Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-11-25 / 47. szám
Budapest, 1936 november 25. /jjT11 > —• 'JmYllZOélJIÚZMf’ 7 Elveti a főváros az önbiztosítás gondolatát Kisebb méretű megszorítások csak a civilkockázaiú épületek és az ingójavak biztosításánál lesznek A főváros legközelebbi közgyűlésén napirendro kerül a biztosítások kérdése, amennyiben az óv végéig el kell dönteni, hogy a biztosítások fennma- radnak-o a jövőre, avagy önbiztosítással gondoskodik-e a főváros a jelentkező károk fedezetéről. A főváros vezetősége az önbiztosítás gondolatát elutasította, általában ez a felfogás alakult ki a törvényhatósági bizottság tagjai sorában is, így a probléma csupán a biztosítás kereteinek megállapítására szűkült. Ilyen értelemben foglalkozott a kérdéssel a Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezete is, amely szerdai pártértekezletén tárgyalta az ügyet. A napirenden lévő problémáról kérdést intéztünk vitéz nemes Juhász Jenő dr. gazdasági főtanácsos, törvényhatósági bizottsági taghoz, aki mint a NÉP városgazdasági bizottságának elnöke, ebben a kérdésben a közgyűlésen fel fog szólalni. Felfogása szerint a biztosítás mellőzendő a civilkockázatú vagyontárgyak egy részénél és a biztosítás alól kivonni kívánja —- a polgármester javaslatával egyetértőleg — az ingóságok biztosítását és az úgynevezett vegyes biztosításokat is. Okfejtésében amely kiváló szaktudást árul el, figyelemreméltó az a rész, amelyben a gépkocsik biztosításának felesleges voltát hangsúlyozza. Az érdekes nyilatkozat, amelyben üstéi nemes Juhász Jenő dr. törvényhatósági bizottsági tag álláspontját a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt megindokolta, a következő: — A múlt év végén került szőnyegre a fővárosi biztosítások kérdése, azzal kapcsolatban, hogy a biztosítási szerződések 1935 december 31-én lejártak és azok megújításáról kellett gondoskodni. A törvényhatósági bizottság az ügyet nem látta kellőleg előkészítettnek, amit a törvényhatósági bizottság tagjai úgy a városgazdasági, mint a pénzügyi bizottságban is kifejezésre juttattak és felkérték a polgármestert, hogy a kérdés kellő elbírálása szempontjából gondoskodjék a fővárosi biztosításokra vonatkozó adatok összegyűjtéséről és rendelkezésre- bocsátásáról. Felvetődött ugyanis a kérdés: helyes-e a biztosításokat fentartani, tekintettel arra, hogy az elmúlt 11 év tapasztalatai szerint a főváros által fizetett biztosítási díjak ösz- szege mintegy 4 és fél millióval haladta meg az ezzel szemben kifizetett kártérítések összegét és a kártérítésnek összege 11 évi átlagban a kifizetett biztosítási díjaknak csupán 16 százalékát tette ki. A polgármester jelentését 1936 május 19-én tette meg és ennek ismeretében a törvényhatósági bizottság úgy határozott, hogy a biztosításokat 1936 december 31-iki határidővel felmondja és ezen határidőig fog dönteni afelett, hogy a biztosításokat az eddigi kereten belül fenntartja-e avagy megszünteti és pedig egész terjedelmükben, vagy egyes részleteire kiterjedően. — A biztosításnak célját és értelmét a kármegosztás elve adja meg, így ennek a kérdésnek, természetszerűleg, fel kell merülnie minden olyan biztosított vagyonkomplekszummal, amely terjedelménél és a vagyonhoz tartozó értékek diszlokáltságánál fogva kisebb kockázatot visel olyan értelemben, hogy a tulajdonát képező vagyonértékek egyszerre nagy tömegben semmisüljenek meg. Tipikusan ilyenek a nagy közületi vagyonok és ezzel magyarázható, hogy az állam, a posta, az államvasutak nem biztosítják vagyontárgyaikat, hiszen azoknak szét- osztottsága már maga is kellő garanciát nyújt arra nézve, hogy a helyenként fellépő károk kibírhatat- lanokká ne váljanak. Ugyanez a helyzet áll fenn a székesfőváros tulajdonában levő javaknak egy jelentékeny komplekszumára nézve és pedig a tűzkár szempontjából az úgynevezett eivilkockázatú épületek és ingó javak tekintetében, hiszen a főváros civilkockázatú épületei és vagyontárgyai, mint például különböző iskolák, elöljáró- sági épületek, bérházak, templomok, kórházak, vásárcsarnokok és vigadók a főváros területén any- nyira szétszórva fektisznek hogy azoknak egyszerre való, vagy nagy mértékben való elpusztulása el sem képzelhető. Ezt az okoskodást igazolni látszik az 1925-től 1935-ig összeállított statisztika is, amely szerint 10 év alatt az épületek tűzkára után fizetett kártérítési összeg 110.059 pengőt, az ingóságok tűzkára után fizetett kártérítési összeg 16,147 pengőt, vagyis a biztosított értéknek körülbelül í ezrelékét tette ki és az utolsó évben lefizetott biztosítási díjból ennél a két biztosítási ágnál együttesen mintegy Ti százalék térült vissza. A polgármester által nyújtott utolsó 10 évi statisztika szerint, ha az összes kimutatott biztosításokat együttesen vész- szűk számításba, a biztosító társaságok részéről kifizetett biztosítási díjak az utolsó 11 évben körülbelül 4 millió pengővel haladták meg a felmerült és a biztosító társaságok által térített károkat. — Természetes, hogy ilyen körülmények között csalogató gondolatnak látszik a főváros biztosításait teljesen megszüntetni. Ezen a téren azonban nem szabad túlzásba esnünk és a főváros tulajdonában levő javak és értékek biztosításánál, vagy nem biztosításánál azt kell számításba vennünk, hogy vannak a fővárosnak olyan vagyonértékei, amelyek oly nagy mértékben vannak lokálisan együtt, hogy azoknak együttes megsemmisülése a fővárosnak olyan károsodását jelenthetné, amelynek pótlásáról a saját gazdálkodásának keretei között, nem tudna gondoskodni. Ebből a szempontból nézve a kérdést, koncedálnom kell azt. hogy a főváros üzemei, illetőleg az üzemekben elhelyezett értékei olyan nagy mennyiségben vannak koncentrálva az egyes telepeken, hogy egy ilyen telepnek megsemmisülése nembiztosítás esetén a legnehezebb helyzet elé állítaná a fővárost. Éppen ezért a magam részéről — és ezt a felfogásomat pártunk is osztja, — helyeselni kel a polgármesternek azt az álláspontját, hogy a főváros üzemi épületeinek a biztosító intézetek útján való biztosítása továbbra is fentartassék. — Miután az üzemeknek civilkockázatú épületei is vannak, amilyenek például a székházak, a telepektől függetlenül elhelyezett adminisztrációs épületek és hasonlók, felmerült az a gondolat, hogy ezeket a nem üzemi kockázatú üzemi tulajdonban lévő épületeket vonjuk ki a tűzbiztosítás alól, magam részéről azonban ezt a felfogást nem osztom, mert, — bár elismerem azt, hogy ezeknél az épületeknél a nembiztosítás rációja éppúgy megvan, mint a főváros egyéb közigazgatási épületeinél, — az üzemi vagyonokhoz képest azonban ezek az épületek és azok biztosítási díjai nem jelentenek olyan tételt, hogy annak kedvéért érdemes volna az üzemek vagyonértékeinek biztosítási kérdését bifur- kálni. — Feltétlenül melló'zhetőknek és mellőzendőnek tartom azonban a közigazgatási civilkockázatú épületek tűzbiztosítását, mert ezeknek keretében jóformán elképzelhetetlen olyan tömeges kár, amelyet a székesfőváros a megtakarított biztosítási összegek megfelelő tartalékolása mellett, saját erejéből ne volna képes pótolni. A kárlehetőségek megosztottsága teszi indokolttá az ingóságok tűzkár elleni biztosításánál a polgármester által is javasolt mellőzést és ugyan ez az eset az úgynevezett vegyes biztosításokra nézve, amilyenek a szavatossági, baleset, szállítmány, üvegtörés és üzemszünetelés esetére kötött biztosítások is. — A polgármesteri javaslattal szemben nem tartom indokoltnak az általános gépkocsibiztosítást sem és pedig sem a törés, rongálás, lopás, sem a szavatosságbiztosítás tekintetében. A székesfőváros oly nagyszámú, különböző típusú, géperejű járművet tart üzemben, hogy ezeknek száma biztosítja a kockázat elosztását már ezidőszerint is és ez a kockázatarány a székesfőváros által üzemben tartott gépjárművek állandó szaporodásával állandóan javul és napról-napra csökkenti a fővárost érhető kárveszély valószínűségi arányszániát. Számításba kell venni ennél a kérdésnél azt is, hogy ezek a szavatossági biztosítások limitált összegre szólnak. Egy személy sérülése esetén a szavatosság a 210 pengő alapdíjas biztosításoknál csak 2180 pengőig, több személy sérülése esetén 5000 pengőig terjed, így, amennyiben a balesetnél munkaképtelenség, vagy elhalálozás következnék be, a biztosítás jóformán semmit sem ér, mert a kártérítési járadék a szavatossági összeget egy-kettőre kimeríti és a további terheket egyébként is a fővárosnak kell viselni. Sajnos, nincsenek adatok rendelkezésünkre arra vonatkozólag, hogy az ilymódon a szavatossági összeg kimerülte után a főváros nyakába szakadt folytatólagos járadékfizetések milyen összeget tosz- nek ki, de hogy a szavatossági biztosítás a főváros szempontjából nem előnyös, azt bizonyítja az utolsó II év statisztikai eredménye is, amely szerint a biztosító intézetek által szavatosságukból folyólag ilyen címen teljesített kártérítések a kifizetett biztosítási díjaknak csupán 22.70%-át telték ki. Ez a százalék azonban voltaképpen sokkal kisebb, mert ebben a kimutatásban a kifizetett kártérítési összegekkel csupán a kifizetett biztosítási díjak vannak szembeállítva, holott a kockázat mértéke akkor volna csak helyesen kifejezhető, ha a kifizetott biztosítási díjakhoz hozzáadódnának azok az összegek is, amelyeket a főváros a gépkocsik üzemével kapcsolatban felmerült károk után maga volt kénytelen és kénytelen ma is folyamatosan fizetni. A gépkocsiknál felmerülhető egyéb károk a székesfőváros szempontjából annál kisebb jelentőségűek, mert hiszen a fővárosnak meg vannak az eszközei és meg van a berendezkedése arra, hogy a kisebb károkat, a sérülés folytán felmerült javításokat a saját műhelyeiben végeztesse. A szerkezeti és anyaghibák pedig az új kocsiknál a gyári szavatossági időn belül feltétlenül jelentkeznek. Tekintettel továbbá arra, hogy a fővárosnak meg van a lehetősége, hogy kifogástalan és legjobb minőségű gépeket vásároljon és meg van a lehetősége arra is, hogy azokat úgy az átvételkor, mint az iizembentartiás alatt a legszakszerűbb ellenőrzés alatt tartsák és hogy a gépkocsivezetőket is a legjobb anyagból rek- rutálják, a magánosok által üzemben tartott gépjárművekkel szemben lényegesen kisebb a kockázata. Nézetem szerint ezt a díjtételek megállapításánál nem értékelték kellőleg, de ettől függetlenül sincs ráció abban, hogy a főváros ezen a címen évente körülbelül 45 ezer pengőt fizessen ki és pedig annál kevésbbó, mert — amint említettem — a biztosító kártérítési felelőssége limitálva lévén, súlyos balesetekkel kapcsolatban a kockázat alól ezzel az áldozattal sem tudja magát mentesíteni a főváros. Winehkler István a MFTR elnök-vezérigazgatója. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvény társaság az elmúlt héten tartotta meg közgyűlését Wulff Olaf ny. vezéríőkapitány, alelnök elnökletével. A közgyűlés letárgyalta az 1933., 1934. és 1935. évi zárszámadásokat és üzleti jelentéseket és megadta az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak az említett évekre vonatkozó felmentvényt és ugyanakkor a részvénytársaság új alaptőkéjét 8,520.000 pengő összegben állapította meg. Elhatározta még a közgyűlés az alapszabályok egyes pontjainak módosítását, majd megválasztotta az igazgatóság tagjaivá dr. Domony Móricot, Dorner Aurélt, Hell Istvánt, ifj. Horthy Miklóst, Runder Antalt, dr. László Gézát, dr. Markos Olivért, dr. Senn Ottót, dr. Winehkler Istvánt és Wulff Olafot. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az igazgatóságba vitéz Vargha Miklóst és ifj, Dczseöffy Aurélt-, a pénzügyminiszter pedig dr. Szász Lajost nevezte ki. A közgyűlés a felügyelő bizottság tagjaivá Csermely Lászlót, dr. Dobrovits Károlyt, dr. Hajós Lászlót, dr. vitéz Péterffy Józsefet és Seidl Aurélt választotta meg. A közgyűlés utáni igazgatósági ülés az igazgatóság elnökévé dr. Winehkler István ny. minisztert, alelnökévé pedig Wulff Olaf ny. vezérfőkapitányt választotta. Az igazgatóság ezenkívül a vezérigazgatói tisztséget dr. Winehkler Istvánnal, a helyettes vezérigazgatói tisztséget pedig dr. Komarnicki Gyulával töltötte be. Itt említjük meg, hogy a pénzügyminiszter Szia- morai Jánost, a Közérdekeltségek Felügyelő Hatóságának elnökét a Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság kormánybiztosi megbízatása alól felmentette. Megjelent a Kallós-Kompasz 1938—1937. évfolyamának második része. A Pesti Tőzsde kiadásában és Kallós János szerkesztésében most jelent meg tizenkettedik évfolyamában a Kallós-féle „Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz“ második része, amely az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, közlekedési részvénytársaságok és biztosító intézetek stb. legújabb és legpontosabb személyi- és mérlegadatait tartalmazza. így most már komplett a négykötetes kompasz, mely pontos beszámolója a Magyarország gazdasági életében szerepet játszó vállalatoknak. A mű napr terjedelme biztosítéka annak, hogy a Kallós-féle kompasz, dacára a súlyos gazdasági viszonyoknak, valóban valamennyi működő magyar részvénytársaság, szövetkezet stb. legújabb adatait is az eddigi változatlanul nagy terjedelemben közölte le. A kompasz mind a négy kötetének az 'ára csak 60 pengő, és így a legolcsóbb magyar kompasz. Megrendelhető a Pesti Tőzsde kiadóhivatalában, Bxida- pest, VI., Anker-köz 2. I. 4. Vízmentes imprsgNált erőpapir lég- és vízmentes csomagolásnál tengerentúlra vagy exportra néS- EtíiSSzhefetien. A csomagolt árut megvédi fagy, rozsda, rothadás és nedvesség által okozható károktób OSEB JAKAB Gyártja: Magyar Vegykészítményű Papírgyár Budapest, VL, ó-utca 49. Telefon: 1—238— OO. Alapítva: 1803.
