Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-12-06 / 49. szám
Huszonkettedik évfolyam Budapest, 1933. december 6. 49. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ....................24 PENGŐ FÉ LÉVRE...............................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13=7-15 — Postacsekk: 40.424 Imrédy Béla pénzügyminiszter szerint a városi szttStsésnénz kibocsátása kivihetetlen és megengedhetetlen A pénzügyminiszter nyilatkoznia a Fővárosi Hírlap száméra Karácsonyi setéin A kereskedők már rakják a kirakatba a legszebb, legcsábítóbb áruikat, a gyerekek már javában írják leveleiket a Jézuskának, minden, minden készen van, csak azzal nincs tisztában senki, bogy lesz-e pénze a magyar középosztálynak arra, hogy szeretteit ellássa karácsonyi ajándékkal, persze a mai idők viszonyaihoz képest olyannal, amit amúgyis múlhatatlanul meg kellene vásárolni. Senki sincs ma még tisztában azzal, hogy mi lesz a karácsonyi vásárral. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy még a főváros nem döntött ebben a kérdésben, már pedig fél- szemmel minden munkaadó, minden vállalkozó a fővárosra tekint és mindegyik a fővároshoz akarja mérni a maga adakozó kedvét, a maga ajándékát. Eddig mindig jótékony hatással voltak a főváros szociális intézkedései, most azonban rossz hírek járnak. Rossz hírek, amelyeket sem nem akarunk, sem nem tudunk elhinni sem mi, sem a főváros tisztviselői és egyéb alkalmazottai. Beszélik felelőtlenül és feltételes módban, hogy az idén a fővárosnál elmarad a karácsonyi segély. Aki pedig óvatosabb ■ a rossz hírek terjesztésében, az csak addig megy el, hogyha nem is általánosságban marad el a karácsonyi ajándék, akkor csak a kisebb fizetési fokozatban lévő alkalmazottak részesülnek egészen jelentéktelen segélyben. Nekünk hivatásunk még az is, hogy a kósza hírekkel foglalkozzunk és ezt ebben a pillanatban annál inkább meg kell tennünk, mert a fővárosi alkalmazottak karácsonyi segélyének elmaradását az egész gazdasági életre rendkívüli veszedelemnek tartjuk. Sajnos, egyelőre nem tudtunk meggyőződni ezeknek a híreknek a valótlanságáról, de legalább a valóságáról sem. Mindössze annak a hitünknek és reményünknek adhatunk kifejezést, hogy a karácsonyi segély elmaradásának nem szabad megtörténnie. A biztos és megnyugtató információ helyett ma még csak arról beszélhetünk, hogy a főváros szociális érzésekkel telített vezetőségén nem fog múlni a kérdés. A törvényhatóság minden szerve tökéletesen együtt érez a tisztviselőkkel és más alkalmazottakkal, ismeri azoknak nehéz megélhetési viszonyait és tudatában van annak, hogy egy kis karácsonyi lendület az életstandard megjavításában nemcsak a tisztviselők otthonában kelt örömöt, de megmozgatja Budapest egész gazdasági életét is. Ha mégis, amit nem hiszünk, súlyos akadályok merülnének föl, akkor ezeknek okát a rendkívüli gazdasági viszonyokban kell keresni, amelyek ma már a főváros háztartását is kezdik ha nem is összezilálni, de olyan pontosan kiszabni, hogy egészen jelentéktelen összegekkel sem szabad az egyensúlyt megháborgatni. És mégis azt mondjuk, hogyha bármilyen veszedelmeket rejt is magában a karácsonyi segély kiadása, ezek a veszedelmek semmiesetre sem lehetnek olyan nagyok, mint amilyeneket a karácsonyi segély elmaradása idézne föl. Ma minden háztartás, tehát a főváros tisztviselőinek háztartása is hajszálpontosan működik. A legfontosabb szükségleteken kívül semmire sem jut, sőt ezeknek beszerzésével is mindig hátralékban van minden család. Azokat a tisztviselőket tehát, akiket most megfosztanának a biztosra vett karácsonyi jutalomtól, egyenesen a romlásba taszítanák. Hiszen az a karácsonyi segély már régen nincsen, a legtöbb helyen az eljövendő karácsonyi segély terhére vásárolt cipőcskék már újra foltozásra kívánkoznának a suszterhez. Az iparos, a kereskedő pedig vagy régen odaadta már hitelbe a tisztviselőnek azt az árut, amit a karácsonyi segélyből akar kifizetni, vagy ha nem is adta oda, ez az összeg épp úgy hiányzik az ő költségvetéséből, mint hiányzik azéból a tisztviselőjéből, akiknek zsebében, ha megkapja, meg sem melegedhetik az a pár pengő. Nem a régi békeidőikben élünk, amikor talán luxuscikkeket vásároltunk a dús karácsonyi renumeráción, hanem olyan csillagzat alatt születtünk, hogy amikor a szomorú, szürke hétköznapokat egy kis ajándékkal színesíti meg az ünnep, akkor is a legszükségesebbre kell költenünk mindent. A főváros tehát siessen a karácsonyi segéllyel és minél többet adjon, hiszen ez a pénz az alkalmazottakat mindennapi gondjaiktól menti meg, a legjobb adófizetőket, a kereskedőket és iparosokat pedig éppen arra teszik képessé, hogy a közzel szemben való tartozásaikat kiegyenlíthessék. Ha a főváros siet a segedelemmel, akkor is csak azzal szerez örömöt, hogy sok-sok otthonnak a szorongását oldja föl és sok otthon fölül hárítja el a karácsonyi gondot. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának most lezárult költségvetési vitája gondolatokban, tervekben és ötletekben rendkívül gazdagnak bizonyult. Nyilvánvaló ebből, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai nagy lelkiismeretességgel és szeretettel foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a székesfővárost, amely eddig keményen állta az egész világot ostromló gazdasági vihart, továbbra is megmentsék a komolyabb veszedelmektől. Vigasztaló és megnyugtató tudat ez, mert Budapest lakossága látja és érzi, hogy azok, akiknek kezére bízta a sorsát, teljes odaadással dolgoznak a nép érdekeiért. A közgyűlési vita során fölmerült tervek között bizonyára bőségesen akad, amelyeket szinte természetszerűen meg lehet majd valósítani és a főváros törvényhatóságának tanácsára, valamint adminisztrációjára vár a feladat, hogy ezeket az ötleteket és gondolatokat kiválogassa és pozitív irányban fejlessze. A sok értékes gondolat között talán leginkább Imrédy Béla pénzügyminiszter tehát a leghatározottabban károsnak, kivihetetlennek és megoldhatatlannak mondja a városi szükség- pénz kibocsátását. Ezzel valószínűleg le is kerül a napirendről ez a kérdés. Wolff Károly, A várospolitikai életben nagy eseményt jelentett a Nemzeti Egység Pártjának a városi kormányzatba való oly^ módon^ történt bekapcsolódása, hogy az országos párt az Egységes Községi Polgári Párt lítján biztosította magának a városkormányzásban való részvételi jogát. A Nemzeti Egység Pártja vezető köreiben azóta is fokozottat» figyelmet szentelnek^ a^ főváros ügyeinek és Kozma Jenő bevonásával sűrű tanácskozásokat folytatnak azokról az eszközökről, amelyek alkalmasak Budapest pénzügyi helyzetének további biztonságára és a jövő feladatainak megoldására. Huszár Aladár főpolgármester, a Nemzeti Egység Pártja budapesti szervezetének elnöke, szünet nélkül folytatja a szervezet kiépítésére irányuló tevékenységét és előkészíti a jövő évben végrehajtandó nagyarányú teendők sorrendjét. A főváros politikai irányításának további célkitűzéseiről nagyérdekességű megnyilatkozásnak lesz a színhelye december 12-én, kedden délután 6 órakor a budai Vigadó, amelynek termeiben foglalkoztatta a közvéleményt az, amelyet Wolff Károly, a kereszténypárt vezére vetett föl. A polgárságot föltétlenül érdekelte az a gondolat, hogy a székesfőváros kísérelje meg a szükségpénzzel való operálást. Wolff Károly ugyanis egész természetesen a munkanélküliséget tömegmunkák teremtése révén akarja megoldani. Ez a tömegmunka legfőképpen az útépítés lenne. Ezeknek az útépítéseknek a céljaira kívánna Wolff Károly a székesfővárosnak hátralékos adói és illetékei terhére bizonyos szükségpénzt kibocsáttalni. A szükségpénz felmerült gondolatát ^ egész általánosságiban sokat vitatták gazdasági és pénzügyi szakkörök, a Fővárosi Hírlapnak pedig módjában volt a Wolff-féle indítványtól elvonatkoztatva, tisztán elméleti alapon, kérj dóst intézni egy a főváros által kibocsátandó szükségpénzre vonatkozólag aki teoretikus, de nem pénzügyi szakember, kétségkívül a legjobbat akarta, amikor ezt a gondolatot felvetette. Bizonyára megbízik azonban ő maga is a pénzügyminiszter ellenzésében megnyilvánult tökéletes, szakszerű tudásában. Kozma Jenő országgyűlési képviselő mondja el beszámoló beszédét. A nagygyűlés emelvényén megjelennek a várospolitikai életben kimagasló szerepet játszó vezető egyéniségek, hogy meghallgassák Kozma Jenőt, aki az elmúlt esztendők összes gazdasági, társadalmi és szociális problémáit tárja elő és egyúttal lefekteti a közeljövő programját, amelynek kiindulási pontja változatlanul a nemzeti egység, a polgári egyenjogúság és a termelő munka. A beszámoló után Gömbös Gyula miniszterelnök megtartja hatalmas beszédét a fővárossal kapcsolatos összes kérdésekről és ez a megnyilatkozás tulajdonképen folytatása lesz a tattersalli beszédnek, amelyen első alkalommal foglalkozott a miniszterelnök a városháza ügyeivel. Amíg azonban a zászlóbontó népgyűlésen csak általános irányelveket szegezett le a miniszterelnök, addig a budai Vigadóban már a részletkérdések különböző kategóriáit sorolja fel és tüzetesebb alapon jelöli meg mindazt, amit Budapest fejlesztése érdekében meg kell valósítani. A deImrédy Béla dr. pénzügyminiszterhez. A pénzügyminiszter a következő választ adta: — Az egész elgondolást nem akarom részletesen megjegyzéseimmel kísérni. Inkább egy kérdést vetek fel: hát már annyira elfelejtették az 1918—191í)-ben kiboesáj- tott szükségpénzek sorsát és az annak nyomán támadt következményeket? Ez a most elgondolt pénzfajta még a Postatakarékpénztár által annakidején kibocsájtott papírpénznél is gyengébb, értéktelenebb, de egyúttal károsabb is volna. Ilyen ötletek és gondolatok nemcsak kivihetetlenek, de meg engedhetetlenek is. Ilyennek a keresztülvitelét ajánlani, arról terveket szőni, vagy azt végrehajtani nem lehet. Kárbaveszett kísérlet még csak gondolkozni is a dolog felett, de még inkább kárbaveszett időtöltés foglalkozni vele. Gömbös Gyula mlniiztercintth megjelenik Kozma Jenő december 12-1 beszámolóián A miniszterelnök kilejtl irányító szempontjait, amelyeket Budapest fejlesztése körül meg kell valósítani
