Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-05-29 / 22. szám

6 Budapest, 1935 május 29. Százhúsz tanügyi állásra hirdet pályázatot a főváros Újra megnyitják a Pedagógiai Szemináriumot — Érdekfeszítő filmek az oktatás szolgálatában Néhány hét választ el bennünket az iskolaév végétöl, tekintve, hogy az időn a kultuszminiszter rendelkezése folytán korábban kezdődik a vakáció. Az idöelötti nyári szünet nemcsak a tanulók szá­mára jelent rendkívüli izgalmat, hanem a tansze­mélyzet számára is. Amíg- azonban a gyerekek iz­galma az örömből, a vakáció-várásbol táplálkozik, addig a pedagógusokat főleg az a kérdés izgatja, hogy mi lesz a régóta várt és annyira ese­dékes tanügyi kinevezésekkel, A fővárosnál ugyanis a tavalyi és az időközi tan­ügyi kinevezések ellenére még igen sokan vannak régóta szolgáló ideiglenes tanerők, hosszú évek óta működő helyettesek, közöttük nem egy olyan, aki­nek hamarosan kor engedélyhez kell folyamodnia, ha véglegesítésre kerül a sor, pedig tíz-tizenkét eszten­deje foglal helyet a katedrán. A tanügyi kinevező sek és az egyéb aktuális közoktatási kérdések iránt Felkay Ferenc tanácsnoknál, a közoktatási osztály vezetőjénél érdeklődtünk, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondotta: — Tény, hogy a tanügyi állások között megle­hetősen sok van olyan, amely korábban megürese­dett, illetve helyettesekkel van betöltve. Elég sok a nyugdíjazások folytán megüresedett állások száma is. Mintegy 120 állásról van szó, amelyekre a polgár- mester úr valószínűleg még a törvényható­ság nyári szünete előtt ki fogja hirdetni a pályázatot. A nyugalmasabb nyári hónapok alatt a közoktatási osztálynak elég ideje lesz az előreláthatóan igen nagyszámú pályázatot alaposan feldolgozni, átvizs­gálni és a rangsort összeállítani. Hogy mikor törté­nik meg az állások betöltése, mikor kerülnek sorra a kinevezések, azt ezidöszerint ynég nem lehet tudni, de nincs kizárva hogy már az ősz folyamán, de egész biztosan ebben az évben. A tamszemélyzet va­lóban türelmetlenül várja a kinevezéseket, az az állítás azonban, mintha a kineve­zések és véglegesítések tekintetében a köz­oktatási személyzet hátrányban volna a közigazgatási üzemi személyzettel szem­ben, nem helytálló. Az üzemeknél például hosszú éveken át nem volt egyetlen előléptetés, vagy kinevezés, ezzel szemben a tanügyi személyzet státusában állandóan volt fluktuáció, ami egyébként természetes is. Minden bizonnyal örömmel üdvözli a nagyközönség, a fiatal tanítónemzedék és az iskolák tanszemélyzete azt a hírt, hogy a főváros az ősszel újra megnyitja a Peda­gógiai Szemináriumot, még pedig 25 férfi és 15 nő számára. A Pedagógiai Szeminárium már hosszabb idő óta szünetelt, most azonban újra lehetőség nyílik tan erőink továbbképzésére. A Pedagógiai szeminá­riumba való felvételre a napokban jelent meg a pá­lyázat és június 30-án jár le, hogy azok is benyújt­hassák folyamodványukat, akik most szerzik meg a diplomát. A pályázathoz oklevelet, születési bizo­nyítványt és a budapesti helybenlakást igazoló lak­bizonylatot kell csatolni. A Pedagógiai Szemináriu­mot a székesfőváros a mostani nehéz gazdasági és pénzügyi helyzet ellenére is megnyitja, mert azt akarja, hogy az iskolákban működő tanerők meg­felelő továbbképzésük mellett elnyerhessék azokat a különleges ismereteket is, amelyeket a tanítókép­zőben nem tanítanak s amelyek a fővárosi iskolák speciális igényeinél és körülményeinél fogva a tanító szárriára nélkülözhetetlenek. A Pedagógiai Szeminárium múltja a legbiztatóbb ^iövöt ígéri a most megnyíló tanfolyamok számára is. — A székesfőváros iskoláiban már valószínű­leg ia jovö tanévben rendszeresen bevezetik a legmodernebb ta­nítási módszert a fiímoktatási, amelyet kísérletképpen néhány iskolábom már eddig is alkalmaztak. A közelmúlt napokban a filmokta- tasról nagy fontosságú értekezlet volt a kultuszmi­nisztériumban, amelyen ismertették a székesfővá­rosnak erre vonatkozóan kidolgozott terveit. A köz- oktatásügyi minisztériumban a legnagyobb megér­téssel, jóindulattal és elismeréssel találkoztak a fő­város ezirányú törekvései és ígéretet kaptunk arra nézve is, hogy a minisztérium fokozott formában segítségünkre jön és megkönnyíti munkánkat. A kultuszminisztérium már készíti a filmoktatásra vo­natkozó rendelettervezetet, amelyet hozzászólás vé­gett rövidesen leküldenek a fővárosnak. A filmokta­tási rendelet x'észleteiröl nyilatkozni idő előtti lenne, annyit azonban mondhatok, hogy a közoktatásügyi kormány és a polgármester úr legteljesebb támoga­tásával valószínűleg már a jövő iskolaévben rend­szeres filmoktatás lesz a székesfővárosi iskolák je­lentékeny részében. Az oktatáshoz szükséges filmek előkészítése máris megkezdődött. Külön bizottság dolgozza ki az egyes filmek témáját, szövegét, a kész filmeket pedig a kultuszminisztérium cenzú­rázza. A filmoktatás nem normálfilmekkel fog történni, hanem Keskeny filmekkel, amelyekhez megfelelő különleges szerkezetű vetítőgépeket szer­zett be és fog beszerezni a főváros. Eddig 18 oktató film készült el. A fümek a beszéd­es értelemgyakorlattól kezdve a történelmen és ter­mészettudományon át a legkülönbözőbb gyakorlati kérdésekig úgyszólván minden ismeretkört felölel­nek. így például filmet csináltak arról, hogyan ké­szül a könyv. Egy másik film az első segély nyújtás elemi ismereteire tanít, a harmadik oktat és szóra­koztat is, bemutatja az utazást, a pályaudvari éle­tet. A negyedik a posta munkáját tárja a gyermek A Fővárosi Hírlapban hetekkel ezelőtt elsőnek számoltunk be azokról a páratlanul érdekesnek Ígérkező ásatásokról, amelyeket a főváros az óbudai Királyhegy területén tervezett. Az ásatá­sok a múlt héten megindultak és már az első na­pok eredményei is igazolni látszanak az archeoló­gusoknak és történelemtudósoknak azt a feltevé­sét, hogy Aquincum nagyobbik része, a tulajdonkép­peni város a mai Óbuda alatt terült el és a korábbi ásatások területe a Római-fürdő melleti valójában Aquincum víimnegyom lehetett. A királyhegyi ásatásokrórl és a főváros ez­irányú további terveiről ILLETÉKES HELYEN a következőket mondották munkatársunknak: •—• Régi feltevése volt a főváros régészeinek, hogy az Aquincumban kezdett ásatásokat Óbuda területén lehetne eredményesen folytatni. Különö­sen a Királyhegy izgatta az archeológusok fantá­ziáját, miután azt is pontosan megállapították, hogy ez nem természetes dombalakulat, hanem mesterséges feltöltés. A Fővárosi Múzeumok köz­ponti igazgatója, Csánky Dénes, Pálóczy Edgárral és Nagy Lajossal, az Aquincumi Múzeum igazga­tójával részletesen elkökészítette a királyhegyi ásatások terveit, amelyek egyelőre kutatójelle- güek és a rendszeres ásatás1 csak ezután fog meg­indulni. De máris megtalálták a második amphiteát- rum egy külső és egy belső falát. A jelekből következtetve, biztosan remélhetjük, hogy ez az amphiteatrum sokkod nagyobbszabású és sokkal érdekesebb lesz, mint a Római fürdőben kiásott kisebb aréna. Az is valószínűnek látszik, hogy a hatalmas épület viszonylag épen kerül elő a föld alól és a közönség számára is hozzáférhe­tővé válik. A kutatóárkok elkészítése után a kö­zeli hetekben kezdik meg Nagy Lajos egyet. m. tanár, az Aquincumi Múzeum vezetőjének irányí­tása mellett, a rendszeres ásatásokat, amelyek igen nagyszabásúnak ígérkeznek és jelentékeny költséget igényelnek. Az ásatásokat több évre ter­vezik s " ­az egész Királyhegy környékét feltárják, úgyszólván az egész „hegyet* ‘ elhordják. Ha a várakozások valóra válnak^ úgy Budapest hal­latlanul eredeti és érdekes idegenforgalmi' látvar nyossággal lesz gazdagabb, amelyhez hasonfc? Franciaországot és Olaszországot kivéve, sehol sem található. A polgármester a napokban írta alá azt a határozatát, amellyel a fővárosi képtárnak berendezett hajdani Károlyi-palota külső res­taurálási terveinek elkészítésével Wälder Gyula professzort bízta meg. Érdeklődtünk, mikorra várható a képtárpalota építkezésének megkezdése: — A Károlyi-palota külsőleg meglehetősen rossz állapotban van s nem egyszer hallottuk külföldi vendégeink szájából, hogy az utcai rész elhanyagolt állapota disszo­nánsán elüt a palota gyönyörű termeiben felhalmozott művészi és kulturális érté­kektől. A főváros vezetősége maga is tisztában volt ezzel és kizárólag anyagi körülmények késleltették a elé s a „levél útjáról” szól. A forgalmas utcákon való járás-kelésről, az utca veszedelmeiről is készült egy oktatófilm. A földrajzi ismereteket öleli fel a főváros vízrajzáról készült film. Felnőttek számára is érdekes látnivaló az a film, amely Budapest föld­alatti világán kalauzolja végig a nézőt. A film­operatőr csónakba szállva, Budapest csatornaháló­zatáról készített többszáz méter hosszú, érdekfeszítő felvételt. Higiéniára tanít a fogápolásról készült film, külön filmje van a tornának és mozgóképsorozat tanítja.i a leendő háziasszonyokat a lakás tisztaságára. Igen érdekesek a budapesti kereskedelmi és ipari kikötők és az élelmiszer nagyvásár életét szemléltető fel­vételek. A természettudomány körébe tartozik a tiszavirág életéröl készített film, a fizikai ismere­teket gyarapítja a jéggyártás filmje és a bánhidal villamos centrálé ismertetése. Van több hazafias és néprajzi film is, az egyik az elveszett Erdély és az ottani népszokásokat ismerteti meg a tanulóifjú­sággal. •— A filmoktatás bevezetése természetesen je­lentékeny áldozattal járt, a székesfőváros azonban ebben is példát akar mutatni és vezető szerepet vállalt, hogy a magyar iskola minél tökéletesebben tudja betölteni nemzetnevelö és hazafias hivatását. renoválást. Egyelőre nemi kerülhet a sor az egész palota külső renoválására, hanem csupán a Kap- lony-utcai tűzfalat építik át ugyanolyan homlok­zattá, amilyen az Egyetem-utcai. Mivel azonban a tűzfal mögött elég nagyméretű belső udvarok van­nak, ezeket átalakítják kiállítási termekké. Ily- módon nagy, tízméteres teremmel bővül a palota és összesen 14—15 helyiséggel lesz több, a Kap- lony-utcai homlokzatra kerülő ablakok segítségé­vel. A palota külső képe természetesen semmit sem változik, hanem szigorúan ragaszkodnak a reno­válás soráni a meglévő régi neoklasszikus stílus­hoz. Az épület maga jóval régibb, a mai homlok­zatot azonban az 1830-as évek ízlése szerint épí. tették. Wälder tanár a tervekkel legkésőbb egy hónap alatt elkészül és utána a főváros nyomban pályázatot hirdet a munka végrehajtására, amely minden bizonnyal még a nyáron megkezdődik. A külső restaurálásra 100.000 pengőt szánt a főváros vezetősége. A renoválás három évre elosztva ké­szül. A Kaplony-utcai homlokzat után a Károlyi- utcai szárnyra, végül az Egyetem-utcai főhomlok­zatra kerül a sor. A Kaplony-utcai szárnyon ke­letkező új termeket elsősorban a mai modern piktura, az élő művészet gyűjteményének bővítésére használják fel, annál is inkább, mert a fővárosnak idetartozó gazdag, nagyértékü képanyaga egyelőre ládákban, raktárakban van elhelyezve. Érdeklődtünk aziránt is, mi van a főváros gazdag örökségével, a Schmidt-féle kiscelli kastéllyal ? * — Egyelőre a leltározás munkája folyik a amíg ezzel el nem készülnek, addig a főváros nem is nyilatkozik, hogy elfogadja-e, vagy sem az örökséget. A palota átvétele és fenntartása ugyanis csak akkor képzelhető el, ha az örökösök nem támasz­tanak a fővárossal szemben igényeket, ha az ingatlannak nincsenek terhei és nem merülnek fel olyan momentumok, amelyek az átvételt lehetetlenné teszik. A főváros a legteljesebb hálával átérzi a mecénás Schmidt Miksa nobilitását és az örökhagyó elgon­dolásához és akaratához híven, elsősorban iparmü- ''vészeti múzeumot akar berendezni a kastélyban, de arról is lehet szó. hogy odahelyezik át a Stefá- nia-útról a Fővárosi Múzeum városhístóriai anyagát. A milleniumi évekből maradt ideiglenes jellegű pa- .villon ma már szűk az.' évröl-évre gazdagodó s a maga nemében páratlanul érdekes muzeális anyag- rendszeres bemutatására, míg a ScTimidt-kastély- ban, >ahol közel 100 terem sorakozik, bőségesen van hely. A kastély távolsága nem lehet komoly ellenérv, mert Óbuda—Hungária-köruti híd meg­építésével o, városrész úgyszólván teljesem átépül, óriási fejlődés centruma lesz és a közlekedési viszonyok is olyan előnyösen változnak, hogy negyedóra alatt a város centrumából is meg lehet közelíteni a kastélyt. Igen érdekes az az elgondolás is, amely a /Jcfrmiűt-kastélyt a Gellért szállovai a Naphegyen. Rózsadombon és Szemlöhegyen át vezető séta- úttal köti össze. Ezáltal a Tabán helyén létesülő fürdöközpont vendégei számára érdekes kirándulási lehetőséget nyújtanak. A Schmidt-féle örökség ügye szintén a kora ősszel dől el, reméljük, olyan formában, Megtalálták az óbudai Királyhegy alatt a római amphiteatrum falait Rendkívüli eredménnyel biztatnak a megkezdett ásatások — Még a nyáron átépítik a tővárosi képtár palotájának homlokzatát — Rövidesen eldől a Schmidt-kastély sorsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom