Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-09-25 / 39. szám

Budapest, 1935 szeptember 25. 5 A NÉP friss erői befejezték vallomásukat a tervekről, amelyekkel Budapest nagy érdekeit szolgálni kívánják I — mondja a válasz. — A beruházási tételben 600.000 pengő van felvéve erre a célra, de, úgy lehet, még sem lesz meg az aluljáró, mert nem lesz rá szükség. A fővárosi közlekedési vonalak átcsoportosítása megszünteti a nagy forgalmat, amely miatt a sorompó olyan sokszor és olyan sokáig elzárja a közlekedést. Hiszen a forgalom, gyakran a mentők, tűzoltók közlekedésének el­zárása a fő ok, amiért itt segíteni kell, mert a halálsorompóhoz” fűződő veszedelmek ma már alig jönnek számításba. — Nagyobb probléma ennél a munkásinvázió leszerelése. Aug*$ztús elején indítottuk meg a nyi­latkozatokat, amelyekben a székesfőváros törvényhatósági bizottságának a NÉP táborához tartozó új tagjai tettek vallo­mást azokról a gondolatokról és tervekről, amelyekkel részt akarjak venni a köz javát szolgáló munlmban. Sok értéket és érdekes­séget tárták fel ezek a nyilatkozatok, ame­lyek széles képben keltettek nagy érdeklő­dést. Minden újabb sorozat új színekkel já­rult a változatos kai eldob zkop h oz, de ások- f@7/6 )S&i/'Yi,íj müidicr (yl'vkZtS^tofta (X lelkes hang, a lépt en-nyomon megnyilatkozó szociális érzés és a friss tetterőről való ta- nuságtétel. Az érdekes sorozatot most lezárjuk. A ,,NEP friss erőit”, ahogy a bevezetőben ne­veztük őket, sorra megszólaltattuk. A bi­zottsági tagok közül kettő jelenleg külföl­dön tartózkodik, két bizottsági tag pedig külön, terjedelmes cikkben fog beszámolni elgondolásairól, mint ahogy ezt legutóbb Terbócz Imre országgyűlési képviselő tette ..Alkotó mentakarítás” cím.ü nikkéhpv). Pözel István dr. a közért való munkásságát, mint törvényhozó és mint a főváros törvényható­sági bizottságának tagja, kétfelé osztja. Egyelőre ■— amíg az országgyűlés szünetel — egészen a fővárosé s mi eltöprengünk rajta, látva azt a lelki- ismeretes munkát, amellyel a polgárság bizalmát megszolgálja, hogy miképpen pótolja meg a nap­nak rendelkezésre álló óráit, ha majd kétfelé is hívja a kötelesség. Ügyvédi irodája, amióta városatya lett, olyan, mint egy nagy közhivatal, amelyet az ügyes-bajos dolgok elintézésére állítottak fel. Tömegesen ve­szik igénybe nagy és kis kérdések elintézésére, s ez utóbbiak a mai nehéz élet szociális vonatkozásai körül forognak. Igazán atyja a városnak és fő­képpen kerületének, a déli választókerületnek, amelyet a NEP-hez tartozó két másik bizottsági tagtársával úgy osztott meg, hogy elsősorban a X. közigazgatási kerületet. Kőbányát gondozza. Ezt a gondozást azután a szó teljes értelmé­ben ki is meríti. Sűrűn látogat el választói közé, s minden második hét péntekjén a NÉP hivatalos helyiségében fogadónapot tart. Hogy milyen anyag, mennyi kérés, panasz és reménység gyűl össze egy ilyen fogadónapra, csak az alkothat fogalmat róla, aki közvetlenül látja. Hűséges vezérkar áll segítségre a fogadónapokon, amelyeken minden alkalommal ott van Bongó Orbán, a NÉP X. kerü­leti elnöke, Király Dezső kerületi titkár és Len­gyel Arturné, a buzgó körzeti elnök. A mindenen elhatalmasodó, sohasem hiányzó kérés, amellyel ide bekopogtatnak, az állás és újból csak az állás. Ez a legfájdalmasabb pont, mert legtöbbször hiábavaló a jóakarat, az ajánlás, a fáradozás: ál­lást szerezni még akkor is, ha a diplomás ember munkás akar lenni, a legnagyobb művészet ma. De Pözel István senkit sem utasít el: megpró­bálja a lehetetlent is, és bizony sokan köszönhetik neki kenyerüket. Jönnek azután különböző áthelyezési kérések­kel s itt inkább nyílik alkalom segítésre, ha mél­tányos dolgokról van szó. S jönnek a panaszosok, sérelmesek, akik körül egész helyzettanulmányokat kell végezni, hogy az út az igazság felé vezessen. A sok küzdelmes, bajos ember között azután vidítólag hat, amikor valaki olyan élelmes, mint egy legutóbb jelentkezett polgár, aki kijelentette, hogy a BESZKART-nál órás szeretne lenni. Hogy minek ,a BESZKÁRT-nak órás, megmagyarázta. Minden villamoskocsivezetö perrónján ott van a kis, kerek, fel- és lekapcsolható óra. Ilyen sok van s ezeket szeretné javítani. Lehet, hogy leg­közelebb már javítja is. Ilyen és hasonló a sok kis, de tömegében ide­geket, energiákat próbára tevő kérdés, ami a fogadónapokon sorra kerül. A nagy kerületi prob­lémák az elnöki bizottsági üléseken jutnak Pözel István elé. Sok komoly terv indul el a megvalósu­lás útján, új fejlődési folyamattal biztatva Kő­bányát. A szociális ügyekben is sok itt a tennivaló s legutóbb hathatósan lépett közbe a NÉP, amikor az Auguszta-telepröl ki akartak lakoltatni 120 csa­ládot, mert a bérelt lakásokat szükséglakásokká minősítették. Nyolc napjuk volt a családoknak a kiköltözködésre, de Pözel István tábora megaka­dályozta a kegyetlen intézkedés végrehajtását. Nagy ügy, kis ügy, mind, mind ott örvénylik a képviselő körül az ilyen kőbányai napokon, amelyekre reménységgel, szeretettel várják Pözel Istvánt. És nem hiába várják . . . * A másik fogadónapon — mert hetenkint a Kaplony-utcai irodájában is fogad — kerestük fel Pözel Istvánt. Itt is a kerület ügyei kavarognak a levegőben, önkénytelenül is erre az ostromra te­relődik a beszélgetés. — Nagyon lefoglal — mondja Pözel István — de szívesen csinálom. Szinte polgártársaim­nak élek, bár, amit teszek, csak toldozás-foldo- zás, sürgős segítség, 'ott, ahol lehet. S ez nem maradhat így, a szociális, az emberi kérdéseket meg kell oldanunk, minden más kérdés előtt és minden áron. Ezzel a szemmel nézek mindent, minden alkotást amely fővárosunkat emeli, mint munkaalkalmat tekintek s ennek szolgálatába óhajtanám Állí­tani mindenekelőtt a közmunkákat, amelyeket az ÜTI-kölcsönből jelentősen fokozni tudunk. Bízom a megoldás lehetőségében, hiszen a kormány programjának is ez a gerince. A reformok új élete előtt állunk. — A főváros jövedelmeinek fokozását, az ipar, a kereskedelem nagy lendületét s ezzel a kereseti alkalmak megszaporodását látom az erőteljesen megindult idegenforgal­munkban. S itt aránylag a legkevesebb befektetéssel lehet célt érni s a befektetés a legdúsabban kamatozik. De nem szabad sajnálni az áldozatot, nem öt­százezer pengőt, hanem ötmillió pengőt kell be­fektetni a propagandába, hiszen az eredmények azt mutatják, hogy itt a befektetés ötven száza­lékkal kamatozik. A szélesebb kontúrokból a kerülethez ju­tottunk vissza. Kőbánya közügyéiről beszélve, a sokat emlegetett, az évtizedek óta el nem intézett aluljáró kérdését nem lehet kihagyni. .— Az aluljáró most végre talán a meg­oldáshoz közeledne Abból az alkalomból, hogy a NÉP új bizottsági tagjainak ankétjét befejeztük, Hajnóczy Béla dr., mint ennek a tábor­nak legfiatalabb tagja, az „ifjúság jogán” a következő megtisztelő sorokkal kereste fel a Fővárosi Hírlapot: Nagy figyelemmel kísértem azt a nyilat- kozatsorozatot, amelyben a Fővárosi Hírlap — találóan elnevezve — a NÉP „friss erőit” szólaltatta meg. Amilyen jó volt a gondolat, olyan értékessé vált az eredmény: a törvény- hatósági bizottság új tagjainak vallomása azok­ról a gondolatokról, tervekről, kívánságokról, amelyekkel a közért való munkának nekiindul­nak. Így, gyűjteménybe foglalva, imponáló erő­vel hat a sok neme,s akarat, a felfelé törő, de mégis gyakorlati alapon álló sok elgondolás, amelyről bizonyára megelégedéssel vesz tudo­mást az a polgárság, amelynek bizalma a városi közéletben eddig nem szereplő férfiakat a tör­vényhatósági bizottságba küldte. Különös örömmel tölt el, hogy a „friss erők”, akármilyen téma-körről is nyilatkoznak, minden egyéb megoldandó feladat elé helyezik az emberi problémák megol­dását. S ez az örömöm természetes, hiszen ezzel az el­gondolással az én hitvallásom mellé állanak. Ügylátszik, tudatosan, vagy tudat alatt érzik a „friss erők” — és ezzel is jogot szereznek erre Kőbányát elözönlik az idegen, többnyire faluról jött munkások, akik nemcsak a mi sok munka- nélkülink elől veszik el a kenyeret, de, nem táp­lálják sem az ipart, sem a kereskedelmet. Egész heti élelmüket maguklml hozzák, úgyszólván semmire sem költenek s a keresetüket elviszik. — A kérdés megoldása nem könnyű. A kor­mány közbejöttével ankéten kell eldönteni, hogy ezekkel a munkásrajokkal mit csináljunk, ho­gyan lehet őket elhelyezni másfelé a gyáripar­ban vagy mezőgazdaságnál. A szociális térről lekerülve, megkérdeztük Pözel Istvánt Kőbánya legújabb kultúrkérdé- séről, a leány gimnáziumról. — A leánygimnázium egyik kerületi programpontunk, s mindent elkövetünk, hogy dűlőre is juttassuk. Az egyetlen kerület, amelynek nincs leány- gimnáziuma, de ez még nem minden. Ha a többi kerületek közül egyiknek nem volna, át lehetne sétálni a másik kerületbe az iskoláért. De Kő­bányán ez nem így van, Kőbánya egy külön, távoleső1 darabja Budapestünknek, s ez a körül­mény egymagában indokolttá teszi a közönség ef-Ös vágyát a leánygimnázium iránt. Van tehát bőven megoldásra váró pro­bléma Kőbányán s ezek között egy nagyon je­lentős kérdésre mutatott rá a képviselő. — Egy nagy környék fejlődésének új lehető­ségével foglalkozom: a sertésszállások eltávolításával. Nem lehet tovább tűrni ezeket a szállásokat, amelyeket Nagytéténybe kell telepíteni. Ott el lehet helyezni a hízó sertésmennyiséget és fog­lalkoztatni a munkásságot. Mert ezt a szem­pontot nem szabad figyelmen kívül hagyni. A sertésszállások eltávolításával kétségen kívül nagyobb arányú építkezés indul meg ezen a kör­nyéken, ami munkaalkalmat ad és úgy a munka folyamán, mint később a kiépült városrészben kereseti lehetőséget ipárosnak, kereskedőnek. Még a Kőbányán hiányzó gőzfürdő terve, a strandfürdő, az Auguszta-telep új útjai és a telep­házak renoválása kerültek szóba a megoldásra váró kérdések során, s mindenben a munkaalkal­mak, a kereseti lehetőségek megteremtése foglalta el az első helyet, mint vezérlő motívum, amely Pözel István gondolatait betölti. az elnevezésre —, hogy az elmúlt évtizedek mu­lasztását kell mind&nekálőtyt jóvátenni. Szükség van erre annál inkább, mert az elmúlt évtizedek gazdasági bősége talán nem tette olyan paran- csolólag általánossá az emberi problémák meg­oldását, mint a nehéz viszonyok között vergődő mai kor. S amennyire várja ez a korszak az orvost, annyira óvatosan kell ellenőriznie a kontárt. Mindenki ehhez a nagy kérdéshez akar hozzá­nyúlni, de, úgy érzem, hogy az álprófétákból ki- ábráindult tömegek a „friss, érők” kphiül fogják kikérném azokat, akikje öl őszinte, Önzetlen jó­akaratot és áZzel párosult mnnféakészségét vár­hatnak. S itt nagy szerepet látok a frontharcosok és frontharcos-vezetők számára, akik fiatalon, a harctérről, hozták magukkal haza a sorsközös­ség tudatát és a tekintély elvén alapuló de)mo- kráciát. Mint énnek a tábiornak egyik legfiatalabb tagja, lelkes hitvallója vagyok ennek a gondo­latnak és állíthatom, hogy velem együtt ezek a „friss erők” ma már nem hajlandók a régi, el­avult tanításokat magukévá tenni és különösen nem hajlandók az emberek értékét a birtokolt javak mennyisége szerint meghatározni, hanem azt vallják, hogy ma az ember annyit ér, amennyi szol­gálatot tud tenni munkájával a köznek. A Fővárosi Hírlap hasábjain megjelent, sokfelé ágazó nyilatkozatok, amelyek külön- kü'ön színét a különböző tapasztalatok, tanulmá­Hafnőczy Béla ilr., a legfiatalabb „friss erő“, a Fővárosi Hírlap ankéfjárél Pőzel István dr.: fl szociális kérdéseket keli megoldanunk minden más előtt és minden áron

Next

/
Oldalképek
Tartalom