Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-08-02 / 31. szám
Lilább felmondólevelet kaptak a Tabán lakói Május előtt nem kezdik az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési ár: egész évre ...........................24 pengő fé l évre.................................12 pengő Ti sztelettel felkérjük a hátralékos előfizetőket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. A SZERKESZTŐSÉGBŐL. Dac só Emil, a Fővárosi Hírlap, felelős szerkesztője néhány hétre elutazott a fővárosból. Távollétében a szerkesztésért Illés László szerkesztő felelős. Boros László dr. — kormány főtanácsos. Nemcsak az újságírók között, hanem társadalmi és politikai körökben is nagy örömet váltott ki az a kitüntetés, amelyet Boros László dr. felelős szerkesztő kapott az államfőtől. Horthy Miklós kormányzó ugyanis a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta Boros Lászlónak azért a fáradhatatlan buzgalmáért, amellyel a Nemzetközi Újságíró Kongresszus végrehajtó bizottsági ülését Budapesten megszervezte és felbecsülhetetlen szolgálatot tett a magyar érdekeknek. A kitüntetés ténye elismerés az újságírók felé is, mert Boros László vezetőszerepet tölt be a Magyarországi Újságírók Egyesületében, amelynek lendületes felvirágoztatása elsősorban Boros László páratlan agilitásának a következménye. A kitüntetett felelős szerkesztőt minden oldalról elhalmozták a legőszintébb szerencsekívánatokkal. Pártvaesora. Az Egységes Községi Polgári Pártnak a Ferencvárosi Kaszinó kérthelyiségében tartott társasvacsoráján Pavlik Ferenc kir. tanácsos köszöntötte a központi pártvezetőséget, amelynek nevében Becsey Antal törvényhatósági tanácstag, a párt társelnöke hosszabb beszédben vázolta a párt irányvonalait, majd megemlékezett Gömbös Gyula miniszterelnök olaszországi útjáról. A gazdasági élet exponensei tudatában vannak azoknak a végtelenül nagy nehézségeknek, amelyek még a nemzeti célok megvalósulása elé tornyosulnak, de az ország bízhatik abban, hogy hatalmas barátaink segítségével a magyar felkészültség, a magyar tudás, lelkesség, kitartás és jellemszilárdság a miniszterelnök vezetésével megfogja hozni a várt eredményt. A nemzeti egység megvalósulásának példáját szolgáltatja a Ferencváros polgársága Usetty Béla orszgy. képviselő irányításával, aki mintaképe a legkisebb egzisztenciákkal való együttérzésnek és együttmun- kálkodásnak. A ferencvárosi pártszervezet nevében Usetty Béla megköszönte a központi pártvezetőség és a többi kerületi alakulat kiküldötteinek baráti látogatását, az egész fővárosra kiterjedő egység beszédes dokumentálására. Orvosi kinevezések. A főpolgármester dr. Neh- benführer László id. adjunktust közkórházi adjunktussá, dr. Bárdossy István alorvost pedig az adjunktusi teendők ellátásával megbízta. A tisztviselők szabadságidejé'nek szabályozása. A polgármester rendeletet adott ki, amelyben közli az összes hivatalfőnökökkel, hogy a maximális szabadságidő hat hét, a XI. fizetési osztályban három hét, a X. fizetési osztályban négy hót, a IX. fizetési osztályban négy—öt hét, a VIII. és VII. fizetési osztályokban pedig öt hét. Az ideiglenes és hetijegy- zékes tiszti személyzetnél a szabadságidő két hétben van megállapítva. Rendkívüli szabadságokat csakis a legkivótelesebb esetekben fogja figyelembe venni a polgármester. Társasvacsora az Angyalföldön, A Polgári Egység Klubja és az Egységes Községi Polgári Párt legutóbbi hétfői társasvacsoráját a Szent László-úti Babicz-féle vendéglő nagytermében tartotta. A vacsorán résztvettek a párt vezetői, az országgyűlési képviselők, a tanácstagok és a városatyák, akik nagy lelkesedéssel hallgatták Becsey Antal és Payr Hugó felszólalásait. Hunyadi János TERMÉSZETES KESERÜVIz"""™" AZ EMÉSZTŐSZERVEK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT HATÁSÁBAN FELÜLMÚLHATATLAN SAXLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST Szeptember végén lejár a Tabán újjáépítésére hirdetett tervpályázat terminusa és a Városházán felfokozott kiváncsisággal várják az előreláthatólag változatos pályaműveket. A versenyen résztvesznek a legkiválóbb magánmérnökök és építészek, valamint a hatósági műszaki szakemberek, úgy hogy tulajdonképen nemes konkurreneia alakul ki a magánmérnökök és a hatósági technikusok között: kiderül, hogy szükség volLe új tervpályázatra, vagy pedig az ügyosztályi terv a legmegfelelőbb. Merész elgondolásokat és túlzott fantáziával határos eszméket nem lehet megvalósítani a Tabán területén, azonban mégis gazdag lehetőség riyilt az eszmei tervek sokasága számára. Függetlenül a tabáni tervpályázat eredményétől, Babarczy István főjegyző, a Tabánnal kapcsolatos ügyek polgármesteri biztosa, augusztus 1-én számos lakónak felmondott, hogy így a tabáni terület rendelkezésre álljon. A felmondás november 1-re szól, azonban Bérbeadják az ásványvízüzemet. A városgazda- sági ügyosztály a polgármester utasítására elkészíti a terveket az Asványvízüzem bérbeadására. Az elhatározást az a tény magyarázza, hogy a bürokratikus formák között működő Ásványvízüzem képtelen megbirkózni a magánkézben lévő forrásvállalatok versenyével, annak ellenére, hogy a Harmatvíz egyike a legjobban elismer: gyógyhatású forrásvizeknek Az elmúlt évben 4.5 millió liter Harmatvizet adtak el 680.000 pengő értékben, a tiszta nyereség azonbau alig 7800 pengő volt. A terv szerint a Harmatvíz előállítása, palackozása és a források kezelése továbbra is a főváros feladata marad és csupán a kereskedelmi részt adják koncesszió formájában a bérlőnek. A nyilvános pályázatot a főváros rövidesen meghirdeti és reméli, hogy üzleti számításait jobban megtalálja. A környék a villamos-pótdíjak ellen. A Pest- szentlőrinc és Vecsés községek határában fekvő Ganz-kertváros, Szemere-kertváros, Szentimretelep, Szemeretelep és Ganz-telep lakói kérvényt intéztek Fabinyi Tihamér dr. kereskedelmi miniszterhez, akit arra kértek, hogy felügyeleti jogánál fogva törölje el az 50-es és i2-es megfelelő szakaszán a 10 filléres pótdíjat. A miniszter megígérte, hogy a kérdést tanulmányozza és megfelelő elhatározással gondosko dik a panaszok megszüntetéséről. Megjelent a csendrendelet. Ferenczy Tibor dr. rendőrfőkapitány kiadta régóta esedékes csendrendeletét, amely a maga 19. paragrafusával minden vonatkozásban gondoskodik a fölösleges utcai zajongás megszüntetéséről. A rendőrség átiratban kérte a polgármestert, hogy a rendelet hatályos ellenőrzésében a hatósági közegek is legyenek a rendőrőrszemek segítségére. Új források megnyitása. A közelmúltban végrehajtott forráskutatások során tudvalevőleg két olyan forrást találtak, amelyet Budapest gyógyfürdőhelyé- nek jellege szempontjából komoly értéket jelentenek. A kéntartalmú forrás, amely gyomor- és bélbetegeknek ajáulatos, At lila-forrásnak, a rádiumos gyógyvizet pedig Juventus-forrásnak fogják elkeresztelni. A szükséges átalakítási munkák már annyira előrehaladtak, hogy az új forrásokat Liber Endre helyettes polgármester augusztus 12-én megnyitja és rendeltetésüknek átadja. Szakvéleményt mond a polgármester az ipari munkaszünetről. A kereskedelmi miniszter leiratban ismertette a polgármesterrel az ipari munkának a vasárnapokon és egyes ünnepeken való szüneteléséről szóló törvényjavaslatát. A polgármester most köriratot intézett a fővárosi üzemekhez és intézményekhez, hogy nyilvánítsák véleményüket a törvény tervezettel kapcsolatban és jelöljék meg azokat a speciális kívánságokat, amelyeket a törvénytervezetbe felveendőknek tartanak. A főváros a maga észrevételeit augusztus végéig fogja felterjeszteni a kormányhoz. Balatoni menetdíjkedvezmények kiterjesztése. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy a „Kelten egy jeggyel“ és az „Egy vidám hét a Balatonon“ jegyfüzetekkel kapcsolatban engedélyezett 50 százalékos menetdíjkedvez- móny az egész fürdőidény alatt, október 31-ig bezárólag bel- és külföldiek részéről egyaránt igénybeLeukoplast magyar gyártmány meg a házak lebontását nincs kizárVa, hogy a felmondás érvényesítése elhúzódik, amely esetben bírói végzési kell provokálni. A Tárosházán arra számítanak, hogy minden huza-vonát beszámítva, május 1. az a terminus, amikor a tabáni völgyben minden elcsendesül, és megkezdheti munkáját a bontó csákány, hogy a kis házak eltűnjenek a föld színéről. Az Ipari Munkaszervező Intézet kölcsön folyósítása révén lehetőség nyílik elsősorban a közmüvek elhelyezésére. Ezt a munkát a kora tavaszi hóna pókban kívánják megindítani és elsősorban az utak kijelölésével indul meg a Tabán újjáépítése. Ezt követi a házak lebontása, majd a csatornázási munkák elvégzése és a villany, valamint a gázvezetékek lefektetése. A telkek parcellázására ugyan- csak a jövő évben kerül sor, bár az eddig érkezett előjegyzések is azt mutatják, hogy kedvező fizetési feltételek esetén a tabáni telkekre a komoly vevők légiója fog pályázni. vehető legyen. A menetdíjkedvezménynek belföldiekre való kiterjesztése erősen fogja fokozui a Balaton frekvenciáját. Ennek a célnak a szolgálatában kerültek kiadásra azok a gyorsan népszerűvé vált jegyfüzetek, amelyek módot gyújtanak arra, hogy egy felejthetetlen hetet lehessen — olcsó pénzen — a Balaton partján eltölteni. ÜJ ügyészi fogalmazók. A főpolgármester az üresedésben levő ügyészi fogalmazói állásra dr. Krantz Károly h. ügyészi fogalmazót és dr. Szeoeey. Dénes id. hivatalnokot nevezte ki. Az óbudai téglagyárak ügye. Legutóbbi számában jelentette a Fővárosi Hírlap, hogy az óbudai téglagyárak szigorú ultimátumot kaptak a fővárostól üzemterveik bemutatására. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az Óbudán működő téglagyárak egyrésze nem tartotta be az előírásokat és az utak elbányászásával, valamint a rendszertelen munkatervvel számos ingatlan szilárdságát is megbontották. A vizsgálat során kiderült, hogy a panaszok kizárólag a Nagybátony—Újlaki Téglagyár működése miatt állottak elő, mert a többi téglagyárak a város határán kívül folytatják üzemüket és Így természetesen alkalmuk sincs meglévő ingatlanok épségét veszélyeztetni. A további munkatérvek és a bányá- szási térképek bemutatása után dönt, a főváros' a szükségessé váló intézkedésekről. Gyomrunkon át vezet az egészség útja, Ha néha elromlik, „Igmándi“ Javítja! Megfellebbezték a kenesel üdülő önállóságának megszüntetését. Jelentette a Fővárosi Hírlap, hogy az új fürdőtörvény értelmében a balatonkenesei fővárosi üdülőtelepet Akarattya kisközségbe# kívánják csatolni. A terv ellen élesen tiltakozik nemcsak a segítőalap, hanem a főváros egész vezetősége, mert ennek a végrehajtása azt a hátrányt jelenti, hogy évente 10.000 pengőnyi gyógydíjat kell leróni az üdülőtelep vendégeinek. A segítőalap vezetősége most az országos közegészségügyi tanács és az országos fürdőügyi bizottsághoz fordult és kérte, hogy a belügyminiszterhez intézett fellebbezésüket támogassák Kőbányán maradnak a sertés-szállások. Az utóbbi Időben felmerült az a gondolat, hogy Kőbánya lakosságának panaszára kitelepítik az ottani sertéshizlaló telepeket. A főváros megbízásából Vájná Ede tanácsnok és Usetty Béla országgyűlési képviselő helyszíni szemlét tartottak és megállapították, hogy a városi hizlalók mellett még mintegy húsz magánkézben lévő hizlaló működik, amelyek 150— 200 ezer sertést tartanak. A fővárosi hizlaló kitelepítése tehát semmit sem változtatna a helyzeten, ellenben a fővárosnak tízmillió pengőjébe kerülne a sertésszállások kisajátítása. Ilyen körülmények között a főváros eltekint a sertésszállások kitelepítésétől, ellenben az őszi hónapokban bérbeadja saját hizlaldáit. A MAGYAR LOVAREGYLET augusztus hó 5, 6, 12, 18,15, 19, 20, 26, 27-én VERSENYT TART. Versenyek kezdete vasár- és ünnepnapokon d. u. 8 óra, köznapokon 3 óra 30 p. Helyárak : I. úri 4 P, hölgy 3 P, II. hely 2 P, III. hely 80 fill. Páholyülés 6 P, Ring 10 P Közlekedés villamoson 24, 29, 38 kocsikkal és a HÉV -en. Autóbusz Apponyi- tórről 2.10—3.10, Oktogon-térről 2.15—8 15. Átszállójegy 1 P MM IMI !—► A FÖVÄ1&S8 HIrTaS .HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK ^—|