Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-07-24 / 30-31. szám
Huszonötödik évfolyam / J 1 K# yj v * * Budapest, 1935 július 24. 30 —3Í. szám Efőfizelési ár: EGÉSZ ÉVRE ................24 PENG© FÉ LÉVRE........................12 PENGŐ EG YES SZÁN ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes I3USz-paviíionokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadó hi vatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7>15 — Postacsekk: 40.424 II belügyminiszter Liber Endre alpolgármester a Fővárosi Hírlap útján válaszol Éber Antalnak A múlt napokban voltunk egy sajtóanké- ton, amelyen Kozma Miklós belügyminiszter adott felvilágosításokat egyes, tárcája körébe tartozó fontos kérdésről. Nem vagyunk vak hívői az ankétek eredményességének, de azok a gondolatok, tervek, gondoskodások, amelyek a belügyminiszter hivatali szobájában ezúttal szavakba öntődtek, telve voltak az élet illatával, az emberiesség nemes melegével. Ami itt elhangzott, szinte minden szó a budapesti ember mindennapi életének kérdéseivel foglalkozott és egy pillanatig sem éreztük, hogy az a férfiú, akinek kristályos bölcsessége szétsugárzott közöttünk, tulajdonképpen miniszter, hatalmas közéleti, politikai faktor. Csak a budapesti polgár, a főváros őszinte barátja gondolkozott és beszélt közöttünk. Légióként az utca rendjéről, egyszerűnek, szimplának látszó kérdésekről mondta el véleményét, végeredményben pedig azt éreztük, hogy ez a szélesmellű, kemény, nagy ember, ez a magaskultúrájú, világlátott férfiú kézenfogja a gyámoltalanul tipegő, a gigászi forgalom rendjének említésétől is megrémült kis pesti polgárt és átvezeti a mai kamasz-városból az igazi világvárosba. A sajtón át széles körben értesült a pesti közönség ennék a belügyminiszteri megnyilatko^ zásnak bő tartalmáról. . Valahogy azonban azt éreztük, hogy szinte Budapest minden polgárának hallania kellett volna a hangot, amely bátorságot és biztonságot nyújt ennek a városnak minden elképzelhető körülmények között. Látnia kellett volna ennek a férfiúnak rendíthetetlen nyugalmát, becsületes hitét, emberséges életfelfogását. Az igazi belügyminis&tert láttuk Kozma Miklósban, akinek ébersége, férfiassága, egyben derűs életbölcsessége őrködik a polgárság nappala és éjszakája fölött. Ezúttal a polgárság nappalának és éjszakájának csak nyugalmáról és bizonyos vonatkozásban, életbiztosításáról volt szó. A csend és az utcai közlekedés rendje félszázaddal ezelőtt még komikus aggodalom lett volna, ma azonban csaknem olyan tényező az ember életében, mint talán maga a mindennapi kenyér. Holnap pedig, amikor megsokszorozódik a közlekedési eszközök szama, közlekedésének gyorsasága és amikor az élet forgataga száz- és százféle zajban, ordításban, üvöltésben, csengetésben, tülkölésben, dudálásban és kipuffogatásban nyilatkoznék meg, kenyérrel és kenyér nélkül egyáltalán elviselhetetlenné válna a világvárosban való lét. Testi épségünk és idegeink őre tehát ma is a belügyminiszter, amikor meg akar bennünket menteni a magunk okozta könnyelmű elgázoltatás veszedelmétől és amikor az idegeinket védi meg minden felesleges zajtól. De a belügyminiszter egyik legnyugatibb szellemű kultúrernbere ennek az országnak és így képzeletében már előretükröződik a tíz vagy húsz esztendő múlva autókkal, autóbuszokkal és a közlekedés Istentudja mi- némű eszközeivel túlzsúfolt és a lármacsinálásra, idegbomlasztásra alkalmas eszközöktől halálra- rémült Budapest képe. Kozma Miklós már ma kezdi rendezni, tisztogatni a pesti utcát a húsz esztendő alatt kifejlődő közlekedés számára, ma kezdi tanítani a közönséget, hogy mint védje meg életét az eljövendő gigantikus forgalomban. Végül pedig a belügyminiszter már ma gondoskodó arról, hogy a lakosság idegeit megóvja attól a ma még szinte el sem képzelhető zajorgiától, amely talán állandó mennydörgéssé növekednék a jövő Budapestje fölött, ha az erős rendőri kéz nem gyomlálna a dudák, kipuffogók és hangszórók pokoli világában. A belügyminiszternél jobb barátja kevés lehet Budapestnek, mert ő az, aki nemcsak a ma, de a holnap nyugalmát és életbiztonságát is biztosítani kívánja számunkra. Éber Antal, miután a törvényhatósági bizottságból kimaradt, most az egyik napilap hasábjain fejtegeti közismert, egyoldalú-tendenciózus nézeteit. Az elmúlt héten két cikkben is foglalkozott a város gazdálkodásával, különösen az üzemi kérdéssel. Cikkeiben a legalaptalanabb támadásokban részesíti a főváros kiváló, minden ellismerést megérdemlő vezetőségét. Az üzemi kérdésről írva, az egyik városatyának arra a kijelentésére támaszkodik, hogy az autonómia nem ismeri az üzemeket. Ebből a téves megállapításból hosszadalmas és messzemenő következtetéseket von le. Kifejti, hogy miután a főváros nem tud vállalataival hd!ye- sen gazdálkodni, sokkal célszerűbb lenne, ha üzemeit magánvállalatoknak adná át. Hivatkozik Angliára, ahol „irtóznak az állami vagy városi pénzügyeknek a közüzemek gazdasági ügyeivel való összebonyolításától és arra, hogy Anglia el akarja kerülni, hogy a munkások az ilyen üzemekben állami vagy városi alkaíllmaaki a polgármester és főpolgármester távollétének ideje alatt a város ügyeit vezeti, a Fővárosi Hírlap munkatársának Éber Antal támadásaival kapcsolatban a következőket mondotta : — Először is le kívánom szegezni, hogy őszinte nagyrabecsüléssel viseltetem Éber Antal kiváló szaktudásával szemben. Mindig élvezettel hallgattam bizottsági tag korában széles ilíátókörre valló felszólalásait és egyéni bírálatait. Mióta nem városatya, az egyik napilap hasábjain fejti ki érdekes várospolitikai elgondolásait. Sajnos, ezekre most óriási elfoglaltságom miatt, amelyet a város ügyeinek irányítása rám ró, nem válaszolhatok érdemlegesen, — bármennyire szeretném is — hanem be kell érnem azzal, hogy az általános irányelveket összefoglaljam. — Éber Antal városatya korában is éles ellenfelem volt. Számos felszólalására reflektáltam. Beszédeiben majdnem szószerint ugyanazt hangoztatta, mint amit most cikkeiben: az üzemeket át kell adni a magángazdaságnak. Ez feltétlenül igen tiszteletreméltó álláspont, főként akkor, ha tekintetbe vesz- szük, hogy Éber Antal a kereskedelmi kamarának az elnöke. Ő hivatásánál fogva a szabad gazdálkodásnak a híve. Nekünk azonban, a főváros vezetőségének, nemcsak a kereskedő- és iparostársadalomra kell figyelemmel lennünk, hanem a fővárosnak mind az egymillió polgárára. Az ipar felkarolása részünkről soha semmi körülmények között' sem történhetik úgy, hogy szem elől tévesszük a más hivatásnak érdekeit. Erről a kérdésről egyébként sem a főváros vezetőségének kell döntenie, hanem a törvény- hatósági bizottságnak. Ha a törvényhatósági bizottság azt tartja helyesnek, hogy az üzemek házikezelésünkben legyenek, úgy a mi kötelességünk csak egy lehet, hogy a lehető lllegjobban irányítsuk ezeknek a munkáját. zottakká váljanak és bérkövetelésüknek politikai fegyverekkel adjanak nyomatékot.” Másik cikkében az adóterhekről szólva, a következőket írja: — Szörnyűséges elgondolni, amit az adóstatisztika mutat ki, hogy 1913-ban a Nagy- Magyarország boldog fővárosának egy-egy lakosát évi 30 pengő, a Csonkaország elszegényedett fővárosának egy-egy lakosát pedig 1932-ben évi 60 pengő városi közteher sújtotta. Vagyis a háború utáni korszak 100 százalékkal fokozta a lakosság fejenkénti adóterhét, — rettenetes elszegényedés az egyéni jövedelmek szörnyű lerongyolása idején. A továbbiakban bírálja az újabb tisztviselőfelvételeket s kifejti, hogy a főváros túl- nagy adminisztrációval dolgozik. Hangsúlyozza, hogy ő nem tartozik azok közé, akik délelőtt az adminisztráció ilecsökkentését követelik racionalizálás szempontjából, délután pedig tisztviselőfelvételt a diplomás munkanélküliség megszüntetésére. Végül még élesen bírálja a híd- építkezéseket. — Teljesen helyt nem álló az az okfejtés, hogy az autonómia maga sem ismeri az üzemeit. Hát még hogy ismerhetnék azokat mások. Éber Antal itt teljesen megfeledkezik arról, hogy az üzemek a legteljesebb nyilvánossággal számolnak el és számadásaikba a törvényhatóság minden egyes tagja betekintést nyerhet. Azt sem tartom kizártnak, hogy az üzemek magánkézben jobban jövedelmeznének, mint házikezelésben, de hiszen éppen az a feladatuk, hogy a köz érdekeit szolgálják és ténykedésük ne az egyéni haszonlesésben merüljön ki. Amíg a törvényhatósági bizottság nagy többsége az üzemek fenntartása mellett szavaz, addig Éber Antal bírálatát egyéni felfogásnak kell tekintenünk. — Éber Antal magasnak találja az adóterheket. Igaza van. Mi is magasnak találjuk, de az adott helyzetben csak igen keveset tehetünk az adóterheken való könnyítés érdekében. Elhiheti nekünk, hogy Budapestnek még nem volt olyan felelős tényezője, amelyik ne igyekezett volna az adókat minimálisra csökkenteni. A főváros jelenlegi vezetősége is szinte ember- feletti küzdelmet folytat, hogy könnyítsen Budapest agyonnyomorított polgárságán. Itt azonban meg kell állapítanom azt is, hogy Éber Antal meglátása kissé egyoldalú. Csak azt látja, hogy az adókat nem tudjuk leszállítani, de azt már nem látja, hogy milyen féltő gonddal őrködünk Budapest polgárságának a zsebe fölött. Szinte abban a pillanatban, hogy az élelmiszerárdrágítás felütötte a fejét, a legnagyobb erély- lyel jártunk el s azonnal kivívtuk a legmagasabb tényezők közbelépését is. Ezzel a főváros lakosságát igazságtalanul súlyos megadóztatástól mentettük meg. Liber Endre alpolgármester,
