Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-27 / 48. szám
Budapest, 1935 november 27. 3 A nagyüzemek teljes kapacitásának kihasználásával a termelés és jőve» delmezoség lényegesen fokozódna Becsey Antal szerint tarifaemelés nélkül ez volna az egyetlen mód a költségvetési deficit eltüntetésére mii HÍR AKAI MB—HH—BW I mmiMUBii'HiW I 'Hl i Ml'i III» A fkadeeása-telef»és Pénteken éjszaka szomorú küldöttségek járták végig a budapesti napilapok szerkesztőségeit. Kétségbeesve és bizony nem minden indulatok 1nélkül mondták el, hogy ki akar jóik őket lakol- tatni, az utcára kerülnek, kétségbeejtő helyzetben vannak. Az úgynevezett Madarász-telep lakosai voltak ezek, akiknek kilakoltatása nem egészen huszonnégy óra alatt tényleg be is következett. Az ideges deputációk szónokai bizony úgy tüntették fel a dolgot, mintha valami rettenetes igazságtalanság történne, másnap azonban kiderült, hogy a szerencsétlen embereknek saját érdekükben kell elhagyniok régi lakásukat. Minden hatoséig egyetértőén úgy találta, hogy a kommün idején épített épületekben lakó százötven család közül száz család lakása életveszélyes. A kerületi mérnöki hivatal, az iparügyi és a belügyminisztérium építész szakértői egyetértőleg állapították ezt meg. Bevalljuk, nem láttuk a madarásztelepi nyomortanyákat, de a mi szemünk, amely sok fájdalmat és elesettséget látott már, el tudja képzelni, hogy miről kellett lemondani ezeknek a szerencsétlen embereknek. És mégis. Megható és elgondolko- zásra késztető, hogy még a Madarász-utcai nyo- \mortelepen is áll az örökigazság, hogy az én házam az én váram. Ezek az emberek már azonnal a kiköltözködés után elhelyezkedtek az ottani iskolában, kaszinóban, szükség-otthonban, ahol valószínűleg tisztább és épebb falakat, jobb levegőt találtak, mint a régi odúkban. Mégsem tudtak lemondani a régi nyomorról, amelyet szebbnek, jobbnak tartanak, minit az új nyomort. Ott talán ennivalójuk sem volt, emitt az élelmezésükről is a hatóság gondoskodik és bizonyos, hogy mind a száz család megsiratta mégis a régi nyomorfészket. Nem lehet erről meghatottság nélkül beszélni, de beszélni kell, mert a világváiros arculatához igenis, hozzátartozik, hogy ezek a szörnyűséges odúk eltűnjenek, mert a boldog és szép Budapest csak akkor születik meg, ha nemcsak virágos Dunapartunk, ívlámpás körutaink és gyönyörű parkjaink lesznek, hanem akkor, ha majd a legszegényebb ember is emberhez méltó fedél alatt élheti csöndes napjait. Budapest htum Az óbudaiak megint valamit kérnek, mert szegény óbudaiaknak mindig van valami kérni- valójuk. Ezúttal azt olvassuk, hogy kívánságuk az óbudai Gázgyártól az országúiig vezető út kikövezése. Megszoktuk már azt, hogyha az óbudaiak valamit kérnek, akkor az óbudaiaknak igazuk is van. A főváros vezetőségének és a törvényhatósági bizottságnak is tudomásul kell végre venni, hogy Budapest hamupipőkéje Óbuda, amely olyan keserves állapotban van, mintha a nagy világváros családjában ő lenne a szegény rokon. Egészen bizonyos, hogyha szociológusok és város- rendezők komoly vita tárgyává tennék az óbudai problémát, rájönnének arra, hogy valami oka van ennek a csodálatos elmaradottságnak és annak a hihetetlen különállásnak, hogy a fővárosnak ez a része sehogysem tud tökéletesen belekapcsolódni Budapest életébe. Az az érzésünk, hogy okos, célszerű és méltányos lenne ezzel a kérdéssel foglalkozni és fölvetni azt a kérdést, hogy vájjon a világváros kiépülése nem haladhatna-e olyan irányban, hogy ez a városrész is méltó és nem szégyélnivaló testrésze lenne a fővárosnak. Mert meggyőződésünk az, hogy ma nincs Budapesten olyan elszánt idegenvezető, aki a fővárosnak annyira ellensége volna, hogy a külföldi vendéget azzal mulattatná, hogy Óbuda szépségét mutatná be neki. Egészen fantasztikus, hogy ezért a városrészért igen sokan, derék, jószándékú emberek exponálták már magukat az évek során és nem lehetett sehogysem kimozdítani hamupipőke mivoltából. Talán kevesen tudják, de érdemes föl jegyezni, hogy 1873-ban, amikor a három várost, Pestet, Óbudát és Budát egyesítették, a fiatal Apponyi Albert gróf Óbuda érdekeinek védelmében mondta el a képviselöház pénzügyi bizottságában szűzbeszédét, amelyhez annakidején az akkori pénzügyminiszter, Ghiczy Kálmán, nagyon melegen gratulált. Bizony nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy az Apponyi szép beszédén kívül alig-alig történt azóta valami ennek az elhagyott, jobb sorsra méltó városrésznek az érdekében. OLCSÓ CSALÁDI HÁZHELYEK BUDAPESTEN a Piarista Rend zuglói parcelláiásán közcsatornával ellátva, már 2oco pengőtől kedvező fizetési fe.tételek mellett vehetők, a 68-as villamos végállomástól i percre. Érdeklődni lehet BIKFALVY BELA oki. mérnöknél Budapest, X., Simor-utca 7. - Telefonszám: 36—8—94 Tört/, védett K. H. lámpatestekkel Nagy áramroegtakaritás! Nagyobb fény! KOMOR HENRIK-íéle •s műszaki vállalat K. F.^P. I Buda: est, VII., Wesselényi-utca 59. Telefon 41 4-76. Az üzemekről soha annyi sző nem esett a városházán, mint mostanában. A korszerű reformok, a közönség: jobb kiszolgálása, az okszerű takarékosság mellett a fö probléma — és ezt a költség- vetés deficitje különösen aktuálissá tette — az üzemek jövedelmezőségének fokozása. Mint gondolat természetesen a legszebb, mert egyúttal magában hordja a legkínosabb takarékossági módszer: a leépítés elkerülését. Ezt a vigasztaló lehetőséget meggyőző erővel képviselte a nagy budget-vitában Becsey Antal, az üzemi kérdéseknek kiváló ismerője, akinek fiókjában a tervek egész komplexuma várja a nyüvános- ságot és a végrehajtást. A műszaki ember alapossága és az egészséges, másokra is dinamikus erővel ható optimizmus nyilatkozik meg ezekben a tervekben, amelyekről Becsey Aula! két nagyüzemünk: a Gázmüvek és az Elektromosmüvek jobb kihasználására vonatkozó elgondolásait a Fővárosi Hírlapnak adott következő nyilatkozatában vázolja: —- A most lezajlott költségvetési vita során megállapítást nyert, hogy a főváros háztartási egyensúlyát fenntartani se a kiadások csökkentésével, se az adózók és adótermészetü közjövedelmek fokozásával tovább nem lehet. Az egyedüli biztató lehetőség az üzemekben rejlő gazdasági erők kihasználása és az üzemi jövedelmek felfokozása. Amint költségvetési beszédemben is kimutattam, két lehetőség áll fenn ebben a tekintetben. Az egyik felfogás az üzemek egységesítésének adminisztratív kihasználása és az ebből származó előnyöknek pénzügyi kiaknázása. Ennek az álláspontnak pártunk részéről Deményi Aladár dr. adott kifejezést. Errevonatkozó indítványa, amely a kérdés tüzetes tanulmányozását javasolta, el is fogadtatott. A tanulmányozás eredményei fogják megmutatni, hogy ebben az irányban vannak-e és milyen mérvű gyakorlati eredmények. — A másik felfogásnak én igyekeztem kifejezést adni. Meggyőződéssel vallóm, hogy az üzemektől igen sokat várhatunk, úgy a közönség szempontjából, mint a közpénztár érdekében is. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy az üzemekkel szemben két igény jelentkezik: az egyik a f ogyasztó- közönség köréből, amely a közszolgáltatások árát kívánja revízió alá venni, vagyis magyarul szólva, olcsóbbá tenni, a másik igény ,a közpénztár részéről jelentkezik és a bevételek fokozását várja az üzemektől. Nyilvánvaló, hogy ez a két, egymással szemben álló kívánság bizonyos tekintetben ellentmondást jelent, legalább is nehéz elképzelni azt, hogy a tarifák redukcióját a köz jövedelmek fokozásával együttesen megoldani lehet. — Nézetem szerint ez a probléma csak egy módon oldható meg: az üzemek produkciójának legintenzívebb felfokozása által. És ebben a megállapításban egyúttal benne vannak a probléma technikai és gazdasági előfeltételei. Benne van az, hogy új fogyasztóterületeket kell az üzemek részére biztosítani, benne van az, hogy a közszolgáltatások árait a fogyasztók részére olcsóbbá kell tenni, mert csak jígy tudjuk az új fogyasztópiacokat megszerezni és az ilyképpen felfokozott nagyarányú termelés felfokozott jövedelméből a közpénztár hozadékát is gyarapítani. — Példákkal kívánom elgondolásomat illusztrálni két nagy üzem: az Elektromosművek és a Gázmüvek szempontjából. — Az Elektromosművek évente körülbelül 300 millió hektowattóra áramot termel. Az elektromos centrále csúcsteljesítménye a szükséges tartalékok figyelembevételvével óránként kereken 90.000 kilowatt. Tudvalevő dolog, hogy a fogyasztásban a napi, vagy évszakonkénti változásokban igen nagy hullámzások vannak, s amennyiben sikerülne megfelelő üzemi és tarifapolitikával a telep kapacitásának teljes kihasználását megközelíteni, úgy az évi termelés a jelenleginek két-háromszorosára volna felfokozható anélkül, hogy akár a centráléban, akár a személyzetben lényegesebb beruházásra, illetőleg többletre lenne szükség. Mivel pedig az elektromos áram termelése ma szén- és olajköltségben kilowattóránként körülbelül 2 fillérbe kerül, nyilvánvaló, hogy a többtermelés értékesítésénél minden fillérnyi bruttó kereset 3—4 millió pengő újabb jövedelemtöbbletet jelentene. Költségvetésünk deficitje a polgármesteri jelentés szerint csaknem 6 millió pengőre van értékelve, megállapítható tehát, hogy a centrálé kapacitásának fokozásával, illetve új fogyasztóterületek bekapcsolásával a deficit kiküszöbölése nem lehetetlen magának az Elektromosműveknek ügyes és céltudatos kihasználásával.-— Teljes objektivitással kívánom megállapítani, hogy az az üzletpolitika, amelyet az Elektromosmüvek vezetősége néhány év óta követ, ebben az irányban halad, csak az a véleményem, hogy ezt a politikát éppen most kellene erőteljesebben és nagyobb határozottsággal folytatni, mert az az út, amelyre rá kell térnünk: felfokozni egyfelől a fogyasztást évi 600 millió kilowattórára, amely mennyiséget 8—10 filléres kilowatt óránkénti egységárban nemcsak olcsóbbá lehetne tenni a fogyasztás részére, hanem ezzel egyidejűleg a főváros bevételeit is 10—15 millió pengővel lehetne felfokozni. — Ennek az elgondolásnak keretében az új fogyasztóterületek néhány jellegzetesebbjére is rá akarok mutatni. Ilyen területek lennének: az ipar, mégpedig nemcsak a nagyipar, hanem a kis- és középipar szükséglete, esetleg gépsegélyek állami támogatásával alátámasztva; közlekedő eszközeink az autóbusz- és autóforgalom energiaszükségletének elektromos úton való ellátása, ami által nemcsak a jármüvek szaporodásával fokozódó benzin, és kö- olajbüzt tudnánk kiküszöbölni, hanem külkereskedelmi mérlegünk javítására az olajfélék behozatalát is csökkenthetnénk; ilyen terület lenne azután a háztartási szükségletek intenzívebb ellátása, továbbá a kereskedelem által sürgetett éjjeli kirakatvilágítás erőteljes felkarolása és más egyebek. — Még nagyobb lehetőségek kínálkoznak a Gázművek jövedelmének fokozása tekintetében. Ezt adminisztratív átszervezéssel a termelés jelenlegi formáinak olcsóbbátételétöl nem remélem, mert ugyancsak teljes objektivitással kell megállapítanom, hogy a Gázmüvek vezetése ebben a tekintetben semmi kívánnivalót nem hagy. A lehetőségek azonban nem itt vannak, hanem abban a felismerésben, hogy a Gázmüvek immár öt évtizedes termelési formáit kell revízió alá venni és azt gazdasági cél kitűzésével összhangba hozva, átalakítani. — A gáztermelés jelenleg külföldi kőszénfajták igénybevételével, úgynevezett száraz lepár’ás útján történik. Ennek a lepárlásnak termékei a gáz- és különböző egyéb melléktermékek. Jellemző, hogy a Gázmüvek körülbelül 30 millió pengős bruttó bevételének fele esik 'gázbevételre, fele pedig melléktermékekre (koksz, kátrány, ammóniák, benzol). A főváros monopóliuma azonban csakis a gáz előállítására és elosztására szorítkozik, a melléktermékek értékesítése terén a szabadverseny érvényesül. Minden árhullámzás tehát, amely a melléktermékek- konjunktúráját kedvezőtlenül befolyásolja, veszélyezteti a monopóliumot élvező gáz árát is. Számolnunk kell tehát olyan eshetőségekkel is, amelyek a tarifarevíziót a kényszerűség erejével éppen az ellenkező irányba terelik, mint ahogy azt a fogyasztóközönség kívánja és sürgeti. — Ezenfelül rá kell mutatnom arra, hogy a Gázmüvek évi termelése jelenleg 90 millió köbméter, amiből 80 millió kerül eladásra. A jelenlegi 20 filléres gázegységárnak minden fillérnyi leszállítása tehát 800.000 pengő jövedelemkiesést jelentene. Ez a megállapítás tette indokolttá, hogy a polgár- mester úr a tarifarevíziótól egyelőre eltekintett, mert bármiféle kombináció csak áldozatokat kívánt volna a közpénztártól anélkül, hogy abból a fogyasztóközönségnek haszna származhatott volna. — Ezért mondom én, hogy új utakat és új formákat kell keresnünk. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a Gázművek és Elektromosművek nem állhatnak örök versenytársak gyanánt egymással szemben és lehetetlen ezt a versengést parancsszóval féken- tartani. Ez nem érdeke sem az üzemeknek, sem a közönségnek. Az elektromos áram legyőzhetetlen versenytársnak bizonyult a világítás területein és most veszedelmes konkurrens gyanánt jelentkezik a háztartások fogyasztási területein is. Idejében rá kell térni tehát olyan fogyasztóterületekre, amelyeken ennek a két nagyüzemnek érdekei nem kerülhetnek összeütközésbe. Ez a terület a meleggazdálkodásnak az a része, amely a fűtések és az ipari meleg szükségletek területén jelentkezik. Ez a szükséglet pedig a jelenlegi gáztermelésnek tizenöt-húszszorosára való felfokozását jelentené.-— Szakkörökben, külföldön is, nálunk is hétröl- hétre fokozódó érdeklődés mutatkozik a széngazdálkodás e problémája iránt. Nekünk külön magyar probléma az, hogy a külföldi szén mellőzésével hazai szénből állítsuk elő gazdaságosan és minél olcsóbban a fűtésre és ipari melegellátásra szükséges gázt, és speciálisan budapesti probléma ezt a gázt mentessé tenni a kéntől és egyéb termékektől, nehogy a mi kéndús szenünk erőteljesebb használata veszélyeztesse Budapest-fürdöváros akcióját, amelynek a tiszta, füst-, korom- és kénmentes levegő életfeltétele.
