Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-05 / 5. szám

Budapest, 1936 február 5 EBNE 3 BWBBBB ^iMkasITíImíp Be&U lovakat félév, a>z LsUúIü&oh Az ember átél egy életei és még mindig ugy.au- azelőtt a probléma előtt áll, amellyel kis diáik-korú- I ban vesződött. Évtizedek múlnak el és az ember j még mindig azt kérdi, miért tanulunk az iskolá­nak és miért nem az éleinek? Pedig az utóbbi idői- ben láttunk komoly törekvéseket abban az irány­ban, hogy ezt a keserves problémát végre meg old­ják. Pedagógusok és a pedagógiai irányító hiva­talos tényezők lassan kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy az iskola van az életért és nem a# élet az iskoláért. És mégis. Megint meg volt 'a félévi bizonyítványok kiosztása és megint tömegé­vel tűntek el a diákok, mert féltek a szüleiktől. Ha az ember nem a tanári katedra elé néz, hanem az élet gigantikus horizontját szemléli, nem tudja megérteni, miért kell a diáknak az iskolától, a diáknak a tanártól, a diáknak a szülőtől félnif Elhanyagolta a tanumányait? Hát majd összeszedi magát. Nem kell hozzá egyéb, csak egy Ids jó-■ indulata rábeszélés. Ha ez nem elég, istenem, mennyi más területe van az életnek ahol magolás nélkül is lehet érvényesülni. Nincs tehetsége a tanu­láshoz a gyermeknek? Miért kell ezért elbujdosnia, Dunának, ménnig, emeletről leugrani? Miéit Ételi'1 ezért a szülőtől félnie? Hát kitől örökölte a tehet­ségét, vagy a tehetetlenségét, ha nem azoktól a szü­lőktől, akik most lángpalossal állnak előtte. Majdnem azt mondanánk, hogy ma már nem a gyermekeket laell nevelni, hanem a szülőket. A nagy, a jó pedagógusnak ma már inkább a szülőt keil oktatni, a szülőt kell felvilágosítani és nem a gyermeket. A mostam bizonyítványkiosztás után újabb kísérletezések történtek. Ennek a kisérlete- zésnek az alapelve az, hogy nem adják a diáik, kezébe a bizonyítványt hanem egyenest a szülőkhöz juttatják. Ennek az eljrásnak hamarosan három módják eszelték ki. Az egyik szerint a diákkal küldik haza zárt borítékban a bizonyítványt, Első pillanatra is azt kell mondani, hogy ez a módszer egészen rossz. De hasonlóképpen eredménytelen mód­szer a második is, amely azzal kísérletezik, hogy postán küldi haza a szülőknek a diák bizonyítvá­nyát. Sokkal megfontolandóbb azonban az a rend- szei’, OAnellyel a Markó-utcai állami főgimnázium­ban kísérleteztek, ahol szülői értekezletet hívtak össze és a hatodf élszáz szülő közül, négy kivételével, mindenki meg is jelent. Itt. a szülői értekezleten nyújtották át a bizonyítványokat, természetesen megfelelő kommentárok kíséretében. Ez a Markó-utcai módszer talán kezd egészsé­gesen tapogatódzni, de még mindig a sötétben. A hiba — kereken mondjuk — ott van, hogy a tanár, a notesz, a tanári konferencia, a diákkal való egész elbánás mind, mind félelmetes és misztikus játék még mindig. A notesz, a kalkulus még mindig Gessler-kalapja a diák előtt. Tanár és növendék még mindig álarc alatt érintkezik egymással, a tudást még mindig nem mint áldásos jót, hanem mint korbácsot kézbesítik a gyermekeknek. Ennek kell már egyszer végének lenni, nem tanítani, nem klassziflkálni, nem buktatni és nem kiemelni kell a diákokat, hanem nevelni. Bölcsességgel, szeretet­tel, jósággal. És nevelni a szülőket is. Nemcsak szülői konferenciára kell a szülőket összehívni, ha­nem állandó érintkezést kell velük fenntartani. Ne legyen a diák és ne legyen a szülő előtt misztikum a kalkulus, hanem a tanár mondja meg természete­sen, fiam tudtál, fiam nem tudtál. Uram, asszonyom, az ön fia tehetséges, vagy tehetségtelen, uram, asz- szonyom, az ön fia ma jól felelt, vagy rosszul fe­lelt, ha egy kicsit buzgólkodllc, lehet belőle kvali­fikált ember, vagy — és ezt is meg kell mondani, — tessék más pályára vimni. Ha a szülő és a tanár, ha a tanár és a gyer­mek, ha a Szülő és a gyermek megismerik és meg­találják egymást, ha őszintén beszélnek egymással és nyílt szívvel tárják föl érzelmi világukat egymás előtt, akkor többé soha nem lesz rettegett fekete napja az esztendőnek a félévi bizonyítványkiosztás. A félévi bizonyítvány: amelyre talán nem is olyan sokára egyáltalán nem is lesz szükség. Deutscf) Herman építőmester \ Budapest, V., Váci-út 8. • Telefon: 21-1-60. sziv&csbehozatall áruház, Budapest, VI., Andrássy-út Sü. Teleiont 11-3-36. — Modern háztartási és testápolási cikkek, kefe- és sepréáruk, szarvasbőrök. Weísz Fiilöp RÉZMŰVES Budapest. Vili, Gőlva-uíca 13. T.: 460-36 SZÉKELY KAROLYI OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, XI., Budafokl-ut 41/b. Tel.: 59-6-73 KOZMA MIKLÓS belügyminiszter nyilatkozik a nyomorenyhitő tevékenység mód­szereiről és tervszerű kiszélesítéséről A főváros már szinte túiment a szociális kötelezettség határain Az idei enyhe tél minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi kivételesen nehéz esztendő következtéken előállott Ínség ne éreztesse oly ride­gen hatását, mint ahogy az várható volt. Hacsák valami váratlan időjárási fordulat nem jön közbe, azt lehet mondani, megúsztuk a telet, természete­sen csak Budapest szempontjából. Vidéken a feb­ruártól májusig terjedő hónapok a legnehezebbek az inség-enyhítés szempontjából, mert hiszen' most már nemcsak a nincsteleneknek, hanem még a rossz terméssel sújtott gazdáknak is elfogytak a tartalékjaik. Ezzel szemben Budapesten túl vagyunk a legnehezebbjén és amint legutóbbi számunkban jelentettük, igen erősen fellendült az építkezési kedv, lapunk jelen számának más helyén pedig is­mertetjük azokat a körülbelül tízmillió pengőt ki­tevő közmunkákat, amelyeket csupán egy ügyosz­tály adott részint már vállalatba, részint pedig ad a legközelebbi jövőbeni vállalatba. A főváros Veze­tőség-ének nagyszerű szociális érzékéit és az autonó­mia egész példátlan áldozatkészségét dicsérik ezek a körülmények, de nem tekintve az általánosságo­kat, ez a dicséret hangzik ki Kozma Miklós belügy­miniszter nyilatkozatából is, amelyben ismertette az elmúlt esztendő nyomorenyhitő tevékenységét. Kozma Miklós belügyminiszter sajtófogadáson egy­részt hatalmas képet rajzolt az országos szociá­lis munkákról, másrészt pedig felhívást intézett a társadalom tehetősebb rétegeihez, hogy tegyenek eleget humanitárius és szociális kötelezettségüknek. Kozma Miklós belügyminiszter nyilatkozatának a fővárost érintő fontos és tanulságos részleteit a?, alábbiakban közli a Fővárosi Hírlap munkatársa: — Először is meg kell állapítanom, — kezdte nyilatkozatát a belügyminiszter, — bogy Magyarországon nem nagyobb, sőt aránylag kisebb a munkanélküliek száma, mint a nyugati államokban. A számszerű adatok egyébként a következők: Budapes­ten a családtagokkal együtt nyolcvanezer munkanélküli van, az összes törvényható­sági városokban kilencvenezer, a megyei városokban száznegyvenezer, a községek­ben négyszázhatvanezer, ami tehát azt je­lenti, hogy az országban a családtagokkal együtt­véve összesen liétszázhetvenezer mun­kanélkülit tartanak számon. — Hozzá kell tennem, bogy ez nem je­lenti azt, mintha ezek valamennyien tel­jesen ellátatlanok volnának, tekintve, hogy jelentékeny számú közöttük az alkalmi munkás, továbbá számosán vannak úgy­nevezett félellátottak. A belügyminiszter ez utóbbi mogállanításia ter­mészetesen elsősorban vonatkozik Budapestre, ahol tud­valévőén étkeztetési akciókkal, felruházási akciókkal, melegedő szobákkal, szellemi sziik- ségmunkával és különböző alkalmi munkák­kal leginkább tudják megélhetéshez juttatni a munkanélkülieket. A nyilatkozat kezdetén ismertetett számadatok pedig azt bizonyítják, hogy az ország lakosságához képest relatíve is Budapesten kevesebb a munka- nélküli, mint a vidéken. Rendkívül érdekes a belügyminiszter kritikája a szociális segítés módszereiről, főleg pedig arról, hogy az inségenyliítő mozgalom oily módon nyer fedezeteit. Ebből kitűnik, hogy etekintethen is Buda­pest vezet. A belügyminiszter“ erre vonatkozó nyilatkozata ugyanis a következő: — Konstatálnom kell, ^ hogy az eddigi gyakorlat kitűnően bevált, és mielőtt _ a gyakorlati keresztülvitel eredményeit iß- miertetném, rámutatok azokra az egészen jelentékeny összegekre.^ amelyeket a kü­lönböző iközületek fordítottak legutóbb és kontemplált-ak a legközelebbi ^ jövőre az inségenyhítés céljára. így például egyedül a székesfőváros hét és fél millió pen­gői irányzott elő az inségenyhítésre a jövő esztendőre, a megyei és törvényhatósági városok pe­dig 6.9 milliót. Budapesten az Ínség járu­lékokból megvan ennek a hét éis fél mil­liónak a fedezete, a vidéken viszont az in- sóp;járulékokból származó födezet csak két és fél millió pengőt +p«z ki, ily módon visszamarad n 14 millió pengős különbö­zet, amelynek felét az allam, felét periig a városok viselik. A belügyminiszternek ezek a beszédes szám- adatai: Budapest székesfőváros szociális áldozat- készségének legékesebb bizonyítéka és di­csérete. A főváros 80.000 mnkauélküLi támogatására hét és félmilliót áldoz és az ínség-járulékokból, tehát a polgárság áldozatkészségéből, teljes egészében meg­van erre a teljes fedezet. Ha ezt összehasonlítjuk a törvényhatósági városok és a megyei városok két- százharmiucezer főnyi munkanélkülijével, továbbá a segélyezésükre fordított 6.9 millióval, végül azzal a körülménnyel, hogy még ennek a 6.9 milliónak sincs meg a fedezete, akkor világosan látjuk, hogy a főváros százszázalékig eleget tesz erkölcsi kötelezettségének, amikor gazdagabb lévén a vidéknél és több1 pénzt kell jtt fordítani az élelmiszerek drágaságánál fogva az ínségesek támogatására, mint vidéken, —• valóban meg is teszi mindezt és áldozatkészségével példát mutat országszerte. Azt lehet mondani, hogy a főváros szinte már tulment a szociális kö­telezettség határain, ennek tulajdonítható a belügyminiszter akciója az­iránt, hogy a kormányzóné nyomorenyhítő akciójá­nak támogatását decentralizálják. Erre vonatkozóan a következőket mondotta a belügyminiszter: — A kormány akciókon túlmenően állan­dóan és egyre szélesebb keretek közt érez­teti áldásos hatását a Főméltóságú Asz- szony nyomorenyhitő akciója. Amint azt már a parlamentben is kifejtettem, helyek lenne, ha mindenki a saját lakóhelyén róná le a Horthy Miklósué nyomorenyhitő ak­cióra szánt adományát. — így például, ha egy budapesti nagy­banknak vidéki fiókjai vannak, akkor ezek a vidéki fiókok ne a budapesti köz­pont útján szolgáltassák be adományukat, hanem saját hivataluk városában. Ezzel elérhetjük, az adományok szétosztásának azt az arányosítását, amelyre feltétlenül szükség van. Közölhetem egyébként, hogy már meg is indítottuk az akciót, amely végső eredményében ezt a decentralizációt célozza. A budapesti nyomorenyhítő tevékenység mód­szereit tudvalévőén átvették a nagyobb vidéki kö- zülctek is. Ezeknek a módszereknek kitűnőségét igazolja Kozma Miklós belügyminiszternek az az elgondo­lása, hogy a budapesti minta után kell egy- ségesitni az egész országban a nyomoreny­hítést. Erre vonatkozóan a belügyminiszter a követke­zőket mondotta: — A legutóbbi főispáni értekezlet főté­mája az volt, hogyan lehetne a városok­ban már jól bevált inségenyhítő rendszert egységesen kiterjeszteni és_ átplántálni a falviakba, ahol bizony némileg primitívek az állapotok. * Kozma Miklós belügyminiszter nyilatkozatának fentebb ismertetett részletei megelégedéssel tölthe­tik öli Budapest székesfőváros vezetőségét és adó­fizető polgárságát, mert minden lírai megnyilat­kozás nélkül tisztán a számok és a tények pozitív ismertetéséivel elnyerte a legnagyobb elismerést, amely érhette az elmúlt kivételesen nehéz esztendő sorscsapásai után. Németh Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom