Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-13 / 37. szám
Budapest, 1933 szeptember 13. Mint a legtöbb kartelnél, úgy a textilkartelnél is az a helyzet, hogy a kisvállalatok áldozatai a nagyoknak. A kispénzű karteltagok csak arra valók, hogy statisztáljanak a nagyvállalatoknak és végeredményben a gyöngébb karteltagok együtt véreznek el a fogyasztóval. Jgy van ez a textilkartelnél is. Amint látni fogjuk öt nagy textilvállalat tartja kezében az egész textilipart, öt nagy vállalat vámszedője a mai nyomorúságos gazdasági életnek. Ennek az öt mamut- vállalatnak dolgozik a magyar fogyasztó, valamint a textilipar minden ipari és kereskedelmi vállalata is. Mielőtt ennek az anomáliának részleteire rátérnénk, még a textilkartel évi jelentésével szemben bebizonyítjuk: milyen alaptalan ferdítés a jelentésnek az az állítása, hogy a textilcikkek ára 28%-kal, vagy akár csak egy fél százalékkal is csökkent. Annak igazolásául, hogy a textilkartel évi jelentésének ez az állítása époly valótlan, mint az a sok más, amellyel már eddig is foglalkoztunk és hogy a textiláruk a múlt év óta is drágultak, elég rámutatnunk a főváros legutóbbi textilpályázatára beérkezett ajánlatokra, amelyeknek árai oly magasak voltak, hogy a polgármester kénytelen volt új versenytárgyalást kiírni. Még a második verseny- tárgyalás legolcsóbb árad is átlag 14%-kai magasabbak, mint a multévick, pedig ezek az árak már 10—12%-kai alacsonyabbak voltak, mint az első versenytárgyalás árai. A főváros — mint ismeretes — két hónap előtt az alkalmazottak téliruha szükségletére pályázatot hirdetett. A beérkezett ajánlatok nyilvános verseny- tárgyalása július 19-én folyt le, amelyen a 222.G15/S33. XI. számú hivatalos jegyzőkönyv tanúsága szerint a következő legolcsóbb ajánlatokat fogadták el: 1595 méter kártolt szerecsenszürke köpenyszövetre vitéz Rohonczy-Storer Viktor ..........................ä 13.92 P ös szesen: 22.202.40 P 918 méter sötétkék zubbony- és nadrágszövetre Soproni Szőnyeg és Textilmüxek ....... k 11.88 P összesen: 10.905 48 P 5006 méter szerecsenszürke zubbony- és nadrágszövet vitéz Rohonczy-Storer Viktor . . . . h 1168 P összesen: 58.470.08 P 1246 méter szerecsenszürke köpenybélés-posztó vitéz Rohonczy-Storer Viktor . ...............................ä 9.45 P ös szesen: 11.774.70 P 1938 méter bélésszövet ugyanaz a cég . ... h 9.45 P összesen: 18.31410 P 470 méter ujjbélésvászon Budakalászi Textilmüvek ....................................................................... , , , á 2.05 P ös szesen: 963.50 P A többi cikkre nézve beérkezett ajánlatok nem voltak elfogadhatók, mert — amint a polgármester határozata mondja—amultévi egységáro.khoz képest feltűnően drágák voltak s így azokra nézve újabb versenytárgyalást kellett kiírni. A következő versenytárgyalás augusztus 9-én volt, amelyen a 222.798/933. XI. számú jegyzőkönyv szerint a következő cégek kapták meg a szállítást, mint legolcsóbb ajánlattevők: 1551 méter szerecsenszürke posztóra az Első Magyar Gyapjúmosó r. t....................................................ä 13.95 P 86 méter oliva köpenyposztó, ugyanaz.. . . k 13.95 P 53 méter sötétkék köpenyposztó, ugyanaz . á 13.95 P 86 méter fekete köpenyposztó, ugyanaz . . á 13.95 P 2992 méter sötétkék zubbony- és nadrágposztó vitéz Rohonczy-Storer Viktor ......................................ä 12.80 P 28 5 méter oliva ddto., ugyanaz a cég ... a. 12.80 P 1878 méter búzavirágkék, ugyanaz a cég ■ ■ á 12.80 P 539 méter fekete, ugyanaz a cég...................á 12.80 P Ez a két rendelés kereken 200.000 pengőről szól. Pontos ajánlatot kértünk valamennyi felsorolt cikkre cseh, olasz és osztrák cégektől és kivétel nélkül valamennyi legalább 40%-kal olcsóbb, mint a magyar textilkartel tagjainak ajánlata, úgy, hogy Budapest agyonsanyargatott közönsége már ezen a két rendelésen nem kevesebb mint 80.000 pengővel fizeti túl a normális árakat, csak azért, mert a textilkartel a védővámokat az utolsó fillérig kihasználja. És itt nyomban hozzátesszük, hogy a külföldi gyáraktól kifejezetten a legjobb anyagra kértünk és kaptunk ajánlatokat. összehasonlításképen bemutatjuk a fővárosi posztó- szállítások multévi egységárait, hogy demonstráljuk, mennyire rosszhiszemű a textilkartel évi jelentésének az az állítása, hogy a textilcikkek ára csökkent. Szószerint közöljük a főváros nyilvántartását a multévi posztószállításokról. Eszerint: 1. köpenypoeztóért fizetett a főváros 1932-ben 12.90 P-t, míg 19.33-ban a legolcsóbb ajánlat volt 13.95 P 2. oliva .... 1932-ben 12.90 P — 1933-ban 13.95 P 3. sötétkék . . . 1932-ben 13.95 P — 1933-ban 19.30 P 4. zubbonyposztó 1932-ben 11.— P — 1933-ban 12.83 P Látjuk, hogy a különbözözet a két év egységárai között 8—1G%, vagyis átlagban nem kevesebb mint 14 százalékkal magasabbak az idei textilárak, mint a multéviek. A textilkartel évi jelentésében viszont azt olvassuk, hogy az árak az utolsó négy év alatt 28%-kal csökkentek. Ezért kellett felhívnunk az illetékes körök figyelmét a textilkartel évi jelentésének e valótlanságára és a textilkartel árdrágítására, mert lehetetlen, hogy a kartelek visszaélései megtorlás nélkül maradjanak. Furcsaságok a főváros legutóbbi textilpályázatán Minden méter szövet védővámja 6.35 aranykorona. Ez a védővám arra volna hivatva, hogy megvédje a magyar ipart a külföld dömpingáraival szemben. De nem arra való, hogy a kartelnek kiszolgáltatott magyar fogyasztó kénytelen legyen 50%-kal túlfizetni a textilkartel gyártmányait. A főváros részéről történt is kísérlet, hogy a textilkartel hihetetlenül magas árai miatt külföldről hozzák be az idei posztószükségletet, de a kereskedelemügyi minisztériumtól azt a választ kapták, hogy erről szó sem lehet, mert a magyar ipari munkásságot meg kell védeni a külföldi versennyel szemben. Hát ugyan micsoda védelem jut nálunk a textilipar munkásainak, amikor azt látjuk, hogy a munkabérek éppen a textiliparban a legsilányab- bak. Az elmúlt évben 1100 olyan textilmunkás akadt, akiknek egész évi keresete egyenkint mindössze 229 pengő volt. Ebből egy-egy családra hetenkint 4.40 pengő, naponként 63 fillér jutott. Valójában tehát így fest a textilkartel szociális munkásvédelme. J AK ©BOUTS GYULA ÉPÍTŐMESTERI építési anyagkereskedése BUDAPEST,! VI., SZENT LASZLÓ-üT 65. Telefon : 9-35-34. = ELSŐ KISPESTI takaréktüzhely,vas- és lemezáru-üzem Cégtulajdonos: László István. Aranyéremmel kitüntetve. Kispest,Klapka-utca 58. Telefon: 47-1-72 A főváros textilpályázatára beérkezett ajánlatokból egyébként világosan kitűnik, hogy a textilcikkek ára nem csökkent, hanem ennek épp az ellenkezője áll: igen jelentékenyen megdrágult. De van ennek xa pályázatnak még igen tanulságos más érdekessége is. Az egyik textükereskedő olcsóbban tudja a fővárosnak a textilcikkeket szállítani, mint a kartelgyáros, aki az árut termeli. A főváros textilpályázatán nadrágposztóra ugyanis a következő cégek tettek ajánlatot: vitéz Rohonczy-Storer Viktor nadrágposztót ajánl ..............................................................................ä 12.80 P-ért, El ső Magyar Gyapjúmosó nadrágposztót ajánl ....................................................................................á 12.80 „ Magyar Posztógyár nadrágposztót ajánl . á 13.06 ,, Soproni Szőnyeggyár ,, ,, á 13.45 ,, Richards Richard, Győr ,, ,, á 12.98 ,, Trunkhahn Lipót ,, ,, á 12.90 ,, Nem furcsa dolog, hogy a pályázaton résztvevő összes textilgyárak ajánlata drágább, mint Storer Viktoré, aki nem is gyáros. Mindenesetre érdemes lesz megállapítani, hogy melyik gyárbői szállítja Rohonczy-Storer Viktor ennek a most elnyert szállításnak az áruját, hogy a jövőben mellőzhető legyen a közvetítés teljesen felesleges költsége. Szakkörökből szerzett információk szerint a Storer-cég mögött a Trunkhahn-posztógyár burkolódzik a névtelenségbe. pályázat másik megdöbbentő érdekesség, hogy a külföldi textilgyárak a magas védővámok és a legkülönbözőbb költségek dacára versenyképesek a mi textilgyárainkkal. Ez a tény legvilágosahban igazolja, mennyire visz- szaél a textilkartel a magas védővámokkal. Beszereztük egy oszták posztógyár számláját 117 méter osztrák gyártású szövetről 1223 pengő értőkben. A szóbanforgó gyár, amelyet csak azért nem nevezünk meg, mert nem csinálunk cégeknek reklámot, de pontos címe a hatóságok számára nálunk rendelkezésre áll, folyó évi augusztus 23-án Budapestre szállított 117 méter 587/D. jelű gyapjú- szövetet, amelyet a következő költség terhelt: Vám ........................... 1% bolettaalap . ,h% kezelési költség 19 'k% fázisadó . 397.80 P 16.30 „ 8.20 „ 318.20 „ összesen: 740.59 P. Az egész tétel (117 m) ára 1223 pengő. Vagyis a vám és a költség közel 70%-a a vételárnak, úgy, hogy a 10 pengős osztrák szövet költséggel együtt kereken 17 pengőjébe van a budapesti importőrnek. Képzelhető ezek után, hogy milyen nyereségre dolgozik a mi jeles kartelünk, ha a külföldi áru 70%-os különbözetet is kibír vám és költség címén és még mindig versenyképes marad a textilkartel áraival szemben. De különösen kiemelendő iaz a körülmény, hogy a jelen esetben osztrák gyártmányról van szó, tehát olyan Ország ipari cikkéről, amelynek textilipara semmivel sem régebbi keletű, mint a magyar. A monarchia idejében Ausztria is Csehországból és Lengyelországból kapta líextilszükségletét, az osztrák textilipar is csak a háború után fejlődött ki és ime az osztrák textilgyártmányok mégis 70%-kal olcsóbbak, mint a mieink. Dr. Nádas József. A Baross Szövetség köszöneté a Fővárosi Hírlapnak. A Baross Szövetség lapunk felelős szerkesztőjéhez a következő köszönő levelet intézte: Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! A Baross Szövetség nagy figyelemmel kísérte a Fővárosi Hírlap cikksorozatát, amelyben az áruházi kérdésben a magyar kiskereskedelem érdekei olyan erőteljes támaszt kaptak. Most, amikor a békés megegyezés küszöbön áll, kötelességünknek érezzük, hogy a Fővárosi Hírlap hathatós támogatásáért őszinte köszönetünket fejezzük ki mélyen tisztelt Szerkesztő Urnák és egyben arra kérjük, szíveskedjék a közügyek iránt mindenkor tanúsított lelkes odaadásával a kiskereskedelem érdekeit továbbra is szívén viselni. Az áruházi kérdésben legyen szabad megjegyeznünk, hogy a most készülő megegyezés anyaga nem. teljesen elégíti ki a Baross Szövetséget, mert a mi álláspontunk általában véve az, hogy az élelmiszerkereskedelemnek az áruházakban nem volna kívánatos szabad teret nyitni. Mindazonáltal Szövetségünk nem akadályozza meg a békés megegyezés létrejöttét, mert ezt is haladásnak tekinti az eddigi állapotokkal szemben és továbbra is küzdeni kíván azért, hogy az élelmiszerkereskedelem az áruházak kíméletlen konkurenciájától véglegesen mogszabadíttassók. Fogadja igen tisztelt Szerkezstő Ur őszinte tiszteletünk és nagyrabecsülésünk kifejezését. BAROSS SZÖVETSÉG: Dr. Purébl Győző m. kir. kormány- főtanácsos, tb. ügyvezető igazgató. Dr. Domokos László ny. miniszter oszt. tanácsos, titkár. Válasz egy levélre. Multheti számunkban megírtuk, hogy a Hofherr—Schrantz—Clayton—Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek RT. vezérigazgatója. László Sándor állásáról lemondani készül, mert a vállalat igazgatósága őt okolja a kedvezőtlen üzleti eredményért, amely az elmúlt évben 3,415.762 P veszteséggel zárult. Erre a közlésünkre a vállalat hivatalos bélyegzővei és két olvashatatlan aláírással ellátva a következő levelet intézte szerkesztőségünkhöz: „B. lapjuk f. hó 6-i keletű 36. számában „Vezér- igazgatói állások halmozója“ címmel egy cikk jelent meg. A tartalmi részt illetőleg jó információikhoz gratulálunk.“ Erre a levélre az a válaszunk, hogy a gúnyos elismerést egy kissé elméltóztattak hamar- kodni. Mert lehetséges, hogy a vezérigazgató úr nem készül lemondásra és bevárja, amíg arra kényszeríteni fogják. Ez az időpont pedig sokkal közelebb van, mint azt László úr gondolja. Talán ő még nem is sejti, hogy a mi információnk, mint mindig, ezúttal is helytálló. Neki valószínűleg még nincs tudomása róla, de mi már tudjuk, hogy a kisebbségi részvényesek erőteljes mozgalmat indítottak az ő eltávolítására. Bizony ez így van. A végzet útjai kiszámíthatatlanok és azt sem gúnyos levelezéssel lekicsinyelni, sem pedig barikáddal eltorlaszolni nem lehet. Földes Albert jubileuma. A magyar gazdasági élet egyik legkiválóbb tényezője, Földes Albert, a Központi Ásványolaj Rt. igazgatója, ünnepelte az elmúlt napokban munkásságának negyven éves jubileumát. Földes Albert egybeforrott a magyar ásványolajiparral és minden munkaterületen annak fejlődését vitte előre. A kiváló gazdasági szakembert jubileuma alkalmából teljes ülésén ünnepelte az Ásvány olajfinomító Gyárak Országos Egyesülete és- a díszülésen a GyOSz, valamint a Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete is képviseltette magát. Az üdvözlők sorában ott volt Kállay Tibor ny. miniszter, valamint a szakmának minden vezető egyénisége. Újból megsürgette a főváros a közszállítási szabályrendelet módosítását. A főváros ismételten sürgeti a közszállítási szabályzat módosított szövegét, hogy annak alapján elkészülhessen a főváros új sza- bályi'endelete. Különösen azt a szakaszt kívánják módosítani, amely most kötelezővé teszi a legolcsóbb ajánlat elfogadását. Ma az a helyzet, hogy a főváros nem egyszer ráfizet a „legolcsóbb“ ajánlatokra és szívesebben alkalmazná a középarányos rendszert. A közigazgatási bizottság határozata alapján újabb felirat megy a kormányhoz, ahol különben ez év végére ígérték az átdolgozott szabályzat életbeléptetését. Nyolcvanezer pengővel Kifizette a főváros n textilhortel idei posztószdllitdsdt A tetxtilpincon tizennégy százalék a folyó évi áremelés