Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-03 / 1. szám

Budapest, 1934 január 3. 7 9 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja B. U. É. K. Olvasóinkhoz! Január elsejével új előfizetést nyitunk a Fővárosi Hírlapra és kérjük, hogy régi híveink újítsák meg előfizetésüket, egyben pedig terjesszék lapunkat barátaik, ismerőseik körében. A Fővárosi Hírlap, amely a legnép­szerűbb, a legjobban informált és a legelterjed­tebb városi újság, a főváros minden polgárának szinte nélkülözhetetlen olvasmánya. Budapest életéről, a főváros adminisztrációjának kolosz- szális gépezetéről a napilap nem adhat olyan teljes képet, amely a pesti embert kielégíthetné. Ezer és ezer szál fűz minden budapesti polgárt a főváros életéhez, amelynek minden megnyilvánu­lását, minden változását, újítását feszült figye­lemmel kell lesni. A Fővárosi Hírlap ezeknek az életener­giáknak pontos mérőeszköze, amelyet senki sem nélkülözhet, aki tisztában van azzal, hogy a pol­gár munkája és megélhetése milyen fontos és ki­számíthatatlan alkotórésze a város életének. A Fővárosi Hírlap a konzervatív hala­dás útján vezérli olvasóit a boldogulás felé. Harcol a kisexisztenciákért, védi a termelőosztá­lyokat, tevékeny részese küzdelmeiknek. Maga mellett találja a Fővárosi Hírlap mindig praktikus, célirányos, eszközeiben, fegyvereiben hatásos, de válogatós harekészségét a küszködő polgárság minden rétege és ezekről a hasábokról indul útnak a legtöbb szociális gondolat, amely a tisztviselő és a munkás életfeltételeit akarja megjavítani. A Fővárosi Hírlapra, amely infor­málója, tanácsadója, harcostársa a főváros pol­gárságának, mindenkinek múlhatatlan szüksége Tan. Előfizetési ára: egész évre.....................................24 pengő fél évre..........................................12 pengő Főleg üzemi kérdésekkel foglalkozik az első idei közgyűlés. A törvényhatóság első közgyűlése az új ezstendőben január második felében lesz. A közgyű­lés főleg üzemi kérdéseket fog tárgyalni. így napi­rendre kerül az új üzemi nyugdíjszabályzat, az üzemi alkalmazások szabályozása, az általános üzemi sza­bályzat és több más lényeges kérdés. Morvay Endre dr. főjegyző, az üzemi ügyosztály vezetője karácsony után rövid szabadságra ment, amelyről január 10-én tér vissza. Szabadság idejét használja fel Morvay főjegyző a szőnyegre kerülő ügyek előkészítésére. Antal István üdvözlése. Márkus Miksa udv. taná­csos, mint a Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, következő táviratot intézte Antal István miniszteri tanácsoshoz, a miniszterelnökségi sajtóosztály veze­tőjéhez: Az évforduló alkalmából vissza kell emlé­keznünk arra, hogy valahányszor Méltóságodnak módjában állott az újságírók érdekében cselekedni, mindig készséggel és együttérzéssel tette azt. Jó­kívánságaink tehát, ha némileg önzők is, annál őszintébbek is. Antal István miniszteri tanácsos me­leghangú táviratban köszönte meg a magyar újság­író társadalom nevében az egyesület elnöke által hozzá intézett üdvözlést. A 8 Órai Újság és az Esti Kurir jubileuma. Ka­rácsonykor ünnepelte 20 éves fennállását a konzer­vatív haladó politikának, a Tisza István liberaliz­musának szócsöve: a 8 Órai Újság, ez az eleven, szi- nes és élvezetes estilap, amelyet a magyar sajtó feledhetetlen emlékű tényezője: Nadányi Emil in­dított útjára. A 8 Órai Újság két évtizede maradék­talanul betölti hivatását és Nagy Samu felelős szer­kesztő kiváló irányítása alatt változatlanul kedvenc olvasmánya az ország közönségének. Egy évtizedre tekinthet vissza a szabadelvű eszmék fanatikus hir­detője: az Esti Kurir, amely Rassay Károly harcos szókimondásának jegyében bátorhangú orgánuma a liberális-demokrata irányzatnak. Mindkét napilapot jubileuma alkalmából meleghangon üdvözölte az egész sajtó és ez alkalomból tisztelegve köszönti őket a Fővárosi Hírlap szerkesztősége is. Pesti Városháza. Eleven és érdekes havi folyóirat indult meg karácsonykor Pesti Városháza címen, HOCZHI i|£ édes mustár IH francia mustár amelyet a vározházi újságírók kiváló tagja: György Endre kollegánk szerkeszt ízléses és eleven feltála­lással. A Pesti Városháza első száma általános tet­szést aratott és bizonyára népszerű olvasmánya lesz az adminisztráció és a városi politika iránt érdek­lődőknek. Még mindig késik a munka a Dunaalagutak fú­rásánál. December elején azt jelentették a vízművek igazgatóságának, hogy az alagútfúrás munkája most már napokon belül teljes erővel újra megindul, mert megérkeztek a fúráshoz szükséges külföldi eszközök. Ugyanezt közölték a pár héttel ezelőtt helyszíni szem­lét tartott üzemi bizottságnak is. Most arról értesü­lünk, hogy mindezek dacára még mindig nem dol­goznak komolyan az alagutakon, hanem csak január közepén kerül erre a sor. A késedelemnek állítólag az az oka, hogy az Anyagvizsgáló Intézet még nem készítette el szakvéleményét az új építőanyagról, amelyből az alagút boltozatát készítik. Ez az új anyag beton és monolit keveréke, amelynek megvizs­gálásán és ellenállási próbáin az Anyagvizsgáló In­tézet még dolgozik. Január közepére várják a cseh széntárgyalások kedvező befejezését. A Gázművek külföldi szénszük­ségletének beszerzése terén az utóbbi hetekben je­lentékenyen javult a helyzet. A csehországi kom­penzációs tárgyalások a legjobb úton haladnak és január 15-ig valószínűleg a végleges megállapodást is megkötik. A németországi, törökországi, bulgá­riai és angliai tárgyalások is igen kedvező fordula­tot vettek. A víziuton érkező angliai, német és törökországi szállítmányok jelentékeny része, mint már megírtuk, megérkezett, több ezer vagon szén­nel rakott uszályunk pedig útban van Budapest felé. Gáláétól felfelé a Dunán alig van kikötő, ahol nem horgonyozna Budapestre irányított szeneshajó. A szállítmányok egyrészót Belgrádnál, másik részét Mohácsnál érte a zajlás. Amint az idő enyhül, ezek nyomban tovább indulnak. A szállításoktól függet­lenül a Gázmüveknek több hónapra' elegendő tarta­lékkészlet is rendelkezésére áll. Eljegyzés. Kosztolnai és nagymegyeri Dingha Árpád, Budapest székesfőváros pénztári igazgatója és neje született Takács Mária leányát, Györgyikét eljegyezte Tóth Bertalan ny. főjegyző, földbirtokos és neje született Baskay Julianna fia, Tóth Bertalan dr., m. kir. gazdasági akadémiai asszisztens. — Mé­száros Évát, Mészáros Győzőnek, a budapesti kávés- ipartestület elnökének leányát eljegyezte Róna György. A Fővárosi Könyvtár Évkönyve. A budapesti könyvtárak között már évek óta csak a Fővárosi Könyvtár ad ki működéséről évenként jelentést. A Fő­városi Könyvtár most megjelent évkönyve annál is inkább érdeklődésre tarthat számot, mert a könyv­tár az utolsó évtizedben Budapest legnépszerűbb és legjobban használható könyvtárává fejlődött, amely­nek olvasói körében Budapest társadalmi életének minden rétegéből igen nagy számmal foglalnak he­lyet. Enyvvári Jenő könyvtárigazgató az évkönyv elején közzétett jelentésében hálás szavakkal emléke­zik meg a főváros vezetőiről, akiknek a főváros egyre romló költségvetési helyzetében is gondjuk volt a főváros művelődésénnek biztosítása. A könyv­tár igazgatója az anyagi erők csökkenésének követ­kezményeit kénytelen volt elsősorban a közönség könnyebb kulturális igényeit szolgáló fiókkönyvtár- rakra hárítani, mert a tudományos központra nézve a könyv beszerzési költségek csökkenésével egyenes arányban álló gyarapodási redukció az egész magyar szellemi életre káros hatással lett volna. Hogy a fiókkönyvtárak gyarapodásában beállott érzékeny csökkenés némikép ellensúlyozható legyen, fokozott gondoskodás történt, hogy a fiókkönyvtárak a nagy forgalom következtében erősen rongálódó anyagát minden erővel konzerválják. A könyvtárigazgató jelentésének egyes fejezetében beszámol a könyvtár pénzügyeinek, személyzeti ügyeinek, gyarapodásának alakulásáról, valamint az egyes osztályok működé­séről. A jelentést statisztikai kimutatások kísérik. Ezek szerint a könyvtár múlt évi gyarapodása 20.503 kötet volt; ebből 7894 kötet a központi könyvtárra, 12.609 kötet pedig a fiókkönyvtárakra esett. A nyil­vános szolgálat áttekintéséből kitűnik, hogy a könyv­iár összesen 1,150.244 kötetet adott olvasóinak. E számból 118.872 kötet a központi könyvtárra, 1,031.372 kötet pedig a fiókkönyvtárakra esik. A Fővárosi Könyvtárnak a magyar szellemi élet és az általános közművelődés terén betöltött egyedülálló szerepe mindenképpen indokolttá teszi, hogy a könyvtár a jövőben mentesüljön működésének eredményességét gátló költségvetési redukcióktól. A racionális köz- igazgazgatás eleve is amellett szól, hogy e bevált és kiváló eredményeket fölmutató intézményt a mai nehéz gazdasági viszonyok között átsegítsük a jobb időkre. Kiállítják a Tabán terveit. A Tabán újjáépítésé­nek pályadíjat nyert terveit csütörtöktől bemutatják a nagyközönségnek. A kiállítást a Műegyetem egyik termében rendezik és két hétig tartják nyitva. A megtekintés díjtalan. Rákkórházzá alakítják a Kun-utcai kórház egyik osztályát. A Maglódi-úti Horthy Miklós-kór- ház megnyitása óta a Kun-utcai kórházban ki­zárólag olyan nőket gyógyítanak, akiket a rendőr­ség utal oda. A kórházat zártintézetnek minősí­tette a főváros és így eddig más beteget fel sem vehettek. Kiderült azonban,, hogy a kórházi ágyak­nak nagyrésze üres, a kórház nincs kellően kihasz­nálva, míg a többi kórházak túlnyomóan zsúfolva vannak. A főváros vezetősége most azt tervezi, hogy a kórház egyik szárnyát teljesen elválasztja a többi osztályoktól és rákbetegek gyógyítására rendezi be. Az új korosztályt megfelelően felszere­lik a speciális berendezésekkel és 98 beteg befoga­dására teszik alkalmassá. A főváros új tanerőinek névsora. A fővárosnál ürese­désben levő 136 tanügyi állásra több mint 1800-an pá­lyáztak. A közelmúltban az igazgatói állásokat már be­töltötték, most pedig a többi tanügyi állásokat töltötte be kinevezés útján Sipőcz polgármester." A kultuszminisz­ter a polgármester döntését csütörtökön hagyta jóvá és mindössze 9 kinevezés maradt függőben. A miniszter ugyanis 8 férjes asszony kinevezéséhez még nem járult hozzá. Ezeket jóváhagyás végett a főváros újból fölter- joszti. A kinevezettek pénteken délelőtt tették le a hiva talos esküt. A következőket nevezték ki tanárokká, taní­tókká, óvónőkké: Elemi iskolai rendes tanítók: Vitéz Szelényi Imre, Füzessy Zoltán, Schoppel Tibor, Hubaes Jenő, Polesznyák Ödön, Sznopek Emil, Kovács Gergely, Novák István, Vései Győző, Stola Mihály, Várhegyi La­jos, Lestyán Béla, Szakáts Zoltánná, Balogh Ida, Kónya Lajosné, Buschtabler Antalné, Csuka Margit, dr. Sinka Gyuláné, Kiss Béláné, Balázs Ida, Egyed Aranka, Szép Agenorné, Körösmezey Cella, Balogh Gyuláné, Pohl Mar­git, Illés Klára, Bakos Jenőné, Keleti Károlynó, Wirn- üardt Gyuláné, Pandurovits Celesztin, Radios Jenőné, Kovács Koler Anna, Ártky Józsefné, Jurcsó Irén Margit. Németh Katalin, Bergecz Erzsébet, Bródy Zsigmondnó, Vargha Jánosnó, Unger Katalin, Fejórvári Etelka, Frisch Gyuláné, Stampay Mária, Nagy Mária, Ivanic Ilma, özv. Ecker Károlyné, Bendzsel Béláné, Keresztes Zol­tánná, Akantisz Katalin, Odor Ilona, Füsthy Hajnalka, Éltes Emilia, özv. Ujlaky Marcellné, özv. Kovács Gézáné, Tas Márta, Albrecht Klára, özv. Szende Jánosné, özv. dr. Antal Elekné, özv. Krúdy Gyuláné, Neumann Ida, Sztakó Julia, dr. Szabó Jenőné, Lápossy Ferencné, Czeg- lédy Emánuelnó, D’Isoz Emilnó, dr. Fráter Kálmánná, dr. Massanek Gáborné. Polgári fiúiskolái tanárok: Szírt Miklós, Palló Imre, Drózdy Kálmán, Kuna Jenő, Stam­pay Sándor, Zsingor Károly, Soós Tihamér, Gräff Ferenc, Potondi János, Vadász Béla, Andrasovszky István, Pályi Sándor, iíj. Eisenstovk Imre, Dalibor Ferenc, Dókán Rezső, Hoffer L. Ottokár, Péter Dénes, vitéz Konrád Béla, Schrott Sándor. Polgári leányiskolái tanárok: Tribuszer Béláné sz. Turkovics Margit, Grüner Zoltánná sz. Ma- gasházy Hilda, Székelyi Irén, Kampis Sarolta, Cristofoli Erna, dr. Engel Mária, Sztrakoniczky Erzsébet, Nagy Gabriella, Kraskovics Gabriella, Szlemenics Erna, Soós Klára, Rucsinszky Henriette, Bereczk Margit, Radnai Paula. Kereskedőtanonciskolai tanító: Szuló Rezső. Reál­iskolai tanár: dr. Farkas László. Leányközépiskolai ta­nár: Párkányi Norbertné sz. Gruzl Etelka. Felsőkereske­delmi iskolai tanárok: dr. Kováts Albert, Szimon Andor, Tatár István, Bogdánffy István, Boda Matild, dr. Mud- rinszky Rózsa. Fiúipar ostanonciskolai tanítók: Zsubori Béla, Siller László, dr. Kőváry József, Csekő Géza, Heidinger Nándor, ^chratzenhaler Jenő, Pongrácz Ká­roly, Lakatos István, óvónők: Lantos Gézáné sz. Jähu Adél, Vargha Irma, özv. dr. Somló Sándorné sz. Wil- heim Karolina, Hornhauser Dezsőné sz. Farkas Margit, Cziczey Margit, Benedek Margit, Trenovszky Jánosné sz. Beregszászy Ilona, Losonczy Lászlóné sz. Vukov Mar­git, Kurutz Erzsébet. Leányipar ostanonciskolai tanítók: dr. Zänker Aranka, dr. Pelargus Jánosné sz. Ormos Er­zsébet, Opicz Lászlóné sz. Korbuly Etel, Szombathelyi Margit. Felsőbb zeneiskolai zongoratanárok: Hodula 1st ván, Vértag Lajos. Elemiiskolai énektanítás kötelezettsé­gével összekötött tanítók: Preiszinger László, ifj. Hollós István, Némedy Józsefné sz. Kapronczay Julia és Kou- dela Mária. Karácsonyi ünnepélyek. A VI. kerületi Vörös Kereszt választmánya vasárnap délután tartotta meg a Reitter Ferenc-utca Női Szeretetotthonban a karácsonyi ünne­pélyt. A 150 ágyas menhely ünnepélyét Bayer Antal kor­mányfőtanácsos nyitotta meg. Uhlár Béla esperes-plé­bános meleghangú beszédet intézett az otthon lakóihoz. Jelen volt Lukács Sarolta, a Magyar Vörös Kereszt Egy let alelnöke és a VI. kér. Vörös Kereszt választmányának elnöksége és választmánya teljes számban. — Az Egysé­ges Községi Polgári Párt X. kér. külső-kőbányai szerve­zete dec. hó 23-án tartotta karácsonyi ünnepélyét, ame­lyen a pártszervezet sok férfi- és nőtagján kívül a párt­központ nevében gyöngyöshalászi Takáts Gyuláné jelent meg. Kákosy Ödön elnök üdvözölte a jelenlevőket és a központ képviselőjét. Beszédében meleg szavakkal emlé kezett meg Payr Hugóról, a déli kerület kitűnő, agilis és nemeslelkű képviselőjéről, aki a szeretet ünnepe alkal­mával nehéz és fáradságos munkája mellett kerületének szegény, szűkölködő népe felé nyújtotta ki segítő kezét s tömérdek szeretetadományt juttatott azoknak, akik az év legnagyobb ünnepén sem tudnak asztalt teríteni. Ezután gyöngyöshalászi Takáts Gyuláné, polg. isk. igaz­gatónő nagyhatású hazafias beszédben tolmácsolta Payr Hugó képviselő üdvözletét. Majd a megvendégelt szegé nyék között kiosztották az ajándéktárgyakat. A közön­ség még sokáig együtt maradt és lelkes hangulatban ünnepelte Payr Hugó képviselőt. „Téli lerándulas a tengerpart vegetációjába“ címen K 1 e y s 1 Károly Tibor kormányfőtanácsos, a Magyar Hajózási Betegségi Biztosító Intézet elnöke sorozatos elő­adást kezd a Budapesti Gazdálkodók és Kertészkedők Egyesülete Virágkedvelő csoportja felkérésére január 4-én d. u. fél 5 órakor VIII., Eszterházy-utca 4. sz. alatt, a Tisztviselő Kaszinóban, melyre vendégeket szívesen lát az egyesület. Budapest Székesfőváros Elektromos Művei értesíti fogyasztóközönségét, hogy az üzleti kirakat- és reklám­világítás költségeit folyó évi december havi mérőleolvasás­tól kezdődöleg egyhavi fogyasztásra vonatkozólag le­szállította. Az eddigi kirakat- és reklámvilágítási tarifa mellett az áramfogyasztás elszámolása a bekapcsolt vilá­gítási berendezés havi 50 órai használatig kilowattórán- kint 54 fillérrel, ezenfelül pedig 20 fillérrel történt. Az ár­mérséklés szerint a magasabb egységárral elszámolandó kihasználási órák száma 50-ről 30-ra szállíttatott le, úgy­hogy már a havi 30 órai igénybevételen felüli fogyasz­tás az alacsonyabb 20 filléres egységárral nyer elszámo­lást. Ennek a kísérleti ármérséklésnek, amely kizáróan csak a folyó havi fogyasztásra szorítkozik, célja az, hogy a kereskedők részére a karácsonyünnepi vásárlások alatt kedvezményt biztosítson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom