Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-11-27 / 48. szám

Budapest, 1935 november 27. 3 A nagyüzemek teljes kapacitásának kihasználásával a termelés és jőve» delmezoség lényegesen fokozódna Becsey Antal szerint tarifaemelés nélkül ez volna az egyetlen mód a költségvetési deficit eltüntetésére mii HÍR AKAI MB—HH—BW I mmiMUBii'HiW I 'Hl i Ml'i III» A fkadeeása-telef»és Pénteken éjszaka szomorú küldöttségek jár­ták végig a budapesti napilapok szerkesztőségeit. Kétségbeesve és bizony nem minden indulatok 1nélkül mondták el, hogy ki akar jóik őket lakol- tatni, az utcára kerülnek, kétségbeejtő helyzet­ben vannak. Az úgynevezett Madarász-telep lakosai voltak ezek, akiknek kilakoltatása nem egészen huszonnégy óra alatt tényleg be is következett. Az ideges deputációk szónokai bizony úgy tüntet­ték fel a dolgot, mintha valami rettenetes igazság­talanság történne, másnap azonban kiderült, hogy a szerencsétlen embereknek saját érdekükben kell elhagyniok régi lakásukat. Minden hatoséig egyet­értőén úgy találta, hogy a kommün idején épített épületekben lakó százötven család közül száz család lakása életveszélyes. A kerületi mérnöki hivatal, az iparügyi és a belügyminisztérium épí­tész szakértői egyetértőleg állapították ezt meg. Bevalljuk, nem láttuk a madarásztelepi nyomor­tanyákat, de a mi szemünk, amely sok fájdalmat és elesettséget látott már, el tudja képzelni, hogy miről kellett lemondani ezeknek a szerencsétlen embereknek. És mégis. Megható és elgondolko- zásra késztető, hogy még a Madarász-utcai nyo- \mortelepen is áll az örökigazság, hogy az én házam az én váram. Ezek az emberek már azon­nal a kiköltözködés után elhelyezkedtek az ottani iskolában, kaszinóban, szükség-otthonban, ahol valószínűleg tisztább és épebb falakat, jobb leve­gőt találtak, mint a régi odúkban. Mégsem tud­tak lemondani a régi nyomorról, amelyet szebb­nek, jobbnak tartanak, minit az új nyomort. Ott talán ennivalójuk sem volt, emitt az élelme­zésükről is a hatóság gondoskodik és bizonyos, hogy mind a száz család megsiratta mégis a régi nyomorfészket. Nem lehet erről meghatottság nélkül beszélni, de beszélni kell, mert a világváiros arculatához igenis, hozzátartozik, hogy ezek a szörnyűséges odúk eltűnjenek, mert a boldog és szép Budapest csak akkor születik meg, ha nemcsak virágos Dunapartunk, ívlámpás körutaink és gyönyörű parkjaink lesznek, hanem akkor, ha majd a leg­szegényebb ember is emberhez méltó fedél alatt élheti csöndes napjait. Budapest htum Az óbudaiak megint valamit kérnek, mert szegény óbudaiaknak mindig van valami kérni- valójuk. Ezúttal azt olvassuk, hogy kívánságuk az óbudai Gázgyártól az országúiig vezető út ki­kövezése. Megszoktuk már azt, hogyha az óbudaiak valamit kérnek, akkor az óbudaiaknak igazuk is van. A főváros vezetőségének és a tör­vényhatósági bizottságnak is tudomásul kell végre venni, hogy Budapest hamupipőkéje Óbuda, amely olyan keserves állapotban van, mintha a nagy világváros családjában ő lenne a szegény rokon. Egészen bizonyos, hogyha szociológusok és város- rendezők komoly vita tárgyává tennék az óbudai problémát, rájönnének arra, hogy valami oka van ennek a csodálatos elmaradottságnak és annak a hihetetlen különállásnak, hogy a fővárosnak ez a része sehogysem tud tökéletesen belekap­csolódni Budapest életébe. Az az érzésünk, hogy okos, célszerű és méltányos lenne ezzel a kérdés­sel foglalkozni és fölvetni azt a kérdést, hogy vájjon a világváros kiépülése nem haladhatna-e olyan irányban, hogy ez a városrész is méltó és nem szégyélnivaló testrésze lenne a fővárosnak. Mert meggyőződésünk az, hogy ma nincs Buda­pesten olyan elszánt idegenvezető, aki a főváros­nak annyira ellensége volna, hogy a külföldi ven­déget azzal mulattatná, hogy Óbuda szépségét mutatná be neki. Egészen fantasztikus, hogy ezért a városrészért igen sokan, derék, jószándékú emberek exponálták már magukat az évek során és nem lehetett sehogysem kimozdítani hamu­pipőke mivoltából. Talán kevesen tudják, de érde­mes föl jegyezni, hogy 1873-ban, amikor a három várost, Pestet, Óbudát és Budát egyesítették, a fiatal Apponyi Albert gróf Óbuda érdekeinek védelmében mondta el a képviselöház pénzügyi bizottságában szűzbeszédét, amelyhez annakidején az akkori pénzügyminiszter, Ghiczy Kálmán, nagyon melegen gratulált. Bizony nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy az Apponyi szép be­szédén kívül alig-alig történt azóta valami ennek az elhagyott, jobb sorsra méltó városrésznek az érdekében. OLCSÓ CSALÁDI HÁZHELYEK BUDAPESTEN a Piarista Rend zuglói parcelláiásán közcsatornával ellátva, már 2oco pengőtől kedvező fizetési fe.tételek mellett vehetők, a 68-as villamos végállomástól i percre. Érdeklődni lehet BIKFALVY BELA oki. mérnöknél Budapest, X., Simor-utca 7. - Telefonszám: 36—8—94 Tört/, védett K. H. lámpatestekkel Nagy áramroegtakaritás! Nagyobb fény! KOMOR HENRIK-íéle •s műszaki vállalat K. F.^P. I Buda: est, VII., Wesselényi-utca 59. Telefon 41 4-76. Az üzemekről soha annyi sző nem esett a vá­rosházán, mint mostanában. A korszerű reformok, a közönség: jobb kiszolgálása, az okszerű takaré­kosság mellett a fö probléma — és ezt a költség- vetés deficitje különösen aktuálissá tette — az üzemek jövedelmezőségének fokozása. Mint gondo­lat természetesen a legszebb, mert egyúttal magá­ban hordja a legkínosabb takarékossági módszer: a leépítés elkerülését. Ezt a vigasztaló lehetőséget meggyőző erővel képviselte a nagy budget-vitában Becsey Antal, az üzemi kérdéseknek kiváló ismerője, akinek fiókjá­ban a tervek egész komplexuma várja a nyüvános- ságot és a végrehajtást. A műszaki ember alapos­sága és az egészséges, másokra is dinamikus erő­vel ható optimizmus nyilatkozik meg ezekben a tervekben, amelyekről Becsey Aula! két nagyüzemünk: a Gázmüvek és az Elektromos­müvek jobb kihasználására vonatkozó elgondolá­sait a Fővárosi Hírlapnak adott következő nyilat­kozatában vázolja: —- A most lezajlott költségvetési vita során megállapítást nyert, hogy a főváros háztartási egyensúlyát fenntartani se a kiadások csökkenté­sével, se az adózók és adótermészetü közjövedel­mek fokozásával tovább nem lehet. Az egyedüli biztató lehetőség az üze­mekben rejlő gazdasági erők kihasználása és az üzemi jövedelmek felfokozása. Amint költségvetési beszédemben is kimutattam, két lehetőség áll fenn ebben a tekintetben. Az egyik felfogás az üzemek egységesítésének adminisztra­tív kihasználása és az ebből származó előnyöknek pénzügyi kiaknázása. Ennek az álláspontnak pár­tunk részéről Deményi Aladár dr. adott kifejezést. Errevonatkozó indítványa, amely a kérdés tüzetes tanulmányozását javasolta, el is fogadtatott. A ta­nulmányozás eredményei fogják megmutatni, hogy ebben az irányban vannak-e és milyen mérvű gya­korlati eredmények. — A másik felfogásnak én igyekeztem kifeje­zést adni. Meggyőződéssel vallóm, hogy az üzemek­től igen sokat várhatunk, úgy a közönség szempont­jából, mint a közpénztár érdekében is. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy az üzemekkel szemben két igény jelentkezik: az egyik a f ogyasztó- közönség köréből, amely a közszolgáltatások árát kívánja revízió alá venni, vagyis magyarul szólva, olcsóbbá tenni, a másik igény ,a közpénztár részé­ről jelentkezik és a bevételek fokozását várja az üze­mektől. Nyilvánvaló, hogy ez a két, egymással szem­ben álló kívánság bizonyos tekintetben ellentmon­dást jelent, legalább is nehéz elképzelni azt, hogy a tarifák redukcióját a köz jövedelmek fokozásával együttesen megoldani lehet. — Nézetem szerint ez a probléma csak egy módon oldható meg: az üzemek produkciójának legintenzívebb felfokozása által. És ebben a megállapításban egyúttal benne vannak a probléma technikai és gazdasági előfeltételei. Benne van az, hogy új fogyasztóterületeket kell az üze­mek részére biztosítani, benne van az, hogy a köz­szolgáltatások árait a fogyasztók részére olcsóbbá kell tenni, mert csak jígy tudjuk az új fogyasztó­piacokat megszerezni és az ilyképpen felfokozott nagyarányú termelés felfokozott jövedelméből a közpénztár hozadékát is gyarapítani. — Példákkal kívánom elgondolásomat illusz­trálni két nagy üzem: az Elektromosművek és a Gázmüvek szempontjából. — Az Elektromosművek évente körülbelül 300 millió hektowattóra áramot termel. Az elektromos centrále csúcsteljesítménye a szükséges tartalékok figyelembevételvével óránként kereken 90.000 kilo­watt. Tudvalevő dolog, hogy a fogyasztásban a napi, vagy évszakonkénti változásokban igen nagy hul­lámzások vannak, s amennyiben sikerülne megfelelő üzemi és tarifapolitikával a telep kapacitásának tel­jes kihasználását megközelíteni, úgy az évi terme­lés a jelenleginek két-háromszorosára volna felfokoz­ható anélkül, hogy akár a centráléban, akár a sze­mélyzetben lényegesebb beruházásra, illetőleg több­letre lenne szükség. Mivel pedig az elektromos áram termelése ma szén- és olajköltségben kilowattórán­ként körülbelül 2 fillérbe kerül, nyilvánvaló, hogy a többtermelés értékesítésénél minden fillérnyi bruttó kereset 3—4 millió pengő újabb jövedelemtöbbletet jelentene. Költségvetésünk deficitje a polgármesteri jelentés szerint csaknem 6 millió pengőre van érté­kelve, megállapítható tehát, hogy a centrálé kapa­citásának fokozásával, illetve új fogyasztóterületek bekapcsolásával a deficit kiküszöbölése nem lehetetlen ma­gának az Elektromosműveknek ügyes és céltudatos kihasználásával.-— Teljes objektivitással kívánom megállapítani, hogy az az üzletpolitika, amelyet az Elektromosmüvek vezetősége néhány év óta követ, ebben az irányban halad, csak az a véleményem, hogy ezt a politikát éppen most kellene erőteljesebben és nagyobb hatá­rozottsággal folytatni, mert az az út, amelyre rá kell térnünk: felfokozni egyfelől a fogyasztást évi 600 millió kilowattórára, amely mennyiséget 8—10 filléres kilowatt óránkénti egységárban nemcsak olcsóbbá lehetne tenni a fogyasztás részére, hanem ezzel egyidejűleg a főváros bevételeit is 10—15 millió pen­gővel lehetne felfokozni. — Ennek az elgondolásnak keretében az új fogyasztóterületek néhány jellegzetesebbjére is rá akarok mutatni. Ilyen területek lennének: az ipar, mégpedig nemcsak a nagyipar, hanem a kis- és kö­zépipar szükséglete, esetleg gépsegélyek állami támogatásával alátámasztva; közlekedő eszközeink az autóbusz- és autóforgalom energiaszükségletének elektromos úton való ellátása, ami által nemcsak a jármüvek szaporodásával fokozódó benzin, és kö- olajbüzt tudnánk kiküszöbölni, hanem külkereske­delmi mérlegünk javítására az olajfélék behozatalát is csökkenthetnénk; ilyen terület lenne azután a háztartási szükségletek intenzívebb ellátása, továbbá a kereskedelem által sürgetett éjjeli kirakatvilágí­tás erőteljes felkarolása és más egyebek. — Még nagyobb lehetőségek kínálkoznak a Gázművek jövedelmének fokozása te­kintetében. Ezt adminisztratív átszervezéssel a termelés jelen­legi formáinak olcsóbbátételétöl nem remélem, mert ugyancsak teljes objektivitással kell megállapíta­nom, hogy a Gázmüvek vezetése ebben a tekintet­ben semmi kívánnivalót nem hagy. A lehetőségek azonban nem itt vannak, hanem abban a felismerés­ben, hogy a Gázmüvek immár öt évtizedes termelési formáit kell revízió alá venni és azt gazdasági cél kitűzésével összhangba hozva, átalakítani. — A gáztermelés jelenleg külföldi kőszénfajták igénybevételével, úgynevezett száraz lepár’ás útján történik. Ennek a lepárlásnak termékei a gáz- és különböző egyéb melléktermékek. Jellemző, hogy a Gázmüvek körülbelül 30 millió pengős bruttó be­vételének fele esik 'gázbevételre, fele pedig mellék­termékekre (koksz, kátrány, ammóniák, benzol). A főváros monopóliuma azonban csakis a gáz előállítására és elosztására szorít­kozik, a melléktermékek értékesítése terén a szabadverseny érvényesül. Minden árhullámzás tehát, amely a melléktermékek- konjunktúráját kedvezőtlenül befolyásolja, veszé­lyezteti a monopóliumot élvező gáz árát is. Számol­nunk kell tehát olyan eshetőségekkel is, amelyek a tarifarevíziót a kényszerűség erejével éppen az ellenkező irányba terelik, mint ahogy azt a fogyasztóközönség kívánja és sürgeti. — Ezenfelül rá kell mutatnom arra, hogy a Gázmüvek évi termelése jelenleg 90 millió köb­méter, amiből 80 millió kerül eladásra. A jelenlegi 20 filléres gázegységárnak minden fillérnyi leszállítása tehát 800.000 pengő jövedelemkiesést jelentene. Ez a megállapítás tette indokolttá, hogy a polgár- mester úr a tarifarevíziótól egyelőre eltekintett, mert bármiféle kombináció csak áldozatokat kívánt volna a közpénztártól anélkül, hogy abból a fo­gyasztóközönségnek haszna származhatott volna. — Ezért mondom én, hogy új utakat és új for­mákat kell keresnünk. Azzal is tisztában kell len­nünk, hogy a Gázművek és Elektromosművek nem állhatnak örök versenytársak gyanánt egymással szemben és lehetetlen ezt a versengést parancsszóval féken- tartani. Ez nem érdeke sem az üzemeknek, sem a közönségnek. Az elektromos áram legyőzhetetlen versenytársnak bizonyult a világítás területein és most veszedelmes konkurrens gyanánt jelentkezik a háztartások fogyasztási területein is. Idejében rá kell térni tehát olyan fogyasztóterületekre, amelye­ken ennek a két nagyüzemnek érdekei nem kerül­hetnek összeütközésbe. Ez a terület a meleggazdál­kodásnak az a része, amely a fűtések és az ipari meleg szükségletek területén jelentkezik. Ez a szükséglet pedig a jelenlegi gázter­melésnek tizenöt-húszszorosára való fel­fokozását jelentené.-— Szakkörökben, külföldön is, nálunk is hétröl- hétre fokozódó érdeklődés mutatkozik a széngazdál­kodás e problémája iránt. Nekünk külön magyar pro­bléma az, hogy a külföldi szén mellőzésével hazai szénből állítsuk elő gazdaságosan és minél olcsób­ban a fűtésre és ipari melegellátásra szükséges gázt, és speciálisan budapesti probléma ezt a gázt men­tessé tenni a kéntől és egyéb termékektől, nehogy a mi kéndús szenünk erőteljesebb használata veszé­lyeztesse Budapest-fürdöváros akcióját, amelynek a tiszta, füst-, korom- és kénmentes levegő életfeltétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom