Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-21 / 12. szám

Budapest, 1934 március 21. s Sciíovszky Tibor a bankok és az ipar jelentősé­g-érői. A Magyar Általános Hitelbank Rt. Harkányi János báró b. t. t. elnöklésével tartotta meg köz­gyűlését, amelynek kiemelkedő eseménye volt Sci- tovszky Tibor dr. vezérigazgató beszéde, a gazda­ságpolitikában lábralcapott bank- és iyarel'lenes ban­gók elmérgesedéséről, amely hangulat forrását a kellő tájékozottság hiányában látja. A közgyűlés Sciíovszky Tibor dr. felszólalását egyhangú helyes­léssel kísérte. A közgyűlés, jóváhagyva az elmúlt tizletév mérlegét, tudomásul vette, hogy az igazga­tóság a tavalyi nyereségáthozat nélkül 4,208.315 P 31 f-t kitevő nyereségéből az egyes vagyontételelc értékelésénél 2,350.411 P 49 f összegű rendkívüli le­írásokat foganatosított. Az ezután, a 689.74G P 53 f nyerségáthozat betudásával fennmaradó 2,547.650 P 35 f-re vonatkozóan a közgyűlés magáévá tette, hogy a gazdasági helyzet jövő alakulásának bizony­talanságára való tekintettel az elért nyereséget eb­ben az esztendőben is a belső erősítés céljaira for­dítsák. Ennek megfelelően elhatározta, hogy 700.00 pengővel a tartalékalapok, 1,050.000 pengővel az al­kalmazottak nyugdíjalapjai javadálmaztassanak, a fennmaradó 797.650 P 35 f pedig az 1934. üzletévre vitessék elő. Szabó Károly — a Salgótarjáni Kőszénbánya ügyvezető-igazgatója. Magyarország egyik leg­nagyobb bányavállalatánál működik immár négy évtized óta Szabó Károly igazgató, akinek hervad­hatatlan érdemei vannak az intézmény ágazatainak szakszerű kiépítésében és fejlesztésében. Az igazga­tóság nagystílű érdemeket ismert el, amikor Szabó Károly igazgatót ügyvezető-igazgatóvá nevezte ki, hogy ezzel is honorálja azt a tevékenységet, amely oly erőteljesen vette ki részét a vállalat nagy­arányú fellendítésében. Szabó Károlyt kinevezése al­kalmából a közgazdasági élet minden rétegéből el­halmozták őszinte szerencsekívánatokkal. Beek Adolf kormányfőtanácsosi kinevezése. A kormányzó Beck Adolfot, az Urikányi-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. ügyvezető igazgatóját kormányfőtanácsossá kinevezte. A magas elismerés osztatlan örömet kelt ipari és közgazdasági körök­ben. Beck Adolf hosszú idő óta áll a vállalat élén és kitűnő szaktudásával, valamint eredményes mun­kásságával mindenképpen rászolgált arra a kitün­tetésre, amely kormányfőtanácsosi kinevezésével érte. A Magyar Általános Takarékpénztár Rt. Horváth Lipót elnök-vezérigazgató elnöklete alatt tartott közgyűlé­sén megállapította, hogy az 1933. év tiszta nyere­sége 509.447.83 P, miután már mérlegen helül a nyug­díjalapba 150.000.— P-t utáltak és 351.738.10 P-t 1 e írásokra fordítottak. A tartalékalap 1.3,750.000.— P-re, az intézet saját tőkéi 33,750.000.— P-re emel­kedtek. Osztalékul részvényenként 75 fillért fizettek. Az igazgatóság új tagja lett Lugos János, a Triesti biztosító (Assicurazioni Generali) magyarországi igazga­tója. Az igazgatóság elnökének dr. Horváth Lipót vezérigazgatót, alelnökökké Morpurgo Edgardot és R i p k a Ferencet választották meg. A Magyar Olasz Bank Részvénytársaság már­cius 19-én Berzeviczy Albert dr. v. b. t. t., tisztelet­beli elnök elnöklésével tartott XIV. évi rendes köz­gyűlése az igazgatóság valamennyi javaslatát elfo­gadta és ennek alapján elhatározta, hogy osztalék fejében március 20-tól kezdődően részvényenkint 1.50 pengőt fizetnek ki. A közgyűlés König Tivadar dr. nyug. pénzügyi államtitkárt az igazgatóság tagjává választotta. A Magyar Általános Ingatlanbank Rt. igazgatósága megállapította az 1933. év zárszámadásait. A közgyűlés­nek előterjesztik, hogy az elmúlt évben az általános gaz­dasági pangás az ingatlaniizlet terén is érezhető volt. A bank tevékenysége így folyó üzleteinek lebonyolítá­sára és vagyonájjömányának kezelésére szorítkozott és újabb számottevő ingatlanüzleteket és parcellázásokat nem bonyolított le. A bérjövedelmek, köztudomás szerint, tete­mesen hanyatlottak, a kamatmarge pedig az általános viszonyok folytán lényegesen megcsappant. E körülmé­nyek, valamint az ingatlanokra nehezedő közterhek súlyos­bodása az üzleteredményt kedvezőtlenül befolyásolták. A tiszta nyereség 71.965.54 P. A bank saját tőkéje válto­zatlanul 7,420.000 P-t tesz ki. Az igazgatóság a közgyűlés­nek javasolja, hogy a 71.965.54 P nyereség a jövő év szám­lájára vitessék át. A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. közgyűlése báró tornyai T o r n y a y Rezső elnöklete alatt megálla­pította. hogy a kedvezőtlen gazdasági viszonyok dacára a banküzletben nagyobb forgalmat sikerült elérni. A betét- állomány 5,865.695.74 P-ről 6,363.956.21 P-re emelkedett. A váltóárca 4,793.252.83 P-t tett ki, a tavalyi 3.924.523.91 P-vel szemben. .A közgyűlés elhatározta, hogy a 40.155.32 P nyereségből —.50 P osztalékot fizetnek. A Magyar Földhitelintézet március hó 14-én tartotta meg ezévi rendes közgyűlését, melyben az igazgatóság az elmúlt 71-ik üzletévről szóló jelentését és az 1933. évi mér­leget terjesztette eiő. Az 1933. év december 31-én fennálló törlesztésen kölcsönök állaga kitett 98,332.775 pengő 11 fillért. A hitelezők — a takarékbetétet is beleértve — ki­tesznek 77,892.742 pengő 94 fillért. A mérleg egyik oldala 202,968.613 pengő 52 fillér végösszeget tüntet fel, az évi összforgalom pedig 1.359,167.874 pengő 60 fillér volt. A Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. az elmúlt üzletévben 115.638 P tiszta nyereséget ért el. Az áruszámla bruttó jöve­delme 3,364.986 P volt, amiből értékcsökkenési le­írásra 170.143 P-őt fordítottak. A termelési, eladási, igazgatási és szállítási költségek 2,167.900 P-őt, az adók és szociális terhek pedig 971.180 P-őt tettek ki. Az összes aktívák értéke 20,658.357 P. A vállalat tartozása mindössze 261.000 pengő. A Mezőgazdasági Ipar Rt. múlt évi mérlege a vállalat kitűnő anyagi helyzetéről számol be. Az aktívák 41,706.1*45 P-ős végöszcgével szemben a vál­lalat tényleges tartozása 9,919.832 P, amit egymagába az árukészletek értéke is majdnem teljesen fedez. A nyers jövedelem 2,920.516 P-őt tett ki, amiből 879.125 P-őt fordítottak leírásokra. A tiszta nyere­ség az előző évi 8030 P áthozattal együtt 570.576 P. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat dr. Chor in Ferenc felsőházi tag elnöklete alatti közgyűlése megállapította az 1933. év zárszámadásait és részvényen­ként 1 P osztalék fizetését határozta el. A közgyűlés a felügyelőbizottságba gróf H o y o s Józsefet, 8 i v ó Jenőt é8 8 2 a b ó Károlyt választotta meg. Komoly munkát! Irta: Payr Hugó országgyűlési képviselő Napilapokban, szépirodalmi hetilapokban és havi folyóiratokban szinte állandó rovat­ként szerepel az összetartás és összefogás pro­blémája. Hivatottak és hozzáneniértök buzga­lommal vetik papírra „nemzetmentő“ elgondo­lásaikat. Elmefuttatások ezek, melyek minden gyakorlati értéket nélkülöznek, mert senki nem jelölte még meg azt az utat, amelyen haladuiok kellene az összefogni szándékozók­nak. Hol van az a pont, ahol az ellentétes véle- niényüek találkozhatnak, együtt haladhatnak és végül alkotni tudnak? Véleményem szerint a sport az a tényező, amelyen keresztül a leg­különbözőbb társadalmi rétegek összefogása és egybeolvadása elérhető. A magyar sport múltjánál fogva is alkalmas az ellentétes vé- leményüek egynevezőre hozására. Az eredmé­nyek, a sikerek, a siker feletti örömök ledörűik azokat a gátakat, amelyek társadalmi osztá­lyok és politikai ellenfelek között fennállanak. De nemcsak ezért kell mindent elkövetni az országnak hírnevet szerzett sport fellenddí- tésére és kiszélesítésére. Az elmúlt esztendők­ből tudjuk, hogy sportolóink eredményei sok­kal ismertebbé tették a inagyarság kultúráját, képességeit és élniakarását, mint számtalan horribilis összegeket felemésztő propaganda­ismertetés, vagy nyomtatvány. Ezt a felhívást, amelyben komoly mun­kára szólítok fel mindenkit, elsősorban a sport­egyesületek vezetőihöz intézem. Őket szólítom fel, hogy tegyék félre a kicsinyes klubérdeke­ket, amelyek felett mindig az ország érdekei­nek kell állniok. Nézzük sorra az elmúlt esz­tendők világraszóló eredményeit. Azi újkori olimpiai versenyek foyamán Magyarország az atlétikában 2. úszásban 7. vívásban 9, birkó­zásban 2, ökölvívásban 2, lövészetben 2, torná­ban 3, asztaltenniszben 5 világbajnokságot nyert. Ezek egytől egyig arra az időpontra estek, amikor a különböző sportszövetségek vezetői az egyesületek elnökeivel megértették az összefogásr szükségességét. Az egyesületi vezetők belátták a széthúzás kárát, vállvetett munkával dolgoztak: az eredmények nem is maradtak el. Sajnos, ezek az elhatározások tiszavirág- eletüek_, voltak. Rövid idővel későb'b, mikor megfakult az ígéret színe, elölről kezdték azt az áldatlan harcot, amelynek végeredményé­ben a sport látja a kárát. Elég volt _ ezekből a torzsalkodásokból. Legye leire mindenki a vélt, vagy nem vélt egyéni, vagy egyesületi sérelmeit. A közibiza­lom által ^ megválasztott vezetők teljes tudá­sukkal. szívvel és lélekkel végezzék a rájuk háruló munkát, hogy a magyar sport ismét elfoglalhassa a világ nemzetei között az őt megillető előkelő helyet. Két év múlva visszanyeri régi féuyit a magyar futball üsefty Béla a labdarugósport jövőjéről Minden szépitgotes nélkül be kell vallanunk, amit különben a sportközvólemény is rég-en tud, hogy a magyar labdarúgás a mélypontra zuhant. Nem akarjuk és nem is célunk iá dekadencia okát keresni, mert ezzel egy lépéssel sem jutunk előbbre a bajok orvoslása terén. Helyesebbnek tartottuk mindazokat a szakférüakat megszólaltatni, akik aggódva figyelik évek óta, hogy mikor áll meg a lejtőn a magyar színeknek annyi dicsőséget szer­zett sportága. Ankétünkkel kapcsolatban elsősorban .a hajóik és a kivezető út egyik legalaposabb ismerőjét, Usetty Bélát, a Labdarugó Szövetség elnökét szólaltatjuk meg, iaki kérdésünkre ia következőket mondotta: — A labdarugósport visszaesése, — nmint öröm­mel tapasztalhatjuk, — megállt, sőt nyugodt lelki - i smer éttel jelenthetem ki, már javulás is észlelhető. Nem indokolatlan az optimizmus. Erről a futballért rajongó közönség- — a közel jövőben —v a- nyál- folyamán már meggyőződhetik. A csapatok kivétel nélkül meg fogják állni i helyeiket a bajnoki ös nemzetközi mérkőzéseken, amelyek, a legszebb sport­teljesítményeknek ígérkeznek, i Két esztendő múlva a magyar labdarugó­sport visszanyeri régi fényét. Ennek pedig egyedüli magyarázata, hogy a KISOK a felügyelete alá tartozó ifjúságnak megengedi n megbízható egyesületekben való szereplést. — Olyan nagyszabású reformtervek állanak megvalóisítás előtt, amelyeknek ugyancsak a sport fejlesztése a feladatuk. Mindentől függetlenül könnyű is a futball,sport helyzete, mert nagy töme­get tűd megmozgatni. Ez a tömeg pedig szereti a futballt és ha eddigi csalódásait a csapatok néhány szép mérkőzéssel és komoly sporttal elfelcdtc-tik, továbbra is épp oly lelkesedéssel és olyan tömege­sen keresik fel a pályákat, mint eddig. — A sikernek természetesen komoly előfeltétele, hegy a vezetők is igyekezzenek olyant produkálni, amellyel a visszaszerzett sport fanatikusokat to­vábbra is meg tudják a sportnak, tartani. Eddig szól Usetty Béla nyilatkozata, moly esz­tendők óta az első komoly ígéret a labdarugósport horizontján. Csak látszólagos az ökölvivósport hanyatlása A küszöbön lévő Európabajnokság esélyeiről megkérdeztük Kankovszky Arthurt, a Magyar Ökölvívó Szövetség ügyvezető elnökét, aki az Ököl­vívósportról, annak visszaeséséről és várható fej­lődéséről az alábbiakban nyilatkozott: — A visszaesés csak látszólagos, mert minden olympiász után az olympikonok egy része profi lesz, mások visszavonulnak a sportolástól, de van­nak olyanok is, akik nem akarják kockáztatni az elért sikereiket. Természetesen az így megüresedett helyeket betöltő, rutinnélküli utánpótlás nem tudja teljes mértékben elődeit helyettesíteni. A főváros sportja nem az ország sportja, külföldön a nemzeti válogatott csapat nemcsak fővárosi versenyzőkből áll. Nálunk az utóbbi időkben a vidék nagy lépé­sekkel halad előre és méltó riválisokat nevelt a fővárosi bajnokoknak. Vannak vidéki versenyzők, akik egy-két év múlva európai viszonylatban is az elsők között lesznek. — Az április 11-től 15-ig tartó Európabajnokság- ban majdd bebizonyítjuk, hogy a magyar ökölvívó­sport nem hanyatlott és az európai nemzetek pont­versenyében bizonyára előkelő helyezést fogunk elérni. Ezek után érdeklődéssel várjuk az Európabaj- nokságot, ahol el fog dőlni, kinek van igaza: Kan- kovszkynak-e, vagy azoknak, akik a boxsport deka­denciájáról beszélnek1? Cégliga eredmények Werthelm SC—Süs SC 4:1. A cégliga szenzációja. Erős, szép játékkal győz a Wertheim. Magyar Acél SC—Danuvia SC 5:1. Lőwi SC—Berna SC 2:2. Radiator SC—Chinoin SC 3:3. Pollak SC—Vince SC 4:1. Growe SC—Rekord SC 2:1. Egyéb eredmények: Millenáris—Szentlőrinc 5:3 (2:0). A lelkesen játszó fővárosiak megérdemelt győzelmet szereztek. Szürke Taxi—Droguisták 8:1 (4:0). Imponáló gólarányai intézték el a Taxisok a formán kívül lévő Droguistákat. URAK—BSE 3:0. Az újpestiek szép játékkal verték meg a második félidőben összerqppanó fővárosiakat. Elektromos—MTK 4:1 (2:1). Az elektromosok gólképesebb csatársora döntötte el a mérkőzést. BSzKRT állomásbajnokságainak eredménye: Ferenc­város—Kelenföld 3:0, Vágóhíd—Pályfenntartás 3:2, Bur- telep—Kőbánya 6:0, Kispest—Városliget 5:1, Szép Ilona— Óbuda 1:1, Zugló—Újpest 6:3, Autóbusz—Baross 2:1. Március 24-én, szombaton cégliga: Penarol—Record, Magyar Acél—Wertheim, Growe—Radiator, Pollák Danuvia, Chinoin—Barna, Süs—Vince. Március 26-án, hétfőn BSzKRT állomásbajnoksága: Autóbusz—Újpest, Hungária—Baros, Kispest—Szép Ilona, Vágóhíd—Városliget, Kőbánya—Pályafenntartás, Ferenc­város—Búr telep, Kelenföld—Zugló. A boksz Európa-bajnokságon légsúlyban Lovas, hantámban Énekes, vagy F ri g y e s, pehelyben Szabó Európa-bajnokaink indulnak. Ezzel a sikeres át­csoportosítással az alsó három súlycsoportban nagy eséllyel indulunk. Az Írek teljes csapattal jönnek Budapestre, visszafelé Németországban több versenyt kötöttek le, így az anyag: akadályokat sikerült áthidalniok. A Nemzeti Torna Club 25 éves jubileuma alkalmával megalakította bokszszakosztályát és belép a Magyar ököl­vívó Szövetségbe. A Magyar Atlétikai Club Gerhard Lajos-emlék- versenyt rendez május havában. Az Európa-bajnokság után ez lesz az első nagyobb ökölvívóverseny, amelyen a társegyesületek legjobb versenyzőikkel vesznek részt. Előreláthatólag hivatásos ökölvívók is indulni fognak. Az atlétikai keret már megkezdte szabadtéri edzéseit. A téli előkészítő munka után a versenyzők rövidesen el­érik formájuk tetőpontját. Heti műsor: Labdarúgás: Hungária-út: Budapest—Brünn városközi mérkőzés. Előtte „C" válogatott-Phőbus II. liga. Szürke Taxi—Budát étény, Millenáris-Droguisták. Amatőröknél: Elektromos—Wekerletelep, BSE—BEAC, BSz&KT TvE. Húsvéti műsor: Április 1. és 2-án a Rapid (Wien) és Austria (Wien) vendége lesz a Ferencvárosnak és Hungáriának. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL- Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában. Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ Igazgató,

Next

/
Oldalképek
Tartalom