Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-06 / 45. szám
8 Budapest, 1935 november 6. Uj rend a közszállítások kiadásánál Megalakult az iigvoszíályközi közszáSSifási bizottság A kormánynak a közszállítások lebonyolításáról kiadott legutóbbi rendelete szerint az ajánlatok feletti döntés előkészítésére és az odaítélési javaslat megszerkesztésére a székesfőváros törvényhatóságának, külön bizottságot, zsűrit kellett alakítani. A polgármester a napokban intézkedett ennek az ügyosztályközi közszállítási bizottságnak a megalakítása iránt, amelynek elnökévé Lamotte Károly dr. alpolgármestert, jegyzőjévé pedig Wagner-Weiss István tanácsi fogalmazót nevezte ki. A közszállítási zsűri megalakulásáról és működéséről illetékes helyen a következőkben tájékoztatták a Fővárosi Hirlap munkatársát: — A polgármesteri hatáskörbe tartozó közszállítások közül a tízezer pengőnél nagyobb értékű szállításoknál és a húszezer pengőnél nagyobb értékű munkálatoknál az odaítélési előterjesztés elkészítésére esetröl-esetre ügyes osztályközi közszállítási bizottságot kell alakítani, amely az elnökkel együtt legalább öt tagból áll. A zsűriben mindig helyet foglal annak az ügyosztálynak a vezetője, amely a szőnyegen levő szállítás, illetve közmunka versenytárgyalását előkészítette, továbbá annak az ügyosztálynak a vezetője is, amelynek hatáskörébe tartozó intézmény, vagy hivatal részére a szállítás, vagy a munka történt. Minden esetben tagjai a zsűrinek az ipari és kereskedelmi, továbbá a pénzügyi ügyosztályok vezetői. A polgármester hatáskörébe tartozó tízezer pengőnél kisebb értékű közszállítások és húszezer pengőnél kisebb közmunkák odaítélésének előkészítésére a közszállítási ügyekkel foglalkozó ügyosztályok keretén belül esetről-esetre alakítanak háromtagú zsűrit, amelynek elnöke az ügyosztályvezető, illetve annak helyettese. A kerületi elöljáró hatáskörébe tartozó közszállítások odaítéléséhez a kerületi elöljáróságok keretén belül alakítanak esetröl-esetre ilyen háromtagú szükebb bizottságot, ügy az ügyosztályközi, mint az ügyosztályi, illetve kerületi közszállítási bizottságok egy vagy több szakértővel is kiegészít- hetök. A szakértők meghívása iránt mindig az elnök, illetve az ügyosztályvezető, vagy a kerületi elöljáró intézkedik. Építési munkálatoknál a tervezőt mindig imeg kell hívni a közszállítási bizottságnak.-—■ A közszállítási bizottság tagjai nem lehetnek olyanok, akik egymással rokonságban, sógor- ságban, gyámi, vagy gondnoki viszonyban vannak. A bizottság tagjai nem vehetnek részt olyan ajánlatok tárgyalásán, amelyen rokon vagy más családi kapcsolatban álló személyek ügyei szerepelnek. A közszállítási bizottságok mindig névszerinti szavazással határoznak, amelyben az elnök is résztvesz. ötvenezer pengőt meghaladó értékű munkáknál és közszállításoknál természetesen továbbra is szerepe lesz az ügyosztályok mellett működő szakbizottságnak, de az ügyosztály állásfoglalása után, az ilye'n ügyek még az ügyosztályközi közszállítási bizottság elé kerülnek. Hasonló közszállítási zsűrik létesülnek az önálló vagyonkezelésű üzemek kötelékében is. Versenytárgyalási megbízások. Gombfa szállítására: Danubius fakereskedelmi rt. 2600 pengőért. A Pesti Vigadó homlokzattatarozási munkálataira: Fábián István 6636 pengőért. A Mester-utcai iskola ácsmunkálataira: Molnár Géza 7650 pengőért. A marhaközvágóhid ácsmunkálataira: Erdei Lajos 2399 pengőért. A BESZKÄRT budafoki strandfürdőjének föld-, kó'mí- ves-, elhelyező-, ács-, műkő- és burkolómunkálataira: Csen- geryÁrpád, a vízvezetéki munkára: Bründl János. A BESZKÄRT dunaparti csónakházának föld-, kőmíves-, elhelyező munkálataira: Nemec József. A Fővárosi Képtár átalakításával kapcsolatos föld-, kőmíves- és elhelyező munkákat: Eisler Nándor 4787 P-ért. Ugyanott ácsmunkát: Hellebrandt Ödön 6141 pengőért. Ugyanott bádogosmunkákat: Gerő László 6135 P-ért. A kerületi vásárcsarnokok mázolási munkálatait: Hellebrandt János 2132 pengőért. A ferencvárosi kikötő útépítési munkálatait: Szendrö Zsigmond 3236 pengőért. Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. UJ versenytárgyalási kiírások 410 drb. piassava seprőhenger szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Ajánlat tehető november 22-én d. e. 10 óráig a Köztisztasági Hivatal igazgatóságánál.! Kun-utca 8. (Versenytárgyalási hirdetmény mai számunkban.) Az angyalföldi szennyvízátemelőtelepnél szükséges 2 drb. zsilip, 5 drb. kovácsolt zsilipberendezés, 3 drb. daru, 2 drb szűrőrács stb. szállítására és készítésére. Ajánlat tehető november 26, ileltve december 3-án d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. (Versenytárgyalási hirdetmények mai számban. Az üzemek részére szükséges kőolaj szállítására. Ajánlat tehető november 20-án d. «. 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. Az üzemek részére szükséges benzin szállítására. Ajánlat tehető november 19-én d. e. 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. A BESZKÄRT részére szükséges 10.000 kg. orosz terpentin szállítására. Ajánlat tehető november 19-én d. e. 12 óráig. Akácfa-utca 15. IV. em. 429. 39.002/1935—11. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések” rovatának élén közölt ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek az V. kér., Vizafogó-gát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennyvízátemelőtelep részére szükséges 2 darab hárommotoros szerelődaru és 1 darab markolódaru szállítási és szerelési munkálataira. Az ajánlatnak zsinórral való egybefűzésénél ügyelni kell arra, hogy a rajzmellékletek az összetűzés után is kinyithatók és megtekinthetők legyenek. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat a 39.002/1935—II. polgm. számú verseny- tárgyalási (hirdetményben közölt és az V. kér., Vizafogógát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennyvízátemelőtelep részére szükséges 2 darab hárommotoros emelődaru és 1 darab markolódarab szállítási és szerelési munkálataira.” Az aláírt és megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a polgár- mesteri II. ügyosztályban, IV. kér. Központi Városháza, II. emelet 284. ajtószám alatt 1935. évi november hó 26. napján délelőtt 10 óráig személyesen vagy jnegbizott útján kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok a IV. kér., Központi Városháza, II. emelet 281. szám alatti helyiségben a benyújtás napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi Városháza, II. emelet 289. szám alatti helyiségében — a hivatalos órák alatt — az előírt díjazás ellenében kaphatók. A közszállítással kapcsolatban felmerülő kérdésekre a szükséges felvilágosítások a hivatalos órák alatt a Központi Csatornaszivattyútelepen (IX. kér. Soroksári-út 31) nyerhetők, ahol a tervek is megtekinthetők. A nyertes ajánlattevő a vállalati összeg 5 (öt) %-át kitevő biztosítékot köteles a hozzáintézett felhívás kézhezvételétől számított 8 nap alatt letenni. Jogában áll a bánatpénzét, ha ez kiegészíthető biztosítékul, a vállalati összeg 5%-ára kiegészíteni. Ha a vállalkozó a biztosíték letevését elmulasztja, a közszállításra való minden Igényét és bánatpénzét elveszti. A vállalkozó cég köteles munkadíjkimutatásaiban és számlájában külön feltüntetni, hogy a közszállításnál felhasznált főanyagok mind forgalmiadóváltság alá esnek-e és hogy a váltságkulcs valamelyik főanyagra nézve nem 0%-e? , A főváros a közszállítást esetleg megosztva fogja kiadni. Ajánlatokat csak az egész mennyiség szállítására, vagy csak az egész munkálatra lehet tenni. i A közszállítás külön szerződési okiratba való foglalása esetén a szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. A munkálatot elnyerő vállalkozó köteles a polgár- mesteri II. ügyosztály vezetője által kijelölt, a budapesti Magyar Királyi József Műegyetemet (Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) végzett okleveles mérnököt az odaítélés időpontjától - a munka befejezéséig legalább heti 30 pengő kezdőflzetés mellett a meglévő alkalmazottakon kívül foglalkoztatni. Budapest, 1935. évi október hó 29-én. A székesfőváros polgármestere. 206.153/1935—X. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések” rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk a Köztisztasági Hivatal gépüzeme részére az 1936. évben szükséges mintegy 410 darab piassava seprőhenger szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hivatalos hirdetések” rendelkezései az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a hirdetés megjelenésétől kezdve hétköznap délelőtt 10—2 órák között a Köztisztasági Hivatal igazgatóságánál (VIII., Kún-utea 8. sz.) vehetők át. A kellően felbélyegzett és zárt, lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat. 1935. évi november hó 22-én (pénteken) délelőtt 10 óráig a Köztisztasági Hivatal igazgatóságánál (VIII., Kún-utca 8. szám) kell benyújtani. Az ajánlatokat 1935. évi november hó 22-én 12 órakor a, Központi Városházán, Gerlóczy-utcai rész, I. em. 72. sz. helyiségében a X. ügyosztályon bontják fel, mikor is az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1935. évi október hó 16. A Köztisztasági Hivatal igazgatója: Balló Alfréd s. k. a CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, Vili.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63,52-8 52 39.001/1935—II. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések” rovatának élén közölt ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást _ hirdetek az V. kér., Vizafogó-gát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennvvízátemelő- telep homokfogójába és szabadkiömlőjébe beépítendő 5 darab kovácsoltvas zsilipberendezés szállítási és szerelési munkálataira. Az ajánlatnak zsinórral való. egybefűzésénél ügyelni kell arra, hogy a rajzmellékletek az összefűzés után is kinyithatók és megtekinthetők legyenek. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat a 39.001/1935—II. polgm. számú verseny- tárgyalási hirdetményben közölt és az V. kér., Vizafogógát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennyvíz- átemelőtelep homokfogójába és szabaakiömlőjébe elhelyezendő 5 darab kovácsoltvas zsilipberendezés szállítási és szerelési munkálataira.” Az aláírt és megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen jborítékban elhelyezve, pecséttel lezárva ja polgár- mesteri II. ügyosztályban, IV. kér. Központi Városháza,. II. emelet 284. ajtőszám alatt 1935. évi november hó 26. napján délelőtt 10 óráig személyesen vagy (megbízott útján kell benyújtani.-á benyújtott ajánlatok a IV. kér., Központi Városhaza, II. emelet 281. szám alatti helyiségben a benyújtás napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi Városháza, II. emelet 289. szám alatti helyisegében a hivatalos órák alatt — az előírt díjazás elleneben kaphatók. A közszállítással kapcsolatban felmerülő kérdésekre a szükséges felvilágosítások a hivatalos órák alatt a Központi Csatornaszivattyútelepen i(IX. kér. Soroksári-út 31) nyerhetők, ahol a tervek is megtekinthetők. A nyertes ajánlattevő a vállalati összeg 5 (öt) %-át kitevő biztosítékot köteles a hozzáintézett felhívás kézhezvételétől számított 8 nap alatt letenni. Jogában áll a bánatpénzét, ha ez kiegészíthető biztosítékul, a vállalati összeg 5%-ára kiegészíteni. Ha a vállalkozó a biztosíték letevését elmulasztja, a közszállításra való minden igényét és bánatpénzét elveszti. A Közszállítási Szabályzat 27. §-ának 5. pontja értelmében ennél a munkálatnál az ingás az egyes munkanemek értékének _20%-ánál magasabb is lehet. A vállalkozó köteles az alkalmazott segédmunkásoknak legalább 36 fillér, azaz: Harminchat fillér órabért fizetni még akkor is, ha akkordban végzett munka esetén a kiszámított heti keresetből egy munkaórára 36 fillérnél kevesebb esik. A főváros a közszállítást esetleg megosztva fogja kiadni. Ajánlatokat csak az egész mennyiség szállítására, vagy csak az egész munkálatra lehet tenni. A közszállítás külön szerződési okiratba való foglalása esetén a szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. A munkálatot elnyerő vállalkozó köteles a polgár- mesteri II. ügyosztály vezetője által kijelölt, a budapesti Magyar Királyi József Műegyetemet (Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) végzett okleveles mérnököt az odaítélés időpontjától a munka befejezéséig legalább heti 30 pengő kezdőfizetés, mellett a meglévő alkalmazottakon kívül foglalkoztatni. Budapest, 1935. évi október hó 29-én. A székesfőváros polgármestere. 39.000/1935—II. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések” rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános verseny tárgyalást hirdetek az V. kér., Vizafogó-gát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennyvízátemelőtelep nyomóaknájába beépítendő 2 darab zsilip, továbbá a Tatai-úti vészkiömlőbe elhelyezendő 2 darab öntöttvas-zsilip szállítási és szerelési munkálataira. Az ajánlatnak zsinórral való egybefűzésénél ügyelni kell arra, hogy a rajzmellékletek az összetűzés után is kinyithatók és megtekinthetők legyenek. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat a 39.000/1935—II. polgm. számú verseny- tárgyalási hirdetményben közölt és az V. kér. Vizafogó- gát 25.884. hrsz. alatt létesítendő angyalföldi szennyvízátemelőtelep nyomóaknájába beépítendő 2 darab zsilip, továbbá a Tatai-úti vészkiömlőbe elhelyezendő 2 darab öntöttvas zsilip szállítási és szerelési munkálataira.” Az aláírt és megfelelően előkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a polgár- mesteri II. ügyosztályban, IV. kér., Központi Városház, II. emelet 284. ajtószám alatt 1935. évi november hó 26. napján délelőtt 10 óráig személyesen vagy megbízott útján kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok a IV. kér.,. Központi Városház, II. emelet 281. szám alatti helyiségben a benyújtás napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat benyujtásáhooz szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi Városház, II. emelet 289. szám alatti helyiségében — a hivatalos órák alatt — az előírt díjazás ellenében kaphatók. A közszállítással kapcsolatban felmerülő kérdésekre a szükséges felvilágosítások a hivatalos órák alatt a Központi Csatornaszivattyútelepen (IX., kér. Soroksári-út 31) nyerhetők, ahol a tervek is megtekinthetők. A nyertes ajánlattevő a vállalati összeg 5 (öt) %-át kitevő biztosítékot köteles a hozzáintézett felhívás kézhezvételétől számított 8 nap alatt letenni. Jogában áll a bánatpénzét, ha ez kiegészíthető biztosítékul, a vállalati összeg 5%-ára kiegészíteni. Ha a vállalkozó a biztosíték letevését elmulasztja, a közszállításra való minden igényét és bánatpénzét elveszti. A Közszállítási Szabályzat 27. §-ának 5. pontja értelmében ennél a munkálatnál az ingás az egyes munkanemek értékének 20%-ánál magasabb is lehet. A vállalkozó köteles az alkalmazott segédmunkásoknak legalább 36 fillér, azaz: Harminchat fillér órabért fizetni még akkor is, ha akkordban végzett munka esetén a kiszámított heti keresetből egy munkaórára 36 fillérnél kevesebb esik. A főváros a közszállítást esetleg megosztva fogja kiadni. ..... Ajánlatokat csak az egész mennyiség szállitásara, vagy csak az egész munkálatra lehet tenni. A közszállítás külön szerződési okiratba való foglalása esetén a szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi október hó 29-én. A székesfőváros polgármestere. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSŐ EMEL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ Igazgató