Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-10-17 / 42. szám

Budapest, 1034 október 17. PESTI KIRAKAT 4 kispesti viM$0kés Most reszkess Budapest! Ki fog derülni, hogy hiábavaló volt minden igyekezet, hiába tömtük a pénzt a föld alá, ahonnan a Hungária-forrás, a Rudas, a Rác, a Gellért, a Széchenyi meg a többi fürdő vize fakad. Hiába csábítottuk nagy igyeke­zettel, emberfeletti munkával az idegent. Hiófba álmodtunk, cselekedtünk, dolgoztunk Budapest- fürdövárősért, most abból a végén — és pedig máról-holnapra — egycsapásra Kispest-fürdőváros lesz. Kispesten legalább így gondolják. ' A kispesti Times itt van a kezünkben, abból olvassuk a király gyilkossághoz is elég nagy cím- betűket, amelyek tudomásunkra hozzák, hogy szen­zációs ajánlatot tettek Kispest városának az At- tila-utcai kénesforrás kihasználására. Háromszáz ágyas szanatóriumot, szállodát, strandfürdőt, fe­dett uszodát és mindent, ami jó és drága hajlan­dók építeni ötvenéves koncesszió ellenében az ajánlattevő krőzusok. Mi igazán őszinte barátai vagyunk a kispestieknek, nem féltjük tőlük Buda­pest kenyerét és igazán szeretnénk, ha álmaik egy kicsit beteljesednének. Csak egy kicsit, mert a budapesti polgár idők során nagyon reális gon­dolkodású ember lett és nagyon jól tudja, milyen vagyont kell mozgósítani egy kis idegenforga- lomért, azt is tudja, hogy csalafinta dolgok az ilyen kénes források és még csalafintábbak azok a. bizo­nyos dúsgazdag „tőkecsoportok", amelyek qz első, a földből előtörő kénbűzre jelentkezni szokták. Sze­retnénk egy kicsit lehűteni a jó kispestiek opti­mizmusát, mert •— hogy úgy mondjuk ■— nem olyan egyszerű a, dolog, nem lehet máról-holnapra világfürdövé avanzsálni. Mert lássuk csak, hogyan is állunk azzal a kénes f orr ássál. Mi hiszünk benne, de maguk a kispestiek néznek meg-megingó hittel a dolog elé. Maga az optimista, kispesti újság is csak így ír: „az a kénestartálmú forrás nem új keletű, hiszen emlékezetes, hogy évekkel ezelőtt is — mocsaras volt ez az Eötvös-utcától a Kossuth-térig húzódó területSzóval egyelőre nem kénes világ fürdőről, hanem kispesti mocsárról van szó. Akkor siettek eldugaszolni a szagos vizet, most azonban az opti- mizmus megint ki akarja nyitni a mocsarat. Nem tudjuk, látták-e már a kispesti álmodozók a buda­pesti Gellért-fürdőt. Ha nem látták, nézzék, .meg és gondolkozzanofk rtiajd a, hosszú téli estéken,., mi, minden kell ahhoz, mennyi idő, fáradtság és pénz, amíg a kispesti mocsárból — Gellértfürdö lesz. Gellért fürdő, amely másfélévtized,es díszes múlt után is teljes erőfeszítéssel dolgozik, hogy kellő számú külföldi vendége legyen, Ez az egyik oldala azonban csak a nehézsé­geknek. Most jön a kögazdojg pénzcsoport, amely mint menyből az angyal, úgy jelenik meg. a kis­pesti városházán. Kérdezzék meg a jó kispestiek Budapest székesfövá,ros polgármesterét, akinek volt már dolga néhányszor vállalkozókkal, ajánlat­tevőkkel, milyen ritka vendég az a bizonyos „elő­kelő pénzcsovort”. Budapesten már járt néhány ilyen külföldi, Kispestnek, szegénynek, csak pesti pénzcsoport jutott. Az előkelő ügyvéd, a pénzcsp- port képviselője meg is jelent már a kispesti vá­rosházán, ahol no,gyfontosságú tárgyalásba kezdett a polgármesterrel, A tárgyalást a „közbejött aka- dály”-ok miatt meg kellett egyelőre szakítani. A közbejött akadály viszont párját ritkítja- a grandiózus üzletkötések történetében. A tekinté­lyes pesti pénzcsoport képviselője, az. etoíceto ügy­véd már álomképet festett a háromszázágyas sza­natóriumról, a felhőkarcoló hotelről, s,öjt. HOTEL- ről, az ország leghatalmasabb, legszebb, legkáp­rázatosabb strandfürdőjéről, a csodálatos fedett uszodáról, ahol Avne Bor got ,és Bárány Istvánt, mint tehetségtelen kezdökef be. sem bocsátják. Mindezt — szédített az ügyvéd úr — abból a Kos­suth Lajos-utcai pocsolyából ygrázsoljiik elő. Szó szót követett, előbb a- polgármester felelt, aztán me­gint az ügyvéd repíikázoti. Álig’ jutati.gzonbem me­gint szóhoz a polgármester,' az ügyvéd hirtelen a zsebéhez kapott... Nern a bánatpénzt tettg .le, .ha­nem az óráját vette elő és feszengeni kezdett, mert a polgármester beszélt, rendületlenül beszélt,- . • Az ügyvéd homlokán a verejték gyöngyözött, míg végre megszólalhatott: — Bocsásson meg polgármester úrtalán legközelebb folytatnánk. .nekem most el kell mennem, mert. . . mert lejár az átszálló jegyem . Ennyire van a kispesti világ fürdő ügye., De kétségtelen, hogy az előkelő tőkecsoport hamaro­san új átszálló-jegyet fog engedélyezni a képvise­letében eljáró ügyvédnek. Ssafaii linói | réSEBéVjjg" AZ EMÉSZTŐSZERVEK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EQY s HÁZTARTÁSBAN BEM HIÁNYOZHAT - - - ■ hatAsAbíin felQlmuuiatatla* mumm wä Budapest Zsitvai liter vezetésével mitezriöd- nek a Községi Polgári Párt lelfzsté- iek tisztázására irányaié táripSásil 1 Gömbils—SethieBi-taiiáésIcozás következményei — Áthidalják a személyi és tárgyi ellentéteket A városházi pártok körében nagy érdeklő­dés kíséri azokat a fejleményeket, amelyek az utóbbi napokban az Egységes Községi Polgári Párt környékén lezajlottak. Nem titok a fővá­rosi közéletet ismerők előtt, hogy a Nemzeti Egység pártja és az Egységes Községi Polgári Párt között bizonyos szervezeti kérdésekben né- zétellentétek merültek fel, amelyeknek likvidá­lása többszöri sürgetés.' maid ígéret ellenére sem sikerült. Mértékadp helyről annak idején azt a hivatalos közlést tették, hogy a városházi pár vezetését a jövőben is Kozma Jenő kezében változatlanul szívesén, látják, ezt a kijelentést azonban nem követték, olyan inézkedések. ame­lyek alátámasztani látszottak volna a megálla­podásokat. A Nemzeti Egység pártja keretében Tabódy Tibor országgyűlési képviselő folytatta a szervezés munkáját és ebben a tevékenysé­gében nem sikerült komoly együttműködést összehozni a Községi Polgári Párt veze­tőségével. Az emlékezetes zászlóbontó nagygyűlésen Göm­bös Gvulá miniszterelnök a fővárosi szervezke­dés irányítására Huszár Aladár dr. főpolgármes­ternek adott megbízást és úgy látszott, hogy a volt főpolgármester páratlan és konciliáns maga­tartása összefogja az azonos célokért küzdő tá­borokat. A szervezés menete még el sem indult, amikor Huszár Aladár megvált a főpolgármes­teri széktől és mint az OTI elnöke, természetszerűleg tartózkodik, a politikai irányzatokban való tényleges közreműködéstől. A nyári- szünet látszólagos csüiídjé után bomba­ként hatott Mecsér András országgyűlési képvi­selőnek a Ferencvárosban elhangzott üzenete, amely azonnali csatlakozását követelte a kor­mány városházi pártjának az országos párthoz és bizonyos fenyegetések hangoztatására is talált kifejezéseket. Ez az esemény kétség­telenül elmérgesítette a békés együttműködésre irányuló jószándékú törekvéseket, úgy hogy e pillanatban nem lehet letagadni azt a tényt, amely szerint az országos párt és a vá­rosházi párt között meglehetősen feszült a lég­kör. Ebben a tisztázatlan helyeztben bukkant fel Zsitvay Tibor dr. volt igazságügyminiszter neve, akit mindkét oldalról alkalmasnak tar­tanak arra, hogy az ellentéteket áthidalja és ér­tékes tapasztalataival kezébe vegye a párt fő­városi vonatkozásainak irányítását. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint Zsitvay Tibor a közeli napokban beható tanácskozásokat folytat Gömbös Gyula miniszterelnökkel és ennek nyomán hivatalosan is publikálják a probléma\ személyi megoldását. Különleges kom­binációk merültek fel Zsitvay Tibor célkitűzé­seire vonatkozólag, amellyel szemben bizonyosra vehető, hogy ez az országos hírű, kitűnő poli­tikus nem az ellentétek kimélyítésére, hanem azoknak megszüntetésére fog törekedni. Zsitvay Tibor jelenleg távol van a fővárostól, ennek a hétnek a közepén azonban Budapestre érkezik és akkor megindulnak a közreműködésre épített kibontakozási tárgyalások, ami egyébként szóba került azon a megbeszé­lésen is, amely Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen István gróf között folyt le az elmúlt napokban. A tanácskozások anyagáról termé­szetesen a kívülállók nem kaphattak tájékoz­tatást. Zsitvay Tibor a budapesti pírlsiérveiliedés élén A Zsitvay Tibor közreműködésével tervezett ki- bontakozás természetesen nagymértékben érdekli az Egységes Községi Polgári Pártot, ahol mértékadó tényezők véleményét ] a következőkben foglalják össze: — Komoly várakozással és szimpátiával kísérjük Zsitvay Tibor jelentkezését a fő­városi politikában és reméljük, hogy megbíza­tása esetén nyomban megkezdi a velünk való tanácskozást. Az Egységes Községi Polgári Párt még nem kapott értesítést Zsitvay Tibor szerepé­ről és így nem volt módjában állást foglalni, amelyre természetesen sor kerül, mihelyt a volt igazságügyminiszter át­veszi a fővárosi pártszervezés vezetését. — Nézetünk szerint ugyanis Zsitvay Ti­bornak nem szánhatnak más hivatást, mint­hogy áthidalja az eddigi ellentéteket, harmo­nikusan dolgozzék velünk együtt, mert fel­fogásunk szerint a városházi politikába való részvételé­hez sajnálatos módon hiányoznak az alapvető feltételek. — Zsitvay Tibor nem tagja a törvény- hatósági bizottságnak és azért az Egységes Községi Polgári Párt vele együtt, vagy tőle függetlenül kell hogy folytassa önálló város­házi tevékenységét. A függő^ kérdések megoldá­sát Zsitvay Tibor fogja intézni, akinek a fő­városi politikába való bekapcsolódása nagy nyeresége az autonómiának és a törvényható­sági életpek. . .. — Nem felel meg a valóságnak az a be-, fejezettnek hirdetett állítás, hogy az Egységes Községi Polgári Párt likvidálja Akadémia­utcai párthelyiségét és átköltözködik az Ester- házy-utcai országos párt épületébe. Bizonyos takarékossági intézkedéseket tettünk, A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Féntmásolat Piesenberger József V., Hollán-u. 15. Tel.: 19-5-8-4 ■ 1 ■ ezek azonban távolról sem jelentik a párt likvidálását, vagy működésének ki­sebb körre való korlátozását. — Függetlenül minden eshetőségtől, az Egységes Községi Polgári Párt a jövő hétfőn tartja évadnyitó pártgyűlését és azt követő- leg ünnepi vacsoráját, amelyen az összes párt­tagok és a kerületi szervezetek vezetői részt- vesznek. eBDBasaBaaBsiaflaBsaHHBaHBaaasHBasBBBaHgHB-BHBBsaniHBHa „RiMfktttisznppaii Kókuszolajból készült- cca 4 dekás hófehér és dúsan habzó kézmosó szappan hártyapapirba cso- ;m a g o lva, összesen Kizárólag as 9. emeleti fsHéres osztályon (Lotz-terem) PÁRISI NAGY ARUHÁZ ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom