Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-05-22 / 21. szám

Budapest, 1935 május 22. 7 iMväzcxifibdMp Váratlan fordulattal birtokába vette a szigetmonostori kútfúró területeket a főváros Több pestkörnyéki város vízellátását a fő­városi vízművek útján akarja biztosítani A szigetmonostort kisajátítások odisszeájának első felvonása szombaton végétért. Az eredményte­lenül félbeszakadt tárgyalások után meghozott vármegyei döntést, mint ismeretes, úgy a főváros, mint a' gazdák megfelebbezték a földmívelésügyi miniszterhez. A minisztérium, a vízellátás fontos­ságához fűződő nagyjelentőségű szempontok isme­retében, rövid idő alatt meghozta a döntést, még pedig úgy, hogy a gazdák felebbezését elutasította és a főváros érveit elfogadta. Ilyen fordulat után nem maradt más hátra, minthogy a főváros a kisajátítási törvány rendel­kezéseinek megfelelően, a bírósághoz forduljon. Ez meg is történt. A főváros benyújtotta az illetékes szentendrei kir. járásbíróságnál a kisajátítási kere­setet, egyidejűleg — Szorosan összefügg, sőt leglényegesebb része a budai vízmű építésének a Szentendrei-sziget és a jobbpart közötti kisméretű Duna-alagút, az úgynevezett bujtató építése, amelyen a szigetről a vizet a budai vízmű gépházához átvezetjük. Ennek a bujtatónak a munkálatait már két héttel ezelőtt szintén megkezdték, s ezidőszerint az aknák építése folyik pneumatikus módszerrel. A végaknák egy hónap alatt elkészülnek, azután nyomban hozzálátnak a Duna-meder alatti fúráshoz, amelynek szeptemberre szintén készen kell lennie. Egyelőre az aknautak vizét vezetjük át az új budai gépházhoz, ez napi 25—26.000 m3 vízzel fogja nö­velni a jobbparti városrészek vízszolgáltatását. — A kisajátítási eljárások elhúzódása — saj­nos — lehetetlenné tette annak a, szándéknak a megvalósulását, hogy már az idei nyárra minden tekintetben megnyugtató állapotot teremtsünk a vízszolgáltatásban. Eredetileg joggal reméltük, hogy a nyár közepére elkészülünk. Ha ez sikerült volna, úgy a kánikula, a legnagyobb vízfogyasztás ide­jére már tökéletesen elegendő vizet adhattunk volna Budának. A hatósági eljárás azonban, mint említet­tem, nagyon elhúzódott a kisajátítások körül, és csak most, május végén foghatunk hozzá a munká­hoz. Ez azt jelenti, hogy a, nyárra azt az 52 kutat, amelyre szükség lett volna, elkészíteni már nem lehet és el kell készülni arra, hogy szárazság vagy tartós hőség esetén a nyáron még, sajnos, vízhiány is léphet fel a fővárosban. A Vízmüvek igazgatósága természetesen azon lesz, hogy a nehézségeket a legtávolabbi lehetőség hatá­ráig kiküszöbölje, őszre pedig egészen biztosan ké­szen leszünk mindazokkal a munkálatokkal, ame­lyek hosszú időre nyugvópontra juttatják a főváros vízellátás nehéz problémáját. A fővárosi vízművek bekapcsolódnak a pestkörnyéki városok vízellátásába bírói letétbe helyezte a szóbanforgó 46 katasztrális hold föld tiszta jövedelmének negyvenszeresét, 22.000 P-t. Pénteken már meg is tartotta a bíróság az első tárgyalást es ennek eredményeképpen szombaton a főváros megbízottai birtokba vették a vitás területet, amelyen a közeli napokban már meg is kezdik a kutak fúrását. A kisajátítási ügynek erről a meglepő fordulatáról -és a várható további lépésekről MORVAY ENDRE DR. tanácsnok, a közüzemi ügyosztály vezetője, a következőkben tájékoztatta a Fővárosi 'Hírlap munkatársát: — A kisajátításra vonatkozó bírói eljárás meg­indult. Szombaton megtörtént a 46 holdnyi terület birtokbavétele is. A bíróság későbben fogja meg­állapítani, a kisajátítási eljárás során, a pontos kár­talanítási összeget, amelynek biztosítására, a tör­vény előírása szerint, deponáltuk a szükséges össze­get. Hangsúlyozni kívánom, hogy a főváros megértést fog tanúsítani az ér­dekelt gazdák iránt és nemcsak a reális tényekét bírálja, hanem tekintettel lesz a szociális problémákra is. .A minisztérium gyors döntését a főváros közön­sége lesz hálás, mert hamarabb tudjuk megoldani a vízszolgáltatás régóta húzódó problémáját, ame­lyet az eddigi tárgyalások halogatása meglehetősen hátráltatott. A birtokba vett területen 52 kutat fúrnak a vízművek és ezek vizét a megyeri főtelep tartályaiba vezetik, viszont a régi kutak közül tíznek a vize, a most «pülő bujtató segítségével, a jobbparti vízellátás megjavítására fog szolgálni. — Most a kisajátítás újabb fázisa következik, amely a szentendrei sziget nyugati oldalán lévő, a koronauradalomtól délre eső, mintegy 300 holdnyi terület megszerzésére irányul. Itt 12Jf kút készül, részben a kisajátítandó ingatlanon, részben a már megszerzett koronauradalmi területen. Ezeknek a kutaknak a megépítése lesz sorrendben a követ­kező, azzal a gravitációs csatornával együtt, amely a kutak vízének összegyűjtésére fog szolgálni. Békásmegyer fölött, a Lupa-sziget táján, fog meg­épülni a harmadik kútcsoport. Ennek a megépíté­sét azonban későbbre kellett halasztani, mert a te­rület kihasználása és a kutak létesítése folyamsza­bályozási kérdésekkel van összefüggésben. Érdeklődtünk az új budai vízmüvek építésének iálátásai iránt is, mire a következő választ kaptuk: — A főváros most írta ki a pályázatot az új budai vízmű békásmegyeri gépházainak építésére. A gépházak építését rövidesen, még a nyáron el­kezdjük. Készül, sőt már jódarabon el is készült az épülő vízmű fönyomóesöve is, amely a budai, illetve a békásmegyeri vízmüvet az újlaki szivattyútelep­pel fogja összekötni. Ehhez a csöfektetéshez a szük­séges csöveket a főváros már évekkel ezelőtt meg­vásárolta s emiatt annakidején több felszólalás is elhangzott. A csövek a Római-fürdő és a Szent- endrei-út mentén voltak felhalmozva, most már azonban nagyrészt eltűntek, mert a fektetési mun­kálat meglehetős gyors ütemben halad. A Nánási- útnak Békásmegyer községhez tartozó részén a csöfektetésnek egyelőre akadályai van­nak, mert itt az útvonalat előbb szabá­lyozzák és bizonyos területek kisajátítása is szükségessé válik. A kisajátítást Békásmegyer község hajtja végre. A főváros — mondotta Morvay tanácsnok — 20.000 pengővel hozzájárul a Nánási-út megyeri szakaszá­nak kiépítéséhez, hogy ezzel is minél jobban meg­könnyítse és meggyorsítsa a terv végrehajtását. Minthogy azonban félni lehet attól, hogy a község részéröl a. kisajátítás végrehajtása esetleg elhúzó­dik, a főváros, illetve a vízmüvek az egyes ingatlan- tulajdonosokkal közvetlen tárgyalásokat is kezdtek és ezúton igyekeznek, szolgalmi jog biztosításával, a kérdést mielőbb dűlőre juttatni, mert a főnyomó­cső fektetését akadálytalanul és gyorsan akarjuk elvégeztetni. A környékbeli városok évek óta tárgyalnak a fő­várossal, hogy kapcsolják be őket a budapesti víz­müvek hálózatába.. Különösen Újpest és Rákos­palota szorgalmazzák a megoldást, mert a két ha­talmas város több, mint százezer lakója emberemlé­kezet óta egészséges ivóvíz nélkül tengődik. Az utóbbi időben egyre jobban kiélesedtek azok az ellentétek is, amelyek Újpest és a vízszolgáltatásra kötelezett „Iszter” vállalat között támadtak. Ez a részvénytársaság szolgáltatja az újpesti lakosság számára az ivóvizet, de a víz annyira élvezhetetlen, hogy egészen primitív módon, hordóban, kocsikkal szál­lítják ki élelmes emberek Budapestről Új­pestre a vizet és drága pénzen házalnak vele. Újpest és Rákospalota vezetőségének Borvendég Ferenc főpolgármester közvetlenül halála előtt ha­tározott ígéretet tett arra nézve, hogy a környék­beli városok vízproblémájuk megoldásánál számít­hatnak a székesfőváros segítségére. Most a minden oldalról megnyilvánuló panaszok és sürgetések ha­tása alatt a korma,ny is bekapcsolódott a pestkör­nyéki városok vízellátását célzó tárgyalásokba: a belügyminisztérium kiküldötteinek rész­vételével a jövő héten fontos, döntő jelen­tőségű tárgyalások lesznek a főváros, Új­pest és Rákospalota megbízottai között. A tárgyalásokról BEAVATOTT HELYEN a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának: —- A székesfőváros azon az állásponton van, hogy vízfeleslegével készséggel rendelkezésre áll a környéki városoknak. Ahhoz azonban, hogy feles­leggel rendelkezzék, feltétlenül szükséges a Víz­müvek tervbevett kibővítésének végrehajtása. Hogy a főváros a környék rendelkezésére állhasson, igényt tart a kormány támogatására, a szent­endrei-szigeten történő kisajátítások le­bonyolításánál. — Arról van szó, hogy Újpest, a MÁV István- telki telepe és Rákospalota kapjanak fővárosi vizet. FÜRDŐTELEP MEGNYÍLT RENDKÍVÜL olcsó ELÖ2DÉNY9 ÁRAKKAL! Szobarendelés SIÓFOK. Telefon: 1-es. Budapest. VII., Károly király-ói 3/a Telelőn: 45-2-02 és 30-6-54 kiadók központi fútéa és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül. Bővebbet: Palatínus építő és ingatlan­forgalmi r. t V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 Ezek napi szükséglete mintegy 20.000 m*. Ezt az igényt a mai viszonyok között nem tudná a vízmű kielégíteni, mert a főváros lakossága ilyen nagy mennyi­séget nem nélkülözhet. Ha azonban a szentendrei-szigeten megépülnek az új kútcsoportok, úgy a mai állapottal szemben mintegy 80.000 vrF-rel lesz naponta több vize a víz­müveknek, amelyből a szükséges 20.000 m3-t könnyen át tudja adni Újpestnek és Rákospalo­tának. Egyelőre lezárul! a nyugdíjazások sorozata Nincsen sző kényszernyugdíjazások meg­indításáról Az utóbbi napokban nyugtalanító hírek ter­jedtek el a városházi tisztviselők körében, hogy megkezdődtek a tömeges nyugdíjazások és ügy a közigazgatásban, mint a tanszemélyzetnél a szolgá­lati idő végleges befejezésére történnek intézkedé­sek. Az általános ijedelmet fokozta az a körülmény is, hogy a szórványosan nyugdíjazottak sorában akadtak olyanok is, akik sem az előírt korhatárt, sem a teljes szolgálati időt nem érték el és alacso­nyabb százalékú nyugdíjilletménnyel távoznak a fő­város szolgálatából. Olyan hírek hallatszottak, hogy a múlt évben életbeléptetett törvény alapján feltű­nés nélkül végrehajtják a kényszernyugdíjazásokat, ami érthető megdöbbenést keltett a tisztviselők kö­rében. ILLETÉKES HELYEN érdeklődtünk a szóbanforgó nyugdíjazások hátte­réről és a következő felvilágosítást kaptuk: —- Emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt a főváros valamennyi tiszviselőjének és alkalma­zottjának a minősítési táblázatát elkészítette az el­nöki ügyosztály, amelyben felsorakoztatta a családi és anyagi viszonyokról, a kulturális életnívóról és a jövedelem megoszlásáról adatokat is. Ettől füg­getlenül, a hivatalvezetők is adatokat szolgáltat­tak a hivatali működésről és az elnöki ügyosztály feldolgozta az ilymódon rendelkezésre bocsátott tá­jékoztatásokat. — Elismerjük, hogy történtek és folyamatban vannak nyug­díjazások, ezek azonban nem lépik túl a megszokott mértéket. Megtörténhetik az is, hogy olyanokat is nyugdíjaz­nak, akik talán nem töltötték be a szolgálati idejü­ket, körülményeik azonban mentesítik őket az anyagi gondoktól. Mindenekelőtt a tisztviselők és alkalmazottak hivatali működését veszik figyelembe és természetesen a mérlegelés alapjául szolgálnak a minősítési íven szereplő adatok is. Mielőtt azonban bármely tisztviselő nyugdíjazása, felett döntené­nek, a hivatal főnökök, illetve az egyes tisztviselő- kategóriák vezetőit íijból meghallgatják és az ily- mód,on elhangzott véleményeket is figyelembe ve­szik. Ez a magyarázata annak, hogy esetleg olyanok is a nyugdíjkategóriába kerültek, akiknek működése a hivatali szolgálat szempontjából nem került az első osztályú minősítés alá. Nem kerüli el az ületékesek figyelmét az olyan eset sem, amikor az ületö tisztviselő és az élettársa is közhivatali pályán működnek, tehát számukra a nyugdíjazás kockázatot nem jelent. Informátorunk hozzáfűzte még ehhez azt is, hogy az ilyképpen történt aránylag csekély számú nyugdíjazások sorozata lezárult és ezért tömeges elbocsátások, vagy nyugdíjazá­sok nem fenyegetik többé a tisztviselői társadal­mat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom