Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-25 / 4. szám
Budapest, 1933 január 25 9 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési ár: egész évre...............................24 pengő. fél évre ...................................12 pengő. Tis ztelettel felkérjük a hátralékos előfizetőket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. örvendetesen javul a polgármester állapota. Sipőcz Jenő dr. polgármester az elmúlt héten is otthonában tartózkodott és állandó orvosi felügyelet mellett állapota annyira javult, hogy családtagjai kíséretében sétákat is tett. A polgármester betegsége tartania alatt nem kapcsolódott ki a városházi ügyek intézéséből és lakásán naponta fogadja a helyettesítését ellátó alpolgármestereket, valamint a referáló főtisztviselőket. Orvosainak mérlegelése szerint a polgármester hét héten belül elfoglalhatja hivatalát. Kozma Jenő betegsége. Az influenza-megbetegedések terjedése Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőt, az Egységes Községi Polgári Párt elnökét sem kímélte: az elmúlt hét közepén magas lázzal viaskodott, majd végül is otthonmaradásra kényszerült. Kozma Jenő állapota javult és néhány nap múlva ismét bekapcsolódik a városháza ügyeinek legfőbb intézésébe. Az influenza betegei a városházán. A központi városházán számos főtisztviselőt kényszerített otthonmaradásra az influenza-járvány. Hiányzott Borvendég Ferenc alpolgármester, Bódy László dr. tanácsnok, a közlekedési ügyosztály vezetője,’ Kovácsházy Vilmos tanácsnok, a város- gazdasági ügyek intézője, Németiig Károly tanácsnok, a közművelődési ügyosztály főnöke,' Vájná Ede tanácsnok, továbbá Beliczay Géza és Romolyay Rezső tanácsjegyző és számos fontos ügykört ellátó tisztviselő, akik azonban már e héten ismét egészségesen veszik át ügykörük ellátását. Szerdán: közgyűlés. A törvényhatósági bizottság szerdán folytatja az üzemi bizottság jelentésének a tárgyalását, ahol a Községi Élelmiszerüzem ügyei kerülnek további megvitatásra. Valószínű, hogy a közgyűlésen éles erőpróbát vált. ki az üzem sorsa fölötti szavazás, amelyet nemcsak várospolitikai, hanem gazdasági körökben is nagy érdeklődéssel kísérnek. A többi üzemek fölött aligha lesz élénkebb vita és a polgármester javaslata elfogadásra talál. Csütörtökön: tanácsülés. A törvényhatósági tanács legközelebb csütörtökön délután tartja ülését, amelyen tárgyalni fogják a szociálpolitikai ügyosztálynak a kislakásos bérházak lakbérmérséklésére vonatkozó előterjesztését. A napirenden ezenkívül több,'túlnyomóórészt jelentéktelen tárgy szerepel. Kétszáz ingyenebéd a ferencvárosi szegényeknek. Vágvécsei Welliseh Andor műépítész, fővárosi bizottsági tag, vasárnap kétszáz szegényt és ínségest látott vendégül a Ferencvárosi Kaszinó helyiségeiben. A mai nehéz viszonyok között üdvös volna, ha Welliseh Andor akcióját azok is folytatnák/ akiknek erre módjuk és tehetségük van. Vigyázó főjegyző negyedszázados szolgálati jubileuma. Vigyázó Géza dr. székesfővárosi főjegyző, a város- gazdasági ügyosztály helyettes vezetője szombaton jubilálta közszolgálatának 25-ik évfordulóját. A nevezetes évfordulón a főjegyzőt meleg ünneplésben részesítették. A kartársak üdvözlését és jókívánságait Laczó Viktor dr. tolmácsolta szép beszéddel, majd átnyújtotta az ügyosztály tagjainak ajándékát, egy művésziesen ötvözött ezüst dobozt. A polgármester a jubileum alkalmából külön rendeletben ismerte el Vigyázó főjegyző érdemes és buzgó szolgálatát. A jubiláns főjegyző tizenkilenc éve szolgál a városgazdasági ügyosztályban és a főváros fürdő, gyógyforrás és idegenforgalmi ügyeinek egyik legalaposabb ismerője. Ezüstlakodalom. Veronács Gyula, a központi városháza gondnoka és neje, született Langer Irén házasságkötésük 25-ik évfordulóját január hó 26-án délután fél 7 órakor tartják a budapest-ferencvárosi (Bakáts-téri) plébániatemplomban. A rendőri bejelentőhivatal segítségével kutatják fel az iskolakerülő tanulókat. Szendy Károly tanácsnokhoz az utóbbi 'időben olyan jelentések érkeztek, hogy egyre több a mulasztó tanuló. A vizsgálat megállapította, hogy 1732 olyan beiratkozott tanuló van, aki az utóbbi hetekben Hunyadi János TERMÉSZETES AZ EMÉSZTŐSZERVEK LEGB3VA1ÖB9 GYÓGYVIZE EGY HÁZTARTÁSBÁN SEM HIÁNYOZHAT. HATÁSÁBAN FEEÜÍJMÜEBATATIAJÍ SflXLEHHER ANDRÁS, BUDAPEST j&MSmdMbmp Ismét boldogítani akarják a fővárost egy üzemen kívül helyezett magánszanatóriummal Megvásárlásra, vagy bérbevételre felajánlották a sashegyí R/nger-szanatőnümot Ivet évvel ezelőtt elkészítette a főváros vezetősége nagyszabású kórházépítési programját, amelyben nemcsak az új Rókus megépítése szerepelt, hanem az óbudai Margit- ikórház nagyarányú kibővítése és Buda déli részén, Kelenföldén modern közkórházi és szülőotthon létesítése is. A tervbevett nagyszabású új szeretetotthon helyéül szintén Kelenföld—Lágymányos vidékét szemelték ki. Ebből a nagyszabású kórházépítő programból egyelőre még semmit sem sikerült megvalósítani. Mindössze az történt, hogy az eredetileg szeretetotthonnak szánt Maglódi-uti pavillonokat közkórháznak használták fel, egy régi kórház- épületet és egy üresen maradt árvaházi épületet pedig szeretetotthon céljára átengedtek. Elmaradt tehát az új Rókus megépítése és nem hajtották végre a Margit-kórház kibővítését sem. De még a Margit-kóitház nregjnaigyobbításámá] is fontosabb és sürgősebb a tervezett kelenföldi közkórház megy aló sí tá s a, mert a főváros Duna-jo'bbparti déli részén, egy magánkézben levő kisebb nyilvános ainbulató- rium kivételével, egyáltalában nincs gyógyintézete. Minthogy a fővárosnak belátható időn belül alig lesz arra pénze, hogy a tervezett kelenföldi kórházat megépíthesse, a Buda-délvidéki közkó.rház megvalósítására érdekes új terv merült fel. A Sashegy alatt elterülő Einig er-szanatórium épületei Ó3 nagykiterjedésű parkja már hosszabb idő óta üzemen kívül, üresen állanak. Ezeket az épületeket most megvásárlásra, vagy bérbevétel céljából felajánlották a fővárosnak. Az ajánlat szerint az épületcsoport kórházszerű jellegénél és szanatórium berendezésénél fogva, átalakítás nélkül alkalmas lenne kórházi célra. A főváros vezetősége még nem foglalkozott az ajánlattal, amelyről illetékes helyen is érdeklődött a Fővárosi Hírlap munkatársa. — Tagadhatatlan, — mondották, — hopy a kelenföldi közkórház létesítése már régen megérett feladat, sajnos azonban, a főváros a mostani pénzügyi viszonyok mellett aligha gondolhat arra, hogy egy új kórház létesítésébe foghasson akkor, amikor a meglévők fenntartása is a lehető legnagyobb gondokat okozza. A szőbanforgó ajánlatról nincs tudomásunk, de lia beérkezik is, akkor sem valószínű, hogy a főváros belemenjen az ilyen tranzakcióba. Még abban az esetben, is igen nagy összeggel terhelné meg a főváros közegészségügyi budget jót, ha az említett. intézmény egy fillér kiadás nélkül kerülne a főváros tulajdonába, mivel a férőhelyeik, az ágyak és így az ápolási napok szaporításával egyenes arányban növekednének a főváros kész- kiadásai is. Erre pedig a mostani költségvetés keretein belül, sajnos, nincs fedezet. Bármennyire elismerjük, hogy jogos követelés lenne a kelenföldi közkórház, annak megoldását jobb időkre kell elhalasztanunk. huzamosan távolmaradt az iskolától. Az iskolakerülő gyermekek legnagyobb száma a perifériákról való, ahol fokozza a mulasztást az a körülmény is, hogy egyes vidékeken szétszórtan állanak a lakóházak és az iskoláktól nagy a távolság. A főiváros vezetősége, in őst kötelezően el akarja rendelni az iskolaköteles korban lévő tanulók szülői bejelentését, úgyhogy ennél a megoldásnál segítségül veszik az államrendőrségi bejelentőhivatal apparátusát, A tervek szerint módosítják a kötelező bejelentéseknél használt nyomtatványokat, amelyeken külön szelvényt kell kitölteni az iskolaköteles korban lévő tanulókról is. Tröszt alakult cs Hangit lebontáséra A dunaparti vendéglők és kávéházak léinek ca HzmgH honkmrencíéjátóí A pesti Vigadóban tevő kávéházi helyiségek, valamint az előtte lévő Haugli-kioszk bérletére most járt le a pályázat, amelyik sok tekintetben igen érdekes ajánlatokat juttatott a városgazdasági ügyosztályba. Az ajánlattevők között szerepel Gellert Zsigmond kávés, Durst ■ Imre, a Hangái volt üzletvezetője, a Lukács cukrászda rt., Hónai Ödön csemegekereskedő és vitéz Bertha Gyula főpincér, akik ■egymástól eltérő, de pénzügyi szempontból tárgyalható ajánlatot tettek. Külön; megemlítést érdemel a pesti duna- parti kávéházak és szállodái?, egyesülése, amelyek a többi ajánlattevőnél lényegesen kedvezőtlenebb pályázattal szerepelnek ' és előterjesztik azt a tervüket, hogy a Vigadókávéházat albérletbe adják, legfőképpen pedig hangsúlyozzák, hogy a Hanglikioszkot lebontják. Ha a főváros a kioszk lebontását nem engedné meg, akkor hajlandó a konzorcium a tágas helyiséget idegenforgalmi célokra, balneológiái és néprajzi kiállításokra felhasználni. Amint látható, a dunaparti restaurant-érdekeltségek tömörülése csak egyetlen célt tűzött maga elé: a Hangli- kioszk lebontását. Ez az átlátszó kísérletezés felvilágosít arról, hogy a dunaparti vendéglősöknek mennyire fáj a Hangli konkurrenciája, amelytől minden eszközzel, még holmi áldozatok' árán is meg akarnak szabadulni. Kiderül ebből az ajánlatból, hogy a Hangli münden más híreszteléssel szemben jó üzlet, ha hozzáértő vezetés mellett megfelelő tőkeerővel látjiai el a maga hivatását. Alig hihető ezek után, hogy a főváros érdemben fogjalkozzon a Hanglit eltüntetni kívánó tröszt ajánlatával és nyilvánvalóan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a legjobb ajánlattevőnek adja lei a Hangli bérletét. Eltekintve az üzleti mohóságnak ettől a rideg' megnyilatkozásától, a főváros vezetősége mindenképpen eltekint a Hangli lebontásától, mert annak a Vigadó-téren komoly hivatottsága van. Ezt a nagyemlékű és a tradíciókban megnemesedett intézményt nem áldozhatja fel a dunaparti szállodások nevetséges kísérletezésének, mert a kies környezetben fekvő népszerű Hangli a jövőben is kedvenc tartózkodási helye marad a főváros előkelő és szolid publikumának. Február 1-től olcsóbb lesz a bér a főváros kislakásos bárházaiban. A Fővárosi Hírlap multheti számában elsőnek jeleztük, hogy a főváros kislakásos bérházaiban bérlesizállí- tás készül. A bérleszállítást nemcsak ®iz teszi szükségessé, hogy időközben a magántulaj dánban levő házak bérei is lényegesen olcsóbbodtak, hanem az általános szociális helyzet leromlása is. A főváros kislakásos bérházainak lakbérei, ugyanis meglehetős magasan vannak megállapítva, így például az egyszobás lakások után 550 pengőt fizetnek, úgyhogy ezeket a terheket kisexiszteneiák esek nehezen tudják vállalni és így érthető, hogy úgyszólván hónapról-hónapia több a nemfizető lakó. Hétfőn jelent meg az újabb lakbérmérséklésről szóló rendelet, amely S—16 -százalékkal csökkenti a főváros kislakásos bél-házaiban tevő lakások érát. A mérséklés után az egyszobás lakások évi bére 400—480 pengő lesz, a kétszobás lakásoké pedig maximálisan 630—-680'pcngóV Áhiint ebből a két adatból is kitűnik: a bérmérséklés elég' jelentékeny. A lakbér redukció folytán a főváros bérjövedelme 150 ezer pengővel kevesebb. Ezzel szemben azonban reméljük, hogy a lakók a kisebb bért pontosakban fogják megfizetni és leevesebb lesz a hátralékos. A főváros egyébként bérlőivel szemben a legmesszebbmenő megértést tanúsítja és nem lakottat lei senkit, aki önhibáján kívül nem tud fizetni, csupán a notórius nemfizetőktöl akarja megtisztítani bérházait. Az előző bérleszállításokkal' együtt, tavaly május óta átlag 22 százalékkal csökkentek a székes-; fővárosi kislakások bérei, ami igen tekintélyes engedmény. A városházán remélik, hogy ezzel egyidöre megszűnik a panasz a lakások magas bére miatt. Díjtalanul fürdetik az iskolás gyermekeket. A székesfőváros múlt évben jelentékenyen leszállította luxus- fürdőinek díját, most pedig a Dandár-utcai népfürdő árainak mérséklésére került a sor. A füdőjegyek árát olyan minimális összegre redukálták, hogy a legszegényebb ember is igiétnybe vehesse ezt a modern, higiénikus intézményt, amelynek sajnálatos módon egyre inkább összezsugorodik i& látogatottsága.. A főváros reméli, hogy az ármérsékléssel felkelti az érdeklődést a mintaszerű népfürdő iránt. Egyidejűén elhatározta a főváros vezetősége azt is, hogy a teljesen szegények számára az ínségakciók útján ingyenjegyeket juttat. A dandárutcai népfürdőnek van egy gyermek- fürdője is, amely úgyszólván használaton kívül áll és senki se látogatja, mert szegény szülők nem tudják a 30 filléres díjat sem megfizetni. Az a terv, hogy az ínsélgakció révén ,ai gyermekfürdőt most teljesen ingyenesen a szegény iskolás-, gyerekek rendelkezésére bocsátják. Kelet fejedelmei Budapestre jönnek. A Tábori Koméi szerkesztésében megjelenő Idégenforgami Tudósítóban olvassuk a következő érdekes hírt: Három világrész: Ázsia., Afrika és Ausztrália mohamedán fejedelmei, számszerűit négyszázan május havában tanácskozásra gyűlnek össze Londonban s ezzel kapcsolatban a tavasszal európai körutat tesznek londoni konferenciájuk kapcsán. Az orientális fény és pompa diadalmenete lesz a négyszázaknak ez az utazása, mert valamennyien gazdagok, és mint a keleti ember általában: szeretik dokumentálni gazdagságukat. Mind nagy kísérettel utazik, úgy, hogy a családtagokon kívül több száz főnyi személyzet jön át velük Londonból az európai kontinensre. A budapesti Lafontaine-Társaság valamennyi fejedelemnek meghívót küldött, amelyben felkérte őket, hogy útjuk során látogassanak el Budapestre. Idejövetelüknek speciális célja az volna, hogy jelenlétükben rakják te az alapkövét annak az új, nagyszabású mecsetnek, amelyet a magyarországi mohamedánok építtetnek Gül Baba sírja mellett. Az új mecset építését a tavasszal kezdik meg'. Számíthatunk arra, hogy a keleti fejedelmek nagyrésze el is jön a mecset alapkőletételének ünnepségére és így a főváros idegenforgalma érdekes, exotikus színfolttal gazdagodik. <x>oooooooooooooo<x>ooooooo<xxxx>oo^oooooooooooooooooooo<^x>oooc^oooooo«oo<>oooooo<>ooo<xxx><»oooooooo^^oooooo<>oooo^ S A FŐVÁROSÉ HÍRLAP HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK g 'oOOOOOOOOOOGOOOGOOOOOOGOCGOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO^GGOOOOOOOOGOOOO^OOOOOOG^OOOOO^OOOOOOOOOOOCOOOOG^OoO