Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-07-12 / 28. szám
Budapest, 1933 július 12. 3 a /■ 7iT" I •"-——■ ' JommsjJÍWMP PESTI KIRAKAT Budapest — füstváros Kaptuk és átadjuk a Pesti kirakat számára a következő sorokat: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Én nem tudom, olyan rengeteg sokat olvastam már életemben és napjainkban az úgynevezett füstemésztő készülékekről, hogy kénytelen vagyok a Szerkesztő urat, mint a kommunális ügyek kiváló ismerőjét megkérni, magyarázza meg nekem, hol láthatnék egy ilyen füstemésztő készüléket. Vagy ha ezt a Szerkesztő úr maga sem tudnál, mondja meg nekem, hogy hol élezhetem ennek áldásos hatását. Én tudniillik arra is rájöttem már, hogy miért kell ebből a Budapestből ,,Budapest fürdőváros“-1 csinálni? Azért, mert ez most „Budapest füstváros“ és el kell jönnie Budapest fürdővárosnak, hogy ezt a szörnyűséges sok füstöt és kormot le tudjuk mosni magunkról. De tessék elhinni, hogy nem elég a fürdőváros, puce- rájváros, ablaktisztító város és porszívó város is kell nekünk, mert a függönyeink, ablakaink, lakásunk, mindenünk — a tüdőről már nem is szólunk! —■- tele van füsttel és korommal. Különösen kétségbeejtő a helyzet itt, mifelénk, a Lágymányoson, ahol a hajók gyönyörű sűrű, bodor füstje számára legyőzhetetlen konkurrenciát csinál a T r un kh an Posztó és Szövetgyár r. t., amely — mit mondjakI —- úgy győzi füsttel, korommal és piszokkal, hogy az még Budapesten is szenzációszámba megy. Nem mondaná-e meg a Szerkesztő úr, hogy a posztókészítésnél mi a főtermék: a posztó, vagy a füsti Mert hogy Trunkhanék soha életünkben annyi posztót nem fognak gyártani, mint amennyi füsttel elárasztanak bennünket, azt egészen bizonyosan tudom. Dekát folyik is a nagy per körülöttük, elöljáróság, közmunkatanács, belügyminisztérium, megint elöljáróság, honvédelmi minisztérium olyan küzdelmet folytat ebben a szörnyűséges Trunkhan füst-ügyben, hogy még elmondani is rémregény. Csak Trunkhanék nem izgatottak, hozhatnak ellenük ítéleteket, kötelezhetik füstemészlőre és nem tudom én még milyen egészségügyi intézkedésekre, Trunkhan úgy megőrzi a flegmáját, mint egy angol matróz, aki pipával a szájában áll, füstöl és nagyot köp az egészre. Tisztelettel: Egy budapesti füstimádó. Krémes íepénp és záróra A Józsefváros rejtelmeiről olvasván, szemembe ötlik az a felfedezés, hogy a Tisza Kálmán-téren virágzik Budapest első és a Mátyás-téren Budapest második cukrász üzeme. A Tisza Kálmán-téH cukrász-üzemből, — írja a riporter, — árasztják el egész Pestet, Ligetet, Népligetet, Sósfürdőt és Hűvösvölgyei olcsó krémessel. jószínű Dobossal és úgynevezett csokoládétortákkal. Az egészségügyi hatóságoknak, elsősorban a tiszti-főorvosnak kötelessége megvizsgálni, hogy milyenek ezek a „jószínű“ sütemények és nekik kell megállapítani azt is, hogy a túlzottan olcsó árak mögött mi rejlik. Üzleti zsenialitás-e, vagy egyéb? Mert fel lehet tételezni azt is, hogy valakinek ötlete támadt olcsó süteményt nem sütni, hanem gyártani, amely ugyan valószínűleg nélkülözi azt az egyéni zamatot, amelyet egy-egy cukrászművész a maga árujának biztosítani tud, de azért lehet, hogy mint gyári áru teljességgel megfelelő az egészségügyi követ élmény elmek és legföljebb kvalitatív kívánságokat hagy maga után. De viszont egy nagyvárosnak mindig van óriási publikuma. amely nem minőségre, hanem mennyiségre vásárol. Ennek a kremes-áradatnak azonban nagyon súlyos elfajulásai vannak és ez a cukorkaboltok mérhetetlen elszaporodása. A körutakon minden lépésnél cukorkaboltba ütközünk* amelyeknek a kirakata azonban arról tanúskodik, hogy ezek nem egyszerű cukorkásüzletek, hanem úgynevezett cukrászboltok, vagyis cukrászdák. Még ez sem volna valami különös baj, a veszedelem ott kezdődik, hogy ezekben a boltokban a krémes nem sütemény, hanem — ürügy. Záróra-ürügy. A cukorkás üzleteknek ugyanis este nyolc órakor be kell zárniok, a cukrász pedig éjfélig is nyitva tarthat. Ezeknek a visszaéléseknek, amelyek két-liárom darab légymászta krémes sütemény, bizonytalan színű dobostorta és folyékony csokoládétorta ürügye mögé bújnak, meg kell szünniök. Meg kell szünniök pedig azért, mert kijátszák a törvényes rendelkezéseket, másodszor pedig azért, mert ezek a cégérnek és ürügynek használt krémes sütemények mérhetetlen közegészségügyi veszedelmet jelentenek. SzéKesEűvűrosl Pavillon Weinsruber Városliget Naponta katonazene Kik vonhatók felelősségre a Vásár pénztár bukásáért? Adatok a szigorú kritikusok és bősz vádaskodik számára Szenvedélyes hangú éles támadások és súlyos kritikák hangzanak el mostanában a főváros vezetősége ellen, mert a Vásár pénztár csődbe jutott. A zordon bírálatok túlnyomórészt szólamokat és tagadhatatlanul közhelyes frázisokat puffogtatnak, a részletek közelebbi ismerete nélkül állítják fel a vádakat és gyanúsítás okát a főváros adminisztratív és politikai vezetőségével szemben. A megtörtént tényeket letagadni nem lehet és be kell ismerni, hogy a Vásárpénztárt súlyos veszteségek sodorták az összeomlás felé és hogy komoly összegek tűntek a semmiségbe. Megbukott egy fővárosi alapítás, pénzintézet, amelyről köztudomású, hogy a legkényesebb és legnehezebb üzletágak közé sorolható. Hihetetlen óvatosság, előrelátás, körültekintés és finom érzék szükségeltetik manapság egy pénzintézet vezetéséhez, mert ha kisebb-nagyobb hibák tornyosulnak, elkerülhetetlen a megrázkódtatás. Mi volt a Vásárpénztár? Adminisztrációs intézménye az állatvásárnak és ezzel egyidejűleg hitelnyújtó bank, ahol a fentebb említett előfeltételek sajnálatos módon hiányoztak. Voltak hibák és mulasztások, amelyeket szépíteni, vagy elkendőzni nem lehet. Bűnös a Vásárpénztár régi igazgatósága, mert nem volt óvatos és elragadtatta magát attól a vágytól, hogy minél több hasznot produkáljon és hogy impériumát mindinkább szélesebb területekre kinyújtsa. A vásárpénztári monopólium egymagában elégséges ahhoz, hogy az évvégi mérleg komoly nyereségeket mutasson és nem volt szükség olyan területekre elkalandozni, amelyek nem illenek oda, ahol a szolid üzlet- vezetést tartják egyedül mértékadónak. A főváros intézményének nem az a hivatása, hogy 6000 holdas minlagazdaságot béreljen és vállalja a mezőgazdasági üzem minden rizikóját. Semmi szüksége annak, hogy a Vásárpénztár Budapesti Húskereskedelmi R. T. néven alvállalatot hívjon életre és konkurráljon a nagyvágókkal és a kis hentesekkel, elárusító fülkéket tartson a vásárcsarnokban és elhódítsa a publikumot nemcsak a kereskedőktől, hanem a községi élelmiszerüzemtől is. Félkilós zsír- szallona-tételek és 20 dekás sütni való kolbászok nem illenek a Vásárpénztár üzletkörébe. Nincs értelme annak, hogy ez az intézmény a bőrfeldolgozó ipar területén működjön, csak azért, mert az állatvásári forgalom révén módja van olcsóbb állati bőröket felraktározni. Mindezek az üzletágak a szakértők egész légióját kívánják és ha nincs megfelelő szerv, amelyik ezeknek a kényes kereskedéseknek mindennapos árhullámzását, sok raffinált trükkjét és kon- kurrens-verő terveit ismeri: úgy elkerülhetetlen a gyászos vég és a kínos bukás. Ez az egyik oka a Vásárpénztár összeomlásának. A felelősséget feltétlenül vállalniok kell azoknak, akik tüzetes tájékozottság hijján mohó türelmetlenséggel igyekeztek új üzleteket hódítani az intézetnek, Teljesen jogosult az a kívánság, hogy a büntetőjogi felelőssséget teljes egészében érvényesítsék. A csőd másik magyarázata azonban egyéb elbírálást követel. A Vásárpénztár bankszerű üzlet, amelynek hivatottsága, hogy hitelt nyújtson a hizlalóknak, az állattenyésztéssel foglalkozó uradalmaknak és gazdaságoknak, A Vásárpénztár adott hiteleket cs lefedezte magát az állatállománnyal, — itt tehát bűnösöket keresni hiábavaló igyekezet. A „könnyelmű hitelnyújtások“ gyűjtőnév alatt összefoglalt vádpont megdől, ha nem felejtkezünk meg arról az irtózatos viharról, amely az egész világon megtépázta és feldúlta a gazdasági életet, Nem is kell megerőltetni emlékezőtehetségünket, ha arra figyelmeztetjük a szigorú kritikusokat, hogy csak tekintsenek Amerikára, ahol megremegtek a bankok és pénzintézetek, az adósok és a hitelt igénybevevők a gazdasági földindulás nyomán. A Vásárpénztár is oda sorakozik a németországi bankkrachok mellé, Rotschildók Creditanstaltjához, az amerikai bankok százaihoz, amelyek egyik óráról a másikra lehúzták rácsaikat és magukkal rántották az iparvállalatok százait és a magánfelek tízezreit. A Vásárpénztár kimúlása is egyik függvénye az általános gazdasági krízisnek, tehát a hitelezések és a bankszerű tevékenységek nem okozhatok az intézel összeomlásáért. De elvitathatatlan, hogy mindezeken felül a kalandos spekulációk is hozzájárultak a Vásárpénztár összeomlásához és az igazgatósággal szemben való megtorlás mindenképpen jogosult. Szét kell azonban választani a fogalmakat, mert nem engedhető meg, hogy a Vásárpénztár odiózus kalandvágya miatt a főváros vezetőségével szemben a felelősséget emlegessék. A Vásárpénztár autonóm részvénytársaság, amely a kereskedelmi törvények és az önállóságból folyó gyakorlat következtében egyedül felelős a köny- nyelmű mulasztásokért és a fékezhetetlen vállalkozási próbálkozásokért. Nem engedhető meg, hogy a főváros kiváló és lelkiismeretes vezetőségét politikai elfogultságból mulasztásokkal vádolják, A Vásárpénztárt elsodorta a hozzá nem értő spekulációk sorozata és a gazdasági szélvihar: a felelősséget hárítsák a bűnösökre, de ne próbáljanak sarat frees- csenleni azokra a tényezőkre, akik a maguk munka- területén puritán gondoskodással és magasztos felelősségérzettel oly kiválóan megállják a helyüket. Hosszúlejáratú áramvásárlási szerződés a főváros és a bánhidai centrálé között Illetékes helyen kedvezőnek tartják, hogy a telep fölött továbbra is az állam rendelkezik — Ősszel megkötik az új áramszerződést — A kereskedelmi miniszter az opciót október végéig meghosszabbította A bánhidai centrálé és a főváros kapcsolatának kiépítése foglalkoztatta az elmúlt héten a főváros vezetőségét. A főpolgármesternél tartott pártközi konferencia úgy határozott, hogy a főváros ne éljen a számára biztosított opció jogával, hanem gondoskodjon az áramvásárlás további fenntartásáról. Ez a határozat megfosztja a fővárost attól, hogy a bánhidai centrálét kezelésbe és birtokába vegye, ami azért volt kívánatos, hogy a két legnagyobb energiatermelő központ közös irányítással folytassa tevékenységét. Még 1929-ben biztosította magának a főváros azt a jogot ,hogy ez év július 15-ig nyilatkozhat a centrálé üzemkezelésbe való vételi szándékáról. A szerződés és a közgyűlés felhatalmazása alapján a főváros vezetőségének kötelessége volt tárgyalásokat folytatni a minisztériummal olyan szerződéstervezet kidolgozására, amely mellett a centrálét esetleg átvenné. Kidolgozták a tervezetet az ideiglenes áramátvételre is és mindkét ügyben hosszas tárgyalások folytak a Dunántúli Villamossági r.-t. és a főváros között. A tervezetek felülvizsgálását és a tárgyalások lebonyolítását Borvendég Ferenc alpolgármester végezte, akinek nem sikerült olyan feltételeket létrehozni, amelyek a főváros számára megfeleltek volna. Ez a magyarázata annak, hogy a polgár- mester a pártközi értekezleten olyan előterjesztést tett, hogy a főváros ezidő szerint nem tartja megvalósíthatónak a centrálé átvételét és ilyen körülmények között a számára biztosított opció jogáról lemond. Meg kell állapítani, hogy a fővárosnak ezirányú határozata kedvezően érintette úgy a kereskedelmi minisztériumot, mint a Dunántúli Villamossági Részvénytársaságot. A kormány energiagazdálkodási politikája és az államvasutak villamosításának keresztülvitele akkor adja a legmegfelelőbb helyzetet, ha a bánhidai centrálé fölött kizárólagosan az álam rendelkezik. Alátámasztja ezt a tényt a Fővárosi Hírlap-nak többször közölt értesülése is, hogy a kormány nem szívesen mondana le erről a nagykapacitású telepről és a fővárossal szemben való kívánsága mindösz- sze csak oda irányul, hogy minél nagyobbmennyi- ségű áramot vásároljon. Hangoztatták illetékes helyen, hogy az országos érdek a bánhidai centrálé gazdaságos kihasználása és mert a fővárosnak óriási árammennyiségre van szüksége: minden ok meg vám arra, hogy a főváros a lehetőség szerint bánhidai áramot használjon. Az a beállítás tehát, mintha a minisztérium a centrálé átvételét erőltette volna, tökéletesen téves és nem felel meg a valóságnak. Legfontosabb teendő, hogy a főváros telepei és a bánhidai centrálé között megfelelő együttműködés jöjjön létre. A Dunántúli Villamossági R. T. első- dendű érdeke, hogy hosszú évekre szóló és kölcsönösen előnyös áramszerződést létesíthessen a fővárossal és olyan stabil helyzetet teremtsen, amely évekre biztosítja az üzem rentabilitását. A tárgyalások most tovább folytatódnak és az őszi hónapokban végleges eredményt ígérnek. Addig is azonban, amíg a döntő elhatározás megtörténik, a kereskedelmi miniszter a bánhidai telep bérbevételére vonatkozó opciót október 30-ig meghosszabbította.
