1-544-26 Acélplombák mindenféle célra, nagyság­ban és színben. Szalagplombák. Szövet­plombák. Ládaplombák. Hordólemezek. Plombázófogók acél- és ólomplombák­hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri) fogók. Konzervbontó kések. ______________________________________________ _____________________ Pe tneházy Antal iparügyi államtitkár magas kitüntetése. A kormányzó, Darányi Kállmáu minisz­terelnök előterjesztésére, vitéz Petneházy Antal iparügyi minisztériumi államtitkárnak, kiválóan értékes szolgálata elismeréséül a magyar érdem i end középkeresztjét a csillaggal adományozta. Petneházy Antal az iparügyi minisztérium fenn­állása óta tölti be hivatalát és oz alatt az idő alatt közismerten nagyvonalú munkásságot fejtett ki, különösen a kisipar, főleg pedig a magyar házi­ipar fejlesztése és annak exportképessé tétele érde­kében. Azok a hatalmas szociális eredmények, ame­lyek munkásságához fűződnek, önmagukban is meg­okolják a legmagasabb elismerésnek ezt a díszes kifejezését. Karafláth Jenő főpolgármester a Sütőszövetség jubiláris ünnepének védnöke. A Magyar Sütők Or­szágos Szövetsége a nyár folyamán ünnepli fenn­állásának 30 éves jubileumát. Az ünnepség védnöki tisztségére a szövetség Karafláth Jenő dr. főpolgár mestert kérte fel. A főpolgármester értesítette a szövetség elnökségét, hogy a felajánlott védnöksé­get elfogadja. A kereskedők küldöttsége a főpolgármesternél. A Magyar Kereskedelmi Csarnok Nagykereskedők Országos Szövetségének elnöksége kiildöttségileg je­lent meg Karafláth Jenő dr. főpolgármester előtt. Madarassy-Beck Gyula dr. báró, a szövetség elnöke feltárta a főpolgármester előtt a kereskedelem mai helyzetét és azokat a kapcsolatokat, amelyek a ke- í’eskedelmet a várospolitikához fűzik. Karafláth Jenő főpolgármester válaszában kijelentette, hogy őszinte híve a kereskedelemnek és az a törekvése, hogy a kereskedelem problémái fővárosi vonatko­zásban is helyes megoldást találjanak. A Kereskedelmi Bank ötemeletes üzletpalotát épít a Mérleg-utcában. Százhúsz éves házat bonta­nak most a Mérleg-utában. A romok helyén öteme­letes üzletház fog emelkedni, amelyet -100.000 pengő költséggel a Kereskedelmi Bank épít. Az új palo­tában helyezi éli az intézet azokat az iparvállalati irodákat, amelyek székházában már nem férnek el és ide költözteti az érdekeltségéhez tartozó, bér­házakban elhelyezett iparvállalatok irodáit is. A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. igazgatósága legutóbb tartott ülésében megállapí­totta a folyó évi április hó 7-én megtartandó köz­gyűlés elé terjesztendő ,1936. évi mérleget. Egy­úttal elhatározta az igazgatóság, hogy belső tartalékolások, valamint a tartalék- és nyugdíjalap­nak megfelelő javadalmazása után részvényenként — úgy, mint a múlt évben — 50 fillér osztalék ki­fizetését fogja a közgyűlésen indítványozni. HANNAUER ISTVÁN központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos Budapest, I., Enyedi-u. 8 —Tel.: 1-528-98 LEDNICZKY | VEJE I |ÓDOS ANDOR TELEFON 1-399-36 | LAKATOSIPARI ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME 1 BUDAPEST, IX., TOW5PA-U. 32. HAAS EMU HAAS L,póT p|A FAKERESKEDÉS Mindennemű fenyőfák és keményfák állandó raktára BUDAPEST, V.f DRÁVA-UTCA lé rudak, londinák stb., stb.) TELEFON: 2-927-43' TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET. KÖZPONTI GŐZ- ÉS MELEGVÍZ FŰTÉSEKET, VÍZVEZETEK ÉS CSATORNÁZÁ­SOKAT GÁZ- ÉS VILÁGÍTÁSI BERENDEZÉSEKET. Budapest, út 50. V., Vilmos Telefon: császár­1-287-46. D liebhard Béla építőmester Budapest, ÜLLŐI-ÜT 84 Telefont 1-828-00. TIssztíiórongy és Textil&ulladéK Kft. Budapest, XIV., Francla-út 46 Tiszttíórongyok legjobb kivitelbei»/ ív*fon.- t-xn-u ZSÉDELY KÁROLY épület műlakatos, tűzhely készítő és autogénhegesztő Budapest, I., Márvány-utca 38. sz. Tel.: 1-572-64. Elvállal mindennemű épületmunkák, rácsok, díszkapuk, fazon­ablakok stb. készítését, úgyszintén mindenféle javításokat. Turner István Dombortérképészete és modell-műterme Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.

Next

/
Oldalképek
Tartalom