Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-11 / 2. szám
Budapest, 1933 január 11. 5 Készül a mult évi zárszámadás A gazdálkodás mérlege csekély deficitet fog kimutatni A főváros elmúlt évi gazdálkodásának tényleges tükrét azok a tételek mutatják, amelyek a zárszámadás hatalmas kötetében kerülnek a közvélemény elé. Ezidén fokozottabb érdeklődés előzi meg az 1932. év gazdálkodásának pénzügyi eredményeit, mint máskor, mert közismert, hogy •a múlt esztendő nehézségei különböző óvatossági rendszabályokra késztették a főváros vezetőségét. A zárszámadás alakulásáról illetékes helyen a következőképpen informálták a Fővárosi Hírlap munkatársát :-— A főszámvevőség már megkezdte a múlt évre vonatkozó zárszámadás1 előkészítését, azonban még számos olyan tételt várnak, amelyek nélkül a naptári év pénzügyi eredményeit lezárni nem lehet. Emlékezetes, hogy az előző évi zárszámadás is csak márciusban készült el és ahogy most a munkák menetét látjuk, nem valószínű, hogy az az érdekes eredmény hamarabb rendelkezésre álljon. Tudvalevő, hogy a zárszámadásban három eredmény tünteti fel az elmúlt év pénzügyi műveletét. Először a könyvelési zárszámadás, amelyek az elmúlt éviben 2.4 millió pengő többletet eredményezett, másodszor a •pénztári zárszámadás, amelyiknél 3.4 millió fölösleg mutatkozott, mert a tényleges bevétel felülmúlta a kiadásokat és végül a mérleg-zárszámadás, amely magában foglalja a vagyontételeket, az •aktívákat és passzívákat, A multévi zárszámadásnak ez a része 1.7 millió pengő passzívummal zárult, amely összeget n következő év költségvetésére vittünk át. _ — Meglepő érdekességek és a számoknak olyatén való alakulása, bogy azok szenzációt keltsenek, ezidén sem várhatók. •A keret költségvetés jellege hozza magával, (hogy a kiadások és a bevételek nagyjából egyenleget mutatnak és így nincs lényeges eltérés a múlt év költségvetési előirányzata és a tényleges zárszámadás adatai között. * A főszámvevőség, élén Sebő Béla főszámvevővel, óriási munkát végez, hogy a zárszámadás hatalmas anyagát mielőbb tető alá ho-zza. Értesülésünk szerint a zárszámadást először a pénzügyi ügyosztály fogja áttanulmányozni s azután foglalkozik a múltévá gazdálkodás anyagával a törvényhatósági bizottság. Tárgyalások indultak meg az áj budai gyógyforrásoknak a dunaparíi nagyszállókba való bevezetéséről Lakatos Viktor terve a „Dunába omló aranyu kihasználásáról — A iőváros elvileg hozzájárni a terv végrehajtásához A Rudas-fürdő fűtésének megoldására két irányban is folytatott forráskutatási műveleteket a főváros és ismeretes a Fővárosi Hírlap közléseiből, hogy a munkálatok milyen eredménnyel jártak: sikerült egy olyan Jcénhirdog én-forrást feltárni, amelyik belső megbetegedéseknél elsőrendű gyógyhatással rendelkezik és egy másik olyan forrást, amelyiknek a rád hunt art aim a a legmesz- szebbménő várakozásokat is' túlhaladja. Wesselsshy Gyula egyetemi tanár, a rádiumintézet igazgatója, megállapította, hogy az új budai rádiumos gyógyforrás hatóerejében és tartalmában felülmúlja a gastemi vizeket és egyenértékű Európa legelső rádiumos vizével, amelyiknek Joachvmstalü köszönheti világhírét. Mindkét forrás hőfoka azonban alatta maradt a várakozásnak s ezzel magyarázható, hogy a Rudas-fürdő fűtését a Gellért-fürdőtől irányítandó távvezetékkel oldják meg. Felmerült most ■a kérdés, hogy mi történjék ezzel a két gazdagtartalmú forrással ■és a helyzet az, hogy a főváros várakozó álláspontra helyezkedett. A budapesti gyógyforrások ma már a külföldön is ismeretesek és talán az elégtelen propaganda és a gazdasági válság mindent elsöprő ereje okozza, hogy a gyógyításra annyira alkalmas budai gyógyvizeket nem veszik igénybe a gyógyulást kereső betegek. Az újonnan feltárt források ügyével kapcsolatban érdekes megállapítást tett egy kiváló szakember: Lakatos Viktor dr., a ba- deni és abbaziai szanatóriumok igazgatója, aki a maga messze szétágazó gyakorlatában ismeri a külföldi gyógyfürdők helyzetét és véleményét mindenképpen irányadónak kell tekinteni. Lakatos Viktor dr. szerint a kiapadMIERT KELL,hogy ön a mm VIZEKET HASZNÁLJA? MERT a MlRA keserü- víz 55 perc alatt "-teljesen görcsmentesen hat, íze kellemes, színe fehér, ára a legolcsóbb A MIR A glaubersós gyógyvíz ötszörösen nagyobb gyógyerejű, mint a karlsbadi víz, nem kell külön sót hozzáadni. — Kaphatók: gyógyszer-" tárakban, drogériákban és füszerüzletekben hatatlan budai gyógyforrások zuhatagáva] tulajdonképpen az many ömlik a Dunába, a csodás gyógyvizek sokasága, amelyeknél jelentéktelenebbek is világhírre tettek szert okos és előrelátó fürdőpolitika, valamint hatásos propaganda révén. Lakatos Viktor dr., a Lővárosi Hírlap közleményei és riportjai nyomán, lett figyelmes a budapesti gyógyforrásokra és a közelmúltban tárgyalásokat kezdett olyan irányban^ hogy azokat hasznosítani lehessen, elsősorban olyan helyeken, ahol külföldi idegenek fordulnak meg. A tárgyalások eredménye, hogy a Hungária szálló-konszern, amelyik magába- íoglalja a Carlton- és a Ritz-szállodákat is, hajlandónak mutatkozik a forrásoknak a szállodaépületekbe való bevezetésére, ami röviden azt jelenti, hogy megtörténik az első komoly lépés az annyira áhítozott Budapest-fürdőváros megvalósításába. Az errevonatkozó tárgyalások még csak zártkörűen folynak és ha a különböző számítások helyessége megalapozódik, úgy érintkezést keresnek a fővárossal is, hogy az ügyet velük végleg letárgyalják. Az érdekes tervről' folytattunk beszélgetést Kovácsházy Vilmos tanácsnokkal, • aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának : — Ilyenirányú tervet még nem juttattak a fővároshoz és ezért nehéz é: derűben nyilatkozni a várható fejleményekről. Elvileg nincs ellenvetés az új gyógyforrások vizének ilymódon való felhasználása ellen, azonban kérdés, hogy a gyógyvizeknek messze távolságra való vezetése megőrzi-e a vizek értékes összetételét. Köztudomású, hogy minden távvezetékbe sűrített termális víz veszít a hőfokából, de feltétlenül veszít gyógyító erejéből a rádiumos víz is, amelyik tehát hatásosságában meggyengítve jutna el a pesti Dunaparton álló szállodákba. Bármilyen szigetelésű vezetéket is használnak, a gyógyforrásnál vegyelemzett víz megváltozott összetételben jut el nagyobb távolságokra, tehát nagyon meggondolandó, hogy ez a terv érdemés-e megvalósításra. Más oldalról kapott információink szerint a budapesti előkelő szállodák nem mondanak le arról a tervükről, hogy épületeikbe termális hőfokú és gyógyítóerejü vizet használjanak. A lehetőséget megadja ehhez fVwat Vájná Ferenc fögeológusnak a munkája, áld a Vigadó téren kijelölte azt a pontot, ahol eredményes forráskutatást lehet végezni, azzal a feltételezéssel, hogy ott éppen olyan kénes óv rádiumos víz található, mint amilyeneket most a Ludas fürdő környékén feltártak. A főváros és Lakatos Viktor dr. ilyenirányú tanácskozása sok kérdést fog tisztázni és mert a főváros elvileg nem zárkózik el gyógyforrásaink átengedésétől, valószínű, hogy a nagyszállodák tervei a közeljövőben a gyakorlati megvalósítás terére jutnak. (TISZA KÁLMÁN TÉR) éthelespremlerehszii Minden hónap 1-én és 16-án új műsor JEGYIEK 60 FILLÉRTŐL 4 PENGŐIG Hiada legszebb lielyein bérháztelkek eladók: 1 a Fő-utca, Pálffy-tér, Ganz-utca által határolt parcellázott telkekből ioo tH-öltől kezdve. Hatemeletes bérházak összenéző udvarokkal engedélyezve. 2 Fillér-utca és Ezredes-u. sarok 8. Donáti-utca 3. szám épühetA Öröklakásoknak Bővebbet dr. SZÉKELY MÁRTON ügyvéd irodájában, Személynök-utca 9—11. Telefon: 155—85. ÍRÓNŐK PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ 96 filléres újdonságok! VJ„, Andrá$sy-ú4 39, 96 filléres újdonságok i 1 i m i