Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-03-22 / 12. szám
Huszonkettedik évfolyam 12• szám Budapest, 1933 március 22. Előfizetési ár: Egész évre ...............24 pengő Fé lévre.....................12 pengő Eg yes szám ára: 50 fillér Árusítják az Ibusz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-út 60 Telefon: 137-15.• Postacsekk: 40.424 A hivatalos tavasz Tízről egy százalékra mérsékelték a színházak vigalmi adóját A régi tartozásokat kis töredékek megfizetése ellenében törölték — Megszűntek a vigalmiadó-mizériák A múlt év nyarán egymást érték a városházán a beadványok és kérések: a szíüigazgatók kollégiuma terjesztette elő kívánság-sorozatát a vigalmi adó mérséklése érdekében. A polgármesternél lefolytatott ankéten a színigazgatók, a színházi szerzők, a színészek és a kritikusok is képviseltették magukat, akik nagy elégtétellel fogadták Lamotte Károly dr. pénzügyi tanácsnok ama bejelentését, hogy hajlandó a kérelmek honorálására messzemenő intézkedéseket életbeléptetni. A színházak konjunktúrája ebben az évben sem mutat javuló tendenciát, a panaszok azonban elnémultak. Ma már nem szállnak ki adóellenőrök meglepetésszerűen az előadások megkezdésekor a színházak épületébe és nem hallani olyasmit sem, hogy az egész bevételre rátették kezüket a fináncok. Hogy mi okozta ezt a kedvező változást, arról érdekes részleteket tudott meg a Fővárosi Hírlap munkatársa: — A budapesti színházi vállalkozók, — mondották beavatott helyen —1 a múlt évben hatalmas összegekkel voltak hátralékban, sőt akadt olyan színház is, amelynek a vigalmiadó tartozása a harmincezer pengőt is túiháluuia. A szóbanforgó ankét lezajlása után, amelyet Lamotte Károly tanácsnok a színházi érdekeltekkel tartott, a pénzügyi osztály messzemenően méltányos rendelkezést adott ki, amelynek következményeként a színházak rendezni tudták összes hátralékaikat. A főváros ugyanis a tartozások megfizetésére minimális átalányt vetett ki és így az évek óta felgyülemlett vigalmiadókövetelésekből valami mégis csak befolyt a főváros pénztárába. A többit leírták és a tartozásokat elengedték. A pénzügyi osztály azonban továbbment és gondoskodott arról, hogy jövőben a vigalmiadó ne okozzon zavart sem a színházaknál, sem vedig a fővárosnál. Az eredetileg tíz százalékos vigalmiadét 1.5 százalékra mérsékelték, sőt még ezentúl újabb kedvezményt is biztosítottak. A tényleges napi bevételnek csupán 1 százalékát rögzítették meg vigalmiadó címén, míg a további fél százalék befizetésére csak abban az esetben kerül sor, ha a színházi vállalkozás könyveivel igazolja az évvégi deficites üzlet eredményt■ A helyzet tehát az, hogy a tíz- százalékos adóból egyszázalékos adó lett és most a színházak és a főváros között vigalmiadódifferenciák nincsenek. Amint latható, Lamotte Károly dr. tanácsnok messzemenő méltányossággal és kultúrérzékkel oldotta meg ezt a hosszas és kínos problémát. A szín- igazgatók valóban hálásak lehetnek a fővárosnak, amelyik a maga részéről jelentékeny áldozatot hozott a színművészet támogatására. Borvendéi Ferenc alpolsármester: Sző sem lehet a közüzemi tarifák megdrágításáról! A főváros gazdasági ügyeinek irányítója nyilatkozik a nánzügyi helyzetről, a takarékoskodásró1, a közmunkák méreteiről és a nagyüzemek rekontrukcióiáról A kiürült szeneskamrák és az obiigát reménységek ébredezése már régóta sejttették, hogy közeledik a tavasz. A hivatalos apparátus csirázása azonban, úgylátszik, nem igen indulhat meg, mielőtt a kalendárium, illetve a csillagászat is bejelenti a hivatalos tavaszt. Március 21-e után azonban semmiféle kifogás nem lehet, meg “kell indulnia annak a tevékenységnek, amelyet minden fórumon százszor beígértek. A telet becsületesen, kemény elszántsággal és ádozatos polgári öntudattal úszta meg Budapest lakossága .A nehéz időkben többet, mint kenyere felét adta oda arra, hogy az ország és a főváros rendjét biztosítani lehessen, hogy a gazdasági válsággal dacolva, mindenkinek legyen betevő falatja és a hidegtől megóvó fedele. Most új feladatok előtt állunk: a tavasznak munkát kell hoznia. Dolgozni kell, mert ahogy mentek a dolgok, úgy tovább nem mehetnek, bármily optimisták szeretnénk is lenni, de érezzük, hogy ennek a városnak lakossága most már a roskadozás szélén áll. A főváros bölcs vezetősége eddig meg tudta óvni a kommunitás pénzügyi integritását, most azonban a legteljesebb odaadással kell munkához látni, hogy más viszonyokat teremtsünk. Ennek a tavasznak meg kell hoznia a megváltó ötletet, amely a világot kisegíti a bajokból, ennek a tavasznak ki kell virá- goztatni újra az életet, mert ki akarunk menekülni a temetőből. Vagy nem a temető az. amikor a Fővárosi Statisztikai Hivatal a maga tökéletesen pontos apparátusával igazán minden lázító szándék nélkül kénytelen elmondni. hogy az idén januárban egy- harmadrészét építettük annak, amit tavaly januárban építettünk. Ugyanez alatt az idő alatt negyedfélszeresére emelkedett az üres lakások száma, üres üzlet pedig kétszer annyi van mint tavaly volt. Ez a szegénység menekülése a fővárosból, ez az adóalanyok teljes és tökéletes összeroppanása. Mondjuk-e el, hogy a BSzKRT harmadfél millióval kevesebb utast szállított, mint a múlt év első hónapjában és még a lóbúsfogyasztás is harminchárom százalékkal hanyatlott. Mindehhez pedig még csak azt tesszük hozzá, hogy ezek az adatok január hónapból valók, tehát megelőzik az újabb adóemeléseket és fizetéscsökkentéseket. Amerika felől, Róma felől, egy kicsit Genf felől biztató remények sugároznak felénk. Nehéz válságokban megedzett lélekkel és megkérgesedett szívvel azonban tudjuk, hogy a tavaszi rügyek le is szoktak fagyni. Nekünk tehát nem a mennyországból kell a csodákat várnunk, de még az ország határain túlról sem, hanem idehaza kell magunknak bölcsen és bátran cselekednünk. Vannak jeleink, amelyet azt mutatják, hogy nem ülünk ölhetett kézzel és hogy vannak gondolkozó fők, amelyek a segítőeszközök után komolyan kutatnak. Nem vagyunk elbizako- dottak és semminek sem tulajdonítunk túlzott jelentőséget, mégis úgy érezzük, hogy az első tavaszi napsugár nem hagyja érintetlenül a magyar önmegsegítés fáinak rügyezését. Biztató jelnek látjuk például az Ipari Munkaszervező Intézet megalakulását, amely azt mutatja, hogy a gyáripar nem nézi tétlenül a gazdasági élet holtpontrajutása idején munkátlan tömegek vergődését. A gyáripar mellett ezen a téren Budapest székesfőváros tanácsa is megtette a maga kötelességét. Hinnünk kell benne, hogy ez az intézmény, ha a munkanélküliség kérdését megoldani nem is tudja, de gátját tudja vetni, hogy a munkanélküliség tovább terjedjen. Nem nagyon burjánzanak a mentőötietek, de azt az egy-kettőt, amelyet mégis kitermelünk, nagyon meg kell becsülni. Ezért örvendetes az is, hogy ha a meglévő gondolatokat egészséges irányban fejlesszük, meglévő intézményeinket hasznosabbá, praktikusabbá tesszük. Ezért örvendetes az is, hogy az idegenforgalom fejlesztésének kérdését ma ismét élesztgetni kezdik. Nem gusztusunk szerint való ugyan, hogy ebbe a nagy problémába politikát kevernek bele, de lehetnek nagy eredmények, amelyeket bármely úton is el kell érni. Tudjuk, hogy az az akció, amely az IBUSz körül zajlik most, főként politikai manőver. De ha az IBUSz-t akár ezen az úton is sikerül megszabadítani betegségeitől, vagy esetleg a MÁV-ot új virágzásra ébreszteni, az idegenforgalmat pedig bármely úton fellendíteni, akkor ennek sikerén az egész ország örülni fog. Bizony ezek sanyarú, sorvadt tavaszi rügyek, de ki tudná megmondani, hogy hol kezdődik el az igazi virágzás? Talán már jó úton is vagyunk. A főváros hivatalos vezetői a törvényhatósági tanács legutóbbi ülését használták fel arra, hogy az intéző szervnek részletes tájékoztatást adjanak a pénzügyi vonatkozásokról. Borvendég Ferenc alpolgármester és Lamotte Károly tanácsnok ismertették az összes aktuális pénzügyi problémákat, majd Sipőcz Jenő polgármester adott összefogó képet a községi háztartás alakulásáról. A messze kiható fontosságú vitában résztvettek a tanács majdnem összes tagjai, akiket felszólalásaikban minden tekintetben a főváros érdekeinek védelme és Budapest szeretete vezette. A főváros pénzügyi helyzetéről folytattunk beszélgetést Borvendég Ferenc alpolgármesterrel, a gazdasági ügyek legfőbb intézőjével, akitől mindenekelőtt azt kérdeztük, hogy miképpen ítéli meg a főváros bevételeinek alakulását. Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az ez évi költségvetés bevételi oldalainak megkonstruálását óvatos mérlegeléssel vittük keresztül és természetesen nemcsak a múlt évi bevételekhez igazodtunk, hanem számoltunk a helyzet várható rosszabbodásával is. A gazdasági válság kimélyült, az általános kereseti viszonyok nem javultak és így nem jelent meglepetést az a körülmény, hogy a folyó bevételek némiképpen a várakozásunkon alulmaradnak. Vonatkozik ez egyformán úgy az adójövedelmekre, mint az üzemi hoza- dékokra, ahol ugyancsak megnyilvánul a fogyasztás csökkenése. Ilyen körülmények között a főváros háztartásának biztosítása kötelességünkké teszi a fokozottabb takarékoskodást, amelyet minden téren érvényesíteni kívánunk. A takarékoskodás természetesen nem mehet el olyan mértékig, hogy az jogos érdekeket sértsen és a köznek károsodást okozzon. Megjegyeztük, hogy a fentvázolt takarékosko- dási szellem esetleg a közmunkák rovására fog menni, már pedig az érdekelt iparosság a legnagyobb reménységeket fűzi a főváros megrendeléseihez. — A költségvetésben jelentős tétel szerepel közszállítások és közmunkák elvégzésére, illetve lefolytatására, — mondotta Borvendég alpolgármester — nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ezt az előirányzatot még akkor készítettük, amikor a háztartás bevételeinek nagyobb méreteire számítottunk. Minden törekvésünk odairányul, hogy a közmunkák kiadása ne szenvedjen
