Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-12-06 / 49. szám

Budapest, 1933 december 6. 5 Izgalmas várakozás után karácsonyra elintézik a tanügyi kinevezéseket Jövő tavaszra várható az ideiglenes tanerők végíegesitése A székesfővárosi iskolák tantestületi szobáit betek óta az izgalmas várakozás hangulata tölti be. Rengeteg tanár, tanító, nő és férfi vegyesen várja az előléptetésről, kinevezésről és véglegesítésről szóló döntést. A főváros a nyári szünet után írta ki a pályázatot az időköziben megürült 74 különböző tanügyi állásra. Jóllehet hivatalosan is kijelentet­ték, hogy az állások behelyettesítéssel úgyszólván kivétel nélkül már be vannak töltve, mégis olyan kérvényözönnel árasztották el a városházát, amire az utóbbi években is alig volt példa. Egy-egy ál­lásra átlag 25-en, a hetvennégy állásra 1850-en pályáztak. A tantestületi pályázat sorsa és a vele össze­függő kérdésekről Szendy Károly tanácsnok a tanügyi osztály vezetője a Fővárosi Hírlap munkatársának ezeket mondotta: — A tanügyi állások betöltését megelőző mun­kákkal a napokban készül el az ügyosztály és azt hiszem semmi akadálya sem lesz annak, hogy leg­később két héten belül az egész vonalon megtörtén­jen a döntés, Illetve a választás és a kinevezés, amely a fővárosi törvény szerint a polgármester hatásköre. A pályá­zat eldöntését valóban nagy izgalom és várakozás kíséri, pedig — mint már sokszor hangsúlyoztam •— nem új állásokról van szó, hanem az utolsó évek­ben megüresedett tanszékekről, amelyek azonban he­lyettesekkel túlnyomórészt máris be vannak töltve. A főváros vezetőségének az a szándéka, hogy senkit sem tart vissza, akinek szolgálati ideje lejárt és mindenkit nyugdíjaz, aki akár elhúzódó betegsége, családi állapota, vagy más okok miatt nem tud hi­vatásának megfelelni. Gátat vetettünk a szabadsá­golások elfajulásának is. Mindezekkel az intézkedé­sekkel a fiatalok elhelyezésének kilátásait kívánja a főváros szolgálni. A kinevezések és választások legkésőbb december 20-ig lezajlajiak és azt akarjuk, hogy karácsony előtt a kinevezettek letehessék esküjüket is. Megkérdeztük a tanácsnokot a közgyűlésen elhangzott több indítványra vonatkozóan: van-e közeli lehetőség a több év óta szolgáló ideiglenes tanerők automatikus véglegesíté­sére? — A főváros vezetősége és én saját személyem­ben is a kérdés megoldása mellett vagyunk. Az volna igazán jó állapot, ha valamennyi ideiglenes állást megszüntethetnők. örülünk, hogy a törvény­hatóság közgyűlésének is ez a felfogása. Az elinté­zés tisztán pénzkérdés. Háromszáz főnyi ideiglenes tanerőt alkalmaz a főváros, ezek közül elég sokan bizony 8—10 éve, sőt ennél régebben is tanitanak. A főváros vezetősége pedagógiai és szociális okokból igyekszik megoldani a kérdést és remélem, hogy a jövő év tavaszán ez sikerülni fogi. negszlinietiai ipttteiOkkálváriáját az adminisztráció racionalizálása Túlteng a Közmunkatanács beavatkozási foga Régi panasza az építtető közönségnek, hogy hosszas és bonyodalmas eljárással kell kiverekedni minden egyes engedélyt és sokakat éppen ez a tor­túra tart vissza az építkezéstől. A különböző érde­keltségek több alkalommal sürgették az eljárás egy­szerűsítését és a közelmúltban ismételten szóbakerült ez a kérdés a törvényhatósági bizottság fóruma előtt is. A polgármester válaszában kilátásba helyezte a kívánt könnyítéseket és azt is bejelentette, hogy a sürgetett revízió már folyamatban is van. Kempelen Ágoston műszaki főtanácsosnál, a városrendezési és magánépítési ügyosztály veze­tőjénél érdeklődtünk az építkezési engedélyek körül fennálló nehézségek okai, valamint a várható újítá­sok iránt. Munkatársunk a következő felvilágosítá­sokat kapta: meglehetősen megszorítja a polgármester, illetve a főváros, mint elsőfokú építési hatóság jogkörét. A hatósági jogkörök egymásközötti megoszlásában rejlik tehát nagyrészt annak az oka, hogy a végleges engedélyek valóban hosszadalmasan jutnak el az építtetőhöz. Ezt az alapvető hibát azonban csakis a jgoszabá- lyok megváltoztatásával lehet megszüntetni, ami vi­szont már a közigazgatás általános racionalizálásá­nak feladatkörébe tartozik. Vannak azonban két­ségtelenül olyan természetű nehézségek is az építési engedélyek kiadása körül, amelyeket az önkormány­zat a maga hatáskörében is meg tud szüntetni. Ma az építtető az építési kérelmet legelőször a város- rendezési ügyosztály díjelőírójában tartozik bemu­tatni, innen azután a központi segédhivatalba kell vinni a kérvényt beiktatásra, majd továbbítani kell a számvevőség III. ügyosztályába az előírt építési díj számfejtése végett, onnan a pénztárba kell menni a félnek, ahol lefizeti az engedélydíjat. Amikor aztán mindezt elvégezte, akkor újra visszaviszi a kérvé­nyét a központi segédhivatalba, ahol átveszik tőle és beírják az ott vezetett építési naplóba. Csak © formaságok után kerül a kérelem tény­leges elintézés végett vissza az ügyosztályba. Ennek a fárasztó, időtrabló és mindenképpen elavult eljárásnek a megszüntetése érdekében már megtet­tem a magam korszerű javaslatát és minden remé­nyem megvan arra, hogy ezt a polgármester úr el­fogadja, illetve rövidesen új ügymenetet léptet életbe. Javaslatom az, hogy az építési kérelmeket a jövőben ne a központi segédhivatal iktassa, hanem az ügyosztály, ahol azután elvégzik az építési díj­előírást is. A másik tervezett újítás az, hogy a szám­fejtés is ugyanott, az ügyosztályban történjék a pénzlefizetéssel együtt. A jövőben az építési naplót is a III. ügyosztály vezeti. — Ezzel a reformmal elérjük azt, hogy az építési engedélyért a közönségnek nem kell bejárnia a különböző hivatalokat, hanem mindent egy helyen intézhet el. Addig is, amíg ez a reform életbelép, több kisebb könnyítést máris bevezettem az ügymenet hosszadalmasságának megrövidítésére. Ezeket a technikai könnyítéseket is szívesen fogadta az építtető közönség, de számba- jövő javulás csak akkor következik be, ha a magánépítési ügyosztályban központosíta­nak minden adminisztrációs szervet, amelynek az építési kérelmek elintézésénél teendője akad. — A további törekvésnek pedig arra kell irá­nyulnia, hogy a főváros a mostaninál nagyobb ön­állósággal intézhesse az építkezések engedélyezését és a Közmunkák Tanácsa csak kivételes esetekben foglalkozzék ilyen ügyekkel. Etekintetben azonban — ismétlem — eredményes javulást csak akkor várhatunk, ha a közigazgatás racionalizálása az adminisztrációnak erre a terüle­tére is ki fog terjedni. December 20-án közgyűlés elé kerül a bánhídai cenlráléval történ! megegyezés A közeli papokban megtartják a döntő tanácskozást — Amikor a múlt év őszén megbízást kaptam az ügyosztály vezetésére, első teendőim közé tarto­zott annak a megvizsgálása, hogyan lehetne meg­rövidíteni azt az időt, ami az építési engedélyek ki­adásához szükséges. A probléma megoldása nem mutatkozott könnyűnek, mert tudvalévő, hogy aránylag kevés azoknak az engedélyezéseknek a száma, amelyeket a főváros vezetősége saját hatás­körében véglegesen elintézhet. Eltekintve tehát attól, hogy az esetek igen nagyrészében az építési kére­lem fellebbezés folytán felülbírálás végett a Köz­munkák Tanácsa elé kerül, ez a hatóség egyéb vo­natkozásban is Nem füstöl kályhám, ha Eternit-kéménytoldatot hasz-’ nál. Nem rozsdásodik, tartós könnyű és olcsó. Épületének szellőztetése az Eternit-csővel könnyen és gazdaságosan old­ható meg. Kérjen árjegyzéket. ETERNIT MŰVEK Budapest, VI., Rndrássy-út 33. sz­Borvendég Ferenc alpolgármester a Fővárosi Hírlap multheti számában kijelentette, hogy a Du­nántúli Villamossági r.-t. és a főváros között fenn­álló függő viszonyt rövidesen végleg rendezik. A főváros vezetőségének és a vállalatnak egyaránt érdeke, hogy a régóta húzódó kérdés kielégítő meg­oldást nyerjen. Az előterjesztés lényegében már el­készült és megszövegezték azt a szerződést is, amely a főváros ajánlatát tartalmazza. A centrálé-ügy további alakulásáról érdeklődé­sünkre Morvay Endre dr. főjegyző, a közüzemi ügyosztály vezetője a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondotta: — A Dunántúli Villamossági r.-t. és a főváros között a jelek szerint még karácsony előtt meglesz a döntés. A közeli napokban a főváros és a bán- hidai villamossági vállalat vezetősége között, amely­nek élén Tormay Géza államtitkár áll, döntő jelentőségű tárgyalások kezdődnek. A főváros részéről a tárgyalást Borvendég Ferenc alpolgármester irányítja. — A tárgyalásokon már csupán részletkérdé­sekről lesz szó, egyébként a főváros továbbra is megmaradt álláspontján, amelyet már előzőleg el­foglalt. Legfeljebb a számszerű adatok változhat­nak meg az időközben eszközölt számítások követ­keztében. A most sorrakerülő megbeszéléseken dön­tenek arról is, hogyan és milyen összegben történjék a leszá­molás az eddig átvett áranunennyiségekről. A lényeges kérdésekben már tisztázódtak mindkét fél szempontjai és nines szükség annak a javas­latnak a megváltoztatására sem, amelyet a készülő megállapodásról a törvényhatósági tanács tagjainak máris kikézbesítettek, — A tárgyalások a megbeszélésre kerülő anyag természeténél fogva előreláthatóan rövidesen befe­jeződnek, úgy hogy elképzelésünk szerint december 20-án a közgyűlés is dönthet a bán- hidai szerződés dolgában, ami annál fontosabb, mert az ideiglenes szerződés december 31-éval lejár. December 8-án és december 10-én délután Tél 3 órakor OCETOVERSENY

Next

/
Oldalképek
Tartalom