Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-05-22 / 21. szám
Budapest, 1935 május 22. ^omhoőJJíwLHH 3 teitVer^ FORGALOM Irta: TORS TIBOR országgyűlési képviselő, a Budapesti Hírlap politikai főmunkatársa Sok szó esik mostanában — különösen azok részéről, akik Budapest szépen fejlődő idegenforgalma felett őrködnek — a külföldi utazásokkal kapcsolatos valutakorlátozásokról. Mint minden korlátozó intézkedés, természetesen ez se népszerű a társadalom egy bizonyos rétegében —< abban, amelynek még a mai nehéz gazdasági viszonyok között is módja volna a kétségtelenül legszebb, legtanulságosabb s legtöbb értéket jelentő, de egyben legköltségesebb passzióra, a külföld látogatására. Nem népszerű azonban a valutamegszorító rendelkezés azok előtt sem, akik attól félnek, hogy ha az államhatalom — kényszerűségből — gátat vet a magyar utazók külföldre áramlásának, ezzel a viszonosság alkalmazását hívja ki a külföldi országok idegenforgalmának irányítói részéről és Magyarország elveszti az idegenforgalomban azt a pozícióját, amelyet nehéz munkával, ötletességgel és erőnket szinte túlhaladó költséggel az utóbbi egy-két évben megszereztünk. Az első megítélésre alaposnak látszik ez az aggodalom. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a gazdasági élet megkötöttsége époly kevéssé ismeretlen egyéb országokban, mint nálunk és époly kevéssé ismeretlen a gazdasági élet más vonatkozásaiban is, mint az idegenforgalomban. A képviselőházban az ipari minisztériumról szóló törvényjavaslat vitájánál a gazdasági megkötöttség és szabadság elvéről érdekes és értékes vita folyt a gyakorlati és elméleti szakemberek között, de még azok is, akik a szabadforgalom hívének vallották magukat, elismerték, hogy a mai gazdasági világ- irányzat mellett legkevésbé a mi kicsiny csonkaországunk helyezkedhetik szembe a hatalmas és nagy országok által követett elvekkel. Már pedig, ha az általános megkötöttségek között —. nyilvánvalóan parancsoló szükség folytán •—- nekünk is életbe kell léptetnünk a külföldre ki- vánkozókkal szemben a valutakorlátozást, ez nem válthat ki ellenünk retorziós intézkedéseket, annál kevésbé, mert a világ, vagy mondjuk csak Európa, nagy idegenforgalmában a magyar utazók számának megcsappanása jelentékenyen aligha érezteti hatását. Azután számíthatunk a jobb valutájú és velünk szemben barátságos indulatú országok belátására is, de számíthatunk végül arra is — s talán nem utolsó sorban —, hogy t. i. itt nem udvarias- sági látogatások visszaadásáról van csupán szó, hanem arról is, hogy a külföld valóban érdeklő- dik-e irántunk vagy sem? S itt örömmel és elégtétellel állapítjuk meg, hogy szemlátomást gyarapodó idegenforgalmunk az okosan alkalmazott propaganda hatása alatt a legszebb reményekre jogosít. Ez a barátságos és kulturált ország a maga rokonszenves, vendégszerető népével méltán felkelti a külföld figyelmét s méltán ide vonzza az idegeneket, bár Szent István birodalmának turisztikailag legértékesebb területeit el is veszítette. Budapest egymaga istenadta természeti helyzetében és az idegenek számára pompás atmoszférájában Ke- let-Európa idegenforgalmi központjává válhat — minden valutakorlátozás ellenére is. És ha a főváros vezetősége azon az úton halad tovább, amelyet olyan szerencsésen és tapintatosan megkezdett, még a megkötöttségek se fogják hátráltatni világvárosi forgalmának továbbfejlődésében. * Van azonban ennek az egész valutakorlátozási kérdésnek másik oldala is. És bátran azt merem mondani, hogy jó oldala. Természetesen nem állampénzügyi okokra gondolok, amelyeknek jogos és észszerű voltát nem lehet kétségbe vonni, hanem idegenforgalmi okokra. Helyesebben belső forgalmi tényezőkre. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk j: arról, hogy mi lesz az első természetes következménye a külföldre való utazás megnehezülésének? Nyilvánvalóan az, hogy .jelentékenyen megnövekedik azoknak a száma, akik itthon nyaralnak, a hazai fürdőhelyeke keresik fel és a magyar vidékeket utazzák be. Egészen biztos, hogy az itthoni nyaralóhelyek látogatottsága végre-valahára megindítja a fejlődést ebben az irányban is és megszakad a circulus vitiosus, amely kényesebb ízlésű és több kultúrát kereső magyar nyaralóközönséget — hiába tagadnánk — sokszor visz- szariasztotta a magyar fürdőktől és nyaralóhelyektől. Sokszor hallottuk azt a panaszt, hogy a mi nyaralóviszonyaink primitivitása nem nyújt pihenésre és üdülésre lehetőséget. Igaz, de hogyan lehessen tőkét és munkát befektetni a nyaralók és fürdők színvonalának emelésébe, ha még az alatt a rövidke két nyári hónap alatt se keresi fel a magyar közönség a hazai helyeket? A közönség tehát húzódozott a magyar fürdőhelyektől, a fürdőhelyek pedig — számításukat nem látva reálisnak —i nem hoztak áldozatokat vendégeik kényelmének. Most talán máskép lesz. Nagyobb lesz a hazai forgalom és a forgalom növekedése magával fogja hozni a nyaraló- és fürdőkultúra emelkedését is. Megindul tehát az az egészséges vérkeringés, amely új és friss életet visz a nyaralások és — nem utolsó sor- i ban a weekendek rendszerébe. Hogy mit jelent ez anyagi szempontból a magyar vidékek számára, ezt könnyű elképzelni. S könnyű elképzelni azt is, hogy a vidék forgalmának fellendülése nem marad visszahatás nélkül a főváros forgalmára se. Mert hiszen az az anyagi és szellemi kapocs, amelynek kiegészítésén annyit és annyira hiába fáradoztunk, nemcsak a főváros lakosságának a vidékre való áramlását eredményezi, de elősegíti, hogy a vidék is mentői jobban törekedjék a magyar városok városának, a külföldiektől is annyira megcsodált Budapestnek, látogatására. * És ne feledjük, hogy ennek a belső és kölcsönös forgalomnak az anyagi előnyök mellett messzemenő erkölcsi kihatásai is vannak. A magyar idegenforgalom egyik legkitűnőbb vezetőembere, Bársony Oszkár, egyik tanulmányában Lord Derby-nak, az angol idegenforgalmi szövetség vezetőjének szavait idézi. ,,Az idegenforgalom — mondja Lord Derby — elősegíti a nemzetközi megértést és alkalmat ad országok és népek megismerésére.” Amennyire elfogadott megállapítás ez a nemzetközi forgalomra, anyA Fővárosi Hírlap számolt be elsőnek arról a meglepetésről, amely a főváros vezetőségét a MÁV idei tehertarifájának nyilvánosságra hozásakor érte. A főváros elektromos müvei ugyanis régóta különleges Jcedvezménnyel szállították a kelenföldi telep kazánjainak táplálásához szükséges dorogi szenet, évente több mint 10.000 vagont. Ezt a kedvezményt megszüntették, ami lényeges megterhelést jelent a fővárosnak, hiszen a régi és az új tarifa között felmerült differencia métermázsánkint mintegy 10 fillérrel drágította meg a szenet. Az új díjszabás közlése után a főváros vezetősége nyomban lépéseket tett a MÁV-mái, majd a kereskedelemügyi minisztériumhoz fordult a sérelmes rendelkezés megváltoztatása érdekében. Most, amikor küszöbön van a főváros szénszükségletének beszerzésére irányuló versenytárgyalás kiírása, sürgőssé vált a tarifakérdés eldöntése is. Értesülésünk szerint éppen ezért a közeli napokban a főváros vezetősége újra a kereskedelemügyi minisztériumhoz fordul, hogy tisztázza a helyzetet. A kedvezményes tarifa megvonásáról és az ilyenformán keletkezett bonyodalmakról, valamint a főváros további lépéseiről ILLETÉKES HELYEN a következőkben tájékoztatták a Fővárosi Hírlap munkatársát: —- A székesfőváros elektromos müvei óriási szénszükségletének kielégítésére tekintélyes mennyiségben dorogi szenet használnak, főleg azért, mert a hánya közelsége igen sok előnyt nyújt. A tarifa- kedvezmény megvonása teljesen érthetetlen a főváros vezetősége előtt, annál is inkább, mert annakidején a tarifamérséklést a MÁV részéről ajánlották fel, amikor a főváros a vasúti szállítás helyett az olcsóbb vízi- utat akarta választani. Tudni kell, hogy ia dorogi szenet könnyen és főleg olcsón lehet Dorogról a kelenföldi centráléhoz uszályokon szállítami. A kedvezmenyes díjszabás révén a főváros ugyanannyiért > kapta eddig a vasúton a szenet, mintha hajón szállították volna. Az új tarifa életbeléptetése után a főváros nyomban lépéseket tett annak megváltoztatása érdekében és több nyira találó, némi módosítással, egy ország belső forgalmára is. S ha van ország, amelyben ezt különösen hangsúlyozni kell, úgy az éppen Magyarország. Való igaz, szükségünk van országok és népek megismerésére, de legjobban a saját országunk és népünk megismerésére van szükség. Merem állítani, hogy sok világot járt magyar utazó van, aki úgy ismeri Párizst, mint a tenyerét, otthonosan mozog a londoni útcák forgatagában, vagy a Forum Romanum évezredes márványtömbjei között, de sohase látta a magyar történelem dicsőséges korszakának megszentelt helyeit, az ősi és hősi Egert, a józan és megnyugtató Civitas fidelissimát: a pompás fenyőerdők alatt elterülő Sopront, a kálvinista Rómát: Debrecent, a veszprémi püspökvárat s anüt legelsősorban kellene említenünk: az esztergomi bazilika tövében a romjaikban is büszke vármaradványokat, köztük azt a gótikus toronyszobát, amelyben, a monda szerint, első apostoli királyunk született. És ahogy nem ismerik a múltról regélő köveket, úgy nem ismerik azt a népet sem, amelyik ma e kövek körül a maga küzdelmes életét éli. Aki Németországban hosszabb utazást tett, az tapasztalhatta, hogy a németek legelső feladatuknak a saját országuk és saját népük megismerését tekintik. A kedélyes és pohos bajor testi és lelki kínok közt is, hajóra száll, hogy a viharos Északi-tengeren átkeljen Helgoland szigetére s a hirtelenszőke, nyurga plattdeutsch Berlin aszfaltját először a Délnémet- Alpesekkel cseréli fel, mielőtt a velencei lagúnákra ereszkednék. Kisebb-nagyobb csoportokban, 600—800 embert szállító különvonatokkal utazzák be a saját hazájukat, éspedig nemcsak most, a valutakorlátozások ideje óta. Amit nálunk ebben az irnáyban a filléresgyorsok bevált intézményével az utóbbi időben megindítottak, az kell, hogy az eddiginél is nagyobb mértékben tovább fejlődjön. A véletlen gazdasági kényszerűség a maga hátrányai mellett legalább ebben — segítségünkre is fog jönni s a szükségben talán közelebb hozza egymáshoz a várost és a falut, az egyik vidéket meg a máikat s megteremtődik a — sajnos — sokszor divat alá vetett idagenforgalom mellett a magyar testvérforgalom. felterjesztést intézett a kereskedelemügyi 'minisztériumhoz is, de ezek mostanáig elintézetlenek maradtak. Erre való tekintettel a főváros a legközelebbi napokban közvetlenül Bornemisza Géza, kereskedelemügyi miniszterhez fordul a kérdés rendezése érdekében. A főváros vezetősége reméli, hogy a miniszter ebben az esetben is szokott jóindulatával és megértésével karolja fel a főváros szempontjait. Ha a főváros még sem érne célt és nem kapná vissza a kedvezményes tarifát, kénytelen lesz a víziszállításra áttérni, amely esetben a kelenföldi telep mellett megfelelő kikötőhelyről és kirakodóról gondoskodik. Érdeklődtünk a szénszállítási versenytárgyalások iránt, mire az alábbi választ kaptuk: — Az Elektromos Müvek '22.000 vagont kitevő szénszükségletére a közeli napokban írja ki a főváros a versenytárgyalást. Az eddigi szerződés márciusban, járt le, s ezért sürgőssé vált az új szerződés megkötése. Eddig a szükséglet felét Tatabányán, a másik felét pedig Dorogon és néhány kisebb bányában fedezték. Reméljük, hogy az új szerződéseket az eddiginél előnyösebb feltételek mellett sikerül majd megkötni a bányákkal. — A jövő heti tárgyalások során a főváros kérni fogja a kereskedelemügyi minisztert a gázgyári koksz kedvezményes vasúti szállításának engedélyezésére is. A pécsvidéki bányák koksza tudvalévőén kedvez- nyes tarifát élvez és a, vasút ugyanannyiért szállítja, mint a hazai barnaszenet. Ezzel szemben a budapesti gázgyári kokszra ugyanaz a tarifa érvényes, amellyel a külföldi importszenet szállítják, tehát jóval drágább, ami a pécsi koksz vasúti szállításával szemben igen hátrányos helyzetet teremt. A főváros vezetősége azt kéri, hogy a budapesti gázmüvek kokszterméke is ugyanazt a vasúti díjszabást kapja, amely a pécsi kokszra vonatkozik. Újra megsürgeti a kereskedelmi miniszternél a főváros a kedvezményes szénszállítási tarifa visszaállítását Ha a mérsékelt vasúti díjszabást nem engedélyezik, az elektromosművek szénszlikségletét víziúion fogják szállítani
