Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-07-29 / 30-31. szám

Budapest, 183$ július 25. IfámzosiTiiJZMr9 Ú-- •, jygsKESTgE^.aaarE'g? Megindullak a tárgyalások a főváros és a íöldmíve- lésügyi kormány között az eliszaposodott Dnnaparttil fenyegetett káposztásmegyeri vízmüvek megmentésére f! zavartalan vízszolgáltatás érdekében megfelelően változtatni kell a kápeszlásnsegyerí szorífégáton A káposztásmegycri dunai keresztgát, amelyet a közforgalomban minden ok nőikül trianoni gátnak kereszteltek el, mind élénkekben foglalkoztatja a közvéleményt és a szakembereket, de elsősorban a fővárost abból az okból, hogy ez a hajózást elő­segítő berendezkedés a káposztásmegyeri víznyerő- telepek közelében eliszaposította a Duna partját és ezzel a Vízművek kútjait veszélyezteti. Budapest mellett Újpestet is élénken érinti ez az eliszaposodás az Ister kútjai miatt. De nagy hátrányára van a gát a Népsziget melletti Dunaágnak is, amelyből valóságos, állóvíz lett és a gyárak lefolyó szenny­vizét nem tudja levezetni. A kérdéssel, amely körül sok tájékozatlan hír- kelt szárnyra, legutóbb az üzempolitikai bizottság hivatott vszakórtői is foglalkoztak és, mint értesü­lünk, komoly tárgyalások indultak meg abban az irányban, hogy a káposztás megyeri gát által előidé­zett nehézségeken segíteni kell. Hogy ezt a nagyfontosságú ügyet megvilágít­suk, kérdést intéztünk Pap Ferenchez, a Székesfővárosi Vízművek vezréigazgatójá­hoz, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának a következő­ket mondta: — A helytelenül ,,Trianoni‘‘-gátnak neve­zett Icáposztáemegyeri párhuz-am műnek és keresztgátnak a Vízmüvek kútjaira való hatá­sát és azt a törekvést illetőleg, hogy a párhu­zammű és keresztgát átalakításával megjavít- tassanak az állapotok, újabb időben ismételten foglalkoznak a napilapok. Az ebben az ügy­ben hozzám intézett kérdésre, hogy miben áll tulajdonképen ez az egész ügy, a következőket válaszolhatom: — A káposztásmegyeri párhuzammüvet és keresztgátat a földművelésügyi kormány azért évitette meg, mert a Dunának eme szakaszán a hajózási viszonyok igen kellemetlenekké vál­tak. A szentendrei sziget alsó végénél ugyanis olyan nagyszélességű a Duna és így olyan ha­talmas mederben kerül lefolyásra a folyam vize, hogy ennek következtében az elfajulás­nak be kellett következni. Ez pedig abból ál­lott. hogy a. váci Dunáég alsó torkolatánál nem volt már elegendő víz dunai kisvíznl!ásóknál a hajózás rendelkezésére, másrészt a váci Duna- ág balpartján különösen az újpesti part és a Palotai-sziget között megindult a feliszaposo- dás folyamata. A k n posztóisme gyér i párhuzam- műnek a megépítése teljesen megoldotta a ha­józás kérdését, amennyiben annak hatásakép­pen jó hajózó út keletkezett, ellenben ugyan­akkor o mű meggyorsította a feliszapolódást a partokon és a palotai Dnnaághart. Emiatt vált aztán szükségessé a kápcsztás- megyeri vízmű itt telepített kútjai számára megfelelő szűrőberendezés kiépítése. Sajnos, a káposztásmegyeri párhuzaniHnű és keresztgát ■ KASSIER ERNŐ bádogos, gáz-, gőz-, víz- és egészségügyi berendezési vállalat. Épületeit kar&anlaríását vállalom. Budapest, IX., Mester-utca 5. Telefon: 1-33S-56. szivacsbehoaatali áruház, Budapest, VI, Andrássy-űt 82. Telefon: 1-113-38. — Modern háztartási és testápolást cik­kek, kefe- és «epröáruk, szarvasbőrbk. Gyors, pontos, olcsó PAÁR FÉNYMÁSOLÓ 1., Mészáros-u. 10. (Bejárat Ág-ntca) • Telefon: 1-551-87. •! M. F. T. R. expresshajóval az Aldunára, Várnára és Istanbulba Budapest—Eötvös-térről mindeu hét csütörtökjén (22.30 órakor) indul expresshajó az Aldunára Russe-ig és Giurgiu-ig; az egyheti hajóút oda- vissza, ellátással és hálóhellyel: I. oszt. 142.— P, II. oszt. 110.— P. A hajóúthoz csatlakozókig ten­geri fürdőzés Várnán, ahová hetenként indul Budapestről társasesoport. Az egyheti hajóút és 7, 14, vagy 21 napi várnai tartózkodás összköltsége 175.—, 219.—, illetve 264.— pengőtől. Négynapos kedvezményes istanbuli kirándulás bekapcsolható. Felvilágosítások a MFTR-nél és az IBUSz összes mepetjegyirodáiban. hatása az észak felé eső partszakaszokra is ki­terjed és mindjobban kiterjedőben van. — Ez a megfigyelés foglalkoztatja a szak­embereket abban a tekintetben, hogy nem lehet-e megfelelőn változtatni a káposztásmegyeri szorítógáton ágy, hogy ne rosszabbodjék a hajózási út, de megjavuljon a partokon való iszap lerakódásnak a mértéke. Mert a mai állapot már a káposztásmegyeri vízmű első és második átérnelötelepérg is kezd kellemetlen kihatással lenni. — Nagyon megindokolt volt tehát Rohrin- ger Sándor műegyetemi tanárnak az üzem­politikai bizottságban tett az a javaslata, hogy ezzel a kérdéssel, a javításnak ezzel a lehető­ségével .foglalkozni kell.----- A székesfőváros polgármesterének a felterjesztése alapján a földmívelésügyi un misztérium, és pedig annak vízügyi főosztálya lesz hivatva ebben a fontos, de nehéz kérdésben véleményt mon­dani. Az erre vonatkozó lépések már meg is történ­tek. Pap Ferenc vezérigazgató nyilatkozatához még azt az értesülésünket fűzhetjük, hogy a szakértői íw*r'/p.Ú ndiftVPfeí véleményekre, valamint a Vízművek igazgatóságá­nak jelentésére hivatkozva, a főváros vezetősége most felterjesztéssel fordult a földművelésügyi mi- niszterhez és kérte, intézkedjék sürgősen a Dunaiját megszüntetéséről, illetve megfelelő átalakításáról, nehogy Budapest vízellátása a befektetett sokmilliós áldozat ellenére veszélybe kerüljön. BüüflPEST EGYSÉGES FÜRDiPOLITIKÍIi Á fővárosa idegenforgalom leghathatósabb ténye­zőinek, a gyógyfürdőknek fejlesztése és általában az egységes fiirdőpolltika irányítása érdekében jelen­tős lépésre határozta cl magát Szendy Károly polgármester. Ennek a feladatnak előkészítésé­vel és megszervezésével' Bánlaky Gézát-, a fővárosi fürdők és gyógyforrások központi igazgatóját hízta meg és hogy eddigi adminisztratív teendői ebben a nagy munkában ne zavarják, KáUay Sándor fürdő­igazgatót kinevezte helyettes központi fürdőigaz­gatóvá. Bánlaky Géza huszonhárom éve — attól az idő­től kezdve, hogy a Szent Gellért-fürdőt és szállót építeni kezdték — áll a főváros fürdőkul túrájának szolgálatában, előbb mint a Szent Gellért-fürdő igaz­gatója, később, mint az összes fürdők központi igaz­gatója. Nagy munkára és nagy eredményekre te­kinthet vissza pályáján és most lelkes szeretettel vállalta az új, nagy-fontosságú megbízást. Egész lé­nyét betölti a nagy feladat, mondta iánf&ky Céss igazgató. akit a Fővárosi Hírlap munkatársa felkért, hogy nyilatkozzék a legközelebbi idők terveiről. Ezt a vá­laszt kapta: — A Budapest gyógyfürdői felé irányuló mind nagyobb fokú érdeklődés és Budapest idegenforgal­mának egészen páratlan módon való fejlődése egy csomó olyan kérdés megoldásiét teszi aktuálissá, amelyek a főváros gyógyfürdőinek és a Tabánnak most már megoldás előtt álló problémáiba kapcso­lódnak.- A SZENT GELLÉRT-GYÓGYFÜRDŐVEL ÉS SZÁLLÓVAL kapcsolatban — bár úgyszólván teljesen kiépí­tettek mondható — még mindig vannak meg­oldandó kérdések. így a Gellert-térnek rendezése, a fürdő melletti hatalmas telek-komplexum be­építésének és értékeesítésének kérdése. Ezzel kap­csolatban a gyógyfürdők mosodáinak egyesítése, garázs létesítése. De ezen kívül is a már 18 éve fennálló szállóban különösen a nagy sarokrészlet­nek modernizálása és a lehetőség szerint a férő­helyek szaporítása szükséges. — A RUDAS GYÓGYFÜRDŐNÉL mái' a legközelebbi jövőben az ott éktelenkedő kazánház-épület lebontásra kerül és a fürdőt a már kész gázfűtő-berendezés fogja fűteni és elkészül a rádiumos kádfürdőknek tiz új kádfürdővel való sza­porítása is. Ezzel ajzonban a Rudas-fürdő kérdései végleges megoldást nem nyertek. így nincs még megoldva az ivócsarnok kibővítése és a fürdő kör­nyékének rendezése, a közlekedés szabályozása, a régi épület emeleti helyiségeinek megfelelő értéke­sítése és az úszócsarnok szükséges modernizálása. — AZ ÁSVÁNYVÍZÜZEM elhelyezése a gyógyfürdő előtti gyógysétány köz­vetlen közelében nem szerencsés és így annak meg­felelőbb helyre való áttelepítésére kell gondolnunk. — A SZENT IMRE GYÓGYFÜRDŐ megszerzésével a főváros a gellérthegyi forrás- csoportnál korlátlan birtokába jutott a gyógyvizek kutatásának és feltárásának, azonban a régi fürdő­épület, amelynek egyes részeiben műemlék jellege van, annyira elhanyagolt és a mai kor igényednek meg nem felelő állapotban van, hogy annak át­építése, esetleg a műemlék jellegű rész meghagyá­sával, teljes újjáépítése mielőbb szükségessé válik. — A TABÁNNAK a fürdőváros gondolatba való bekapcsolásával kell ezzel a kérdéssel együtt, foglalkoznunk. Az ott ren­delkezésre álló korlátlan terület megadja a lehető­ségét egy nagyobbszabású gyógy- és üdülőszálló­nak. modern úszócsarnoknak és szabadifürdőnek, valamint egyéb olyan létesítményeknek, amelyek a Szent Gellért- és Rudas-fürdő kúráit kiegészítik és a fürdőváros kifejlesztését biztosítják. — A SZÉCHENYI GYÓGYFÜRDŐNÉL az újabb, mintegy 1000 méteres mélyfúrás kőiül be­lül 300 méterig előrehaladt. Az itt feltárandó forró hówiz nemcsak a gyógyfürdő és strandfürdő me­legvíz szükségletének ellátására lesz alkalmas, ha­nem előreláthatólag egy olyan újabb gyógyértékkel fogja a főváros gyógykincsét szaporítani, amely a Széchenyi-fürdőnek, mint gyógyfürdőnek további fejlődése szempontjából messzemenő perspektívát ínynjt. ANGOL PARK MINDENNAP INGYEN: Csodarevű Óriás-Zeppelin Sicc kalandjai Művészessék TEDDY HOT és jazz-zenekara Színház Varieté Cirkusz ts Kabaré együtt .FŐVÁROSI NAGY CIRKUSZ BÄ“ júliusi műsorai (volt BEKETÖW)

Next

/
Oldalképek
Tartalom