Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-04-10 / 15. szám

Budapest, 1935 április 10. 7 WWJZ087JI/JZ6T/> Általános megnyugvást keltett a tisztviselők kinevezése Kedden délelőtt mint egy örömhír száguldott végig a városházán, az elöljáróságokon a hír, hogy ■hosszú idő után bár, de megjelentek a várva várt kinevezések. A kinevezettek közül a polgármester a, tanácsjegyzöket, fogalmazókat, műszaki főtaná­csosokat és tanácsosokat, főmérnököket, mérnökö­ket, segédmérnököket, műszaki főfelügyelőket, fel­ügyelőket, főtiszteket, tiszteket, kórházi tisztviselő­ket, statisztikai tiszteket, könyvtári tisztviselőket, múzeumi tiszteket, közélelmezési, adóhivatali, pénz­tári, végrehajtói, köztisztasági, állatkerti, segéd­hivatali tisztviselőket és kezelőtiszteket, a főpol­gármester pedig a segédfogalmazókat, a számvevő­ségi főtanácsosokat, számtanácsosokat és szám­vevőségi tiszteket nevezte ki. A kinevezéseknek nemcsak maga a ténye keltett általános megelé­gedést, hanem az is, hogy minden vonalon az igaz­ságosság és méltányosság érvényesült. Általános az öröm tehát a főváros tisztviselői között, akik egyszersmind láthatják azt is, hogy az utolsó hetek­ben csúf manővert használtak velük szemben, ami­kor elhíresztelték, hogy részben a kinevezések kés­leltetését politikai okok idézik elő, másrészt pedig, hogy a kinevezések körül politikai szempontok fognak érvényesülni. Ez a lista, amelyik alább kö­vetkezik, mindezeknek a rágalmaknak eleven cáfolata. FŐJEGYZŐK LETTEK: Gyorsteheraulú 150 kg lengő tengely 50 ki sebesség Gazdaságos w BÁRDI ŰqynöhuEcaS Ferenc, Kiss József, Villányi Gyula, Pálovits István Hajós József, Kemenes Frigyes, Jünker Gyula, Varga Lajos Ko­vács Béla, Évinger Ernő, Krumpholz Mihály, Szen’deífv István. J SZÁMVEVŐSÉGI TISZTEK: Anka János, Laukó László, Sántha István, Málik Sándor, Falvy Jenő, Biró János, Szabó Ferenc, Detre Nándor, Bory István, Kely- hessy Béla, Maróth Andor, Siminszky Géza, Garády János, Végh István, Antal Gábor, Gabnay Ferenc, vitéz Pintéz Lajos, Görög Sándor. Nagy sikere van Londonban a magyar idegenforgalmi propagandának Wincltkler István államtitkár az idegenforgalmi ügyek irányítója Bärtl Tivadar, Szvoboda K. Endre dr., Ilorony-Pálfy Aurél dr., Beliczay Imre dr., Boross Pál dr., Gergelyi Ernő dr., Garancsay László dr.. Vitéz Vécsey Kálmán dr., Rima- .nóczy Olivér dr., Homolyai Rezső dr., Szentmiklósi József •dr , Csanády Gusztáv dr. TANACS JEGYZŐK: Kállay József, Horváth Vidor, Pachler Béla dr., Orbay Dénes dr., Lehoczky Iván dr., Szécsy Andor, Vásárhelyi Leó, Schön Elemér, Kégl Elemér dr., Bernáth Gusztáv dr., .Nyers László dr., Keil Tibor dr., Hegedűs Sándor dr., Re- miniczky Lajos. FOGALMAZÓK: Salamonfay Nándor dr.. Széli Lajos dr., Dorogsághy Győző dr., Korenchy László dr., Lukács Ödön dr., Tom- csány Tamás dr., Szitnyai Béla dr., Schreyer Imre, Kenes­sey Elek dr., Fodor Kálmán, Wurmb Gyula dr., Turcsányi Elek dr., Szalai József dr., Hajnos László dr., Csizéri Fe­renc dr., Zakariás Gerő dr. MŰSZAKI FŐTANÁCSOSOK: D’Ouvencu Roland, Varga Lajos, Medgyessy Iván, Ka­zinczy Gábor dr. MŰSZAKI TANÁCSOSOK: Hollós Dezső, Jánosfi Emil, Kraíner János, Dörre Endre, Müller Ferenc, Katolnay János. FŐMÉRNÖKÖK: Székely Ádám, Hadházy László, Földeák Zoltán, Me- äeghy Gyula, Vértesi László, Orczy Gyula. MÉRNÖKÖK: Burián Ákos, Pólyák Jenő, Halászy Ferenc, Gáspár Géza, Glósz Lajos, Flatt Ágoston. SEGÉDMÉRNÖKÖK: Sadeczky Ferenc, Gyalokay Géza, Kelényi Ödön, Korb Ignác, Merza Dezső, Zala Pál. MŰSZAKI FŐFELÜGYELŐK: Vitéz Telepy Miklós, Mottl János. MŰSZAKI FELÜGYELŐK: Száray Lőrinc, Bánóczy Béla, Grolig Ernő. MŰSZAKI FŐTISZTEK: Rékei Ödön, Auguszt József, Adatnék Ferenc. MŰSZAKI TISZTEK: Endrényi József, Salamon László, Szendefi József, Fraknői József, Deák Endre, Far­kasvölgyi István. KÓRHÁZI FELÜGYELŐK: Póznem Iván, Pátzer józsef KÓRHÁZI FŐTISZTEK: Jókuthy Elek, Édes Vince. KÓRHÁZI TISZTEK: Iván Endre, Tiry Géza. STASZTIKAI HIVATALI TISZT: Fábián István. FŐKÖNYVTÁROS: Vitéz Homa Gyula dr. KÖNYVTÁROS: Witzmann Gyula dr. SEGÉDKÖNYVTABOS: Szőke Imre dr. MÜZEI1MI TISZT: Kopp Jenő dr. KÖZÉLELMEZÉSI FŐTANÁCSOS: Ostián Ferenc. KÖZÉLELMEZÉSI TANÁCSOS: Vitéz Korány János. KÖZÉLELMEZÉSI FŐFELÜGYELŐK: Vitéz Vass Ist- -ván, Kraft Béla. KÖZÉLELMEZÉSI FELÜGYELŐK: Valkó Andor, Várnay Levente, Becker Sándor. KÖZÉLELMEZÉSI TISZTEK: Feichtinger Sándor, Szentpály Jenő. KÖZÉLELMEZÉSI SEGÉDTISZT: Papp Pál. ADÓHIVATALI FŐSZÁMTANÁCSOSOK: Noszlopi Aladár, Fekete Ödön, Kozáry Gyula, Esztergályos Adolf, Danes Szilveszter, Kleisz Alajos. ADÓHIVATALI SZÁMTANÁCSOSOK: Mutzer György, "Bakó Vince dr., Bacsinszky Béla, Kiss György dr., Majo- rossy Géza, Fekete Emil dr. ADÓHIVATALI FŐTISZTEK: Steyrer Ferenc, Mól­nál; Tivadar, Tarlós Béla, Györgyi Kálmán, Kölbing Endre, Urbán János, Kovachich Károly, Honfy Zoltán. ADÓHIVATALI TISZTEK: Somogyi Béla, Lengyel László, Zimányi János, Dancsa Imre, Waginger Mihály, Herpka Károly, Úti István, Horváth József dr., Bencsó Nándor. FŐPÉNZTÁROSOK: Maros György, Rupp István, Bohutinszky Ernő. PÉNZTÁROSOK: Rozgonyi Ferenc, Bene Ferenc, Ráítay Béla. PÉNZTÁRI TISZTEK: Nagy György, Endrődi Ala­dár, Kelemen László dr. VÉGREHAJTÓ FŐTISZT: Horkay Ferenc. VÉGREHAJTÓ TISZT: Kéri Árpád. KÖZTISZTASÁGI TISZTEK: Vitéz Kovács Arnold, Lucz Gyula. ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYÉÉRT! ALIGAZGATÓ: Zoltán Ernő. SEGÉDIIIVATALI FŐIGAZGATÓK: Gyulai József, Wessetzky József, Herold Antal, Vadkerty\ Gyula. Április közepén megrendezik Brüsszelben az idegenforgalmi propaganda kiállítást, amelyen ter­mészetszerűleg komoly felkészültséggel vesznek részt a világ mindazon városai^ amelyek idegen- forgalmi szempontból vonzóerőt mondhatnak magu­kénak. A brüsszeli világkiállításon Budapest és tizenkét magyar város vesz részt, valószínű azon­ban, hogy ez a jelentkezési keret lényegesen meg­növekedik. A kereskedelmi minisztériumban most folynak az erre vonatkozó tárgyalások és a minisz. tériumnak az a törekvése, hogy mindazok a váro­sok felvonuljanak a brüsszeli világkiállításon, amelyek a magyar idegenforgalom érdekében att­rakciónak számítanak. A kereskedelmi minisztériumban nagyfontos­ságú tárgyalások folynak olyan irányban, hogy a magyar idegenforgalom egységes irányí­tását WineMder István kereskedelmi ál­lamtitkár válla ja, aki külföldi tárgyalásai révén tökéletes tájékozottsággal rendel­kezik az összes részletkérdésekről. Magától értetődik, hogy Budapest kimagasló sze­repet vindikál magának az idegenforgalom meg­szervezésében és különösen örvendetes, hogy Lon­donban máris teljes egészében értékelik Budapest idegenforgalmi jelentőségét és az itteni gyógy- intézmények páratlan győgyhatását. Az utóbbi he­tekben az angol fővárosban folytatott ilyen irányú tárgyalásokat Szviezsényi Zoltán dr. miniszteri ta­nácsos, a budapesti gyógybizottság igazgatója, aki az angol illetékes körök figyelmét a világ legnagyobb fürdővárosára irányította. Nagyjelentőségű megállapodások történtek Lon­donban, amelyeknek alapján a két legelőkelőbb angol utazási és idegenforgalmi iroda: a Dean <f Darvson és a Thos. Cook 4' Son hatalmas lendület­tel bekapcsolódik a magyar idegenforgalom propa­gálásába. A két londoni világcégnél külön magyar orvos fogja tájékoztatni a feleket a magyar für. dök gyógyhatásáról és érdekes, hogy a Daily Mail meghívására egyedül Magyarország vesz részt az Idea! Ilome kiállításon, amely minden évben az angol ipar káprázatos feL vonulása. Ezen a kiállításon, — amely május 17-ig tart — Magyarország nagyszabású idegenforgalmi kollekciót fog bemutatni. BUSCH a nagyhvalilások CIRKUSZA A világ minden tájáról származó hatalmas személyzeté­vel és óriási állatóItom^nvá^al bevonul B udapestr© A jelenkor legnagyobb mer.,» r ^„„^-szenzációja A legjobb műsor, melyet Budapesten valaha láttak. Minden szám UTOLÉRHETETLEN Megnyitó előadás a Fővárosi Cirkuszban április 20-án Igazgatósági telelőn: 18-3-35 Jegyelővétel kizáiólag Központi Színházjegy Irodában, VI,, Teróz-körút 5. Telefon: 11-1-11, 11-1-12, 11-1-13, 20-0-00, ahol kívánságára jegyét egy­szerű telelonmegrendelésre is cimére küldik. Cirkuszpénztár: Telefon 20-0-11 naponta 10 órától állandóan nyitva. SEGÉDHIVATALI IGAZGATÓK: Hajós József tay Ferenc Vida József, Tölgyes Vilmos, Pán Vilmos' Lantosy Karoly, Pogány László, Hornyák János Rnr Dezső, Manchen Frigyes. ' J an°3, Bor e KEZELŐ FŐTISZTEK: Ambrus Manó, Fáy Ferenc Szabó Sándor, Szilágyi Géza, Balogh János Tiringer István, Kunyari László, Dány Aladár, Olay Béla Bán­hegyi Kálmán, Bártfay Gusztáv, Gárdonyi Pál Kannivi Károly, Helfy Mihály; Kenessey Gizella ’ Kapolyl KEZELŐTISZTEK: Éless László, Baranyai Ferenc Bajor Gyula, Cséfalvay Géza, Raj István, Tallum László Varga István, Sárai Béla, Langfait Antal, Götz Sándor Kelemen Lajos, Tolnay Gyula, Jákity Gyula Lova" Kempski Alfréd, Szántó József, Schottola Kálmán Dlugo“ linszky Simon, Makay Tibor. ’ KEZELŐNŐK: Brxa Margit, Stadler Józsefné Pas- kutz Gizella. SEGÉDFOGALMAZÓK: Buzáth Imre, Pászthv Ká­roly, Fabianek József, Séthy Béla, Szigethy István Hu­szár László, Nagy-Józsa György, Farkas László, Ókoli- csányi Pál, Bárány István, Szászy Lajos, Geiger Gvula Uhl Raul, Kugler Albert és Halmay Zoltán FöSZAMTANACSOSOK: Pillér Géza, Zsigmond Bol­dizsár, Benes István, Vidéky Ödön, Rajháthy Győző Plaht József, Krónics Imre. SZÁMTANÁCSOSOK: Huszka Viktor, Felsőőry Jenő, Rózay Jenő, Huber Ervin, Telegdy György, Pokorny József, Poczonyi Béla, Amigó József, Vigyázó Lajos Bánfalvy Béla. SZÁMVEVŐSÉGI FŐTISZTEK: Kern Vilmos, Stanck

Next

/
Oldalképek
Tartalom