Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-09-23 / 38. szám
Budapest, 1936 szeptember 23. lamaii iWMnrvEfflwia wttigrattaBgflcaa 7 Hangulaálteltö demagógiával védik kisajátított fogaikat az áriiliázak Az áruházi rendelet élethelép és azt elferdített és hamis híresztelésekkel megakadályozni többé nem lehet Utolsó állomásához érkezett ©1 az az élet-halál- harc, amelyet a legkiválóbb adófizető réteg, a ma- j gyár kiskereskedelem indított és vitt győzelemre alapvető létérdekének megvédéséért: még néhány j hét és október folyamán életbelép az áruházi rendelet, amelyért több mint egy évtizede küzdünk a Fővárosi Hírlap hasábjain és amely ezeket a fontos, már nem is anyagi, hanem valósággal társadalmi kérdéseket hivatott közmegnyugvásra megoldani. Winchkler István kereskedelemügyi miniszter, elhatározásához híven, az előre megszabott munkatempóban tárgyaltatja az óriási anyagot felölelő kérdéskomplexumot és minden remény meg van arra, hogy a tárgyalások, az érdekeltségek bevonásával tervezett ankét után, a kereskedelem érdekeinek megfelelően befejezést nyerjenek. Rá kell azonban mutatnunk arra a Magyar- országon eddig teljesen példa nélkül való erőszakos, mondhatnánk vadnyugati metódusra, amellyel a nagyáruházak a szó szoros értelmében arra törekszenek, hogy az adott miniszteri Ígéret beváltását megakadályozzák. Mondani sem kell talán, hogy ennek az eljárásnak magától értetődőn semmiféle befolyása nem lehet a készülő tervezet megalkotására, kétségtelen azonban, hogy magyar közönség még nem volt tanúja, a most zajló fantasztikus hangulat- keltő hadjáratnak, amely nem kisebb célt tűzött maga elé, mint azt, hogy talán a legérzékenyebben érintett réteget, amelynek a zsebére megy a túlzásba vitt áruházi verseny, magát a vásárló közönséget igyekezzék a saját érdekei ellen hangolni. Napról-napra olvasunk a napisajtóban és a szaksajtóban sugalmazott cikkeket, melyek a valóságnak meg nem felelő ferde megvilágításban tüntetik fel az egész áruházi problémát. Ezekben a cikkekben nem csak felfogásbeli ferdítéseket találunk, hanem meglepetéssel vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy meghamisítják a mindenki által ellenőrizhető és kétségbevonhatatlant tényeket is. Hogy mindjárt a legkirívóbb esetet említsük, alig néhány napja, hogy beledobták a köztudatba azt a két hamis hírt, hogy egyrészt nálunk Magyarországon a Baross Szövetség, a kiskereskedőknek és kisiparosoknak ez az átfogó szövetsége már visszatáncolt, másrészt Jugoszláviában annyira nem vált be az áruházi rendelet, hogy a közeli napokban már vissza vissza is vonják. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Baross Szövetség hivatalos lapjának épp a legutóbbi számában -olvassuk vezető cikkben, hogy az áruházi rendelet igenis meglesz és a szövetség a legnagyobb mértékben elitéli azt a demagógiát, amellyel az áruházak védelmezik kisajátított jogaikat. A Baross Szövetség kitér a többi között arra a gyűlésre is, amelyet kedden délután tartottak egyes ösz- szetoborozott kisiparosok az áruházak érdekében. Erről a gyűlésről ezt mondja a Baross Szövetség hivatalos lapja: „Az ember arcába szökik a vér, amikor éppen azok, akik az önálló iparos mesterből egyszerűen bérmunkást csinálnak, odaálla- nak, mint az iparosok megmentéi. ‘ A jugoszláviai álhírrel kapcsolatban pedig a Baross Szövetség hivatalos lapjának ugyanez a száma megállapítja, hogy: „a belgrádi rendőrség drákói szabályokat alkalmazott a nagy fényűzéssel felszerelt Ta-Ka áruházzal szemben, amelynél megjelent, áruházát lepecsételte és kapuit hivatalosan bezárta.“ A szerb kereskedelmi minisztérium fellebbezés folytán á belgrádi kamarához fordult véleményért, amely kereken és nyíltan megmondotta, hogy a rendőrség eljárása mindenben törvényes volt. Ebből a tényből, úgy-e bár, nem tűnik ki, hogy Jugoszláviában a be nem vált áruházi rendeletét hatályon kívül helyezik. Sőt, éppen az derült ki, hogy Belgrádhan hatóságilag bezárták azt az új áruházat, amely megkerülte a rendeletnek azt a tiltó rendelkezését, hogy új áruházát nyitni tilos. De tovább megyünk. Ez az áruházi sajtóhadjárat a legnagyobb nyugalommal kolportálja azt a hírt, hogy Svájcban és Svédországban megbukott az áruházi rendelet. A tényeknek ekkora semmibevevésénél nem lehet mást mondanunk, mint egyszerűen azt, bogy ez nem igaz, sőt, ellenkezőleg: az említett két országban állandóan javítják, csiszolják és tökéletesítik az áruházi rendeletet, még pedig az áruházak részéiül tapasztalható és a törvényes rendelkezést kijátszani szándékozók újabb és újabb trükköknek megfelelően. A tényhamisításoknak ekkora sorozata után, természetesen, egyáltalán nem meglepő az az egyszerű hangulatkeltés, amellyel a szabadkereskedelem klasszikus hazájára, Angliára szeretnek hivatkozni az áruházak. Legyünk tisztában azzal, hogy Anglia egész különleges kereskedelmi morálja valósággal feleslegessé teszi a gazdasági élet bármely ágába való törvényes beavatkozást. Aki járt már Angliában, jól tudja, hogy lépten-nyomon lát az ember kis fűszeresboltokat, kiskorcsmákat, hentes- és péküzleteket, továbbá rövidárú kereskedéseket, amelyeknek cégérén ott díszük, hogy alakíttatott okkor, vagy akkor és az ember csodálkozva vesz tudomást a XIV.-ik meg a XV.-ik századból származó dátumokról. Angliában tehát a kiskereskedelem nincs veszélyben, de ebben viszont elsőrendű szerepe van a nagyáruházak csodálatraméltó angol tisztességének is. Itt van mindjárt a híres Debenham Limited áruház, amelynek fiókjaival nem csupán a kontinensen, de a tengeren túl is lépten-nyomon találkozhatunk. Ez a Debenham-áruház valóban nagykereskedelmi árakon árusít, de ne feledkezzünk meg arról a csekélységről, hogy nem ad ki egy penny értékű portékát sem, ha a vásárló nem igazolja hatósági bizonylattal, hogy kiskereskedő vagy kisiparos, egyszóval: viszontelárusító. A Debenham-áruházak angol kereskedelmi morálja minden törvényes intézkedés nélkül garancia arra, hogy ez a hatalmas üzem a maga húszmillió angolfontos alaptőkéjével ne keljen versenyre azokkal a kiskereskedőkkel és kisiparosokkal, akik a tőke versenyképessége nélkül, egyedül napi munkájukból tartják fenn családjukat és magukat. Ennek az áruházak által felhozott angliai példának valósággal megrázó magyar cáfolata az a sajnálatos tragédia, hogy ép a minap zárt he a magyar patrícius társadalom egyik, — szinte klasz- sziikus számhamenő — cége a Girardi-cég és még emlékszünk a legközvetlenebb múlt hasonló szomorú eseteire: Szenes Ede, Horváth Nándor, Kertész Tódor, a Kunszt József és Társa és még egész sereg patrícius kereskedőcsalád tragédiájára, amelyek vagy teljes megszűnéssel, vagy pedig elszomorító gazdasági összezsugorodással jártak. Természetesen, a magyar kereskedelemnek ezek a kiváló és , nagynevű reprezentánsai kénytelenek voltak felvenni a versenyt azzal az üzleti amerikanizmussal, amely nyugodtan hirdeti, hogy ,,kövér nőknek 17 pengőért kosztüm“, vagy „három pegnőért kaphat nálunk valódi kékrókát.“ Az angol példán nevelkedett tisztességes, szolid magyar kereskedelem nem győzte az iramot ezzel a fellengzős, szinte felelőtlenül vakmerő kampánnyal szemben, amely a sajtóhadjárattól a csalogatónak szánt dömping élelmiszerosztályokig soha, pillanatra nem riadt vissza az ön-kelletés semmiféle módszerétől. Mindezen túl megütközéssel kell megemlékeznünk arról a merész fenyegetőzésről is, amellyel a nagyáruházak, — végső elszántságukban, — szociális tekintetben igyekeznek megfélemlíteni a magyar közvéleményt. Olyan híreket hallunk ugyanis, hogy az áruházi rendelet életbeléptetése esetén a nagyáruházak el fogják bocsátani alkalmazottaik tekintélyes részét. Ettől a fenyegetőzéstől senki sem fél, mert már volt rá példa, hogy egy nagyüzem munkáskizárással akarta elintézni az állammal szemben felmerült adódiffenciáját. A manőver csúfos kudarccal végződött és reméljük, hogy hasonló elgondolások a jövőben sem vezetnek eredményre. Mert amiként a munkásság szociális szempontjait javítani és istápolni szándékozó kormányzat soha nem megy bele tárgyalásokba sztrájkoló munkásokkal, éppen úgy nem hajlandó megsarcoltatni magát a sztrájk munkaadói egyenértékűjével: a krimicsau- val, a munkavállalók kizárásával. Mindent egybevetve, a legilletékesebb érdekeltségi tényezőkkel, a Baross Szövetséggel, a Fűszerkereskedők Országos Egyesületével és a többi érdekeltségi tömörülésekkel egyetértve, csak azt tanácsolhatjuk, hogy hagyják abba a nagyáruházak az egyéni röpiratokkal megtűzdelt általános sajtóhadjáratot, mert végre is lehetetlen az az elgondolás, hogy felelős kormányzati tényezők elgondolásait és évekig tartó tanulmányok során kialakult megfontolásait, hangulatkeltő, tényferdítő és erőszakoskodó cikkezéssel meglehessen változtatni. Tíz év utón az Egyesült Fővárosi elbocsátott tisztviselője a Községi Takaréktól követelt nyugdíjat Keresetével a bíróság elutasította Mészáros Géza bankhivatalnok még a béke idejében az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénz- pénztái nál Állott alkalmazásban. Tizenkét esztendővel ezelőtt létszámcsökkentés címén elbocsájtották az állásából. Kilépése után több mint tíz év múlva beperelte az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár jogutódát, a Budapest Székesfővárosi Takarékpénztár Részvénytársaságot, amelytől 1924 augusztus havától havi 110 pengő nyugdíjat követelt. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította azzal, hogy a felperes nyugdíjigényét tíz éven át indokolatlanul nem érvényesítette és a joggyakorlat szeiűnt nyugdijáról lemondottnak tekintendő. Az ítéletet a kir. tábla helyben hagyta, majd felkerült az ügy a Kúria elé is, A legfelsőbb bíróság jogérvényesnek nyilvánította az alsóbíróságok álláspontjait, de kimondotta azt is, hogy ez a jogszabály nem alkalmazható a nyugdíjigényre. A nyugdíjigény megszerzett jog, amelynek késedelmes érvényesítése csak azzal a Hátránnyal járhat, hogy a bíróság a nyugdíj összegét nem ítéli meg visszamenőleg, hanem csak a kereset beadásától kezdve. Ezért a Kúria az alsóbíróságok ítéletét feloldotta és új tárgyalásra utasította a törvényszéket. Az új tárgyaláson megállapította a bíróság, hogy a felperes, akit három havi felmondás mellett bocsájtott el az Egyesült Fővárosi, kilépése alkalmával megkapta a felmondási időre járó illetményét és végkielégítés fejében felvett 7,000.000 koronát. Ugyanakkor írást adott az igazgatóságnak, hogy szolgálati viszonyból kifolyólag a munkaadójával szemben semmiféle igénye, vagy követelése nem áll fenn, Mészáros Géza azzal védekezett, hogy a nyugdíjáról nem mondott le, tehát a nyugdíjigénye fennáll. A Községi Takarékpénztár jogi képviselője nem is bocsájtkozott annak taglalásába, vájjon a felperes joglemondó nyilatkozata a nyugdíjigényre is kiterjed-e, hanem védekezésül azt hozta fel, hogy a felperesnek semmiképen sem jár nyugdíj, mert az Egyesült Fővárosinál csak 9 év és 95 napon át volt szolgálatban, márpedig a nyugdíj jogosultsághoz legalább 10 évi egyfolytában tartó szolgálat szükséges. De hivatkozott az Egyesült Fővárosi nyugdíjszabályzatára is, amely szerint a bankhivatalnok minden igényét elveszti a nyugdíjalappal szemben, ha szolgálatáról önként lemond. Aztán igazolta, hogy a felperesnek szolgálata egyízben megszűnt önkéntes lemondása folytán és csak utóbb, esztendőkkel később került ismét a Takarékpénztár kötelékébe. De még így sínes több szolgálati ideje 9 év és 95 napnál. A törvényszék ezekután a felperest nyugdíjigényével újból elutasította. Változás a Szentlőrinci Téglagyár vezetésében. Gáldy Marcell, a Szentlőrinci Téglagyár vezérigazgatója visszavonult a vállalat vezetőségétől, igazgató- sági tagságát azonban továbbra is megtartotta. Gáldy a Szentlőrincin kívül a Kőedény- és Porcellán- gyár Rt.-ot is irányította, amely legutóbb az egyik nagy szénvállalat érdekkörébe került. Gáldy lemondását szakkörökben különbözőképpen kommentálják és utalnak azokra a veszteségekre, amelyek a Szentlőrincit az utóbbi időben érték és amelyek miatt a napokban részvénytranzakciót bonyolított le a vállalat. Élénken érdekli a lemondás a téglaipart, ameny- nyiben Gáldy vezette egyideig a régi téglakartel feltámasztására irányuló béketárgyalásokat. A fel- támasztás nem történt meg, mindamellett a tégla- árak emelésében a gyárak kartelszerződés nélkül is egy úton haladnak. A Providentia—Phönix-tranzakció. A Providentia biztosító és Phönix Általános Biztosító tranzakciója befejezett ténynek tekinthető és ennek látható jele, hogy nagy lendülettel megkezdődött a Phönix-köt- vények átcserélése Providentia-kötvényekre. A Providentia e hó 29-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen Scitovszky Tibor fog elnökölni. Ezen a közgyűlésen az alaptőkét felemelik ötszázezer pengőről hétszázezerre a Phönix átvétele céljából. A tőkeemelés alkalmával kibocsátásra kerülő új részvényeket 50—50 százalékban a Magyar Általános Hitelbank és a Generali veszik át. Az új részvények kibocsátási árfolyama 50 pengő lesz és ennek folytán e tőketranzakció révén a Providentia saját tőkéje 400.000 pengővel emelkedik. A tőkeemelésből befolyó összegnek a fele az alaptőkét, a másik fele pedig a tartalékokat növeli. E tőketra'iizakció révén a Providentia egyik főrészvényese a Generali lesz, amelynek eddig az intézetnél nem volt részvényérdekeltsége. A Providentia a Phönix átvétele után 3.50—3.75 millió pengő díjbevétellel fog rendelkezni. Az eddigi 18 vidéki fiókja helyett 30 ügynökségből álló hálózata lesz az ország minden részében. A Ganz-gyár közgyűlése. A Ganz és Társa Rt. igazgatósága pénteken tartott ülésében megállapította az 1935. üzleti évre szóló mérlegét, amely 2,042.482 pengő veszteséggel zárul. A belföldi közhatósági beruházások igen szűkre szabott terjedelme következtében a társaság arra kényszerült, hogy éles nemzetközi versenyben áldozatok árán is szerzett külföldi rendelésekkel pótolja a keletkezett foglalkoztatási hiányt. Az előző évvel szemben ezáltal nagyobb üzemi veszteség állott elő, amely csupán belső tartalékok igénybevétele útján volt a fent említétt összegre csökkenthető. Az igazgatóság a közgyűlést folyó hó 30-ára hívta egybe.
