Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-08-02 / 31. szám

Budapest, 1933 augusztus 2. ^ Ti? I —!y/.—- ­yxmmoäiJimMp 5 NesKezdődteh n tárgyalók a budapesti város tiltás műszaki ás pánzűgyi megvalósításáról A főváros érdekeinek megóvása céljából a tiszti Ügyészség vizsgálja a szerződéstervezeteket Augusztus első napjaiban rendkívül érdekes, a. tárgyalásra kerülő anyagnál fogva nagyfontosságfi ülés lesz a városházán. A polgármester által kikül­dött ügyosztályközi bizottság tart ülést, hogy be­hatóan foglalkozzék a távfűtés ügyében a székesfő­városhoz beérkezett ajánlatokkal. A szabadságáról hazatérő Borvendég Ferenc alpolgármester vezeti majd a tanácskozásokat, amelyeken résztvesznek az út- és csatornázási, a városrendezési- és magánépí­tési, a közlekedésügyi, pénzügyi, vízvezetéki- és vi­lágítási és a magasépítési ügyosztály, a tiszti ügyészség, az Elektromosművek és a Gázművek ki­küldöttei, valamint külső szakértők is. Ez az ügy- osztályközi bizottság egyízben már ülésezett és ak­koriban a Bánó—Marik ajánlattal foglalkozott. Leg­utóbb Sipőcz Jenő polgármester utasította a bizott­ságot, hogy lehetőleg sürgősen készítse elő a főváros illetékes bizottságai részéről való tárgyalásra ezt az ajánlatot, valamint az azóta beérkezett Gálócsy— Koller másik ajánlatot is. A távfűtés problémáját és a benyújtott ajánla­tokat alaposan ismerő helyről részletesen tájékoztatták a Fővárosi Hírlap tudósí­tóját a főváros közegészségügye, a magyar köz­gazdaság és munkaalkalmak teremtése szempontjá­ból egyaránt fontos kérdésről — Még e héten összeül az ügyosztályközi bizottság, — mondotta informátorunk, — hogy javaslatot tegyen a polgármesternek a táv­fűtési ajánlatokról. A Bánó—Marik-ajánlat akként kívánja a távfűtés problémáját meg­oldani. hogy egy centráléban gőzt termel, azt csőhálózat útján, — miként a gázt, vagy a vizet, — szétviszi a városba és bekapcsolja az egyes házak fűtőberendezésébe. Budapesten mintegy kétezer épület van központi fűtőbe' rendezéssel felszerelve, olyanformán, hogy a házakban kazánból látják el az épület fűtését. A távfűtés bevezetésével egyszerűen leállítják vagy eltávolítják a kazánt és közvetlenül kapcsolják be a fűtőberen­dezés csőhálózatába a központi centrá­léban termelt gőzt. Ez az ajánlat elsősorban a főváros északi ré­szét, nevezetesen a Lipótvárost látná el köz­ponti távfűtéssel. Az ajánlattevők e célból igénybe akarják venni az Elektromosművek Váci-úti telepét. — Az ilyen távfűtési rendszert már évek. óta alkalmazzák Amerikának mintegy ötven, Németországnak pedig körülbelül tizenöt vá­rosában, kellő gyakorlati tapasztalatok álla­nak rendelkezésre e metódus alkalmazásánál és ezért megvalósításának különösebb nehéz­ségei nincsenek, feltéve természetesen, hogy az összes kapcsolatos részletkérdésekben sikerül teljes megegyezésre jutni. — A Gálócsy—Koller-ajánlat a gázzal való távfűtés rendszerén alapszik. Ennél is egy centráléban termelnék a székesfőváros Gáz­müvei által termelt gázzal nem azonos gázt. A Gázmüvek tudvalévőén lényegében világító- és főzőgázt termelnek, míg az új centrálé kizárólag fűtőgázt fej­lesztene. — Ezt a gázt azután bevezetik mindazokba az épületekbe, amelyekben központi fűtőberende­zés van, olyképpen, hogy a kazánba egy gáz­égőt szerelnek és szén, vagy koksz helyett gáz zal fűtik a kazánt. Ezt a gázfejlesztő centrálét a budai déli részeli, Kelenföld-Lágymányoson állítanák fel és a termelt gázt onnan vezetik elsősorban a budai részeken levő, központi fűtőberendezéssel ellátott épületekbe. — Mindkét rendszernek az az előnye, hogy a gőz és a gáz előállítására a magyar aprószenet lehet felhasználni, amely szemnagyságánál fogva kályhafűtésre nem alkalmas. Közgazdasági szempontból te­hát igen nagy jelentősége van annak, hogy ez az aprószén felhasználásra kerülhet, mert tudvalévőén a hazai széntermelésnek közel Szabad orvosválasztás i Betegség ellen biztosítson az hetven százaléka ilyen aprószén. A centrálé építése, a csőhálózatok fektetése és a fűtőbe­rendezések átalakítása lehetőséget nyújt nagy­arányú munkaalkalmak megteremtésére, ame­lyek még szaporodnak azzal, hogy — amint az feltehető — a távfűtési ccuíráíék felállítása után sok épületben bevezetik a központi fű­tést. — Közegészségügyi szempontból nagy ha­ladást jelentene a távfűtés, mert lényegesen csökkenti a füstöt és kormot és a fővárost is mentesítené a hamu és egyéb salak elszállítá­sától. — A két rendszer nincs egymással kollizió- ban, mert a gőztávfűtés a pesti oldal északi ré­szére, a gáztávfűtés pedig a budai oldal déli részére terjedne ki. Mindkettőnek természete­sen terjeszkedési lehetősége van. Előnnyel jár, ha két különálló vállalat kapja meg a kon­cessziót, mert két centrálé alakul, amelyek így egyidőben épülhetnének a hozzátartozó csőhálózatokkal együtt az egymástól teljesen független vállalatok tőkeerejéből. — Az ügyosztályközi értekezletnek meg kell vitatnia, hogy miképpen lehet a székesfő­város érdekeit a legjobban szolgálni az ajánla­tok elfogadásával. Természetes, hogy szabatosan meghatározzák azokat a fel­tételeket, amelyek mellett a vállalko­'' Kb nem kell Pohárszámra inni, Negyed vagy fél pohár Elég szokott lenni. zók a koncessziót megkapnák és azokat a körülményeket, melyek után a centrálék a fővárosra báramlanak. Biztosítani kell a főváros részére azt a jogot is, hogy amennyiben az egyik vagy a másik vállalat nem prosperál, úgy a város minden további nélkül átvehesse, mert nem lehetne megen­gedni, hogy ha például már ötszáz házba be van kapcsolva a távfűtés és a vállalat meg­akad, úgy ez az ötszáz ház fűtés nélkül marad­jon. A tárgy lások egész menetébe ezért bekapcsolódott a tiszti ügyészség, hogy a főváros és közönségének érdekei a leg' messzebbmenő módon megóvassanak. A távfűtési probléma megoldásának legnehezebb része a pénzügyi rész, de mindkét ajánlattevő tel­jes garanciát nyújtana, hogy a megfelelő tőke rém delkezésére áll és amennyiben a főváros megadja részükre a koncessziót, úgy haladéktalanul hozzá­láthatnak a nagyarányú munkálatok megindításához. Elet tiltakozásra készül a fővárat a hirdetési törvény tervezet ellen Az összes érdekeltségek a reklámozás visszafejlődésétől tartanak A belügyi és pénzügyi kormány a képviselőház ülésszaka elé nagyfontosságú törvényt terjeszt: a hirdetések közzétételéről szóló törvényjavaslatot. Az egész gazdasági és kereskedelmi életre oly messze- kiható erővel rendelkező törvény különösképpen érinti a fővárost, mert' pzámos vonatkozásban új illetékeket és árakat állapít meg. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a készülő törvény tizennyolc szakaszra terjed. A hirdetések közé számít a hangtechnikai, a fény és a levegőben eszközölt reklámozási forma is. A második szakasz egyik legfontosabb része a ké­szülő hirdetési törvénynek, mert minden városnak és _ községnek kizárólagos jogöt ad arra, hogy hirdetési ipart gyakoroljanak. Amennyiben ezzel nem kíván­nak élni, úgy azt másnak átengedhetik, illetve bórbe- adhatják és ezért hirdetési díjat vagy illetéket szednek. Illetékmentesek lesznek az összes hatóságilag hiva­talos hirdetések, valamint az iparos és a kereskedők foglalkozását feltüntető üzletében kifüggesztett rek­lámtáblák. A hirdetések keresetszerű közzétételére szolgáló berendezéseket úgy a közterületeken, mint a magánterületeken csak a város, vagy a községek az illetékes építésügyi hatóságoknak az engedélyével adhatják csak meg. Budapest területén a polgármester állapítja meg, hogy milyen reklámot lehet közzé­tenni. Minden hirdetést, amelyet a hirdetési ipar gya- korolója által létesített, vagy kezelt hirdetési beren­dezésen helyeznek el, a hirdetési illeték kivetése végett be kell jelenteni. Míg az olyan hirdetések, amelyek belenyúlnak a közforgalomnak átadott út, vagy tér feletti légürbe, azt csak az építési hatósá­gok engedélye alapján szabad elhelyezni. A díjakat a városokban a polgármester, a kis- és nagyközsé­gekben az elöljáróságok állapítják meg. Az ország különböző helyein hozott hirdetési szabályrendelete­ket a belügyminiszter a kereskedelemügyi miniszter­rel együtt hagyja jóvá. Minden hirdetésből befolyó adó az illető vá* ros, vagy község pénztárát fogja majd gyarapítani. A hirdetési iparágak nem fogadják túlzott lel­kesedéssel az új rendelkezéseket, de nem tartja he­99 C£^RÍDG£ 49 L, BÖSZÖRMÉNYI-ÖT 28. (80, 76. YiUamoa mentés, S-ea nutóbmz.) fcrreKMKK — SÖRÖZŐ — BRIDGES ZALOS — KÜLÖNTEREM = 5 órai tea délután és este CHARLES LAX Jazz-zeneknra. TÁNC Ívesnek az illetékek bevezetését a Székesfőváros Hirdető Vállalata sem, ahol a törvénytervezetről a következő infor mációt adták: A hlrdetővállalal igazgatósága nemrég tartott értekezletén tiltakozott a tervezett új hirdetési adók ellen. Beadvánnyal fordultunk a polgármesterhez, s kértük, hogy hasson oda, hogy a tervezett hirdetési adókat ne vegyék a készülő új hirdetési törvénybe, mert ez súlyos terheket jelentene, nemcsak a keres­kedelemre, hanem súlyosan károsítaná a főváros egyik legjobban működő vállalatát, a hirdetővállala tót. A tervbe vett hirdetési adók alaposan lecsökken- tik a reklamírozás minden faját. De súlyos kár érné ebből kifolyólag az Elektromos Műveket is, mert a tervezett új adó bevezetése esetén kedvesebb világító rek­lámtáblát fognak égetni a fővárosban. A főváros a hirdetési adó bevezetését károsnak tartja és ellene a legélesebben tiltakozik. SERVITIA Mindenkinél Bzakszerüb­sz&llítmányozó szövetkezet kenés mindenkinél _ ................................ , olcsóbban szállít a Iroda: Nagyvósártelep, Iroda- ■ u1 , . . ■gy épület II. 48. Telefon: 40-8-48 nagyvásártelepröl MODERN három- és négy­szobás lakások kiadók május l-ére, központi fűtés és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül Bővebbet: Palatínus építő és ingatlan­forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6 Telefon: 12-1-45, 12-3-85 MFTR KIRÁNDULÓHAJÓK a Kisdunában Szentendre, Leányfalu, Visegrád, Nagymaros, Dömös, Esztergom felé. Naponta többször. TURISTAHAJÓ minden vasár- és Ünnepnapon Esztergomba. Indulás Budapest-Eöt- vös-térről reggel 6 órakor. Egységes menetdíj oda-vissza 1.80 P. ANGLO-DANUBIAN LLOYD Általános Biztositó Részvénytársaságnál Budapest, V., Hold-utca 21. r iiíMluiiiniiiiniiirtUliiiiflIiififhniilhiiifflliuiflliiiiflliiiillliiiillhuillliiütlIiiiiniii^ Fizessen elő a Fővárosi Hírlapra, a legnépszerűbb városi lapra

Next

/
Oldalképek
Tartalom