Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-09-30 / 39. szám
4 BSS&iSSSlg&aSgEGSlZ jtjQwteosr'iiißZMP: ^J3?3^S?S!S^ajS3KíSfSSÍg®í5E^SSS^íágS^^5SE^;SSSSS@aí2 Budapest, 1936 szeptember 30. la(ját helyezték az érckoporsóra, amely mellett a Pannónia olimpiai nyolcasa állt díszörséget. Virághalomban állott a, ravatal, amelyre 181 koszorút küldtek a résztvevők. A templom fekete lepellel bevont padsoraiban foglaltak helyet az előkelőségek. A kormányt Bornemisza Géza iparügyi miniszter képviselte, a belügyminisztérium képviseletében Tomcsányi Kálmán államtitkár és Sas Elemér miniszteri tanácsos jött el. Sipőcz Jenő főpolgármester tikárával, Horony Pálffy Aurél főjegyzővel együtt érkezett. Szendy Károly polgármesterrel és Lamotte Károly alpolgármesterrel élén megjelent a főváros egiész vezetősége. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártjainak tagjait Zsitvay Tibor elnök és Terbócz Imre főtitkár vezette. Ott voltak: Bcírczy István és Ripka Ferenc nyug. főpolgármesterek, Lukács György, Karafiáth Jenő, Hegedűs Lóránd volt miniszterek, Csillérly András vezetésével a Keresztény Községi Párt küldöttsége, valamint az összes fővárosi pártok kiküldöttei, Oszvald István kúriai elnök, Mészáros István érseki helytartó, Madarász István prelá- tus, Bartha Lajos altábornagy és Szlatinay Sándor tábornok vezetésével az 1-es honvédek és a volt 1. népfölkelő gyalogezred katonai küdöttsége, Herczeg Ferenc, Usetty Béla országgyűlési képviselő Huszár Aladár volt főpolgármester, Pap József, Kelemen Kőiméi az OTT elnöke, Kalmár Béla főkapitányhelyettes. Itésztvett a temetésen a főváros tisztviselőinek hatamas tábora, iskolák, árvaházak, különböző intézmények, egyesületek képviselői és a templom egész környékét elözönlő, hatalmas közönség. Bednárz Bobért apátplébános végezte a gyász- szertartást, amely után a koporsót a Pannónia nyolcas tagjai vállukon vitték ki a templom előtti térségre. A koporsót a templom előtt emelt katafalkra helyezték. Az egyik szomorúfűz árnyékában állították fel a katafalkot, amelyet jobbról-balról árvaházi növendékek vettek körül. Kissé távolabb a főváros altisztjei és tűzoltói állottak fel. A templom homlokzata előtt levente díszszázad sorakozott. Mikor a katafalkon elhelyezték a koporsót, Szendy Károly polgármester búcsúzott el a főváros nagy halottjától. — Amikor egy héttel ezelőtt utoljára meglátogattam Istenben boldogult Lieber Endrét, — mondotta — azzal búcsúzott el tőlem, hogy: },Most már jobban érzem magamat,, azt hiszem, nemsokára elfoglalhatom hivatalomat1'. Ezt a két mondat jellemzi legjobban a megboldogultat. Önfeláldozó kötelességtudására és hivatalának szeretetére mutat e két mondat. Sajnos, a kél telhetetlen sors mást akart, három nap múlva már csak kihűlt kezét simogathattam meg. Ez a jóságos kéz, amely annyi könnyet törölt le, annyi barázdát simított el, annyi jót tett, megszűnt élni, intézkedni. Ezután Liber Endrét mint embert és mint a közért élő tisztviselőit méltatta. Szólt gyermekkoráról, melyet a József fiúárvaházban töltött, majd amikor a piaristáknál elvégezte a gimnáziumot, a főváros tisztviselője lett. Működése terén különösen szociális intézkedései biztosítanak számára örök emléket. A mindenkit mélyen megindító gyászbeszéd végén elbúcsúzott Liber Endrétől, a közigazgatás művészétől a főváros közönsége, a tisztviselők és a maga nevében. Ezután Bednárz Róbert apátplébános beszentelte a koporsót, majd megindult ai gyászmenet. Elől díszruhás lovasrendőrök haladtak, majd a tűzoltóság, vámőrség, a Beszkárt egyenruhás alkalmazottai, fővárosi altisztek, köztisztasági alkalmazottak. Hat koszorús kocsi után az árva- házak növendékei vonultak fel, majd n\ hat ló által vont gyászkocsi és mögött© autókon Liber Endre gyászoló családjának tagjai, a főváros vezetősége és a gyászolók hosszú sora. A hatalmas temetési menetet az utolsó tiszteletad ásrai kivonult mentőkocsik és díszruhás rendőrök zárták be. A Kigyó-utcán, Rákóczi-úton, Fiumei-útón, amerre a temetési menet elhaladt, gyászfátyolos lámpák égtek és végig a hosszú útvonalat a közönség szállta meg. A sírnál a Pannónia. Evezős Egylet nevében vitéz Csik László igazgató vett búcsút Liber Endrétől. leér Sándor VÉSNÖK MESTER V., Gr. Tisza lstván-utca 6. sz. e Telefon: 1-824-29 szivacsalütétes minimén _____ífiríós, szép és tiszta is a SS & %£? 'xÉ I iá női és férfi bőrkabát készítő BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÓT 13. (Ledermann udvar.) TELEFGH: 1-381-00. KECSE NAGY SÁNDOR ÉpítésS uésSSaEEiosé, ácsmester Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97. >mnrnimn,,,,KBOBBmaraa KAIÍOUOS ES SZERELŐ Elvállal mindennemű épület- éa diszmü bádoposmunkát. Készít : vízvezeték és egészségügyi berendezéseket. Budapest, W!., S»éü«c5y BerSaBam^ulta 7A. TELEFON: 1-178-02. Jóváhagyta a Közmunkatanács a XIi. elöljáróság tervét VI élei indulását várják a Hegyvidéken A XII. kerületi elöljáróság székházának felépítése a megvalósulás stádiumába lépett. A Eery Ü«z- kár-utca és böszörményi-utca sarkán lévő városi teleknek, ahol az elöljáróság felépül, a magasépítési ügyosztály elkészítette a szabályozási tervét, amelyet jóváhagyás végett megküldték a Közmunkatanácsnak. A tervet a Közmunkatanács jóváhagyta és erről szóló határozatát most küldte meg a fővárosnak. Az építkezési terv ellen kétheti határidő alatt a környékbeli érdekeltek fellebbezhetnek, de előreláthatólag semmiféle fellebbezés nem fogja késleltetni az elöljáróság felépítését, úgy, hogy haladéktalanul elkészülhet Oi székház terve és ennek alapján kiírhatják az építési munkák vállalatba adására a versenytárgyalást. Az építkezésre 500.000 pengő fedezet van, melyhez utóbb még 70.000 pengő kiadási többlet járult, mert az államkincstár az előljárósági épületben akarja elhelyezni a XII. kerületi adófelügyelőséget, amelyért a fővárosnak bért fizet. A Hegyvidék lakossága bizonyára nagy örömmel fogadja, hogy kívánsága most már teljesül. Kifejezést ad ennek a kerület, érdekeinek és az elöljáróság felállításának buzgó propagálója Henez Lajos dr, törvényhatósági bizottsági tag, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának az elöljáróság felállításával kapcsolatban a következőket mondta: •— Mondanom sem kell, hogy az egész kerület milyen örömmel üdvözli a hírt, amely szerint az elöljáróság felállítása most már rövid időn belül megtörténik. A székház alkalmas, szép helyre kerül és beleesik a közlekedési hálózatba is, ami nagyon fontos körülmény. Az elöljáróság részére megállapított hely előtt van a 75-ös villamos végállomása, előtte megy el az 59-es villamos és a közelében van a I9-es autóbuszjárat. A közlekedés kérdése azonban ezzel még nincs megoldva. Gondoskodni kell arról, hogy a Hűvösvölgy felé eső nagy területet tranzverzális autóbusz-járat kapcsolja be a forgalomba. — Megindítottuk^ a mozgalmat annak cr dekében, hogy a 19-es auíobusz-vonalat, amely a Böszörmény i-úítói csak egy rövid szakaszon közlekedik, hosszabbítsák meg egy kilométerrel az útkaparóházig és kapcsolják be az átszáilóíorgalomba. Jelenleg ugyanis ez az autóbusz-vonal abban a kivételes elbánásban részesül, hogy nem lehet reá átszállni, hanem az utasnak külön kisszakaszt kell váltania. Általános kívánság azután, hogy a Keleti pályaudvartól a Böszörményi-útig közlekedő 75-ös reláció megmaradjon közvetlen vonalnak és ne szakítsák meg a Déli vasútnál átszállással. A Hegyvidéknek középiskolái- /nincsenek és a tanulók ezen a vonalon járnak "iskolába. A diákság számára a Déli vasút előtti téren, ahol a pályaudvar miatt rendkívül ^ erős az autóforgalom, nagyon veszedelmes lönn^ az átszállás. ' — Az utak tekintetében is nagyon sok a * kívánni való kerületünkben. Egész nagy vidékeken. ahol pompás villák és családi otthonok épültek, rendezetlenek az utak, hiányzik a kövezet és a lakosság sártengerep át tudja csak megközelíteni otthonát. Az uták- kal együtt a csatornázás; és vízvezeték kiépítését is sürgetjük, de fejlesztésre szorulr a világítás is, amely sok helyen nagyon gyér. Az utak rendezése és a közművek bevezetése csak ösztönzőleg hatna arra az építkezési lendületre, amely az utóbbi időben olyan örvendetesen indult meg a Hegyvidéken. De elősegítené az építkezést az is, ha bizonyos területeken szépségeit. Az elöljáróság felállítása különben újból felszínre hozza azt a kívánságot, hogy a kerületnek a farkasréti temető előtti területe a XII. kerülethez csatol- tassék. Mindenképpen ide, gravi tál ez a terület, amelyet a közlekedés is egészen hozzánk kapcsol. Az érdekelt közönségnek ez a kívánsága most csak erősödni fog, ha a maga természe- tes_ központjait a mi új elöljáróságunkban latja. * Két új .'kerület- jut tehát rövid időn ‘belül előljárósági székházhoz. A XIII. kerületi elöljáróság székháza, amelynek niinitasaerűen modern berendezési tervét legutóbb ismertette a Fővárosi Hírlap, az építkezés megkezdése előtt áll és nyomában felépítik a XII. kerületi elöljáróság otthonát is. A polgár- mesternek és vele együtt az autonómia többi szervének elhatározott szándéka az, hogy úgy a XII., mint a XIII. kerületi elöljáróságnak legkésőbb 1937 június első napjáig meg kell kezdenie önálló működését. SzapsTífiih a Isiinél skálák is ipari nevelisiliio* nők számát A székesfőváros mindig nevezetes volt arról, bogy igen nagy gondot fordított iskolaügyére. Törvényes kötelezettségét .messze meghaladóan áldozott Budapest az oktatásügynek. így egyebek között nyolcvankét olyan osztálya van a különböző középes szakiskolákban, amelyet a fővárosi ifjúság minél intenzívebb ‘kiképzésének lehetővé tétele céljából tart fenn a kiözület. Illetékes helyről szerzett ^formációink szerint azonban most, a közeljövőben újabb iskolaszervezési munkálatok indulnak meg. Arról van szó, hogy a székesfővárosban működő tanonciskolák létszámát sürgősen fokozni kívánják, mert a jelenleg- működő 22 Iparostanomc és 3 keres- fcedőtanoneiskola nem tudja lebonyolítani az évrőíl- évre nagyobb számiban jelentkező inasok oktatását. A eél természetesen az, hogy elsősorban a szakirányú képzést lehetővé tévő önálló, iparostanonciskolák száma gyarapodjék, mert az e téren észlelt tapasztalatok évek óta a lehető legekedvezőbbek. Régi megállapítás az, hogy az iparos- és keres- kedőtanoncok javarésze nagyon mostoha szociális viszonyok között él, ennélfogva a tanulmányi eredmények sikere érdekében rendkívül kívánatos lenne a bennlakással egybekötött tanonciskolák létesítése. A kezdeményező lépéseket ebben az irányban 1936-ban tették meg, amidőn a törvényhatósági bizottság elhatározta az első nagyobbszabású ipari fiúnevelő otthon felállítását. Az újabb elgondolások szerűit azonban a székesfőváros nem áll meg itt, hanem arra törekszik, hogy az ipari és kereskedelmi érdekeltségek anyagi támogatásának ki eszközlése Altján újabb ipari nevelőotthonok hivassanak életre. Értesülésünk szerint a Kereskedelmi és Iparkamara, amelyet ebben az irányban néhány hét előtt megkerestek, rokonszenvvel fogadta a tervet, minélfogva remélhető, hogy a székesfőváros iparossága és kereskedőtársadalma szempontjából annyira fontos szociális-képző intézmények hálózata pár éven belül tényleg megvalósításra kerül. Kt. internálus jellegű továbbképző iskolák köny- nyebb hozzáférhetősége céljából a legtöbb hely teljesen ingyenes lesz, kisebb összegű tartásdíj hozzájárulást csak azoknak a tanoneoknak kell majd fizetni, akiknek családi körülményeik ennek teljesítését lehetővé teszik. a 600 négyzetöleis parcellák helyeit _ kisebb parcellákon is lehetne építkezni. A szerényebb igényű közönség a mai övbeosztás mellett sok helyen el van zarva attól, hogy családi otthonokat alapítson. — Nagy hiánya a kerületnek, hogy strandfürdője nincsen. Minden törekvésünk oda irányul, hogy ezen segítsünk és a pompás vidéken, ahol patakok üdítő vize táplálná a fürdőt, megtalálja a közönség ezt az annyira nélkülözött szükségletét. A fürdőn kívül mindennemű sportolásra is a legideálisabb terület a mi^ Hegyvidékünk, kitűnő levegőjével és a nyári melegben is üdítő frisseségével. Szerein ők, ha a sportkorok ráeszmélnének erre és itt építenének sportpályákat. — Reméljük, hogy elöljáróságunk felállításával jobban felénk fordul a figyelem és a főváros közönsége felfedezi ennek a vidéknek astücwst cut arr festékgyár és ásványörlömü- vek, építési anyagok és vegyészeti termékek raktára Központi iroda : ßudaprst, V., Kälmän-nten 22. sse. Telefonszám : 1-230-33. e Alakíttatott: 1842 THERMOLUX l Felvonók, elektr. tűzhelyek, világítás VIII., Práter-utca 6. Telefon : 1-383-38. MliCES és Bumm ÄnT^a^tära tWMaMM«iJ«aBKgW BÜDAP1S8T, VI., PODMANICZKY-UTCA 27. SZ. (Teréz-körút Bárok.) Telefonszám: 1—282—49.