Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-07-27 / 30. szám

^^SsLÚijmp Budapest, 1932 július 27. Milyen ajánlatok érkeztek a fővárosi Inségmunkák áruhitel formájában való haladéktalan lebonyolítására? Felvonultak az összes csatorna- és útépítő vállalatok — Eltérő feltételek az ajánlatok tömegeiben A szükségmunka keretében elvégzik négy milliós költséggel a lipótvárosi rakodópart megépítését A gazdasági leromlás mai állapotában óriási érdek­lődés kíséri mindazokat a terveket, amelyeket a munka- nélküliség enyhítésének érdekében készítenek elő. Ez magyarázza, hogy a főváros vállalkozói, iparosai és mun­kásai a legmesszebbmenő kíváncsisággal várják az inség- munka megindítását, amelytől jogosan remélik a kereseti lehetőségek széles skálájának megnyitását. A közgyűlés részéről kiküldött külön bizottság az elmúlt hét péntekjén hosszasan tárgyalta az összes lehetőségeket és végigment úgyszólván minden olyan tervezeten, amelyik alkalmasnak látszik a mielőbbi megvalósításra. A bizottság- határozata egyelőre csak 2.6 millió értélen közmunka megindítására szorítkozhatott, ahová odatar­tozik a csatornaépítések 600 ezer pengős tétele, az útépítések egymilliós összege és a MABI ré­széről felajánlott egymillió pengős hitelkeretből szükséglakások építése. Ez az eredmény természetesen csak látszólagosan mutat­kozik kisméretűnek, mert a bizottság szigorúan ragasz­kodik annak a tíz milliónak felhasználásához, amelyet a közgyűlés erre a célra engedélyezett. A terveknek a csa­tornaépítésekre és az útépítésekre vonatkozó elgondolása nem céloz rendkívüli onunkaprogrammot, csupán megváló - eítja azt a tervezetet, amelyet az ezévi költségvetésben engedélyeztek, azonban fedezet hiányában még nem ke­rülhettek kivitelre. Ha ebből a nézőszögből bíráljuk az inségmuhka bizottság működését, akkor azt kell monda­nunk, hogy tulajdonképpen örvendetes többletmunka ezzei nem kerül végrehajtásra, ha azonban figyelembe vesszük a további elgondolásokat: akkor el kell ismerni, hogy a munkálatok inségmunka jellege a közeljövő­ben fog komoly méretekre emelkedni. A1 tervezett munkálatok első vonalába tartozott az ErzsébetiSugárút megnyitása, amelyre körülbelül más­fél évvel ezelőtt történt megegyezés a főváros és a Köz­munkatanács között. Abban az időpontban a főváros felajánlotta a Károly-körút 15. számú 1.7 millióra be­csült ingatlanát a Közmunkatanács tulajdonában lévő ta>- báni telkekért, azzal az elgondolással, hogy a Károly- körútnák ezen a részén kezdik meg ctz Er]zsébet-Sugá/rút megalkotását. A bizottság' felfogása szerint az Erzsébet Sugárút, mint szükségmunka messzemenő lehetőséget nyújt nagy tömegek foglalkoztatására és ezért sürgős szükség mu­tatkozik ennek a bérháznak mielőbbi lebon­tására. Alátámasztja ennek a grandiózus tervnek a végrehaj­tását az a körülmény is, hogy a Közmunkatanácsnál ez az ügy teljesen elő van készítve és a szükséges pénz­ügyi számítások is rendelkezésre állanak. Az összes telkek ki^ajátításahofz 15 millió pengő ojz igénylés, amely öszí- szegnek a fele a telekértékemelkedési adó révén meg­térül. Természetesen az egész összeg felhasználása csak fokozatosan válik időszerűvé és egyelőre csak 3 millió pengő forgótőke kellene a megnyitáshoz szükséges tel­kek mágnás áriáidhoz. Ezt az összeget a Közmunkatanács az államtól már kérelmezte, a döntés azonban nem kedvező. A Közmunkatanács részéről felvetették azt a gon­dolatot, hogy a szükségmunkák keretében végezzék el a lipótvárosi Dunapartnak rakodóparttá való kiépítését. Ehhez a munkálathoz 4 millióra ván szükség és a tömeg­munkások foglalkoztatását az teszi indokolttá, hogy a földmennyiségek kitermelése és fuvarozása, rengeteg mun­kásnak ad kenyeret. Szóba került a Boráros-téri híd budai oldalán fekvő • a lágymányosi tó feltöltése is, ami 5 millió pengőt tesz szükségessé. A döntés ez utóbbi elgondolásoknál a közeljövőben fog megtörténni. Mindezeken túlmenően a komoly lehetőségek útját jelzik azok az ajánlatok, amelyeket árúhitel formájában nyújtottak be bizonyod vállalatok. Az ajánlatok csatorna- építésekre és útépítésekre kalkulálnak, azzal, hogy a fő­város ezt az összeget bizonyos meghatározott idő alatt letörleszti. Csatornaépítkezésre tett ajánlatot a Magyar Építőipari Szövetkezet, amely -hajlandó 5 millió peng'öt áruhitelként előlegezni. Az ajánlat szerint a munkákat a főváros adja ki, ter­vezési, művezetési és leszámítolási tevékenységéért azon­ban a Szövetkezet 10 Százalék vállalkozói összeget igé­nyel. A hátralékos összeg után a főváros a közadó hát­ralékok kamatának 2 százalékkal magasabb kamatát fizetné. Ugyancsak csatornaépítkezésekre adtak be együttes ajánlatot: a Palatínus R.-T., Erdélyi és Vajda, Fábián, Somogyi és György, Fehér és Dános, László és Blum, 'Liptai Ervin, Polacsek, Epstein és és Sigmondi Béla részvénytársaság. A munkálatokat azonnal megkezdenék és az 1934. év végéig fejezik be. A hatmilliós hitel tartama 5 éves, úgy, hogy a főváros november elsejétől 20 negyedévi egyenlő rész­letben fizetné a törlesztést, a Nemzeti Banknál két száza­lékkal magasabb kamatláb mellett. Aa útépítési ajánlattevők sorában jelentkezett az Építőipari részvénytársaság, amely aszfaltépítésre vállalkozik három évi hitelezés mellett. Ugyancsak ezt az útnemet vállalná a Hirsch Mihály cég, amelyik eleinte kis munkarészletet kíván, míg a többit megfelelően elosztva fizetné vissza a főváros. A Magyar Asphalt Részvénytársaság komoly megbízásra való kilátás esetén hajlandó részle­tes árúhitelajánlattal szolgálni. A Magyar Kerámiai gyár részvénytársaság útburkolómunkára vállalkozik és 300.000 jjengő áruhitelt ad, egy évi időtartamra, a Nemzeti Banknál két száza­lékkal magasabb kamat- ellenében. Együttes ajánlatot nyújtott be a Palatínus r.-t. és a Magyar útépítő r.-t., amelyek betonútépítéseket vállalnának kétmillió pengő értékben. A munkálatok befejezésének az időpontját 1933 végén jelölték meg. Elgondolásuk szerint a főváros no veinber 1-től kezdődői eg 12 negyedévben egyenlő részle­tekben kezdené meg a törlesztést. Aszfalt- és beton- munkára vállalkozik a Péry Dezső cég, amelyik 500. ODO pengőt hitelezne 6 félévi egyenlő rész letben való visszafizetés ellenében. A kamatláb itt csak egy százalékkal múlná felül a hivatalos bankrátát. Út burkoló munkát akar vállalni a Somoskői Bazalthánya olymódon, hogy öt évi részlet vissza fizetésre egymillió pengő áruhitelt nyújt. Ezek azok iaz ajánlatok, amelyek a főváros vezetősé­gét és az inségmunka bizottságot egyaránt foglalkoztatják. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok a következő napokon tovább tárgyal az ajánlattevőkkel és a lehető legkedve­zőbb feltételek érvényesítésére keres lehetőséget. NYILATKOZAT A Fővárosi Hírlap 1932. évi március hó 2-án meg­jelent számában ismertettem a Ceglédi-úti szükséglakás- épület és a Lenke-úti társasház építkezésénél történt baleseteket és ennek kapcsán kritikával illettem Wihaxi't Eerehc építőmester úr tevékenységét. Azóta! meg­győződtem árból, hogy a cikkek adatai tévedésen alapultak és így természetesen meg k,ell állapítanom azt is, hogy mindazok a következtetések, amelyeket Wihart Ferenc úr magára kerteteknek -talált, nem vonat-, koznak őreá, akit személyében; megbántani egyébként sem akartam. Kötelességemnek tartom mindezek után, hogy a cikkek kifogásolt állításai fölött sajnálkozásomat fejezzem ki. Budapest, 1932 július hó 22. Illés László s. k. NOVOPIN Versenytárgyalási megbízásod A múlt héten tartott nyilvános és szflkkörfl Tersen^ tárgyalások alapján a különböző közmunkákat 6> közszállításokat a kővetkező cégek kapták: Alagútépítési munkát az ElektroiuosműveknC-I: König, Román és Stein 45.460 pengő v ál tatait i áron. Beérkezett ajánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: A Szent 1st ván-körház egyik pavillonjának má­zolómunkáira pályáztak: Szakolczai Sándor 4127, Fenk Sándor 4844, Fischer és Hartmann 5043, Kloska Károly 5152, Ki-szel Géza 5189, Mihály Ferenc 5422, Lampert Géza 6064, Krau-sz Gyula 6604, Hantos Testvérek 7047 pengővel. A kelenföldi ára nifejlesztőtelep csőpincefödém föld- és vasbeton munkáira pályáztak: Barta Károly 52.588, Teleki, Katona és Varjas 56.897, König Román- és Stein 58.250. Neuschloss Ödön 58.530, Zsigmondy' Béla 59.187, Hajnal Imre 59.695, Marik Er.nő 59.732, Szász Albert. 61.233! Szepesy János 63.968, Kis Jenő 67.303, Gregersen Hugó 71.040. Mód Lajos 75.654 pengővel A Szent Istvan-körliáz pavillonjának kőmíives- munkáira pályáztak: Székely Béla 2668. Ruaicska Béla 2747. Führer Miklós 3367. Scheuer Ferenc 3764, Pruscbka József 3945. Wittmann Ferenc 4204. Schöndorf er István 4265 Dittler Ferenc 4460, Szirtes Béla 4716. Soproni Géza 6014 pengővel. Az új köztemető baloldali átlósútjának és a munkáslaktanyáboz vezető útnak rendezésére pá­lyáztak: Hever die Károly 10.491, Spányi Ernő 10.099, Mikács-y Ágoston 12.914, Szegedy Béla 12,578, Breyer Gyula 13.521, Heisler és Simon 13.651, Ámon. Antal 13.885. Halmos István 13.906, Kolos Mihály 14.413, Klauber és Vajda 15.412 pengővel. A Szent Lászlö-körbáz pavillonjának mázoló­munkáira pályáztak: Gara és Társa 3442, Buday Gyula 3925, Fock Géza 4500, Kovács Testvérek 4684, Lampert Géza 4852, Grün.wald és Várhelyi 5221, Schuller József 5250, Gaá! Antal 5582, Diera Ignác 5757, Steiner és Szimlper 6597 pen­gővel. A Szent Lászlö-úti iskola emeletráépítés vas- srerenclamnnkáira pályáztak: Vasgerendákat Árusító Rt, 8078 pengővel. A Szent János-köi-báz széntárolöjának kibővíté­sével kapcsolatos különböző munkákra pályáztak: Herkules magas- és mélyépítő rt. 11.666, S.zentpályi és társa 12.014, Hoffer Gyula 12.660, Vacsora és Dvoracsek 12.714, H-engl Andor 12.783, Liebhárdt Béla 12.943, Eisler és Simon 13 034, Poros István 13.037, Volentlcs Lajos 13.648, Gabos Oszkár 13.350, Sz-abó Ferenc 13.478, Witting-er Ferenc 12.648, Grenyó Bertalan 13.853, Szilágyi Imra 14.322, Perényi Ignáe 14.481, Hajós József 14.533. Gregersen Hugó 14.572, Darvas Lajos, 14.622. Töke György 14.745, Enyedi Emil 15.324 pengővel. A rákoskeresztúri Hősök Temetőjének fiirjnfeai oldalán drötkerííésmunkáira pályáztak: Sta-dler Mi­hály 244S. Haidecker Sándor 2607, Kollerich Pál 2822. Jalcs Dezső 3060, Halmi Emil 3400 pengővel. A Dngonics-ntcai elemi iskola linöleumpadlö javítási munkáira, pályáztak: Kraszner Rezső 1869. Haas Lipót 2015. Plöckl Nándorné 2074, Eisinger M. 2173, Neumayer Lipót 2174, Dénes József 2204, Bihari Pál 2259 pengővel. A Szent Idtszlö-úti elemi iskola emeletráépítési műkő- és szobrászmunkáira pályáztak: Schmidt József 2281, Budapesti KögyAr 2346. Meloccó Péter 2367, Szönyi Dezső 2420. Kelemen Károly 2425, Mottl és Serény 2466, Kiss J- 2515, Podránszky Kálmán 2534, Barber Károly 3110 pengővel. Weingruber Városliget Naponta katonazene BUKÓVAL A JÓS épületüvegező és képkeretező| IIX-, LONYAY-U.46 ITelefon: Aut. 870—26 szénsavas fen^őfürdőbmi idegesség, fáradtságellen VASS ES KOVÁCS SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÍGYBETET- és vasbütorgyár BUDAPEST, II., FÖ-UTCA 4S TELEFON: AUT. 517—S7 Leukoplast magyar gyártmány

Next

/
Oldalképek
Tartalom